2026. április 2. csütörtök

ápr. 2
14:27
Erről jó, ha tud: időkedvezményre jogosultak, akik dolgoznak a választás napján (Infostart)
Aki a választás napján nyolc órát meghaladó, rendkívüli munkavégzésre van beosztva, azt megilleti két óra időkedvezmény. A szavazatszámlálók, választási bizottsági tagok viszont ennél sokkal többre is jogosultak.
ápr. 2
14:27
Minden harmadik magyar bajba kerülhet, egyetlen lehetőségük maradt (ATV)
A magyarok közel kétharmada küzd ezzel a problémával, a megoldás adott, a döntést viszont nagyon alaposan át kell gondolni.
ápr. 2
14:27
"Kicsit beteges a szimbolika" – Hadházy újabb képeket mutatott Hatvanpusztáról (SzMo)
A független képviselő ezúttal a könyvtárról posztolt fotókat, amelyek szerint a kandallóra egy Szent Mihály-szobor került. Ugyanakkor állítása szerint az építkezés későbbi szakaszában készült képen már nem látható az alkotás.
ápr. 2
14:33
Kövér László "kis zsebnyilasnak" nevezte Magyar Pétert (SzMo)
A házelnök szerint a Tisza Párt elnöke egy "meggyőződés nélküli ember, akit a szimpla bosszúvágy vezérel". Úgy véli, a Tisza "megtévesztett hívei" nem fogják elfogadni a kormánypárti győzelmet és zavargásokat robbanthatnak ki.
ápr. 2
14:39
Napok óta tartó fájdalommal ment a háziorvoshoz, a rendelőben újra kellett éleszteni a Pest vármegyei férfit (Blikk)
Napok óta tartó mellkasi fájdalom miatt fordult háziorvosához egy 40 év körüli férfi Pest vármegyében. Az orvos azonnal felismerte a helyzet súlyosságát, amikor a vizsgálat során szignifikáns EKG-eltéréseket tapasztalt, ezért haladéktalanul értesítette a mentőket. Mielőtt azonban a segítség megérkezett volna, a férfi keringése összeomlott, így az o
ápr. 2
14:39
Terjeszkedik a Samsung Gödön: 4,2 milliárdért vett újabb területeket (444.hu)
A cég most a lakóházak felé eső területből kíván körülbelül 30 hektárt megvásárolni, hogy azon napelemparkot és parkolót építsen.
ápr. 2
14:39
Kardiológiai labort adott át a salgótarjáni vármegyei kórházban Latorcai Csaba (Demokrata)
A kardiológiai labor a kórház komplex fejlesztési projektében készült el.
ápr. 2
14:39
Hiába kérdezte volna Győr polgármestere, hogy hol voltak a rendőrök Orbán kampánygyűlésén (Telex)
A Fidesz frakciója távolmaradásával ellehetetlenítette a győri közgyűlés csütörtökre összehívott rendkívüli ülését, amin Pintér Bence polgármester arra kért volna felhatalmazást, hogy a rendőrséget kérdezhesse
ápr. 2
14:39
28 milliárd forintos beruházást valósít meg az Electraplan Kft Vésztőn (Gyulatelevízió)
Közel száz új munkahelyet teremt a hazai Electraplan cégcsoport és a németországi Niedax cégcsoport közös beruházása Vésztőn. Az utóbbi európai és világszinten is vezető kábelvezetési rendszert gyártó és értékesítő vállalat, amely több, mint 30 országban van jelen. A magyar Electraplan csoport több tevékenysége mellett hazánk vezető napelemes és eg
ápr. 2
14:39
Ne mi kövessünk másokat, hanem mások kövessenek bennünket! (vehir.hu)
A Herendi Porcelánmanufaktúra idén ünnepli fennállásának kétszázadik évfordulóját. Belépve a manufaktúra falai közé mégsem a muzealitás olykor dohos atmoszférája vesz körül, hanem egy olyan miliő, ahol egyszerre köszönnek vissza azok a minták, amelyek még Apponyi Albertet is elvarázsolták, közben a formák mégis a XXI. század emberének legbelsőbb go
ápr. 2
14:41
Tajvanon fogták el a ferde szájú nőt: exe új párjára gyújtotta a házat Zsuzsa (Blikk)
Súlyos bűncselekmények miatt szökött el az országból egy 47 éves nő, akinek az elfogására hajtóvadászatot indított a rendőrség. Információink szerint M. Zsuzsanna Ilona bosszúból felgyújtott egy házat, amiben ráadásul éppen aludt valaki. A célszemély csodával határos módon meg tudott menekülni a tűzhaláltól, ám az ingatlan teljesen leégett. Habár a
ápr. 2
14:41
A középszerűség ellen nem elég a kinyilatkoztatás (vehir.hu)
Amikor a mesterséges intelligencia korában sok ember a képernyőkre tapadva próbálja megérteni a jövőt, Böszörményi Nagy Gergely inkább az Őrségbe vonul el gondolkodni. A Brain Bar jövőfesztivál alapítója abban hisz, hogy a gépek térnyerése nem elpusztítja, sokkal inkább felértékeli azt, ami igazán analóg és emberi bennünk. Egy olyan korban, ahol gy
ápr. 2
14:43
Koccintás a múlttal a magyar történelem ősi fajtáiból (vehir.hu)
Amikor a poharunkba töltünk egy szépen csillogó bort, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy valójában folyékony történelmet tartunk a kezünkben. A Kárpát-medence lankáin egykoron olyan elképesztő gazdagságú szőlőkultúra virágzott, amelynek csodájára járt a világ, ám a történelem viharai, a filoxéravész és a modern kor iparosodott tömegtermel
ápr. 2
14:45
Letették a Vulcan beruházás alapkövét (Gyulatelevízió)
Csütörtök délelőtt helyezték el a Vulcan Shield Hungary békéscsabai üzemének alapkövét, mely a Mezőberény felé vezető út mellett található. Ezen a területen egy 20 ezer négyzetméteres komplexumot építenek, most az előkészítő munkálatok zajlanak, a lőszermentesítés megtörtént, a légvezetékek kiváltását ebben az időszakban végzi egy békéscsabai válla
ápr. 2
14:45
„Olyan vendéglátóhelyet szerettem volna, mintha egyenesen a nappalimba hívnám meg az embereket” (vehir.hu)
Zsandár Tamás, Veszprém borkulturális életének mozgatórugója, a Wine&Vinyl bakelit- és borbár tulajdonosa, a Veszprémi Borszalon megálmodója.
ápr. 2
14:45
Strucctojások díszítik az állatkert tojásfáját (vehir.hu)
A hagyományokhoz hűen idén is strucctojásokkal díszítették a húsvéti tojásfákat a Veszprémi Állatkertben.
ápr. 2
14:47
Patriotizmus és lokálpatriotizmus – mindkettő gyökere a szeretet (vehir.hu)
Garancsi Mária, a veszprémi gazdasági és közélet ismert szereplője.
ápr. 2
14:49
Meditációval a békéért, önmagadért és a világért! (vehir.hu)
Csáti-Ersók Marietta, jógaoktató írása.
ápr. 2
14:51
Így győzzük le a tavaszi fáradtságot a tányérunkon keresztül (vehir.hu)
Nyikos Ráhel, dietetikus írása.
ápr. 2
14:57
Belső titkosszolgálati ember segítette Gundalfot: "Én nem erre esküdtem fel" (SzMo)
Egy magát AH-snak mondó, Theo nevű forrás üzenetekben informálta a Tisza Párt informatikusait a pártjuk elleni akcióról. A szivárogtató előre jelezte a hatósági megkereséseket és egy decemberi házkutatást is.
ápr. 2
14:57
Hatalmas rohamra készül a MOHU a REpont automatáknál – íme a boltok húsvéti nyitvatartása (Most Hír)
A MOHU megnövelt logisztikai kapacitással készül a húsvéti ünnepekre, mivel nagyobb forgalomra lehet számítani ilyenkor a REpont automatáknál.
ápr. 2
15:09
Akár Orbán, akár Magyar nyer, a baloldalra a 2010-esnél is súlyosabb vereség vár április 12-én (ATV)
Ez az országgyűlési ciklus azzal kezdődött, hogy 2022. április 3-án a Fidesz kiütötte a régi ellenzéket. A kormánypárt sikerének aznap este a Fidesz közép- és felsővezetőivel együtt örült az a Magyar Péter, aki két évvel később a kormánypárt egyetlen kihívójává vált. Ma már tudjuk: ez a nap volt a régi ellenzék utolsó seregszemléje és egyben Waterl
ápr. 2
15:09
Fehérvárra menő hadi út – Hogy alakult ki a nyolcas? (vehir.hu)
Bezzeg a rómaiak tudtak utat építeni! – sóhajtunk fel, amikor a hideg tél által megrágott aszfalton gurulunk. Bizony: a Római Birodalom kőből lerakott útjai nemcsak azért csodálatra méltóak, mert bőven túlélték az őket létrehozó államot, hanem azért is, mert a mai Európa úthálózata is a római mérnökök által kijelölt nyomvonalakon alapul.
ápr. 2
15:15
Viperaveszély Magyarországon? Ha megmar, tilos házi praktikához folyamodni! (Blikk)
Zalában ezer éve őshonos, mégis mára mindössze alig száz példány maradt belőle: a keresztes vipera Magyarországon nem hívatlan vendég, hanem fokozottan védett, sérülékeny hüllőfaj. A tavaszi felmelegedéssel aktívabbá váló vipera marása veszélyes, és minden esetben azonnali orvosi ellátást igényel. A 100 ezer forint természetvédelmi értékű faj valój
ápr. 2
15:15
Ébred a természet, várnak a Bakony erdői! (vehir.hu)
Itt a tavasz – és ahogy hosszabbodnak a nappalok és emelkedik a hőmérséklet, egyre kellemesebb a természetben tölteni a szabadidőnket. Szerencsénkre a Bakony erre számtalan lehetőséget nyújt!
ápr. 2
15:21
Változások a Hegyvidéken (Infostart)
A villamospálya karbantartása miatt módosul az 59-es és az 59A villamos közlekedése április 7. és 11. között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
ápr. 2
15:27
Szerezzen Nyuszijogsit! Ha tudatlan, plüssállattal kísérletezzen! (Blikk)
Új, hiánypótló edukációs program indult a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány gondozásában. A "Nyuszijogsi" tananyag a nyulak felelős tartásához nyújt korszerű és gyakorlatorientált tudást. A programot Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos támogatásával mutatták be a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
ápr. 2
15:27
Németh Balázs azzal kampányol, hogy utálják, mint a szart (444.hu)
A Fidesz 15. kerületi jelöltje pár naponta beszámol arról, mit tettek a plakátjaival, képmásával.
ápr. 2
15:27
Aranyérmet szerzett a Közgazdasági Diákolimpián Nacsa Domán (Gyulatelevízió)
Önszorgalomból, egyéni felkészülésének köszönhetően jutott a Közgazdasági Diákolimpia döntőjébe, majd nyerte meg azt Nacsa Domán, az Erkel Ferenc Gimnázium 12. b osztályos tanulója. Az idei versenyfelhívásra összesen 40 település 70 középiskolájából jelentkeztek a közgazdaságtan iránt érdeklődők. A verseny első körében 310-en töltötték ki az online
ápr. 2
15:27
Közös sportolás széles mosollyal (vehir.hu)
Mozgásban az egyenlőség – Inkluzív Sportnap elnevezéssel egy remek hangulatú inkluzív sportesemény valósult meg a Veszprémi Városi Stadionban.
ápr. 2
15:33
Különleges nosztalgiajárművekkel várja a tavaszi szünetben az érdeklődőket a Gyermekvasút (Infostart)
A tavaszi szünetben érdemes kihasználni a kiváló kirándulóidőt és egy kisvasutazással egybekötött szabadtéri programot tervezni a budai hegyekbe.
ápr. 2
15:33
Csárdi Antal vitára hívta Bódis Krisztát, aki ha meggyőzi, visszalép (444.hu)
Mindketten Budapest 2-es választókerületében indulnak.
ápr. 2
15:33
Ismeretlen injekciót kapott, életveszélyes állapotba került - állítja az ukrán pénzszállítók vezetője (SzMo)
Horváth Lóránt, az Oscsadbank jogi képviselője egy sajtótájékoztatón számolt be a március eleji rajtaütés körülményeiről. Állítása szerint a TEK fegyveresei ellentmondó utasításokat kiabáltak.
ápr. 2
15:33
Nyírbogát polgármestere maga is kérte, hogy indítsák el ellene az etikai eljárást (Telex)
Rizsák Ildikót A szavazat árában azzal vádolták, hogy csak olyannak ír fel gyógyszert, aki fideszes. A polgármester-háziorvost felháborítják a vádak, szerinte a pozícióhalmozásában sincs összeférhetetlenség.
ápr. 2
15:33
Dobásba lendült a stadion (vehir.hu)
Közösségi Dobófesztivál néven, változatos sportrégiós aktivitásokkal várták a mozogni vágyókat március utolsó hétvégéjén a városi stadionban.
ápr. 2
15:35
Női kézilabda El: Dijonban lesz a négyes döntő (vehir.hu)
A francia JDA Bourgogne Dijon csapata lesz a házigazdája május 16-17-én a női kézilabda Európa Liga négyes döntőjének, amelyben a MOL Esztergom és a három magyar játékost is foglalkoztató, címvédő német Thüringer HC is szerepel.
ápr. 2
15:39
Az Európai Bizottság a védett üzemanyagár azonnali megszüntetésére szólította fel a magyar kormányt (Demokrata)
Kiskörén átadták az új egészségügyi központot.
ápr. 2
15:45
Orbán Viktor: Hogy nem szakad le az ég… (BorsOnline)
Orbán Viktor megmutatta Magyar Péter újabb hazugságát.
ápr. 2
15:51
A Mi Hazánk államosítaná a Molt és nem adna áramot Ukrajnának (ATV)
A NER magánalapítványaitól visszavenné, vagyis államosítaná a Mol Nyrt.-t a Mi Hazánk Mozgalom, illetve kezdeményezik Ukrajna Magyarországról történő áramellátásának leállítását – jelentette ki a párt alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
ápr. 2
15:51
Magyar Péternek üzent Jaber: Te most veszélyben raktál egy embert? (SzMo)
A kuvaiti-magyar előadó a Mandiner stúdiójában kritizálta a Tisza Párt politikusát egy miniszter telefonszámának nyilvánosságra hozatala miatt. A rapper szerint ez már a gyűlölet kategóriája.
ápr. 2
15:51
Emberközpontú könyvelés: húszéves a Profit-Adó 2006 Könyvelőiroda (vehir.hu)
A Profit-Adó története nem egy klasszikus üzleti sztori. Inkább egy emberi történet arról, hogyan válhat egy élethelyzet kitartással és következetes munkával valódi sikerré.
ápr. 2
15:53
A hegesztéstől a hőszivattyúig: A Magic-Therm Kft. mindent tud, ami víz, gáz és fűtés (vehir.hu)
Harmincöt éve vállalkozik Váradi Zoltán, a Magic-Therm Kft. ügyvezetője. A cég víz-, gáz-, fűtésszereléssel, hőszivattyúk, napkollektorok, kondenzációs gázkazánok telepítésével foglalkozik.
ápr. 2
15:57
Húsvéti négynapos hétvége: boltzár, szombat, boltzár, boltzár – közlekedés és az üzletek, posták, bankok nyitva tartása (Infostart)
A közelgő hosszú hétvégén négy napból három napon is zárva találhatjuk kedvenc boltunkat, de vannak lehetőségek arra, hogy a legszükségesebbeket bármikor beszerezzük, ha nem voltunk eléggé előrelátók.
ápr. 2
15:57
"Csak segíteni akartam" – Megszólalt a rádióamatőr, aki lefülelte az egri szülők intim beszélgetéseit (Blikk)
Alighanem véget ért az önkéntelen egri valóságshow: tegnap óta csend honol az éterben azon a frekvencián, ahol korábban egy gyanútlan család mindennapjait közvetítette élőben egy bébiőr. A készülék napokig sugározta a rádióhullámokon keresztül mindazt, ami az otthonuk négy fala között elhangzott.
ápr. 2
15:57
Iványi Gábor mélyen meghatódott Szabó Bence felajánlásától (444.hu)
A volt rendőrszázados azt mondta, átérzi, milyen, amikor a hatalom vegzál valakit, ezért adományozott mások mellett az Oltalom Karitatív Egyesületnek is.
ápr. 2
15:57
Magyar Péter szerint légpuskával támadtak a Tisza jelöltjére, a rendőrség már nyomoz az ügyben (SzMo)
A Tisza Párt által közzétett videón egy fiú állítja, hogy a helyi polgármester megbízásából terjeszt kampányanyagokat a faluban. Szehofner József fideszes településvezető tagadja a vádakat, és feljelentést helyezett kilátásba Magyar Péter ellen.
ápr. 2
16:03
Máig nem sikerült eladni a Matolcsy-féle MNB balatoni luxusnyaralóját (Menedzsment Fórum)
Közel egy éve ígérte meg a jegybank új vezetése, hogy eladják a komplexumot,de nincs nyoma annak, hogy árulnák.
ápr. 2
16:03
Húsvéti segítség az utazóknak – A márciusi helyi és helyközi autóbuszbérletek április 8-ig érvényesek (Blikk)
A 2026. márciusi helyi és helyközi autóbuszbérletek érvényességét a MÁV-csoport április 8-ig meghosszabbítja. Ezzel kíván az állami cég segíteni az utazóknak a húsvéti ünnepi hosszú hétvége és a tavaszi szünet kezdete miatt nehezebbé váló áprilisi autóbuszbérletek megvásárlásában.
ápr. 2
16:03
Emlékszel a kátyús utcára, aminél "dolgozunk rajta" feliratú táblával pózoltak a fideszesek? Elkészült! (444.hu)
(Három hónapos késéssel.)
ápr. 2
16:03
A legolcsóbban építették volna fel a Pázmány új campusát, de egy átalakulás miatt kirakták őket a közbeszerzésből (Telex)
A kormánynak korábban a lakókkal is meggyűlt a baja a budapesti Palotanegyedben készülő gigaberuházás miatt, most az építésre jelentkező egyik céggel került jogvitába az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Keresés