A sorkötelezettség, a gödi Samsung-gyár és fiatalok is előkerültek a Tisza elnökének második évértékelőjében. Azt ígérte, ha nyernek, nem lesznek megalázott közösségek, megbélyegzett települések és emberek.
A Tisza Párt elnöke mellett a Tisza külügyi vezetője, dr. Orbán Anita és a párt gazdaságfejlesztési és energetikai vezetője, Kapitány István is beszédet mondott.
A színpadképtől a fellépőkig mindennel azt sugallták: a Tisza kormányzóképes párt. Magyar beszédében biztosra ment, legkockázatosabb húzása az volt, hogy ismét vitára hívta Orbánt. De ezen se tudna veszíteni semmit.
A Hatoslottó hetedik heti sorsolásán egyetlen játékos találta el a számokat. A nyeremény a játék történetének harmadik legnagyobb összege, amiért 90 napon belül kell jelentkezni.
Változékony, szeles idő várható a jövő héten. A hét elején lassú melegedés kezdődik, a hőmérséklet csúcsértéke 3 és 9 Celsius-fok között alakul, de elszórtan előfordulhat eső, havas eső, hó. Csütörtökön azonban jelentős mennyiségű csapadék - eső, havas eső, havazás - érkezik, és a hétvégére visszaesik a hőmérséklet, visszatérnek a kemény éjszakai f
Sorsfordító pillanatban vagyunk, most dől el, hogy maradunk egy félelemre, gyűlöletre és lopásra épülő rendszerben, vagy visszavesszük végre a jövőnket - mondta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke vasárnap Budapesten, a Hungexpo területén tartott évértékelő beszédében.
A Deutsch Tamás vezette sportszövetség a Nemzeti Sporton indított petíciót a jelenlegi finanszírozási rendszerért. A felhívás szerint a tao-támogatás megszüntetése az utánpótlás-nevelés végét jelentené.
Az OTP Bank a versenypozíció megtartása érdekében több figyelmet fordít az egyszerűsítésre és a költséghatékonyságra, ami miatt egy nagyobb leépítésre kell számítani a közeljövőben.
Takács Péter egészségügyi államtitkár videóban minősítette Magyar Péter évértékelőjét, a Péterfy kórházra hivatkozva. A "drogbuli" emlegetése mellett a hétfőn induló országjárás kórházlátogatásait is bírálta.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Megérkezett Budapestre az Egyesült Államok külügyminisztere; Marco Rubiót Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára fogadta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vasárnap.
Mivel Ukrajna továbbra sem indította újra a tranzitot a Barátság kőolajvezetéken, Magyarország és Szlovákia Horvátországhoz fordult az orosz kőolajszállítás lehetővé tétele érdekében az Adria-kőolajvezetéken keresztül - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.
A kormány egyhetes egyeztetésre bocsátott egy tervezetet a gyógyszerészi vényírásról. A MOK szerint a javaslatból hiányoznak az alapvető betegbiztonsági garanciák és a felelősségi szabályok.
Varró László egy Facebook-posztban ecsetelte a Shell kőkemény biztonsági kultúráját. Náluk még a legkisebb szivárgásról szóló jelentést is mindenkinek tanulmányoznia kell.
Bánné Gál Boglárka, a sátoraljaújhelyi fideszes képviselőjelölt utóbb videóban magyarázta: a parkoló most még csak "első ütem", szilárd burkolat hónapok múlva lesz.
Dobrev Klára elmondta, mit tenne, ha kormányra kerülhetne. Például kukába dobná az alaptörvényt. Rámutatott: a Tisza Párt programjából végül kikerült az Út a börtönbe program. A Jobbik is rajthoz áll.
Szociális bérlakásokból álló társasházzá, tanár- vagy nővérszállóvá alakíttatná át a Hungária körúti szovjet/oroszszellemházakat a zuglói polgármester. Rózsa András levelet írt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek, hogy szándékában áll-e tárgyalni az immár 35 éve üresen álló, 160 lakásos épületegyüttes sorsának rendezéséről. A telek ugyanis a magyar ál
Több százan tüntettek vasárnap a Külgazdasági és Külügyminisztérium előtt a gödi Samsung-akkumulátorgyár ügyében. A tiltakozást a Telex cikke váltotta ki, amely szerint a gyárban korábban súlyosan megsértették a munkavédelmi szabályokat, és több dolgozó a határértéket többszörösen meghaladó rákkeltő anyagokat lélegezhetett be. Az ügyben rendőrségi
Szijjártó Péter és Robert Fico sejti, mikor állhat helyre a Barátság vezetéken keresztüli szállítás, de addig is tenni kell valamit az energiabiztonságért.
Egy nappal Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde után Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke foglalta össze, hogyan látja az ország helyzetét és mi mindent tenne a párt kormányra kerülése esetén. Szóba került a gazdaság helyzete és az Orbán-kormány hibái, az uniós források sorsa, valamint az egészségügy mellett az is, hogy nem hoznák vissza a s
A Tisza elnöke évértékelő beszédében gátlástalan lejárató kampányra számít, és jelezte: nem hagyja válasz nélkül a személye elleni támadásokat. A politikus a béke melletti kiállást, a kötelező sorkatonaság alaptörvényi tiltását, valamint a gazdasági kiszámíthatóság és az uniós források hazahozatalának ígéretét is hangsúlyozta, miközben kijelentette
A miniszterelnök az évértékelőn arról beszélt, hogy a választás után "eltakarítanák" a szerinte brüsszeli érdekeket szolgáló civileket, újságírókat és politikusokat. A tavalyra ígért gazdasági fellendülés ugyanakkor elmaradt, a növekedés mindössze 0,3 százalék volt. A politikai elemző szerint a kemény üzenetek részben a Fidesz táborának megnyugtatá
Nemzeti színű szalag, pulpitus és ünnepi beszédek kísérték a sátoraljaújhelyi parkoló átadását, amely egyelőre csak ledöngölt földes-köves talajból áll. A megyei közgyűlés fideszes elnöke - aki a térség országgyűlési képviselőjelöltje is - később egy 800 méteres utca kevesebb mint felét is felavatta. Bánné Gál Boglárka utóbb videóban magyarázta: a
A 2025. évi papír alapú fogási naplók leadási határidejére hívja fel a figyelmet a Horgász Egyesületek Somogy megyei Szövetsége. A dokumentumokat 2026. február 28-ig kell visszajuttatni az érintetteknek.
2022-es indulása óta már több mint 4 millióan regisztráltak az applikációban, havonta másfél millióan használják aktívan, és eddig közel 200 ezer útvonalterv készült a segítségével. Február 14-én ünnepli negyedik születésnapját a BKK BudapestGO alkalmazása.
"Sokáig tart, amíg Omri visszatér a megszokott életébe, de mellette állunk, és a nehezén már túl vagyunk" – nyilatkozta a Heti Világhíradónak a sógora a magyar állampolgársággal is rendelkező izraeli Omri Miranról, aki októberben az utolsó élő túszok egyikeként szabadult a Hamász fogságából.
A kormány 2010 és 2025 között csaknem 15 ezer milliárd forintnyi többletforrást vont el a nemzetközi nagytőkétől – közölte Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója vasárnap a Facebook-oldalán.
A Tisza Párt elnöke és szimpatizánsai is kegyetlen kampányra számítanak. Szerintük ennek a része a radnaimark.hu oldalon megjelent fotó is. Magyar Péter azt mondta, hogy amint megvan a miniszterelnöki vita időpontja, az egyéni jelöltjeik is vitáznak a Fidesz jelöltjeivel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Összesen több mint 300 ezer édesanyát és családjukat biztosan érinti a kedvezmény: idén már csaknem 70 ezren kérték az anyakedvezményeket online a NAV-nál, tavaly pedig csaknem 240 ezer három- vagy többgyermekes édesanya töltötte ki az adóelőleg-nyilatkozatot.
A miniszterelnök szerint az ukrán elnök személyeskedik vele, mert nem támogatja a gyorsított EU-csatlakozást. Szerinte Volodimir Zelenszkij közvetlenül is belépett a váalsztási kampányba.
Éles meccsre számítok, de én élvezem a kihívásokkal járó, nehéz helyzeteket – mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a kormánypártok érdi országgyűlési képviselőjelöltje.
Az MNB-ügyben már nem kevesebb, mint 188 gigabáji adatot foglaltak le a hatóságok, a Szőlő utcai javítóintézetben történt bűncselekményeknek pedig mostanra már 11 gyanúsítottja van... Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész nyilatkozott az utóbbi időszak legnagyobb port kavaró bűncselekményeiről.
Elképesztő mennyiségű jövedéki termékre (cigaretta és alkohol) bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság adóellenőreinek kockázatelemzése alapján.
Fotókat, jegyzőkönyveket kaptak az akkugyárakkal kapcsolatban, és kiderült, a cégek előre tudtak az ellenőrzésekről – mondta a TISZA elnöke évértékelője után. A városligeti tóból eltűnt vadkacsák is szóba kerültek, amiket Magyar Péter szerint egy 13. kerületi hotelben dolgoztak fel.
Lopás miatt bíróság elé állítja az ügyészség azt a férfit, aki a január 17-én eltűnt Egressy Mátyás telefonját elvitte. A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet, hogy a talált értékek nem tehetők el, mert annak akár büntetőjogi következménye is lehet.
Nagy Gábor Bálint elárulta azt is, hogy a Szőlő utcai ügyben tavasz végére, nyár elejére zárulhat le a nyomozás, még vannak elvarratlan szálak. A Schadl-Völner per pedig szerinte azért halad lassan, mert sokszor meg van kötve a kezük.