Biztonságosabb, rugalmasabb módon nyílik meg május 1-jétől a pesti alsó rakpart. Új forgalomtechnikai megoldás szolgálja az autósforgalom szempontjait, mégpedig úgy, hogy az hétvégi teljes napok mellett hétköznap esténként is a gyalogosok kiemelt budapesti találkozási pontja lesz a világ egyik legszebb panorámájú városrésze.
A listavezető a Telex élő műsorában beszélt a visszalépésekről, választási esélyeikről, a Tisza Párthoz fűződő viszonyukról és arról, hogy szerinte fekete kampány, lejárató hadjárat indult ellenük.
Az ünnepi hétvége sem hoz szünetet a Vehir.hu Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban: nagypénteken rendezik a 19. forduló valamennyi találkozóját.
Egy helyben ismert DK-s arcával és a helyi DK iroda címére gyűjtenek aláírásokat a tiszás jelölt megfingatására. Rónai Sándor DK-s jelölt hamisítást kiáltott, majd több ponton is önellentmondásokba keveredett. Előbb letagadta, hogy azon a címen a DK irodája működne, majd a 444-nek elismerte ugyanazt.
Till Attila Pulitzer-díjas riporter, műsorvezető, filmrendező több évtizede van jelen a szakmában, s bár eredetileg képzőművésznek készült, végül a műsorvezetés lett az, amiben otthonra lelt. Mint mondja, ez mindig könnyen ment neki, soha nem érezte, hogy nehézséget okozna. Arra kerestük vele a választ, hogyan alakult a tévé szerepe az elmúlt évtiz
Nádasdy Ádám tanár, nyelvész, költő, műfordító temetése április 16-án, csütörtökön 12 óra 45 perckor lesz a Farkasréti temetőben - tudatta Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere Facebook-oldalán.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője a Tisza Párt javára visszaléptetett három jelöltjük kapcsán fogalmazott élesen. A pártnál egy belső felmérés szerint a támogatók 30 százaléka nem megy el szavazni.
Az állítólagos Alkotmányvédelmi Hivatali dolgozó szerint a titkosszolgálat célja az volt, hogy Gundalfon keresztül bizonyítsák, a Tisza Párt az ukrán titkosszolgálat befolyása alatt áll. Azt is állította, hogy nem Henry az egyetlen, aki beszervezendő tiszásokkal kommunikált, a tartótisztek főnöke egy Elda álnevű személy.
Egyre inkább érdekli a fiatalokat a közélet, a Z-generáció tagjai is egyre több online politikai tartalmat fogyasztanak - erre jutott a Mathias Corvinus Collegium Ifjúságkutató Intézet legfrissebb kutatási jelentése. Igaz, az még korántsem biztos, hogy az online tartalmak alakítják majd a politikai preferenciájukat, ahogy az sem, hogy az érdeklődés
Gázolás miatt hosszabb menetidőre, késésekre és járatkimaradásokra lehet számítani a balatoni vonalakon - közölte a Mávinform a honlapján csütörtök délután.
Sztilkovics Szávó egy HVG-nek adott telefonos interjúban hárította el a kérdéseket egy általa készített, kiszivárgott belső dokumentumról. Az irat szerint a közszférában dolgozókat pártdelegáltként mozgósítaná a választásokon, akár kötelező jelleggel is.
Több mint kilenc kilométernyi szakasz újul meg a Balatoni Bringakörön - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára pénteken a rekonstrukcióban érintett egyik - Szigliget és Balatonederics közötti - biciklis útszakasznál újságírók előtt.
A Tisza Párt jelöltje egy hangfelvételt tett közzé, amelyen állítólag szavazatvásárlást szerveznek Dunaújvárosban. A felvételen hallható személy titoktartást kér az ajánlatról.
Álprobléma-e akár a migráció, akár a közelünkben dúló háború? Mit tenne a Mi Hazánk a demográfiai katasztrófa megfékezésére? Miért lenne alapvető fontosságú a magyar vidék fejlesztése? A Fidesszel vagy a Tiszával lépne-e koalícióra a Mi Hazánk Mozgalom, vagy egyikkel sem? Miért lehetne minta Magyarország számára Dél-Dakota? Egyebek között erről bes
Szén-monoxid-mérgezés miatt halt meg egy középkorú férfi a Veszprém vármegyei Marcaltőhöz tartozó Ihászon – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Újabb nagy lépést tett a nemzetközi siker felé a Veszprém Handball Academy, amely fantasztikus hangulatú mérkőzésen, nagyszerű közönség előtt magabiztos, 48-33-as diadalt aratott a lengyel Kielce felett az EHF Youth Club Trophy csütörtöki elődöntőjében.
A Veszprém Handball Academy remek hangulatú mérkőzésen magabiztos, 48-33-as diadalt aratott a lengyel Kielce felett az Európai ifjúsági kézilabdaliga csütörtöki kvalifikációs elődöntőjében az Arénában.
A Tisza Párt elnöke szerint a NER nem olyan stabil, mint amilyennek látszik, és egy választási vereség után belső árulásokra számít. Magyar egy interjúban azt is elmondta, szerinte a Fidesz belső köreiben már a Tisza-kormány szabotálására készülnek.
A ünnep idején az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Sándor Ildikó, Pál Ferenc, Antal Emese, Fabiny Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Erdő Péter, Rockenbauer Zoltán, Dobrev Klára és Feller Adrienne is.
A Direkt36 újságírója egy készülő kötetben ígér választ arra, miért közeledett a magyar miniszterelnök Moszkvához. A könyv előzetes fejezeteit ingyenesen teszi közzé a Substack-oldalán.
Európa történetének egyik legsúlyosabb gazdasági válsága felé tart - figyelmeztetett csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök az X-en, reagálva Donald Tusk lengyel kormányfő egy korábbi bejegyzésére ugyanezen a platformon.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Új beruházásokra van szükség Gyulán – hangzott el a csütörtök délután a Göndöcs-kertben megtartott Lázárinfón. Az építési és közlekedési miniszter nyílt fórumán Kónya István gyulai alpolgármester, vármegyei térségi tanácsnok fogalmazta meg Lázár János kérdésére válaszolva, hogy Gyulán és a környéken mire van a legnagyobb szükség. Lázár János azt mo
Csatornaszag, penészes falak, szétszakadó ruha – modern haderő ígéretével csábít a katonaság, de a valóság egész más képet mutat. Elavult eszközök, bérfeszültség, kivételezés, inkompetens miniszter, bizalmatlanság a NATO-ban, tömeges leszerelési kérelmek az asztalon, változásban bízó katonák. Pálinkás Szilveszter százados, a katonaság toborzókampán
Zökkenőmentesen megkezdődött a tankönyvrendelés április elején, az iskolák a szokásos módon a hónap végéig adhatják le a 2026/2027-es tanévre szóló rendelést a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) felületén: 29 kiadó 1887 különböző kiadványából válogathatnak a megjelent új köznevelési tankönyvjegyzékről – közölte az Oktatási Hivatal (OH).
A Fidesz kampányfőnöke 10 nappal a választás előtt az ATV Mérleg stúdiójában adott számot a kampány állásáról. Orbán Balázs szerint a Tisza finanszírozása gyanús, a közvélemény-kutatásoknak nem hisz, a Szijjártó–Lavrov-ügy külföldi titkosszolgálati beavatkozás, és Magyar Péter, ha kormányra kerül, nem fog tudni nemet mondani.
A Telexnek kitálalt a honvédség korábbi arca, aki Orbán Gáspárral közösen végezte el a brit katonai akadémiát. Elmondta, milyen feszültségeket okoztak a katonák között a honvédelmi miniszter döntései. Ott volt, amikor a NATO-ülésekről kiküldték a magyar katonákat, és a miniszterelnök fia megosztotta vele a csádi misszió legérzékenyebb részleteit is
A kormánypárt frakciószóvivője arról számolt be, hogy egy cetlit küldtek a Fidesz-irodába, amelyen az életét fenyegetik. A politikus kampányának központi elemévé tette az őt ért támadások bemutatását.
Bár a naptár még csak áprilist mutat, mégis úgy tűnik, az idei húsvéti hosszú hétvége máris meghozta a nyári hangulatot, azzal együtt pedig a közlekedési dugót az M7-es autópályán. Ezek alapján már most borítékolható a hétfő délutáni csúcsforgalom is, csak éppen az ellenkező irányban, Budapest felé.
A MOHU megnövelt logisztikai kapacitással készül a húsvéti ünnepekre, mivel nagyobb forgalomra lehet számítani ilyenkor a REpont automatáknál. A társaság felhívja a figyelmet arra is, hogy a visszaváltás előtt érdemes megnézni az üzletek ünnepi nyitva tartását, valamint számolni kell a hosszabb várakozási idővel is – közölte a MOHU Mol Hulladékgazd
A Budapest 2-es választókerület független képviselője, nyílt levélben kezdeményezett nyilvános vitát. A politikus szerint a választóknak joguk van megismerni a Tisza Párt jelöltjének programját a háttéralkuk helyett.