Orbán Anita leigazolása a Tisza Párthoz volt Magyar Péter nagy hétvégi dobása. Most egy videóból megtudhattak a szavazók néhány dolgot arról, milyen vezetőnek tartja magát.
Az érdeklődőknek kétszer 1-1 órájuk volt megtekinteni az egykor Volán-üdülőként működő kastélyt. Hadházy Ákosnak a szocializmus vége jut eszébe az eljárásról.
A polgármester Facebook-posztban fakadt ki Lázár János szavai miatt. A miniszter egy csepeli fórumon a hóeltakarítás kapcsán tette a megjegyzést, ami kiverte a biztosítékot.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára előbb elismételte, hogy az állam átvállalja a rezsiszámlák egy részét, majd hangosan elgondolkodott, hogy kik szállhatnának be ennek a finanszírozásába.
A Magyar Államkincstár közzétette a 2026-os évre vonatkozó hivatalos nyugdíj-folyósítási naptárat, így a nyugdíjasok már az év elején pontosan láthatják, mikor érkezik a pénz a számlájukra. Idén több alkalommal is eltolódnak az időpontok a hétvégék és az ünnepek miatt, februárban pedig a 13. havi ellátás is érkezik. Összegyűjtöttük hónapról hónapra
Németország és Franciaország is katonákat küld a Dániához tartozó Grönlandra, válaszul Donald Trump fenyegetéseire. A dán kormány szerint egy támadás a szövetség végét jelentené.
Megérkezett a heti horoszkóp a 2026. január 26. és a február 1. közötti időszakra. Átalakulást hozó hét vár minden csillagjegyre, hiszen az Oroszlánban felkelő Telihold előtt még élvezhetjük az erőteljes Vízöntő-stellium áldásos hatását. Mi most kiemeltük azt a 4 jegyet, akiknek a múlttal lesz feladatuk a héten.
A miniszter egy csepeli fórumon őt kritizáló nőről osztott meg egy képet, miután a kormánysajtó a múltjáról írt. Az ellenzéki politikus jogi segítséget is ajánlott a nőnek.
Márki-Zay Péter a közösségi médiában megosztott egy videót Lázár Jánosról, aki még január 20-i csepeli Lázárinfón sértő kijelentéseket tett a hódmezővásárhelyi lakosokra.
Szombaton bemutatta Magyar Péter pártjának külügyi szakértőjét, dr. Orbán Anitát. Olvasóinkat nagyon érdekelte ez az új fejlemény, lássuk, ki mit szólt hozzá. Kommentekből válogattunk.
A teológus, aktivista szerint az igazságnak mindig ára van, amit ő most kész megfizetni. Támogatóit arra kéri, hogy most tényleg segítsenek neki. A részleteket hétfőn ismerteti.
Ezek a témák mozgatták meg leginkább az olvasókat az elmúlt napokban a Pénzcentrumon. Sokan keresték a választ arra, valóban felajánlható-e az adó 2 százaléka a nyugdíjas szülőknek, tömegeket érdekelt az ausztriai munkavállalás nettó béreinek valósága, nagy figyelmet kaptak az extrém téli időjárásról szóló hírek, az otthoni tűzveszélyekről szóló fi
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Lázár János egy balatonalmádi fórumon nevezte a cigányságot a munkaerőpiac "belső tartalékának". Az elemző szerint a kijelentés a billegő körzetekben élő, Fidesz-szavazó romák elfordulását okozhatja.
A Penny az értékesítés és a logisztika területén átlagosan 8 százalékkal, a központi területeken átlagosan 6 százalékkal emeli dolgozói bérét - közölte az áruházlánc pénteken.
A Penny az értékesítés és a logisztika területén átlagosan 8 százalékkal, a központi területeken átlagosan 6 százalékkal emeli dolgozói bérét - közölte a hírt az áruházlánc pénteken.
A Tisza párt frissen bemutatott külügyi vezetője korábban a NATO-főtitkárhelyettesi pozíciójára pályázott, és a minisztérium támogatta ebben. Most a Híradóval közölték, hogy miért.
Akkor még Szijjártó is támogatta, hogy a NATO főtitkárhelyettese legyen. Most, hogy a Tisza Párt politikusa lett, a Fidesz már lobbistának és ügynöknek nevezi őt.
Orbán Viktor a kaposvári DPK-gyűlésen jelentette be a kormány legújabb kezdeményezését. A kérdések az ukrán állam finanszírozásáról és a rezsiemelésről is szólnak.
Navracsics Tibor miniszter a Válasz Online podcastjában egy alkalmazott mulasztására vezette vissza a tízéves tétlenséget. Közölte, ha nem nyer egyéniben, nem marad miniszter sem.