Április 8-án a katolikus egyház több szentet és boldogot ünnepel. A legkiemelkedőbb közülük Billiart Szent Júlia (más néven Julie Billiart), akinek ünnepe hivatalosan is ezen a napon szerepel a római naptárban. Emellett több más szent és boldog emléknapja is erre a dátumra esik, például Szent Dénes korinthoszi püspök és számos vértanú. Billiart Sze
Arra készülünk, hogy megnyerjük a választást, semmilyen más forgatókönyvben nem gondolkodunk – jelentette ki a miniszterelnök kedden az Ultrahang adásában, ahol Király Tamással beszélgetett. Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy ha a választás eredményéből kifolyólag mégis koalíciós kényszer lenne a Fideszen, érezne-e magában elég erőt egy koalíciós k
Az influenszer ezt a megjegyzést fűzte a videóhoz, amelyben a kormányfővel fotózkodik, aki szerinte "a világ legjobb és legcukibb miniszterelnöke." A találkozóra a JD Vance amerikai alelnökkel tartott keddi, budapesti nagygyűlésen került sor.
Orbán Viktor 16 éve nagyon gyorsan felszámolta azokat a független intézményeket, amelyek a hatalmát korlátozták volna. Az emberek azonban sokáig megengedőek voltak, és csak fokozatosan értették meg, milyen rendszerben élnek. Mérlegen az elmúlt 16 év.
A szeretetet hírből sem ismerte az a fiatal nő, aki az idősebb testvéreiről semmit sem tud, a nála hat esztendővel fiatalabb öccsét pedig mindössze kétszer látta az életben, amikor még ő is csak éppen iskoláskorba lépett. Az anyjuk volt közös, ám a kisfiúról a nő lemondott, a többiek pedig szinte elmenekültek otthonról. Most arra tette fel az életé
Zöld utat kapott a sárgaborsó-rost: ez a természetes összetevő egészségesebbé teszi a pékárukat és segíti az emésztést. Mutatjuk, mit keressen a címkéken!
Donald Tusk lengyel miniszterelnök az X-en vonta kérdőre Orbán Viktort egy kiszivárgott telefonleirat miatt, ami szerint a magyar kormányfő mindenben felajánlotta segítségét Vlagyimir Putyinnak. Orbán azzal vágott vissza, hogy kérdőre vonta lengyel kollégája békeerőfeszítéseit.
A ,,Szépítsük együtt a magyar köznevelést” című program keretén belül adtak át emlékpadot kedd délelőtt a Gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban. Zámori Ida, az intézmény igazgatója kiemelte, a pad amellett, hogy szépíti az iskola udvarát, a diákok és a pedagógusok számára is jó helyet biztosít majd a találkozásra, beszélgetésre. A kezdeményezés kapcsoló
Két évtizeddel az első kiadás után, 2025 októberében a Színház- és Filmművészeti Egyetem megújult formában, webbookként jelentette meg a Médialexikont. Az elektronikus kiadvány célja, hogy a tudatos médiahasználathoz és a kritikus gondolkodáshoz elengedhetetlen ismereteket és összefüggéseket bemutassa. Az új kiadás egyedülálló módon ötvözi az ember
Bár az MTK stadionba érkező fideszesek egy része azt mondta, biztosak a győzelemben, a kétharmadot mindenki kizárta. És olyan is volt, aki szerint a Tisza ugyanúgy esélyes, vagy aki már arra számít, Magyar Péter nyer vasárnap. Videóriport.
Egy huszonöt éves férfi érvényes jegy nélkül utazott Budapestről, ezért a kalauz leszállította őt Szolnokon. Dühében a férfi egy terméskővel bedobta a vonat ablakát, majd megpróbált elfutni a hatóságok elől. Személyi sérülés nem történt.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost. Az elnök Truth Social közösségi oldalán közölte, hogy lehetőséget lát a hosszú távú megállapodásra Iránnal, miután a teheráni vezetés Egyesült Államokhoz eljutt
Wáberer György, a Waberer's International alapítója kedden videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben április 12-ét "sorsdöntő dátumnak" nevezte. Üzenetének lényege: a választás arról szól, hogy Magyarország Európához tartozik-e majd vagy Oroszországhoz.
Mély megrendüléssel értesült a közvélemény Lakatos Nikoletta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektori kabinetfőnöke haláláról, aki – mindössze negyvenegy évesen – egy gyors lefolyású, agresszív betegség következtében távozott az élők sorából. "Nikoletta csendes, mégis meghatározó jelenléte mögött hatalmas munka és elköteleződés állt" – emlékeznek r
Szerinte Orbán Viktor kormánya állította őt bíróság elé. Iványi Gábor a kormányfő kapcsán "szélsőjobboldali vagy akár a fasiszta eszmékről" beszél, és arról, hogy börtönben lenne a helye.
A nyomozás során több arra utaló bizonyíték keletkezett, amely szerint a Magyarországon áthaladó ukrán pénzszállítás háttere tisztázatlan, a páncélozott autóban szállított pénz és arany eredete és felhasználása is bűncselekményt vethet fel – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel. A közleményben úgy fogalmaznak, mivel a sajtó
Arra készülünk, hogy megnyerjük a választást, semmilyen más forgatókönyvben nem gondolkodunk – jelentette ki a miniszterelnök kedden az Ultrahang adásában, ahol Király Tamással beszélgetett.
A Demokratikus Koalíció elnöke nem számol olyan forgatókönyvvel, hogy nem jutnak be a parlamentbe, és nem érdekli, hogy a Fidesz mivel kampányol. Szerinte egy hárompárti parlament Orbán Viktor miniszterelnökségének folytatását jelentené, és azt is mondja, hogy nem léptetnek vissza több jelöltet, mert azzal már a kormányváltó szavazatok száma csökke
Az alelnök szerint egy külföldi beavatkozási kísérlet miatt volt itt a kampány finisében. Mindazonáltal elmondta, hogy nem szeretné megmondani a magyaroknak, hogy kire szavazzanak.
Már az Atlanti-óceán túloldaláról is jól látszik a súlyos külső titkosszolgálati beavatkozás a magyarországi választási folyamatba, erről beszélt J. D. Vance amerikai alelnök is előző nap – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
Már az Atlanti-óceán túloldaláról is jól látszik a súlyos külső titkosszolgálati beavatkozás a magyarországi választási folyamatba, erről beszélt J. D. Vance amerikai alelnök is előző nap – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten. A tárcavezető az Igazság órája című műsorban arról számolt be, hogy "talán enn
Foghíjas épület, összefirkált deszkák, üres betonszemek merednek az utcára a főváros közepén, a Rákóczi út 66. szám előtt. A szellemház elődjében 150 évvel ezelőtt belépőjegyeket árultak a nyilvános kivégzésekre: lehet, hogy ennek az átka ül most a falakon...?
Orbán Viktor szerda reggel üzenetet küldött a külföldön élő honfitársainak. A miniszterelnök közösségi oldalára feltöltött videóban arra kérte a határon túli magyarokat, hogy 2022 után idén ismét a Fidesz–KDNP-t támogassák a szavazatukkal.
Egy egész ország a szívébe zárta a négyéves Medárdot, aki decemberben hatalmas lélekjelenlétével és egy telefonhívással megmentette cukorbeteg édesanyja életét. Bár a "Na, szia, mentő!" mondat azóta szállóigévé vált, és az Országos Mentőszolgálat szlogenje lett, a családnak a hírnév árnyoldalaival is meg kellett küzdenie. Kovács Renáta most megrázó
Mint ismeretes, Leó pápa ez év június 6-tól 12-ig, szombattól péntekig egyhetes látogatást tesz Spanyolországban. A most közzétett mottó a János evangélium negyedik fejezetéből: "Emeljétek fel szemeteket" – számolt be róla közösségi oldalán a Vatican News. A Szentatya spanyolországi apostoli látogatásának logója egy mozgásban lévő, nyitott kör form
Ne hagyjuk, hogy véget vessenek a határon túli magyarság megmaradásáért indított programjainknak - üzente a miniszterelnök a határon túli magyaroknak szerdán a Facebook-oldalán közzétett videójában.
Az étel intolerancia egyre többeket érint, ám ezen a téren (is) fogyasztói szempontból a megbízhatóság és a hitelesség az elsődleges szempont. Egyre több megvásárolható táplálék-intolerancia teszt kerülnek forgalomba, melyeknek eredményei tudományosan nem bizonyítottak és ezt a forgalmazók vélhetően elhallgatták. Az ügyészség ezért megfelelőségi vi