Egy villámcsapás okozta műszaki hiba miatt szerda éjjel leállt a vonatforgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán. A nemzetközi járatok csütörtök hajnaltól újra a teljes útvonalon közlekednek, bár a Hegyeshalom és Bécs közötti szakaszon a délelőtti órákban még 15-20 perccel hosszabb menetidőre kell számítani.
A 69 éves sofőr egy útkarbantartás miatti terelésnél rossz irányba kanyarodott, de nem értette, hogyan került a forgalommal szemközti oldalra. A rendőrök feljelentést tettek ellene, és kezdeményezték a vezetésre való alkalmasságának felülvizsgálatát is.
Hajszálon múlt, hogy nem végződött dupla tragédiával a mai nap a Római-parton. Két kisgyermeket kapott el a Duna sodrása, akiket egy táborozó vett észre és indult a megmentésükre.
Horváth Andrást jelölte ki a közmédiát összefogó két társaság – a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – átmeneti vezetésére csütörtöki döntésével az Országgyűlés művelődési bizottsága.
A kommunikációs szakmában mintegy húsz év dolgozó Pécsi Norbert Sándort nevezték ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium (KBM) sajtófőnökének, aki a tárca sajtókapcsolatainak irányításáért és fejlesztéséért felel – közölte a KBM csütörtökön az MTI-vel.
Július 1-je idén egyszerre hoz új vámszabályt, átalakítja Budapest éjszakai közlekedését, megszünteti a parkolóautomatákat, drágítja a banki és távközlési szolgáltatásokat, módosítja az özvegyi nyugdíj feltételeit, és kifuttatja a vidéki otthonfelújítási támogatást. A hónap első napja így a mindennapi élet több pontján is érezhető változásokat hoz.
Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, h
A miniszterelnök közlése szerint a támogatást két részletben, 50 ezer forintos utalással és egy későbbi utalvánnyal kapják meg a rászoruló családok. Mutatjuk a jogosultak körét.
Az Országos Mentőszolgálat egy szívmelengető posztot közölt a Facebook-oldalán, amelyben egy jóságos, emberi cselekedetnek ad helyet. A bejegyzésben egy autó szélvédőjén hagyott üzenet látható, amely szerint a kocsi tulaját elvitte a mentő, ezért az illető kéri, hogy ne tegyenek a gépkocsira büntetést a parkolóőrök.
Magyar Péter kap hideget és meleget is a Facebookon a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás miatt. A hozzászólók fele elégedett, a másik azonban nagyon nem.
Ismét nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez kapcsolódó tervdokumentációk az elektronikus építéshatósági rendszer (ÉTDR) nyilvános felületén – közölte az építési és közlekedési miniszter szerda este a Facebook-oldalán.
Tíz évvel ezelőtt készült az a kormány által titkosított jelentés, amely szerint egyetlen magyar kórház sem felelt meg maradéktalanul a biztonságos gyógyítás feltételeinek. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara korábbi elnöke az ATV Egyenes Beszédben azt mondta: a szakma magáról a dokumentumról nem tudott, de a benne szereplő problémák senkit nem l
A lap információi szerint belső konfliktus robbant ki az ügyészségen. Úgy tudják, egyesek Nagy Gábor Bálint távozását sürgetik az aranykonvoj-ügy kezelése miatt.
Komoly szigorítások léptek életbe a hazai versenyszférát érintő állami megrendeléseknél: több ponton is módosulnak a közbeszerzési szabályok a frissen megjelent kormányrendelet szerint.
Horváth József, a Szuveneritásvédelmi Hivatal volt kutatási igazgatója egy interjúban beszélt először részletesen a III/III-as múltjáról és az őt ért vádakról. Állítása szerint titkosszolgálati vezetői időszakához kötődnek a rendszerváltás utáni legjelentősebb oroszellenes elhárítási sikerek.
A kiszivárgott dokumentum szerint a magyar hírszerzők diplomáciai fedésben kerestek meg főként magyar nemzetiségű uniós tisztviselőket. A cél a magyar kormány számára fontos témákról szóló belső információk megszerzése volt.
Horváth József, a Szuveneritásvédelmi Hivatal volt kutatási igazgatója egy interjúban beszélt először részletesen a III/III-as múltjáról és az őt ért vádakról. Állítása szerint titkosszolgálati vezetői időszakához kötődnek a rendszerváltás utáni legjelentősebb oroszellenes elhárítási sikerek.
Gyanús lett egy autósnak, amikor már negyedik napja sebességmérést jelzett a Waze alkalmazás ugyanazon a helyen Balatonvilágoson, ezért kiszállt és megnézte közelebbről azt a bizonyos "civil rendőrkocsit." Ekkor lett világos számára, hogy a traffipaxnak tűnő eszköz csupán egy tákolmány. Úgy tudni, kamukamera gondolata egy helyi idős bácsi fejéből p
Egy paksi férfi a napokban tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, miután egy amerikai szálloda elégedettségi kérdőívéből értesült arról, hogy közel félmillió forint értékben vettek igénybe szolgáltatást a nevében: az elkövető egy utazási oldalon foglalt szobát öt főre Austinban. Időközben a bank kártalanította a sértettet, a rendőrség fokozot
A 40 fok feletti, extrém hőség a madarak életét is megviseli. A Sóstó Vadvédelmi Központ közlése szerint a kánikula miatt tömegesen érkeznek hozzájuk a bajba jutott fiókák - a többségük fecske.
A miniszterelnök már korábban is beszélt arról, hogy visszaállítanák a megye és a kormánymegbízott elnevezést, és azzal a rendszerrel is szakítani szeretnének, hogy a megyéket politikai kinevezettek vezetik.
A rendőrségi szolgálati kutyák otthoni tartásának szabályozása körüli vita komoly felháborodást váltott ki rendőrségi és állatvédő körökben. Egy nyilvánosságra került levél szerint a Dunakeszi Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Főosztály szigorúbb ellenőrzéseket vezet be, és az otthontartási engedélyeket csak részletes, egyedi indoklás alapján h
Még ebben az Alaptörvény-módosításban visszakeresztelik a vármegyéket megyére, a főispánokat kormánymegbízottakra. Várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a teljes módosító csomagot a társadalmi egyeztetés után, "nagy változás nem lesz", inkább szigorodni fog – mondta a kormányfő. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak majd kiírni. Er
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter szerint nem most lett a határértékhez képest tizenháromezerszeres (!) alumínium-szennyezés a talajvízben és egyéb nehézfémszennyezés a debreceni Semcorp akkumulátorgyár területén, csak eddig szemet hunytak felette. Papp László polgármester most távozásra szólította fel a kínai gyárat, miután a környe
Papp László közleményben utasította vissza a vádakat a debreceni Semcorp-szennyezés miatt, miután tiszás képviselők lemondásra szólították fel. Szerinte az engedélyekért a kormányhivatal felel, a Tisza Párt pedig csak a saját jövőbeli felelősségét próbálja előre elhárítani.
Szerdán kormányülést, csütörtökön kormányszóvivői tájékoztót tart a Magyar Péter miniszterelnök vezette kabinet. Lássuk, mit közölt ezalkalommal a kormány a nyilvánossággal!
Cikkünk megjelenése után válaszolt az önkormányzat a Stollár Béla utca 22. és a Kálvin tér 3. alatt eladott, majd rövid időn belül sokszoros áron meghirdetett ingatlanokkal kapcsolatos kérdéseinkre.
Meghosszabbította az óbudai korrupciós ügyben meggyanúsított Őrsi Gergely jelenlegi és Láng Zsolt korábbi II. kerületi polgármester, valamint Molnár Zsolt volt MSZP-s országgyűlési képviselő letartóztatását is október 4-ig a Budai Központi Kerületi Bíróság – tájékoztatott Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.