A tavalyi év látványos élénkülése és az árak emelkedése után az idei esztendőben megfontoltabbak a vevők a hazai ingatlanpiacon. A licithelyzetek átalakultak, a vásárlók a kiemelkedő minőségű vagy egyedi adottságú ingatlanokért készek a kért árnál magasabb összeget fizetni.
A bérfőzetők és magánfőzők párlatai mellett a szervezők várják a kereskedelmi főzdék italait is. Lehetőség van nevezni a határon túlról is. Az elmúlt években érkeztek minták többek között Szlovákiából, Romániából, Szerbiából, Ukrajnából, Hollandiából, valamint Izraelből. Az indulóknak a kereskedelmi főzdék esetében kétszer 0,35 vagy kétszer 0,5 lit
Kedden a CÖF-CÖKA bejelentette, hogy megrendezik a Békemenetet március 15-én. Gulyás Gergely kedden a Facebookon egy rövid posztban, majd Orbán Viktor is kiposztolta, a miniszterelnök szerint a legnagyobb jön.
A Tisza elnöke a márciusi ifjakra hivatkozva hívja utcára az embereket. Szerinte együtt kell lebontani a korrupt és gyűlölködő hatalmat. Orbán Viktor 11:35-kor élesítette posztját a Békemenetről, Magyar Péter pedig 11:36-kor követte őt.
A miniszterelnök nagyszabású kártyapartin volt egy budai étteremben, arra már nem válaszolt, hogy hogy lehet kamu, ami az állami hatóság jegyzőkönyvében szerepel.
A Nézőpont Intézet vezetője szerint 40-43 mandátumot szerezhet a Fidesz-KDNP az országos listáról. A Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője szerint sok a régi arc a lista elején. Mráz Ágoston Sámuel és Závecz Tibor erről az Inforádió Aréna című műsorában beszélt.
A Magyar Orvosi Kamara egy közleményben azt írta, többek között az az elvárásuk, hogy a Nyírő OPAI éléről menesszék a főigazgatót. Reagált az Okfő is, szerintük stabilan működik az ellátás.
A Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny mezőnye május 13-án, szerdán a Gyulai Vár elől rajtol. A látványos sporteseménynek Gyula első alkalommal ad otthont, a rajt előtti napon itt tartják a csapatbemutatót is, majd két gyorsasági részhajrára is sor kerül. A február harmadikai bejelentés után városban már tartottak egy nagyobb egyeztetést a tém
Szakkörönként ötszáz kokárdát kell elkészíteni a Nemzeti Művelődési Intézet megbízásából. Van iskola, ahol a szakkörvezető segélykérő levelet küldött a kollégáinak, hogy szálljanak be a gyártásba – most a szabadidejükben varrják a szalagokat. Kérdezni sem merték, hogy kinek és miért kellenek a kokárdák, az intézet sem árulta el a Telexnek, hogy mi
Megtörten beszélt fia a tragikus módon elhunyt Ilonáról, akit egy ámokfutó gázolt halálra szombaton Győr belvárosában. A Blikk megtalálta a 76 éves asszony otthonát Szilen, ahol az egyik fiával élt együtt. Németh János egyelőre képtelen felfogni, hogy mi történt és várja, hogy egyszer csak hazajöjjön az édesanyja.
Életét vesztette egy buszmegállóban várakozó nő szombat délelőtt Győrben, miután egy száguldozó, "gyorsulási versenyt tartó" autó letért az úttestről és elütötte. A vétkes sofőrt kedden állították bíróság elé.
Tűz keletkezett hajnalban egy lakóház melléképületében, Gyulán, a Kerék utcában. A mintegy ötven négyzetméteres, négy helyiségből álló melléképület teljes terjedelmében égett, benne egy személygépkocsi, fa tüzelőanyag és berendezési tárgyak is lángra kaptak. A gyulai hivatásos tűzoltók két irányból oltották a lángokat, majd a lakóházból egy idős há
Vallomást nem tett, de ügyvédje szerint nagyon megviselte az Aston Martin vezetőjét a halálos gázolás, és szeretné felvenni a kapcsolatot az áldozat családjával. A bíróság úgy döntött, hogy négy hónapig nem hagyhatja el Győrt.
Az ügyeletet ellátó pszichiáterek mintegy kétharmada a felmondást is reális eszköznek tartja. A pszichiátriai ellátás Magyarországon évek óta folyamatosan romlik, hat óránként öngyilkos lesz egy honfitársunk.
A humorista szerint meglepő, hogy egyedül Rogán Antalnak voltak fenntartásai, és ő is csak a politikai balhétól félt, nem az emberek életéért aggódott. A cégre kiszabott bírság pedig szerinte egyenesen vicc kategória, olyan mintha valakinek a havi 6 milliós fizetése után 26 forintot kellene befizetnie.
A nagykanizsai járőrök saját szendvicseikkel próbálták jobb belátásra bírni a belvárosban kóborló kutyákat – derül ki a Rendészeti Államtitkárság bejegyzéséből. A beszámoló szerint az akció nem ment könnyen, végül a gyepmester segítségével sikerült befogni az állatokat. Nem sokkal később egy rémült labradorral is találkozott ugyanaz a járőrpáros.
A miniszterelnök és a legendás énekes egy polgári kör alapításán vett részt, ahol az ultit hungarikummá nyilvánították. A kormányfő a vesztes ultiparti után a kellemetlen kérdéseket is lerázta magáról.
Medveészlelésről számolt be Mogyoród önkormányzata a Kukukkhegy fölötti erdős területen, a lakosságot óvatosságra intik. Az állat mozgásáról több kézzelfogható bizonyíték is tudunk mutatni.
Magyar Péter drogfogyasztást tagadó mondatával frissült a lejáratónak szánt oldal. A politikus válaszában a gödi Samsung-gyárra utalt, szerinte az akció az ipari mérgezés elfedését szolgálja.
A XII. kerületben jelenleg is zajlik a vaddisznók befogása, amely során eddig 83 egyedet sikerült elfogni. Hegyvidék önkormányzata közleményében hangsúlyozta, hogy a feladatot szoros együttműködésben végzik az illetékes hatóságokkal és a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel, amely csapdákkal is hozzájárult a munkához.
A korábban csak egy sejtelmes, fekete-fehér felvételt és "coming soon", majd "once upon a time" feliratot mutató radnaimarton.hu oldalon kedd délután egy üzenet is megjelent.
Nosztalgikus érzésekkel térhetett be Orbán Viktor kormányfő a budapesti tabáni Gösser étterembe ultizni, ugyanis ez a hely történelmi pillanatokat is megidézett: a rendszerváltás történetének egyik fontos helyszíne volt.
Az összes budapesti pszichiáter megszünteti az önként vállalt többletmunkát, hogy ezzel gyakoroljanak nyomást a minisztériumra annak érdekében, hogy leváltsák a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatóját.
Török Gábor politikai elemző a Polymarket trendjére hívta fel a figyelmet, ahol a miniszterelnök esélye 39 százalékra esett. A platformot a magyar hatóságok januárban blokkolták, így csak VPN-nel érhető el.
Megújult a Gyulai Várfürdő főépülete, a vízgyógyászata, valamint a Lovarda. Ebből az alkalomból kedd délután átadó ünnepséget rendeztek a helyszínen, melyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Kun Miklós igazgató beszédében kiemelte, 2019-ben írták alá azt a támogatói okiratot, amely egy három ütemből álló, 3,2 milliárd f
Egészen pontosan mi a "kamu"? Például ez a katódszárítóban történt robbanás? - kérdezi a TISZA elnöke a miniszterelnököt. Közzétett egy videót, amin állítása szerint egy 2018-as robbanás látható, ami a gyárban történt.
Rutinvizsgálat helyett újraélesztés: az orvosi rendelőben omlott össze egy beteg keringése, akiért azonnal riasztották a mentőket. Sokan és hosszan küzdöttek a férfi életéért.