Egy ember megkérdezi az eladót a Keravillban: – Jó napot kívánok, színes tévéjük van? – Van. – Akkor kérek egy pirosat. Ennek a viccnek ma már nincs semmi értelme. A legfiatalabb generáció egy része talán tévét sem néz, arra pedig csak a középkorúak vagy a náluk idősebbek emlékeznek, hogy annak idején volt még olyan, hogy fekete-fehér televízió. Ső
A rendőrség a márciusi törvénymódosításokra hivatkozva nem engedélyezte a felvonulást. A szervezők közölték, hogy nem hátrálnak meg a tiltás ellenére sem.
A Fidesz hívei az orosz–ukrán konfliktust és az állami támogatásokat követik, míg az ellenzékieket olyan témák is érdeklik, mint a korrupció, a luxizás, Hatvanpuszta és a Pride.
"Megtiszteltetés, hogy egyhangú döntéssel a Kdnp Heves Vármegyei Szervezetének elnökévé választottak. Ez a bizalom kötelez, hogy a következő évek munkájában elsőként vegyek részt egy olyan nehéz korban, melyben ezeréves keresztény értékeink és kultúránk megvédése újra és újra erőfeszítést kíván" – írta közösségi oldalán Palkovics Péter, a Heves Vár
Gyulára látogatott Christine Demele, a nürnbergi Albrecht Dürer Haus igazgatója, akinek Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum vezetője mutatta be az Almásy-kastélyt. A találkozó fontos célja, hogy a közelgő Dürer év (2028) apropóján elmélyítsék a két intézmény közötti együttműködést.
Gőzerővel készül az első faltól falig élő kötcsei piknikre a miniszterelnök. A hagyományosan zárt körű eseményt ezúttal nyilvánossá teszik annyiban, hogy Orbán Viktor közösségi oldalán mindenki élőben követheti a történéseket. A miniszterelnök már pár napja elindította a visszaszámlálást, egy nappal előtte, vagyis ma, szombaton is posztolt. Alig va
Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Veszprémben, az 1945-ben Litéren vértanúhalált halt Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási szertartásán.
A műrepülő legenda a III. Szegedi Gin és Rum Gasztro Fesztivál utolsó napján tart majd bemutatót a Tisza felett, melynek csúcspontjaként átrepül a Belvárosi híd alatt.
A szokottnál is nagyobb érdeklődés övezi a Fidesz szokásos kötcsei piknikjét, hiszen a hagyományosan zárt körű eseményt Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán élőben közvetítik, miután Magyar Péter, a Tisza elnöke bejelentette, ő maga is elmegy a kormányzó párt saját eseményére. Legalábbis annak közelébe. Az évadnyitás elsőségét Dobrev Klára
A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy folytatódik a fogyatékossággal élők lakhatási programja, melynek segítségével már 5300-an kaptak új esélyt a teljesebb életre. Fülöp Attila videója tanúsága szerint a Fejér vármegyei Csókakőn, egy lakóotthonban tájékozódott az ott él
Budapest fejlettsége nem húzza maga után a fővároson kívüli Magyarországot, kiemelten fontos a területi egyenlőtlenségek kezelése, az elmaradottabb térségek felzárkóztatása – hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken, a 63. Közgazdász vándorgyűlés második napjának záró plenáris ülésén Veszprémben. – írja a Kdnp oldala.
Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Veszprémben, az 1945-ben Litéren vértanúhalált halt Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási szertartásán.
A VSC Veszprém az NB III északnyugati csoportjának hetedik fordulójában az ETO Akadémiához utazik. A vasárnapi ellenfél az eddigi hat fordulóban meglehetősen hektikusan szerepelt, hiszen hol gólzáporos győzelmet aratott, hol jókora vereséget szenvedett.
Gál József szerint ellene ok nélkül kezdeményezett összeférhetetlenségi eljárást a főpolgármester. Vitézy Dávid mellé állt, és arra bátorította, hogy ne hagyja magát.
"Udvardy György testvérünk veszprémi metropolita érsek, továbbá számos püspöktestvérünk és a hívek sokasága kérésére válaszolva a szentek ügyeinek dikasztériumával történt egyeztetés után apostoli tekintélyünknél fogva engedélyt adunk arra, hogy Isten tiszteletreméltó szolgája, Bódi Mária Magdolna, világi hívő és vértanú, aki mint bölcs és okos szű
A kötcsei találkozó előtti napon a miniszterelnök Facebook-bejegyzésben emlékezett meg Kásler Miklósról, beszélt a háborúról, az orosz olaj körüli vitáról, az Otthon Start programról és a magyar–ír meccsről is.
A rapper a Budapest Parkban lépett fel, ahol újra előadta a politikai utalásokkal teli dalát. De a közönség sem fogta vissza magát, üvöltötték a nyár rigmusát is.
A propagandában óriási szerepük van a szavaknak és a kulturális utalásoknak. De mi van, ha ezeket nem jól választják meg, és az üzenet épp az ellenkező hatást váltja ki? Az utóbbi időben néhány igazi melléfogást láthattunk: gondoljuk csak át együtt a kiskakas, a Harcosok Klubja, a digitális honfoglalás vagy a nindzsakormány mélyebb értelmét.
Európa háborúpárti vezetői tanácskozást tartottak és eldöntötték: katonákat fognak küldeni Ukrajnába. Egy nyílt európai háború veszélye napról napra nő. A Tisza és a DK a háborúpárti európai vezetők és Brüsszel oldalán áll, belevinnének minket is egy háborúba. Ezt persze "nem mondhatják el, mert akkor megbuknak", de "a választás után mindent lehet"
A rapper a Budapest Parkban tartott koncertjén új szöveggel egészítette ki a korábban már népszerűvé vált dalát. A miniszter közösségi média oldalán reagált a zenész kijelentésére.
Szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata, amelynek célja, hogy a körút egységes és korszerű vizuális megjelenést kapjon – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.
Több szélsőjobboldali fiók is üdvözölte Orbán érkezését. Látogatása magánjellegű, és nem szerepelnek benne hivatalos találkozók. A kormányfő vasárnap már Kötcsén mond beszédet.
Taschner Ferenc faragott képei hitvallások arról, amint készítőjük kópházi horvátként és határszéli magyarként a széppel a teremtett létrend erejét hirdeti, művészlélekkel… művészként és lélekkel – fogalmazott Firtl Mátyás, Kópháza KDNP-s polgármestere a fafaragó Véső és ecset című életműkiállításán elmondott megnyitó beszédében. – olvasható a Kdnp
Időjárás: Szombaton Magyarország keleti részén jelenhetnek meg zivatarok. A meteorológia vasárnapra citromsárga figyelmeztetést adott ki 6 vármegyére, kettőben pedig felhőszakadás is kialakulhat. Mutatjuk a legújabb térképet!
Összesen 12 ország egyetemei és kutatócsoportjai dolgoznak össze annak érdekében, hogy feltérképezzék és jobban megismerjék az egykor gyakori, mára viszont súlyosan veszélyeztetett tokhalféléket. A kapott eredményeket felhasználva az élővilág számára sokkal kedvezőbb módon lehet majd helyreállítani a folyóvizeket.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország és Románia is nagymértékben támaszkodik a nukleáris energiára, és megállapodtak abban is, hogy mindig segíteni fogják egymás erőfeszítéseit.
Szeptember első hetében megkezdődött az Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nevű nagyszabású országvédelmi gyakorlat, amely az idei év és egyben a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete – tudatta a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint az előre tervezett, NATO-keretek közt
Szombat este 20.45-kor a magyar labdarúgó-válogatott Írország vendégeként kezdi meg a világbajnoki selejtezősorozatot, a dublini Aviva Stadion lelátóján pedig ott lesz Orbán Viktor is. A miniszterelnök írországi látogatása magánjellegű lesz, azaz hivatalosan nem találkozik az ír kormány képviselőivel.
Mályinkán már ledőlt, a Pilisben bontás alatt, Fonyódon pedig csak idő kérdése. Néhány év alatt életveszélyessé váltak a népszerű magyarországi kilátók. A faépítmények pusztulásában a gombásodás, a rovarok és talán a klímaváltozás is szerepet játszik.
Karácsony Gergely több képviselő ellen indított összeférhetetlenségi eljárást. Gál József, a Podmaniczky Mozgalom képviselője is érintett, aki szerint ez csak bosszú.
A családpolitika és az otthonteremtési programok Somogyban is kézzelfogható eredményeket hoztak – mondta a Mandinernek Kelei Zita, a vármegye 2-es számú választókerületének újonnan kinevezett fideszes elnöke. Polgármesterként ismerték meg Őrtilosban, viszont július óta Somogy 2. számú választókerületének elnökévé nevezték ki. Hogyan élte meg ez
Kötcse felkészült és a miniszterelnök is. Szombaton azt is megosztotta Orbán Viktor a nyilvánossággal, hány órakor mondja el a beszédét a kötcsei pikniken.
Iregszemcsén szeptember 5-én egy tanár üvegszilánkot talált az iskolai menzán felszolgált ételben – erősítette meg a hírt a település alpolgármestere, Matus Tibor.
A somogyi falu vasárnap a magyar politika közepe lesz: a Tisza Párt 11-től tartja rendezvényét, Orbán pedig 16 órától ígért az éves találkozójukról élő közvetítést.
A Magyar Honvédség történelmi léptékű hadgyakorlata, az Adaptive Hussars 2025 a rendszerváltás óta a legnagyobb és legkomplexebb művelet, amely bizonyítja hazánk modern haderejének erejét és felkészültségét. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerint a Hajmáskéren bemutatott harcszerű vasúti lerakodás és a NATO-val közös gyakorlat a m
A magyar kormány már korábban is bérelt a társaságtól. Orbán Viktor a szabadságát éppen Brac szigetén töltötte, ahová augusztus 21-én utazott egy, Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.