Több tízmillió forintos állami támogatás landolt két olyan civil szervezetnél, amelyek ezer szállal kötődnek Pócs János fideszes országgyűlési képviselőhöz. A finanszírozás érdekessége, hogy mindkét egyesület ugyanarra a rendezvényre kapott pénzt a Bethlen Gábor Alapkezelőtől, a rendezvénynek pedig maga a képviselő birtoka adott otthont – állítja M
Változékony időjárással indul a csütörtök, de a nap folyamán sokfelé felszakadozhat a felhőzet, és egyre több helyen süthet ki a nap Magyarországon. A HungaroMet előrejelzése szerint ugyanakkor főként az északkeleti és keleti országrészben kisebb záporok is kialakulhatnak, helyenként pedig jégdarazáporra is van esély. A legmagasabb nappali hőmérsék
A külügyi tárca azt közölte, hogy 2022-ben a volt képviselő kérésére állítottak ki diplomata-okmányt a Hungast közétkeztető cég tulajdonosának, az üzletember azóta egy korrupciós ügyben gyanúsított. Bánki Erik azt mondta, hogy nem járt el személyesen a kérelem ügyében, és nincs üzleti kapcsolatban a cégtulajdonossal.
Legalább 2000 milliárddal kevesebbet költ Magyarország a nyugdíjasokra, mint az unió átlaga, a 27 tagországból a 25. helyen állunk. Hogy hogyan alakulnak át a magyar nyugdíjak, az napokon belül kiderül, amikor a kormány benyújtja a jövő évi költségvetést.
Régóta várt funkcióval bővült a MÁVPlusz mobilalkalmazás: mostantól elérhetővé vált a grafikus helyfoglalás a helyjegyes járatokon. Ennek köszönhetően az utasok közvetlenül a kocsirajzon választhatják ki, hogy a még szabad ülések közül pontosan hol szeretnének ülni a vonatokon és az autóbuszokon.
Komoly millióikba kerülhet a Grossglockneren tett túrája annak a két magyar fiatalembernek, akiket végül az osztrák hegyimentőknek kellett lehozniuk a hegyről. A túrázók – néhány másik hegymászó tanácsára – rossz útvonalat választottak, és az ereszkedés közben elakadtak, ezért riasztották a hegyimentőket. A mozgósítást azonban nekik kell majd kifiz
Séra Natália örökbefogadási tanácsadó szerint a NER utolsó felében a szakma teljes mellőzésével, ad hoc módon születtek a területet felforgató döntések. Arról is kérdeztük, milyen most az állami gondozott vagy örökbefogadott gyerekek helyzete, és mi változott a kormányváltás óta.
Mészáros Lőrinc nagyívű állami beruházásokból ismert vasútépítő vállalata, a V-Híd Zrt. az elmúlt években rendszeresen utalt át jelentős összegeket különböző civil és sportszervezeteknek. A Direkt36 által megszerzett dokumentumok szerint több olyan alapítvány és egyesület is szerepel a listán, amelyben Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó is szerepet
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint aránytalan volt a magyar iskolákban elrendelt kötelező szolgáltatások mértéke. Lannert Judit oktatási miniszter úgy látja, a nemzetközi ítélet a jelenlegi tárca döntéseit igazolja.
Fejlesztési dömping indul a következő hónapokban Budapesten, "a kormánnyal nem küzdelemben, hanem partnerségben" – jelentette be a főpolgármester csütörtök reggel a Facebook-oldalán, megválasztásának hetedik évfordulója alkalmából.
Hiába mértek minden eddiginél alacsonyabb vízállást a Dunán Paksnál, az atomerőmű működését egyelőre nem veszélyezteti a vízhiány. A nyáron megépített fenékküszöbnek köszönhetően sikerült biztosítani a szükséges vízszintet, a dunai áruszállítás azonban súlyos válságba került: eddig mintegy 60 ezer kamionnyi áru szállítását kellett törölni.
Megbízatásának 2020-as lejárta után még több mint öt évig, egészen idén tavaszig kapott fizetést Nagy István volt svájci nagykövet a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól. A teljes titokban tartott utazónagyköveti pozíció összesen mintegy 300 millió forintjába került a magyar adófizetőknek - jelentette a Telex.
A főpolgármester szerint a részérdekek elé az egész érdekét kell helyezni, de ígéri, hogy próbálják csökkenteni a fejlesztésekkel járó kellemetlenségeket.
A miniszterelnök szerint a 2027-es büdzsé prioritása a családok kiemelt támogatása és a gyermekvédelem lesz. Szerinte többet fognak a két területre szánni, mint "a bukott hatalom valaha"
Nem tett említést a júniusban készült vagyonnyilatkozatában Forsthoffer Ágnes egy családi vállalkozásról, amelynek a cégadatok szerint 2006 óta aktív tulajdonosa. A házelnök a bevallásában teljesen üresen hagyta a gazdasági érdekeltségekre vonatkozó részt, noha a balatonfüredi hotel mögött álló cég taggyűlése 2025-ben 40 millió forint osztalék kifi
Fendler Judit felsorolta, hogy milyen politikai és üzleti körök akarták rátenni a kezüket az egyetemi forrásokra. A tíz éve hivatalban lévő vezető határozottan ellenállt a próbálkozásoknak.
Átfogó beruházási hullám és rég nem látott fejlesztési dömping veszi kezdetét a fővárosban az előttünk álló hónapokban, méghozzá a kabinettel nem küzdelemben, hanem szoros partnerségben – erről Karácsony Gergely számolt be a Facebook-bejegyzésben. A főpolgármester hivatalba lépésének hetedik évfordulóján közzétett bejegyzésében elmondta: a fővárost
Közép-Amerikában, Antigua és Barbuda szigetállamában fogtak el egy gyermekpornográfia miatt nemzetközileg körözött magyar férfit. A gyanúsítottat a hazai hatóságok a napokban már Magyarországra szállították.
Onofer Eszter, a Gyulai Turisztikai Kft munkaszervezet-vezető marketingmenedzsere mutatta be a még készülő, tesztüzemben lévő VisitGyula AudioGuide mobilalkalmazást. A virtuális idegenvezetés során nemcsak a térképen láthatjuk magunkat, és jelenlegi irányt, hanem hang, írott szöveg és fotók is hozzájárulnak a minél teljesebb élményhez. A guide hasz
Bombafenyegetés miatt azonnali biztonsági intézkedéseket léptetett életbe a Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium ma, 2026. október 15-én. Az intézmény arra kérte a szülőket, hogy ne küldjék iskolába a gyermekeket, a már bent lévő tanulókat pedig lehetőség szerint azonnal vigyék haza.
Nemcsak a politikusok, hanem az ügyvédek is büntetőjogi felelősségre vonhatók, ha bizonyíthatóan részt vesznek bűncselekmények elkövetésében – erről beszélt Magyar György ügyvéd az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A téma azután került elő, hogy a Tisza Párt egyik politikusa felvetette: a korrupciós ügyek esetleges elszámoltatása során a jogi közr
Csütörtök kora reggel újabb bombafenyegetés miatt riasztották a hatóságokat a fővárosban: ezúttal a Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium épülete került célkeresztbe. Az intézmény vezetősége haladéktalanul arra kérte a családokat, hogy aki csak teheti, ne engedje el otthonról a gyermekét, az ügyeletben lévő diákokért pedig lehetőség szerint azonnal
Veres András körzeti képviselő elmondta, a korábbi években is igyekezett keretéből erre a területre minél több forrást fordítani, amit a járda rossz állapota különösen indokolttá tesz. Veres András elmondta, a város egyik leghosszabb utcáján még mindig sok olyan járdaszakasz van, mely nem mondható jó állapotúnak. Ezért jövőre szeretne egy, az ideih
Éles hangvételű nyílt levélben fordult az RTL Magyarországhoz Deák Dániel, kérdőre vonva a csatornát a Cápák között című üzleti show-műsor egyik legújabb befektetője, Tóth Ildikó gazdasági háttere miatt. A szakértő nehezményezi, hogy tíz nappal ezelőtt elküldött hivatalos megkeresésére az automatikus válaszon kívül semmilyen érdemi reakció nem érke
Várkonyi Andrea egy interjúban arról beszélt, hogy férjével, Mészáros Lőrinccel kötött házassági szerződésének tartalmát a mai napig nem ismeri. Egy ügyvéd szerint, ha a megállapodás valóban így született, annak érvényessége is kérdéses lehet, és akár a házasság alatt szerzett vagyon megosztására is hatással lehet.
A nyomozati iratok szerint nem létező elektronikai cikkek számláival utalták külföldre a gázkereskedelemből származó teljes bevételt. A két éve húzódó eljárásban a hatóságok máig nem bukkantak a vagyon nyomára.
Jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát a korábbi Orbán-kormány – erről döntött a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. Az ítéletről Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter számolt be csütörtökön, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi kormány már változtatott a korábbi szabályozáson.
Fenyegető levelet kapott a Budapest XV. kerületében lévő Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Pestújhelyi Általános Iskola – közölte a polgármester csütörtökön a Facebook-oldalán.
Újabb ügyben merült fel a hamis ajánlások gyanúja a 2026-os országgyűlési választással kapcsolatban. A rendőrség egy férfit hallgatott ki gyanúsítottként, miután olyan emberek aláírásai is szerepeltek egy képviselőjelölt ajánlóívein, akik állításuk szerint nem támogatták a jelöltet.
Fontos a közlekedésben a láthatóság, hiszen bármilyen veszélyhelyzet alakul ki, csak akkor tudunk cselekedni, hogyha látjuk és fel tudjuk mérni az adott helyzetet. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai ennek érdekében felhívják a közlekedők figyelmét, hogy minden esetben legyenek láthatóak. Az autók esetében fontos, hogy a fényszórók műkö
A Direkt36 által feltárt belső iratok szerint legalább 130 millió forint támogatást juttatott a V-Híd Zrt. Lévai Anikóhoz csak lazán köthető civil szervezetnek. Novák Katalinhoz, Szöllősi Györgyhöz és Tiborcz Istvánhoz köthető szervezetek is felbukkannak a támogatottak újabb listáján.
Komoly elmarasztalást kapott Magyarország az európai jogi fórum előtt: a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága szerdai ítéletében kimondta, hogy az Orbán-kormány jogsértő módon nyúlt hozzá a tanárok sztrájkjogához.
A halálbüntetés sérti az élethez és az emberi méltósághoz való elidegeníthetetlen jogot. Az Alkotmánybíróság 1990 októberében ezzel az indoklással nyilvánította teljes egészében alkotmányellenesnek a halálbüntetést. Emellett Magyarország csatlakozott a nemzetközi emberi jogi egyezményekhez, így a halálbüntetés visszaállítása ma az Alaptörvény és az