A Fidesz-frakció közleményben reagált a mai nap folyamán Magyar Péter által bejelentett támogatásra, amellyel a dízeles autókat segíti a kormány. Az ellenzéki párt képviselőcsoportja szerint "a Tisza Párt cserbenhagyja az autósok háromnegyedét, több mint 3 millió autóst, a fuvarozókat és a vállalkozókat."
Orbán Viktor volt miniszterelnök egy friss videóban jelentette be, hogy a nyári szünet után visszatért, és újra megkezdte a közéleti munkáját. Az időzítés bizonyára nem véletlen, hiszen a Fidesz elnökére szombaton fontos nap vár.
Az állami erdőgazdaságok a tűzifához szükséges fakitermelést a nem védett területeken, rossz állapotú, illetve inváziós fajokból álló erdőkben végzik, miközben a védett és legértékesebb erdőállományokban továbbra is tiltott lesz a kitermelés - közölte az élő környezetért felelős miniszter pénteken Facebook oldalán.
Molnár Áron videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben az NKA-botrányba belebukott Fásy család ügyeinek részleteiről számolt be. A színész-aktivista a felvétel mellé azt írta, hogy a birtokában lévő információkat már a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) is megosztotta.
A Fidesz elnöke korábbi rendezvényekből vágott montázsvideót tett közzé a közösségi oldalán. A szombati Polgári Pikniken a pártelnök zárt ajtók mögött tart előadást a meghívottaknak.
Fontos tárgyalási forduló ért véget a szívhangrendelet ügyében Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök, a Hajdúdorogi főegyházmegye érsek-metropolitája beszámolója szerint.
A kormány felhívja az államháztartásért felelős minisztert, hogy a közszolgáltatási szerződésben idén augusztusban felmerült költségek finanszírozására biztosítsa a pénzt.
Témák: Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Gyulahús. Idén a Gyulai Végvári Parasztkolbász termékcsalád részesült az elismerésben. Ötödik helyezést ért el a Speciális Olimpia Svéd Nemzeti Játékokon Nyikora Andrea. A gyulai sportoló bowlingban mutatta meg felkészültségét a közel 2000 versenyzőt felsorakoztató meghívásos megmérettetésen. Ré
Több száz doboz zárjegy nélküli cigaretta és egy fegyver került elő egy hátrahagyott autóból Budapesten. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei szolgálati kutyával vizsgálták át a járművet, miután gyanús fekete zsákokat láttak bepakolni.
Vályi-Nagy Vilmos volt államtitkár a 4iG állami felhízlalásáról, a rendszeres túlárazásokról, és a mindent háttérből irányító "rejtélyes kézről" beszélt a csatornának.
A Mi Hazánk alelnöke öt jogászt nevezett meg, akik közül szerinte az Országgyűlésnek kettőt meg kellene választania az Alkotmánybíróság tagjává. A bejelentés azután érkezett, hogy a Tisza-kormány nyilvánosságra hozta saját öt jelöltjét.
Orbán Anita az EU bővítési biztosával való budapesti találkozója után ismét megerősítette a magyar kormány feltételét. A poszt szerint ősszel több fontos döntés is születik az unió bővítéséről.
Négy vármegyében feloldják a tűzgyújtási tilalmat szombattól, miután az elmúlt napok csapadéka mérsékelte az erdőtűzveszélyt. Az ország többi részén azonban továbbra is érvényben marad a tiltás, mert az erdei növényzet még mindig túlságosan száraz.
Vályi-Nagy Vilmos, a második Orbán-kormány egykori infokommunikációs államtitkára a Partizánnak adott interjú második részében több, korábban nem ismert történetet osztott meg az Orbán-kormány működéséről, az állami informatikai beszerzésekről és a kormányhoz közel álló üzleti körök megerősödéséről. A Partizán interjújának megjelenése után a 4iG cá
Havi 5000 forint támogatást kapnak a legfeljebb 150 lóerős dízelautók üzemeltetői év végéig – ezt Magyar Péter jelentette be közösségi oldalán. Az összesen 20 ezer forint azoknak jár, akiknek 2026 január elsején már megvolt az autójuk. Az első ötezer forint automatikusan érkezik a bankszámlájukra októberben, akinek az nincs, annak a posta juttatja
Lemondott Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, akinek a megbízatása szeptember 1-jével szűnt meg – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. A döntést Magyar Péter miniszterelnök határozata rögzítette, amely szerint Hatala lemondása nyomán zárult le az elnöki megbízatása.
Vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség az ország második leggazdagabb emberét. Erről a 24.hu írt először – a lap szerint Veres Tibort egy III. kerületi beruházás miatt az óbudai korrupciós botrány érintettjeként hallgatták ki csütörtökön. Ügyvédje ezt megerősítette, de a gyanúsítást abszurdnak és alaptalannak nevezte, amelyet szerinte hamarosan rés
Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter posztolt arról, hogy Gyopáros Alpárnak sikerült az ország "legszegényebb, és legelmaradottabb" térségébe eljuttatni a legtöbb támogatást.
Több tucat olyan emléktábla van a budapesti házak, középületek falain, amelyek nem egy történelmi eseménynek és nem is egy hírességnek állítanak emléket. A "gerillatáblák" egyikét sem hivatalosan, önkormányzati engedéllyel helyezték ki, ám a társasházak lakóközössége vagy beleegyezett a táblák elhelyezésébe, vagy úgy van vele, hogy ha nem sért közí
Vályi-Nagy Vilmos, a második Orbán-kormány államtitkára a Partizánnak szakmaiatlan, az állam számára ráfizetéses ügyekről és a 4iG mesterséges felduzzasztásáról beszélt. A 4iG ténybeli tévedésekről, csúsztatásokról, valótlan állításokról írt.
Nagygyörgy Tibort, az ország egyik leggazdagabb ingatlanos üzletemberét, a Biggeorge, az Otthon Centrum és a DOME tulajdonosát szeptember 10-én hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség egy óbudai beruházással kapcsolatban. Az ügyészség egy 2019-es cselekmény miatt gyanúsította meg, de Nagygyörgy határozottan cáfolta a vádakat, és panasszal élt a
Egy tömegsír mélyéről került elő az a gravírozott gyűrű, amely egy ismeretlen magyar katona kilétének egyetlen nyoma lehet. Az ATV.hu a rejtély nyomába eredt.
Aki nyugdíj mellett vállal munkát, gyakran abban a hitben él, hogy betegség esetén ugyanúgy táppénz illeti meg, mint a fiatalabb kollégáit. A valóság azonban ennél összetettebb.
Mintha csak egy rémálom lenne, amiből egyelőre nem tudnak felébredni – így érzi magát jelenleg az a kétgyermekes édesanya, akinek a férjét – meggyőződésük szerint – jogtalanul zárták rácsok mögé. Császár Zsolt a minap megkezdte az ötéves börtönbüntetését, amit emberölés kísérlete miatt szabtak ki vele szemben. A köztiszteletben álló kétvölgyi csalá
Az okostelefonoknál egyre ritkább a valódi technológiai ugrás, a készülékárak emelkedésétől azonban továbbra is sokan tartanak. Ez egyszerre nyújthatja meg a csereciklusokat és terelheti a vásárlókat a két-három éves prémium modellek felé, amelyekkel a Rejoy szerint átlagosan 80-120 ezer forint takarítható meg. Blaumann Bencével, a Rejoy.hu ügyveze
Több útszakaszon is forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést: műszaki hibás teherautó miatt félpályás lezárásra kell számítani, máshol útépítési munkák és felújítások lassítják a forgalmat. Mutatjuk, hol érdemes fokozott figyelemmel közlekedni, és mely szakaszokon alakulhatnak ki torlódások.
Orbán Viktor egy videóüzenettel jelzi, milyen nagy jelentősége van a kötcsei rendezvénynek a Fidesz szempontjából. A szombati esemény zárásaként a korábbi miniszterelnök mond beszédet.
Lázár Jánosnak más programja lesz, nem megy el, Pócs János viszont a barátait is vitte volna, de azt mondták neki, telt ház lesz, így csak egyedül érkezik majd. Takács Péter sokszínűséget vár az idei kötcsei pikniktől, ahol az ígéret szerint Orbán Viktor iránymutatást adhat az ellenzéki politizáláshoz.
A 4iG Nyrt. jogi útra tereli Vályi-Nagy Vilmos, korábbi infokommunikációs államtitkár Partizánban elhangzott korrupciós vádjait. A cégcsoport szerint a valótlan állítások a részvényárfolyamukat is veszélyeztetik.
Rég volt már ilyen "fajsúlyos" politikai hétvégénk, ennyi fontosnak ígérkező eseménnyel. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt miniszterelnök a hagyományos kötcsei fórumon mond beszédet, várhatóan összegzi a Fidesz választási vereségéből levont tanulságokat, és kijelöli a párt új irányvonalát. Eközben Magyar Péter miniszterelnök fontos bejelentéseket
Pénteken kezdetét veszi az első Atlétikai Világdöntő Budapesten, ahol a sportág legnagyobb sztárjai három napon át küzdenek a tízmillió dolláros összdíjazásért. A verseny előtti napon már a világklasszisoké volt a főszerep.
Demonstráció miatt változik a közlekedés szombaton délelőtt a Lánchíd és a Tabán környékén, több buszjárat módosított útvonalon közlekedik majd – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).