A tojás húsvétkor nemcsak étel, hanem szimbólum is, amely az életet és az újjászületést jelképezi. A hagyományok szerint festjük, ajándékba adjuk és meg is esszük. De a története jóval messzebbre nyúlik vissza, mint gondolnánk.
Elsősorban a gyermekvállalásra és a családalapításra kíván koncentrálni a jövőben Kunhalmi Ágnes, aki a napokban jelentette be visszalépését a képviselőjelöltségtől. Az ellenzéki politikus a Kontrollnak adott interjújában beszélt őszintén arról, hogy döntésében a politikai erőviszonyok mérlegelése mellett személyes okok játszották a főszerepet.
Állítása szerint már most tudnak visszaélésekről, amiket részben nyilvánosságra hoznak, részben átadnak a hatóságoknak. Magyar Péter a választások előtti utolsó nagyinterjúját adta a Gulyáságyú Médiának.
Keller Jenő a Pécs elleni bemutatkozó meccsén rögtön gólt szerzett. A játékos védőként és középpályásként is remekelt, a lila-fehérek aranycsapatának volt meghatározó tagja.