A közlekedési és beruházási miniszter az észak-afrikai országban van, és fotóval is megmutatta, hogy néznek ki a már szolgálatba állt, a Dunakeszi Járműjavítóban készült, és mostanában sokat emlegetett egyiptomi vasúti kocsik.
Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
A NAV augusztus 10-én megkezdi az adószámla-értesítők kiküldését a magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak. Az elektronikus vagy postai értesítések elején megtalálható a legfontosabb információ: a számla tartozást vagy túlfizetést mutat-e, azaz befizetni kell, vagy ellenkezőleg, az adó visszaigényelhető. Most mintegy 1,8 millió egyéni vállalk
A napokban adtak át különböző vasúti átjáró előjelző táblákat a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvaron. A bővítés ötlete három évvel ezelőtt született meg – fogalmazott Sós Imre. Az állomásfőnök kiemelte, idén júliusra jutottak el a megvalósításig. A bővítés legnagyobb attrakciója a bejáratnál egy csapórúd. Kiri Dániel, a MÁV szegedi biztosítóberen
A kormányfő arról számolt be, hogy a Paksi Atomerőmű egyik korábban leállított turbinája estétől újra üzemel. Erre szerinte azért van lehetőség, mert a Duna vízszintje már közel 20 centit emelkedett a múlt heti mélyponthoz képest.
Ijesztőnek és baromi szépnek is tartják az alacsony vízállást az emberek, közben a víz eltűnésével az emberi pusztítás és a természet páratlan ereje is látványosabb lett. Videóriport a Duna és a magyarok mindennapjainak találkozásáról.
Magyar Péter miniszterelnök fontos bejelentést tett hétfőn délelőtt. Arról számolt be a közösségi oldalán, hogy hamarosan visszakapcsolhatják a Paksi Atomerőmű egyik turbináját.
Azahriah az édesanyjával állt a Sziget Fesztivál színpadára a mínusz egyedik napon. A Bródy János életművét ünneplő koncerten a "Ha én rózsa volnék" című dalt énekelték el.
Kairóból jelentkezett be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, aki az egyiptomi államvasút vezetőivel közösen tekintette meg a Ramszesz főpályaudvart és a helyi vasúti üzemet. A tárcavezető hétfőn hivatalos tárgyalást folytat az egyiptomi kollégájával, miközben a helyszínen személyesen is meggyőződött a magyar gyártású vasúti kocsik műk
Vélhetően nem csak technikai és pénzügyi problémák vezettek az orosz diszkontáruház első magyarországi egységének bezárásához, hanem az EU-s szankciós politika is. Ezt támasztja alá az is, hogy minden más tagállamból is kivonultak, ugyanezekre az okokra hivatkozva.
Hétfőn elindul az új köztársasági elnök megválasztásának folyamata az Országgyűlésben. 13 órától Magyar Péter mond beszédet, utána pedig a pedagógusok sztrájkjogáról, a TEK-átalakításról és számos egyéb kérdésről vitáznak a képviselők.
Alapításának 15. évfordulóját ünnepli ebben az évben a Boróka Kulturális Egyesület. A jeles alkalomra ezúttal plakátkiállítással emlékeztek a városi könyvtár előadótermében. A több mint egy évtized alatt számos kulturális programot, tárlatot szervezett az egyesület, melyekben kolozsvári, nagyváradi, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, kovásznai, va
Elgázolt egy embert a vonat Piliscsabán, Klotildliget megálló közelében hétfő délelőtt, az esztergomi vonalon hosszabb menetidővel kell számolni - közölte a Mávinform a honlapján.
A Gidrán Páncélozott Járművek Kft. 2024-ben és 2025-ben sem vett fel egyetlen munkavállalót sem, és nem volt árbevétele. A cég saját tőkéje mínuszba fordult, a 4iG-csoport akár 800 jármű gyártását tervezi, de azt mondják, az eredetileg gyártásra alapított cég végül csak szervizelni fogja a páncélosokat.
Kéthetes kihagyás után tér vissza a parlament. Hétfőn egyből Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az ülés, kedden pedig várhatóan megválasztják államfőnek Baka Andrást, a Tisza jelöltjét. Az egészet bojkottáló Fidesz közben kisebb vérfrissítésen esik át.
Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A tartós gazdasági nyomás miatt a mindennapi túlélés
Szerinte "a Fidesz nem tudott jelöltet állítani", a Mi Hazánk pedig nem tudta megszerezni a 40 szükséges aláírást Tóth Máté elindításához. A Tisza Párt 140 képviselője támogatta Baka Andrást, akit holnap minden bizonnyal köztársasági elnökké választ a parlament.
Életének 85. évében elhunyt Arató Péter Széchenyi-díjas villamosmérnök, informatikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának volt dékánja - tudatta az Akadémia az MTI-vel hétfőn.
A nemzetközi konyhákat képviselő éttermeket ellenőriz országszerte az NKFH, különös tekintettel az alapanyagok tárolására, hűtésére, a nyersanyagok kezelésére és a vendéglátóhelyek higiéniai állapotára.
Kórházba kellett vinni a napokban egy péceli férfit, akire saját ingatlanjában támadt rá egy őz. Noha a közvélekedés szerint kedves állatokról van szó - és az év nagy részében valóban kerülik is az embert - a párzási időszak során veszélyessé válhatnak.
Kedden 14 órakor szavaz az Országgyűlés az új köztársasági elnökről. A Tisza 140 országgyűlési képviselője ajánlotta Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét államfőnek. A Mi Hazánk hat képviselői aláírása kevés Tóth Máté energiajogászt jelöléséhez, míg a Fidesz nem vesz részt az államfőválasztásban.
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték azt a hét embert, akik rémhírek hatására mentőautóra támadtak szombat este az erdélyi Récekeresztúron (Recea-Cristur) - írta hétfőn a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság közlése alapján a News.ro hírportál.
A hőség és az aszály miatti krízishelyzet miatt elmaradt a parlament múlt heti ülése. Most újra összeült a törvényhozás, Magyar Péter miniszterelnök nyitóbeszédével veszi kezdetét a hét. Kövesd velünk élőben!
Az energiatakarékosság jegyében és az extrém hőség okán a múlt heti ülés elmaradt, ma 13 órától azonban ismét viták és fontos döntések zajlanak a parlamentben.
Magyar Péter napirend előtti felszólalásával indul az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, ami a múlt heti hőség miatti szünet után augusztus 10-én hétfőn 13 órakor kezdődik. Az ülésen várhatóan két új fideszes képviselő, Hortay Olivér és Palóc André tesz esküt, miután Szijjártó Péter és Budai Gyula lemondásával megüresedett mandátumokat töltene
Szerinte a fordulat annak köszönhető, hogy "megszüntették a lopást és a pazarlást". Összesen már közel 1000 milliárd forinttal csökkentették a hiányt, 91-ről 67 százalékra - emelte ki a kormányfő egy elemzés alapján.
A benzin árán feszült össze Németh Balázs és Kapitány István. A fideszes képviselő azt javasolta a miniszternek, hogy őrizze meg a hidegvérét. Parlament percről percre.
A miniszterelnök napirend előtt felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése. Baka András az egyedüli hivatalos államfőjelölt, akit kedden meg is választhatnak, hétfői adat szerint rekordtöbbletet hozott a költségvetés júliusban, távozhat a legfőbb ügyész, újra itt a hőségkupola, elindulhat hétfő este még egy turbina a pa
A Lili és a bátorság című előadás célja a szülő-gyerek párbeszéd segítése és a fehérneműszabály népszerűsítése volt. Hankó 2024-ben megvonta tőle az állami támogatást.
Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az ügyben rendőrségi eljárás indult.
Mire a bejelentésre kivonultak a rendőrök, már csak a hűlt helyét találták a gyanús tárgynak. Bárki is találta meg, arra kérik, ne vigye tovább, és pláne ne próbálja szétszerelni.