Az ATV kérdésére Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta, hogy a kormány a Rákosrendezőre vonatkozó elővásárlási jog elfogadásával a jogi helyzetet tisztázta, és ennek értelmében a főváros vállalta a vevőt terhelő valamennyi kötelezettséget. "Ezért mindazon kötelezettségek, amelyek a szerződésből következnek, amelyeket a befektető vállalt volna, e
A politikai rehabilitációs nyugdíjkiegészítésen és a hadigondozásról szóló törvényen is módosítani fog a kormány. 10 százalékkal emelik meg a több mint 18 ezer érintett járandóságát.
A miniszterelnök a filmszakma egyik sikereként beszélt a független filmekről, a levelet aláíró szervezetek szerint "az úgynevezett független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya".
Különféle ízesítésű elektromos cigarettát kínált eladásra egy férfi, majd többszáz extasy tablettával is megbukott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) komplex ellenőrzésén.
A mozgékony jármű megfelelő körülmények mellett kisiklik a vízből a szárazföldre, képes haladni füvön, jégen vagy havon is. Az új légcsavaros hajó ráadásul az élővilágot sem károsítja.
Országszerte 83 600-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ heti jelentésében.
A főpolgármester szerint "Budapest mindent vállal, amit az arab milliárdos vállalt az adásvételi szerződésben", miközben gyarapítják a főváros vagyonát is.
A tavalyi év utolsó hónapja visszaesést hozott a személyi hitelek piacán - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) héten publikált adataiból. A novemberi 73,16 milliárd forinttal szemben decemberben már csak 64,17 milliárd forintot tett ki az újonnan kötött szerződések összege. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy 2024 kiemelkedően jó évn
A színek bűvöletében – kedden ezzel a címmel nyílt kiállítása a József Dezső Alkotótábor Egyesületnek a művelődési központban. A tárlaton tizennyolc amatőr művész több mint ötven munkája látható. Szabó Botond gitárjátéka színesítette a József Dezső Alkotótábor Egyesület kedd délután, a művelődési központban megnyílt kiállítását. A március 1-éig l
Nyilvánossá váltak azok az adatok, amelyekből kiderül, hogy az előző években, egyes amerikai kormányzati szervek kinek és mennyi támogatást nyújtottak. Orbán Viktor kormányfő közösségi oldalán kommentálta a nyilvánosságra került adatokat. Bejegyzésében azt is hangsúlyozta, hogy a világ hálával tartozik Donald Trump elnöknek amiért feltárta az adato
A TISZA Párt elnöke szerint megijedtek a nyilvánosságtól és a népharagtól. Magyar úgy tudja, hogy az emír már a múlt héten jelezte, hogy elállnának a projekttől.
A Bay Zoltán Általános Iskola hetedik osztályos tanulói, valamint a csillagászati szakkörösök műsora színesítette a Magyar Radarcsillagászat Napját Gyulaváriban. A fizikus 1900. július 24-én látta meg a napvilágot, elemi iskoláit szülőfalujában, Gyulaváriban végezte, majd tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban folytatta. Itt ismerkedett
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtöki tájékoztatása szerint a múlt héten csökkent a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben.
A lakástűzben elhunyt kétgyerekes nő esetéről is kérdezték a Kormányinfón a minisztert, aki szerint jogi értelemben minden eszköze megvan a rendőrségnek és a hatóságnak arra, hogy az ilyen az ügyeket megfelelően kezelje.