Szokás szerint egy rövid elméleti képzéssel kezdődött a Kálvária mellett Tündérkertben a Gyulai Gazda- és Polgári Egyesület programsorozatának aktuális rendezvénye. A gyulavári Bay Zoltán iskolából érkező fiatalok ezúttal a fák őszi meszeléséről tanultak a felnőttektől. A fák őszi vagy tél eleji meszelése megvédi a törzset a téli fagyrepedésektől,
Lejárt a határidő, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség döntött: az ATV.hu információi szerint bűncselekmény gyanújának hiányában nem rendeltek el nyomozást Pócs János ügyében.
Újabb videóban állt a nyilvánosság elé a korábbi jegybankelnök, aki szerint az MNB-alapítványok pénze nem veszett el. Egyúttal jelezte: a vagyonért csak mandátuma végéig, 2025 márciusáig vállal felelősséget.
Idén ősszel is megrendezték a továbbtanulási börzét a 7-8. osztályos diákoknak az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A gyulai, békési, békéscsabai, kétegyházi és sarkadi kiállító iskolák révén több száz érdeklődő látogatott el a rendezvényre. Kiss Gréta Zsuzsannát, az 5-ös számú általános iskola tanulóját három intézmény, a gyulai Erkel, valamint
Júliushoz képest 4900 forinttal mérséklődött a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete a KSH szerint. A dolgozók fele azonban ennél jóval kevesebbet visz haza.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – bizonyítottság hiányában – megszüntette az eljárást Szakács István fideszes influenszerrel szemben – értesült a Magyar Nemzet a Fővárosi Főügyészségtől. Korábban Szakácsnál házkutatást tartottak és bilincsben vitték el.
Az ukrán elnök jövő heti látogatása még nem biztos, de a részvételéről már egyeztetnek a felek. A tervezett út a két szomszédos ország közötti gyors diplomáciai közeledés újabb állomása lenne.
Nagy bajba került, főhet a feje annak a politikusnak, akit gyanúsítottként hallgattak ki a budapesti nyomozók, miután a 2026-os országgyűlési választáson hamisított ajánlásokkal vették képviselőjelölti nyilvántartásba.
Egy közösségi oldalakra felkerült videó miatt indult nyomozás, amelyen egy férfi vascsővel bántalmaz két sertést. Az állatok elpusztultak, a rendőrség pedig most vádemelési javaslattal zárta le az eljárást.
Nem mindennapi módszerrel próbált pénzhez jutni egy 35 éves férfi, aki ugyanazt a belépőjegyet kínálta eladásra a magyar labdarúgó-válogatott Írország elleni mérkőzésére. Néhány nap alatt heten is jelentkeztek a hirdetésére, a vásárlók pedig előre utalták a kért összeget. A rendőrség befejezte az eljárást, az ügy iratait vádemelési javaslattal küld
Fia értesítette szerkesztőségünket, hogy 88 éves korában meghalt az édesapja, Miskolczi Miklós, a legendás újságíró-szerkesztő, lapalapító, a magyar média és sajtótörténet legendás személyisége. Nevéhez fűződik a Kiskegyed című női hetilap megalapítása a kilencvenes években, amely jelenleg is meghatározó női magazin a sajtópiacon. Több népszerű kön
Hosszú interjút adott – az áprilisi választás után az elsőt – Tarlós István, Budapest egykori polgármestere. A beszélgetésben szó van a Fidesz túlzott önbizalmáról, arról, hogy mekkora a valószínűsége Orbán Viktor visszatérésének a miniszterelnöki posztra, a kormány–főváros paktumról, a Tiszáról és Magyar Péterről is.
A Független Benzinkutasok Szövetsége péntek délelőtt a Mol Campus elé vonult, mert szerintük az olajcég nagykereskedelmi árképzése miatt már a béreket sem tudják kigazdálkodni. Kijelentették: nem akarnak a saját hazájukban másodrangú gazdasági szereplőkké válni.
A háborúk miatt emelkedő üzemanyagárakkal véren szerzett profit az, amit a Mol a finomítói árréssel szerez – közölte a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke.
Közös sajtótájékoztatót tartott pénteken délben a Bács-Kiskun megyei Lakitelelken Rétvári Bence és Bóka János. A két politikus a Fidesz-KDNP közös frakcióülését követően állt kamerák elé. A hétvégén Lakitelken rendezik meg a Digitális Polgári Körök (DPK) táborát.
A Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a rendszer informalitása nehezíti a bizonyítást, de az aranykonvoj-ügy és a vagyonosodási vizsgálatok elvezethetnek Orbán Viktor felelősségre vonásáig. Az elszámoltatással kapcsolatos társadalmi várakozásokat viszont túlságosan nagynak tartja.
Fényes nappal történt betörés a már megszűnt Megafon budapesti irodájában: egy ismeretlen tettes besétált a szervezet óbudai bázisára, majd két értékes laptopot és több kisebb használati tárgyat zsebre vágva tűnt el. A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás bűntettének gyanúja miatt indított eljárást az ügyben. Bővebb tájékoztatást a folyamatban lévő
A miniszterelnök négyszemközti tárgyalást folytatott Brüsszelben Ukrajna elnökével, melynek részleteiről maga számolt be. Szóba került a kárpátaljai magyarok jogairól szóló megállapodás, a két ország közötti egyeztetések és az oroszok elleni háború is.
Két állatorvost és három kutyakereskedőt hallgattak ki gyanúsítottként egy illegális kutyakereskedelmi hálózat ügyében. A rendőrök szerint hamis adatokat tartalmazó állatútlevelekkel és a kötelező oltásokra vonatkozó szabályok kijátszásával juttathatták külföldre a kölyköket.
Megállapodtak abban, hogy miniszteri szinten folytatják a két ország közötti egyeztetéseket, és kiemelt figyelmet fordítanak a kisebbségek helyzetének további javítására.
Elfogadta a reklámtilalomról szóló rendelkezését a VI. kerületi önkormányzat képviselő-testülete csütörtökön, az előzetes hatásvizsgálat szerint a szabályozásnak köszönhetően Terézvárosban érvényesül a klasszicista városkép és a lakosságot kevesebb zavaró impulzus éri a jövőben a közterületen.
Személyesen adta le a soron kívüli idézés kézbesítéséhez szükséges elérhetőségeit az Országgyűlés Hivatalában a volt főügyész. Toroczkai László jelezte, hogy haladéktalanul beidézi Fürcht Pált a végrehajtói visszaéléseket feltáró bizottság elé, a Tisza-frakció szerint a szerdai ülésen már ott is lesz.
Az Orbán-kormány tízmilliárd forintokkal támogatta a lakiteleki Népfőiskola Alapítványt. A Tisza Párt áprilisi győzelme után Lezsák meg is kongatta a vészharangot. A Fidesz–KDNP most oda szervezte a frakcióülését, a hétvégén pedig a DPK-tábor érkezik Lakitelekre. A Fidesz szerint azért választották ezt a helyszínt, mert Forsthoffer Ágnes szállodájá
Már különösebb nehézségek nélkül zajlik a betegellátás a csütörtöki rendkívüli terhelés után a fővárosi belgyógyászati osztályokon. Az egészségügyi miniszter szerint a kórházak működésének összehangolásával sikerült úrrá lenni a válságon, de továbbra is figyelik a helyzetet.
Megkezdődött a romok eltakarítása a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Radostyán leégett református templománál. A szakemberek már eltávolították az üszkös gerendákat, és sikerült elhárítaniuk a közvetlen életveszélyt az épen maradt falakon belül. A felbecsülhetetlen értékű műemlékegyüttes október 3-án szombat délután vált a pusztító lángok martalékává.
Október 23-án Budapestre érkezhet Volodimir Zelenszkij – erősítette meg Ihor Zsovkva helyettes kabinetfőnök az Euronews azon értesülését, miszerint az ukrán elnök is meghívást kapott az ünnepségre.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Népszabadságnak adott interjújában beszélt arról, hogy kész az alkotmányozási törvénytervezet és már az új választási törvényen is dolgoznak. Bízik abban, hogy a rendszerváltás folyamata hamarosan elér arra a pontra, ahonnan már visszafordíthatatlan lesz.
Nagy volt a nyüzsgés péntek en a Gyulavári óvodában. Ekkor rendezték a „Legyünk együtt a Nagyszülőkkel!” elnevezésű programot, mely során a gyermekek és nagyszüleik közösen élhettek át tartalmas, vidám élményeket, miközben a kicsik megismerkedhettek olyan hagyományos tevékenyégekkel, mint a fazekaskodás, a köténydíszítés vagy a csalamádé készítés.
A jelek szerint enyhültek a budapesti belgyógyászati osztályok ügyeleti ellátásában jelentkező nehézségek: Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter pénteki Facebook-bejegyzése szerint a csütörtöki ügyelet már különösebb problémák nélkül zajlott. A tárcavezető ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a szociális és az egészségügyi ágazat működését szorosab
Budapest volt főpolgármestere szerint azonban az "rosszindulatú hülyeség", hogy Orbán Viktor személyesen tett zsebre pénzt. Szerinte a volt miniszterelnök a hatalomkoncentrációval felesleges kockázatot vállalt, a visszatérésére pedig nem lát esélyt.
Tizenhét epizódban, több történész és szakértő bevonásával dolgozza fel az 1956-os forradalom történetét az ATV és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közös podcastsorozata.
A kezdő megtakarítóktól a tapasztalt befektetőkig három különböző ügyféligényre kínál megoldást a K&H Bank. A pénzintézet október 16-i sajtótájékoztatójá, amelyen a Pénzcentrum is részt vett, bemutatta a bank a BlueSphere ETF-eket, a mesterséges intelligenciával támogatott befektetési alapkezelést és a mindennapi bankkártyás vásárlásokhoz kapcsolód