Vasárnap kora délután kisebb tűz miatt kellett kiüríteni a Pólus Center ételudvarát, miután kigyulladt egy konyhai elszívóberendezés. Bár a beépített oltórendszer azonnal működésbe lépett, biztonsági okokból mintegy kilencven embernek kellett ideiglenesen elhagynia az épületet - számolt be a Telex.
Közös sajtótájékoztatón erősítette meg a két ország együttműködését Marco Rubio és Orbán Viktor. Az eseményt olvasóink is értékelték, ebből válogattunk.
Az 1952-es születésű klinikai szakpszichológus a Hellinger-féle családállítás magyarországi meghonosítója volt. Munkássága a transzgenerációs traumák feldolgozását tette elérhetővé sokak számára.
Kora tavaszias, olykor szeles idő várható február utolsó hetében, a csúcshőmérséklet napközben jellemzően 10 Celsius-fok felett alakul, de a hétvégén akár 12-18 fok is lehet. A hét elején még többfelé lehet csapadék, akár zivatar is, majd szerdától szárazabb és egyre naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Egy férfi kórházba került, de nem tudta elmondani, mi történt vele az utolsó percekben. Az általa vezetett Tesla a Berettyó vizében kötött ki, ő pedig csak arra emlékszik, hogy már baj van, és próbál kijutni az autóból. Egy horgász levideózta az úszó autót.
Az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek választónként három forintért juthatnak hozzá a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok nevéhez és lakcíméhez.
A volt főpolgármester úgy gondolja, Szentkirályi Alexandra jobban átlátja a fővárost, mint a csak közlekedéshez értő Vitézy Dávid. Úgy véli, a Fidesz hibát követett el Szentkirályi visszaléptetésével.
Hat év után ismét Hepp Kupa-döntőt játszhatott az Insedo Veszprém Kosárlabda Klub, ám a budapesti fináléban az Újbuda MAFC bizonyult jobbnak. A bakonyiak 115-100-as vereséget szenvedtek, így ezüstéremmel zárták a sorozatot.
A Tisza Párt elnöke óriási eredménynek tartja, hogy mindenhol nyílt a választási verseny a Fidesszel. Az ő számaik szerint a körzetek többségében a Tisza vezet.
Lelőttek egy férfit Donald Trump floridai, Mar-a-Lagóban található birtokának közelében, miután egy sörétes puskának látszó fegyverrel próbált meg behatolni az elnök rezidenciájára. – írj a Híradó. Az elnök védelmét ellátó Titkosszolgálat (Secret Service) közölte, hogy lelőttek egy férfit, aki illegálisan próbált bejutni Donald Trump Mar-a-Lago
A Debrecen saját közönsége előtt mindkét együttes számára tét nélküli mérkőzésen 32-30-ra legyőzte a montenegrói Buducnost Podgoricát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, vasárnap.
Szoboszlai Dominkkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatbaan a Liverpool 1-0-ra nyert a Nottingham Forest vendégeként vasárnap délután az angol labdarúgó Premier League 27. fordulójában.
A politikus az országjárás vasárnapi állomásain is ismertette a Tisza Párt programjának fő elemeit. Az uniós forrásokért cserébe az Európai Ügyészséghez is csatlakozna, és helyreállítaná a jogállamot.
A címvédő Győri Audi ETO KC az első helyen zárta a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörét, amelynek utolsó fordulójában, vasárnap 39-28-ra legyőzte a Szikora Melindát soraiban tudó német Borussia Dortmundot.
A miniszter bejelentette, hogy a leállított olajtranzit miatt a kormány vétózza az Ukrajnának szánt uniós pénzeket és szankciókat. A döntés hátterében a Barátság kőolajvezeték január végi leállása áll.
Karel Havlícek cseh miniszterelnök-helyettes jelentette be, hogy Prága nem blokkolja a 20. orosz szankciócsomagot. Nemcsak tárgyalásokat sürgetnek, hanem gyakorlati segítséget is felajánlottak Szlovákiának.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Csehország nem csatlakozik Magyarországhoz abban, hogy blokkolja az Oroszország elleni huszadik uniós szankciócsomag elfogadását – jelentette ki Karel Havlícek cseh miniszterelnök-helyettes, iparügyi miniszter a közszolgálati Cseh Televízió vasárnapi vitaműsorában. Ezt megelőzően jelentette be a magyar intézkedést Szijjártó Péter külgazdasági és kü
Az MSZP-s képviselő szerint a szavazatok harmadolódnak a Budapest 08-as kerületben közte, a fideszes Tarnai Richárd és a tiszás Virágh Gabriella között. Győzelme a taktikai szavazókon múlhat.
A Veszprémi Kézilabda KFT hazai pályán vereséget szenvedett a Dabas KC ellen, míg a Veszprém Handball Academy U21 végig kiélezett kapott ki a PLER-Budapest U21 otthonában a férfi kézilabda NB I/B alapszakaszának hétvégi körében.
Dél-Korea részvétele a kijevi vezetés fegyverigényeit kielégíteni hivatott Purl fegyverbeszerzési programban csak rontaná az ukrajnai konfliktus rendezésének kilátásait – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő. "Ez jóvátehetetlen károkat okozna Oroszország és a Dél-koreai Köztársaság viszonyában" – figyelmeztetett Zaharova szombaton,
Négy éve indult el az orosz agresszor háborúja, 4 éve szólnak a szirénák, 4 éve válnak földdel egyenlővé városok. A szervezők szerint ezt nem lehet a szőnyeg alá söpörni, és e fölött nem lehet szemet hunyni.
A választók 71 százaléka nem támogatja, hogy a külhoni magyarok is szavazhassanak, derült ki a Demokratikus Koalíció által rendelt felmérésből. Szerintük a levélszavazás jelenlegi rendszere igazságtalan, számos csalásra ad lehetőséget, és akár el is döntheti a választást. A kampány hátteréről beszélgettünk a DK egyik vezető politikusával.
Eredics Gergő, a bíboros titkára egy budapesti templomi eseményen számolt be a prímás stabil állapotáról. A kórházban fekvő egyházfő hálás az imákért, és kéri, a hívek tartsanak ki a nagyböjti készületben.
A negyeddöntős Esztergom 31-31-es döntetlent játszott a német Blomberg-Lippe otthonában a női kézilabda Európa Liga csoportkörének utolsó játéknapján, vasárnap.
Első alkalommal teszik nyilvánosan megtekinthetővé Assisi Szent Ferenc földi maradványait szülővárosában. Az 1181-ben vagy 1182-ben született és 1226-ban elhunyt katolikus szent relikviáinak kiállítása a San Francesco pápai bazilikában egy hónapig, vagyis március 22-ig lesz megtekinthető. A Ferences rend arról számolt be, hogy már csaknem négyszá
Elhunyt Kecskeméti Sándor keramikus- és szobrászművész. A Munkácsy-díjas alkotó, a kortárs magyar plasztika egyik legeredetibb képviselője életének 79. évében, szombaton hunyt el – közölte vasárnap az MTI-vel a munkáit bemutató Initio Arts & Design galéria.
A TISZA Párt elnöke nem rejtette véka alá a véleményét, és ismét a kormánynak üzent. Szerinte elképesztő összegekből próbálják őt és a pártját befeketíteni.
Nincs még egy nemzet, amely az ukránnál több jogot szerzett volna ahhoz, hogy Európa tagja legyen – mondta Karácsony Gergely főpolgármester vasárnap Oroszország budapesti nagykövetsége előtt, az Ukrajna melletti szolidaritási tüntetésén. Ukrajnának joga van a békéhez is, ám ez nem lehet kapituláció vagy diktátum, Európának pedig el kell gondolkod
Kevés pontot, kemény védekezést és végletekig kiélezett hajrát hozott a férfi kosárlabda Magyar Kupa döntője, amelyben az NHSZ-Szolnoki Olajbányász 69-66-ra legyőzte a címvédő Falco-Vulcano Energia KC Szombathely együttesét vasárnap a BOK Sportcsarnokban. A Tisza-partiak ezzel történetük során 11. alkalommal hódították el a trófeát.
Az országgyűlési jelöltséghez választókerületenként 500 érvényes ajánlás szükséges. Ez a törvényi minimum, egy technikai küszöb, amelyet egy országos ambícióval fellépő politikai erőnek gond nélkül teljesítenie kell. A szervezettség itt szimpla alapkövetelmény, nem hőstett.
Teljesen ledöbbentek a Pest vármegyei Dunavarsány lakói, amikor a napokban bilincsbe verték a kisváros ismert gyermekorvosát és az asszisztensét. A súlyos bűncselekményekkel összefüggésbe hozott dr. Cz. Ildikót és V.-M. Jolánt csütörtökön már le is tartóztatták, egy egy darabig így biztosan szükség lesz a helyettesítésükre.
Megvadult kóbor kutyák támadtak rá járókelőkre a Bács-Kiskun vármegyei Tiszaalpáron. Az állatok több embert is megharaptak. Keresték a gazdájukat is, akit egyelőre nem találtak meg.
Megműtötték Erdő Péter bíborost, aki a kórházi ápolása miatt nem tud részt venni az idei nagyböjti eseményeken. Az esztergom–budapesti érsek állapotáról most friss hírek érkeztek.