2025. február 6. csütörtök

febr. 6
15:30
Sírva gyalogolt haza a 11 éves kaposvári kisfiú, miután az édesanyja szerint megalázták az ellenőrök a buszon (SzMo)
Szerinte olyan hangnemben beszéltek a gyerekével, hogy a kisfiú azt mondta: nem akar soha többet busszal utazni.
febr. 6
15:42
Többmilliósra emelték volna a letartóztatásban lévő óbudai polgármester fizetését (Infostart)
A III. kerületi önkormányzat képviselő-testülete rendkívüli ülésen tárgyalta Kiss László javadalmazásának ügyét. A képviselők három alternatíváról szavazhattak.
febr. 6
15:48
Magyar Péter: Az emír már a múlt héten jelezte a felcsúti maharadzsának, hogy elállnak a projekttől (Telex)
A Tisza Párt elnöke a kormány csütörtöki bejelentésére reagált. Magyar szerint a dubaji Eagle Hills a társadalmi tiltakozás miatt hátrált meg a rákosrendezői beruházástól.
febr. 6
15:54
Nem öltözhetnek be Squid Game jelmezbe egy kaposvári iskolában (ATV)
Az intézményből kitiltották a Squid Game jelmezeket.
febr. 6
16:00
Kiderült, mikor utalja a Magyar Államkincstár az elmaradt pénzösszegeket (Infostart)
A bölcsődei támogatások kifizetésével van elmaradásban a szervezet. Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, a kincstár hibájából van csúszás. Most közölték, mikor teljesítik "legalább az első kifizetési kérelmet".
febr. 6
16:00
Szijjártó Péter: Az ANO soha nem támadná Magyarországot a szuverenitás miatt (Demokrata)
Videó! A külgazdasági és külügyminiszter Prágában tárgyalt a cseh ANO párt vezetőivel, köztük Andrej Babiš volt kormányfővel.
febr. 6
16:12
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti! (SzMo)
A kormány elfogadta Budapest elővásárlási jogát. A városnak azonban teljesítenie kell az eredeti befektető által vállalt feltételeket, beleértve a 300 ezer köbméternyi hulladék eltakarítását is.
febr. 6
16:24
Ezt vajon hogy adja el Rogán Antal? Nem sikerült fényesre az ipari évzárás (sem) (Menedzsment Fórum)
Főleg a karácsonyi leállást és a német gazdasági recessziót okolják a tragikus számokért az elemzők és a kormányzat is. Többen még a trendforduló előjeleit sem látják, az idén termelésbe bekapcsolni szándékozott gigaberuházásokkal kapcsolatban is egyre pesszimistábbak.
febr. 6
16:24
Park, tó, lakások: képeken, hogy mit tervezett a főváros a mini-Dubaj helyett Rákosrendezőre (Telex)
Karácsony Gergelyék már korábban bemutatták a részben még 2019-ben készült, Parkváros nevet viselő koncepciót. Felhőkarcolót nem, de 8-10 ezer lakást, hatalmas parkot és a Rákos-patakból duzzasztott tavat viszont álmodtak a területre.
febr. 6
16:30
Négymilliós tartozást akarnak behajtani a budapesti nyugdíjason, pedig semmi köze hozzá (SzMo)
Egy 1999-es áruvásárlási kölcsönt akarnak behajtani rajta. Ferenc azonban állítja, hogy csalás áldozata lett, de a követeléskezelő nem fogadta el a bizonyítékait.
febr. 6
16:42
Megmenekülhetnek a hódok, védetté nyilvánítaná a rákospalotai lápot a kerületi önkormányzat (Telex)
Rákospalota határában újraéledt egy lápterület, a Magyar Közút viszont most elbontaná a hódgátat. A végső szót a Fővárosi Közgyűlés mondja ki.
febr. 6
16:48
Életveszélyes a 70 feletti nyugdíjasokat hitelfelvételre ösztönözni Juhász László szerint (SzMo)
A kormány kiterjeszti az otthonfelújítási programot, így már a nyugdíjasok is igényelhetnek támogatást. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapító elnöke szerint azonban sok idős embernek ez nem jelent valódi segítséget.
febr. 6
16:54
Zavar az erőben: a megafonos Deák Dániel szerint "mostantól" Karácsonyék kötelessége megtisztítani Rákosrendezőt, de ezt eddig is rajtuk kérte számon (Telex)
A sokat látott szakértő szerint "innentől kezdve minden felelősség Karácsony Gergelyék nyakába hullik", de felmerül a kérdés: akkor eddig ki volt a felelős a Szentkirályi Alexandra által posztolt szeméthegyekért?
febr. 6
17:12
A CPAC Hungary mindent elkövet a nemzetek teljes szuverenitásának visszaszerzéséért (Demokrata)
A CPAC Hungary célja, hogy elhozza a patrióták korát. Tervük legfontosabb posztjait most Manifesztumuk részeként tárták a nyilvánosság elé.
febr. 6
17:18
500 milliárdos szupersztráda lesz az M1-es (Infostart)
Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése Budapest és Győr között 2025 augusztusában. A kormány által jóváhagyott, 800 milliárd forintos beruházás 100 év viszonylatában a legnagyobb autóút- és autópálya-építés lesz - jelentette be az építési és közlekedési miniszter.
febr. 6
17:18
Lázár János: 100 év viszonylatában a legnagyobb autópálya-építés kezdődik Magyarországon (ATV)
2025 augusztusában megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése Budapest és Győr között. A kormány által jóváhagyott 800 milliárd forintos beruházás a 100 év viszonylatában a legnagyobb autóút- és autópálya-építés lesz – jelentette be csütörtöki esztergomi sajtótájékoztatóján Lázár János, az építési és közlekedési miniszter.
febr. 6
17:24
Rengeteg magyar elsőként itt fogta vissza a költéseit: ezzel takarítanak meg most sokat (Pénzcentrum)
Az önmagunkra fordított idő és figyelem egyre nagyobb jelentőséggel bír a mindennapok során. De vajon tényleg beépült a napi rutinunkba, vagy inkább egy elérhetetlen ideál? Egy friss kutatás ezekre a kérdésekre kereste a választ: az eredmények szerint a magyarok 32 százaléka számára az énidő elengedhetetlen része a napnak. A fiatalabb generáció (16
febr. 6
17:30
Kiderült, hogy Szijjártó Péter miért utazott titokban Prágába (SzMo)
A külgazdasági és külügyminiszter Andrej Babiš volt cseh kormányfővel tárgyalt. A találkozóról előzetesen semmit sem lehetett tudni, a cseh külügy szerint magánlátogatás volt.
febr. 6
17:36
Még mindig nyomoz a rendőrség a K. Endréről készült rejtett kamerás felvételek ügyében (Telex)
A tavaly készült felvételeken a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese az egyik áldozatra próbált nyomást gyakorolni.
febr. 6
18:00
Kóka János kissé furcsállja, de bízik üzleti képességeiben (Menedzsment Fórum)
A Gyurcsány-kormány volt gazdasági minisztere is elkísérte Orbán Viktor miniszterelnököt az Egyesült Arab Emírségekbe január végén.
febr. 6
18:00
Vitézy Rákosrendezőről: "ennél jobb dolog nehezen történhetett volna a fővárossal" (ATV)
Vitézy Dávid a Spirit FM-en reagált a kormány bejelentésére, amely szerint a főváros élni tud elővásárlási jogával.
febr. 6
18:36
Fordulat Rákosrendezőn: mégis Trump-torony épül? (ATV)
A Budapesti Közmű vezérigazgatója, Mártha Imre ifj. Donald Trumptól kért tanácsokat Rákosrendező fejlesztésével kapcsolatban.
febr. 6
18:36
Vitézy Dávid: Attól tartok, csapda készül (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 6
18:39
A Komplett Kafka: új kiállítás érkezett a könyvtárba (Gyulatelevízió)
A Komplett Kafka címet viseli Nicolas Mahler 20 tablóból álló tárlata, melyet csütörtöktől a gyulai könyvtárban látogathat az érdeklődő közönség. Az író művei és élete képregényszerűen jelenik meg a néző előtt, a műveket német nyelvű kísérő szöveg egészíti ki, mely magyarul is olvasható. A vándorkiállítás habkartonra készült plakátokat vonultat fel
febr. 6
18:48
Új rangsor készült: ez Magyarország 10 legjobb gimnáziuma (Infostart)
Új szempontok alapján készítette el a hazai gimnáziumok rangsorát az MCC, a legjobbnak a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium bizonyult.
febr. 6
18:54
Megérkezett a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok megemelt bére (Demokrata)
Videó! Idén januártól újabb 21,2 százalékkal nőttek a bérek, jelentette ki Rétvári Bence.
febr. 6
19:06
Csak románul engedte beszélni a magyar beteg családját a román mentős (Demokrata)
Az esetet nem hagyják annyiban, panaszt nyújtottak be a romániai diszkriminációellenes tanácshoz.
febr. 6
19:12
Ferenc pápa hörghurut miatt betegeskedik (Demokrata)
A 88 éves katolikus egyházfő napok óta betegeskedik, mondta a Vatikán szóvivője.
febr. 6
19:30
Kalauzok demonstráltak erőt egy 11 éves gyereken, aki zokogva gyalogolt haza (Infostart)
Jegyellenőrök aláztak meg egy 11 éves kisfiút Kaposváron. Volt bérlete, de mégis bírságot kapott.
febr. 6
20:00
Vitézy irgalmatlanul kiakadt: Karácsony embere ne a Facebookon bohóckodjon, hanem foglalkozzon a feladatával (ATV)
Nem hagyta szó nélkül Vitézy Dávid Mártha Imre ifj. Donald Trumpnak írott levelét.
febr. 6
20:24
Ilyen időre számíthatunk a hét 2. felében: korai volt az öröm, maradnak a télikabátok (Pénzcentrum)
Csendes, jellemzően felhős-borult, de száraz, hideg idő várható a hétvégén - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön.
febr. 6
20:30
Vitézy kiakadt, amiért Karácsony embere Trump fiától kért nyílt levélben tanácsot Rákosrendező ügyében (SzMo)
Vitézy Dávid élesen bírálta Mártha Imrét, a Budapesti Közművek vezérigazgatóját, amiért az Donald Trump fiának írt nyílt levelet Rákosrendező fejlesztésével kapcsolatban. A volt közlekedési államtitkár szerint Márthának inkább dolgoznia kellene, nem pedig az interneten posztolnia.
febr. 6
20:39
Gyula Tv Híradó 2025. 02. 06. (Gyulatelevízió)
Témák: A magyar űrtevékenység kezdetének 79. évfordulójára emlékeztek csütörtökön, Gyulaváriban. 1946. február 6-án végezte el munkatársaival Bay Zoltán azt a világraszóló kísérletet, melynek során saját fejlesztésű radarberendezéssel sikerült kimutatni a Holdra sugárzott rádióhullámok visszaverődését az égitest felszínéről, megteremtve egy új tudo
febr. 6
20:48
Magyar Levente: Utak felújítási előkészületei kezdődnek a magyar–román határnál (Demokrata)
Mintegy húsz útszakasz felújítási előkészületeit jelentette be Magyar Levente Szabolcs-Szatmár-Beregben.
febr. 6
20:54
"Volt, aki egy zacskóba hányt, utána lefeküdt a földre" - Ilyen állapotok uralkodtak a Bajcsy-Zsilinszky Kórház sürgősségijén kedden a várakozók szerint (SzMo)
Egy idős a földön fekve próbált pihenni a Bajcsy Kórház sürgősségijén, miután 13 órát várt az ellátásra. A kórház kivizsgálta az esetet, a Magyar Orvosi Kamara szerint egyre nagyobb a túlterheltség.
febr. 6
21:24
Odaszúrt egy fájót a Tiszának Gyurcsány Ferenc (Infostart)
A DK elnöke szerint mindig lesznek ellenzékiek, akik nem hajlandóak a Tiszára szavazni.
febr. 6
21:36
Ezeket a vackokat már nem sózzák rá másokra (Infostart)
Több ezer hamis márkajelzésű ruhát foglaltak le a pénzügyőrük Nagykanizsán. Több mint 68 millió forint veszteség érte volna a jogtulajdonosokat a hamis termékek forgalomba kerülése esetén.
febr. 6
21:48
Visszavonul a nyilvánosságtól Beer Miklós nyugalmazott püspök (Infostart)
Bár búcsúzik a nyilvánosságtól, továbbra is a lelkek építését fogja szolgálni.

2025. február 7. péntek

febr. 7
0:18
Orvosi bravúr! 22 grammos tumort távolítottak el egy mindössze 60 grammos madárról (Blikk)
A sukorói csodadoki számára nem létezik lehetetlen! dr. Berkényi Tamás elképesztően aprólékos beavatkozásairól többször is beszámolt a Blikk, a Vadmadárkórház vezetője most ismét szenzációsat alkotott: a napokban egy 60 grammos kis nimfapapagájt szabadított meg a szenvedéstől: Bubi begyéről egy 22 grammos tumort távolított el! Ez több, mint a madár
febr. 7
0:18
Kilométerenként 10 milliárdért bővítik hatsávosra az M1-es autópályát (444.hu)
A teljes 78 kilométeres szakasz 2029-re készülhet el.
febr. 7
0:18
Szuperbaktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki Utcai Kórház intenzív osztályán (Telex)
A fertőzött betegeket elkülönítették.
febr. 7
0:21
2025.02.07. – Merényi Zoltán (Gyulatelevízió)
“Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok.”
febr. 7
0:22
Súlyos kórházi fertőzés az Uzsokiban: szinte elpusztíthatatlan baktérium támadott meg több embert (Blikk)
Egy különösen veszélyes, a legerősebb antibiotikumoknak is ellenálló, úgynevezett karbapenemáz-termelő baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki utcai kórházban Budapesten. Az intenzív osztályt ennek ellenére még nem zárták le, de az új betegek fogadását felfüggesztették. A fertőzésről a sajtó a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Közp
febr. 7
0:22
Felhőkarcolók helyett parkvárost akar Rákosrendezőn a főváros (444.hu)
Most, hogy váratlanul a főváros ölébe hullott Rákosrendező, összeszedtük, mit mondtak eddig az elképzelésekről.
febr. 7
0:22
Kiberbiztonságért felelős biztosnak nevezték ki Kocsis Máté és Rogán Antal pártfogoltját (Telex)
Farkas Örs a Fidesz parlamenti képviselője és a titkosszolgálatokért felelős államtitkár is.
febr. 7
0:26
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten, megszólalt a katasztrófavédelem (Blikk)
Műszaki hiba miatt nátrium-azid került a levegőbe Újpesten egy cég telephelyén. A veszélyes anyag miatt a Katasztrófavédelem kivonult a helyszínre, hogy megnézzék van-e szükség beavatkozásra.
febr. 7
0:26
Rogán Antal kinevezte államtitkárát kiberbiztonságért felelős biztosnak (444.hu)
Farkas Örs péntektől látja el feladatát.
febr. 7
0:26
MOK-elnök: A politikai válaszokat halljuk egy szakmai kérdésre, harminc éve alulfinanszírozott az egészségügy (Telex)
Február 10-én személyesen találkozik Pintér Sándorral, de a tárgyalás szerinte önmagában eddig sem vezetett eredményre.
febr. 7
0:30
Elszomorító állapotok uralkodtak kedden a Bajcsy kórház sürgősségijén: a betegek a földön feküdtek és zacskóba hánytak (Blikk)
A Bajcsy-Zsilinszky Kórház sürgősségi osztályán kedden drámai jelenetek játszódtak le, amikor egy 70 éves nőnek, aki hasnyálmirigy-gyulladással érkezett, 13 órás várakozás után a földre kellett feküdnie. A kórház közleményben reagált arra, mi is történt az intézményben két nappal ezelőtt.
febr. 7
0:30
Karácsony: Rogán bevihette a kormányülésre a felmérést, miszerint a fideszesek többsége is ellenzi a rákosrendezői projektet (444.hu)
A főpolgármester szerint nagy kérdés, hogy sikerül-e megállapodni a kormánnyal.

Keresés