2025. szeptember 5. péntek

szept. 5
19:15
Pásztélyi Zsolt: jó lesz az új előjegyzési rendszer, csak arra nem gondoltak, hogy a beutaló 90 nap után lejár (Infostart)
Változik a szakorvosi kontrollvizsgálatok időpontfoglalási rendszere október 1-jétől, Pásztélyi Zsolt, a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke szerint racionális a lépés, időt takarít meg az ellátó és a beteg is, de szerinte rendezni kell a beutalások rendjét, és a különböző intézmények előjegyzési rendszereit is öss
szept. 5
19:21
Hatalmas beruházás jön Szegeden, felújítják a gyermekklinikát (Blikk)
A Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján átfogó felújítás kezdődik, amely érinti a műtőket, a sürgősségi betegellátó osztályt és egy új nappali kórházi részleget is. A beruházás célja, hogy a régió gyermekei magasabb szintű és komfortosabb ellátást kapjanak, miközben a munkálatok idején is biztosított marad a folyamatos szakmai ellát
szept. 5
19:45
Kézművesség, népművészet és értékmentés – új kiállítás a művelődési központban (Gyulatelevízió)
Csütörtök délután a Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet tevékenységét bemutató kiállítás a nyílt a művelődési központban. Az értékmentő tárlatot nem először láthatja a gyulai közönség. A hazai kézművesség fejlődése, ízlésformáló ereje is hangsúlyt kapott Vígh Imre előadásában a Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet munkáiból nyílt
szept. 5
19:51
Szalmonellás lett a csapvíz több településen - ezeken a helyeken kell forralni a vizet (SzMo)
A vizsgálatok kimutatták a baktérium jelenlétét, ezért több Veszprém megyei településen elővigyázatosságból csak forralás után iható a vezetékes víz. Az iskolák és óvodák biztonságos vízellátását lajtos kocsikkal biztosítják a hatóságok.
szept. 5
19:51
Magyarországnak és Szlovákiának is üzent Zelenszkij Ficóval való találkozója előtt (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 5
20:03
A MÁV-csoport keményen üzent azoknak, akik bántalmazzák a dolgozóikat (ATV)
Az idei évben már 113 alkalommal támadtak rá a MÁV-csoport közfeladatot végző dolgozóira.
szept. 5
20:09
Csipogott a Balatonnál ellopott telefon, felgyújtotta ijedtében a tettes (Infostart)
A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 17 éves sárkeresztúri fiút.
szept. 5
20:15
Pénteki nyár a Balaton felé: torlódás az M7-esen (Infostart)
Sokan indultak a Balatonhoz, de helyzet van az M1-esen és az M3-as autópályán is.
szept. 5
20:15
"Dróntámadás érte" Magyarországot – ezt szimulálták le a Honvédség legújabb hadgyakorlatán (hirado.hu)
A helyszíni tájékoztatás szerint szimuláltak egy ellenséges dróntámadást is.
szept. 5
20:15
Rétvári Bence: Minél több keresztény legyen a jövő vezetői között! (vasárnap.hu)
A mi feladatunk, a mi missziónk, hogy a jövő egyházi, közéleti, céges, civil, kulturális, tudományos, kutatási vezetői között minél több keresztény ember legyen, mert szerintünk akkor az ország boldogabb lesz, ezért hoztuk létre ezt a kollégiumot – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kd
szept. 5
20:27
"Gyermek éhesen nem maradhat" – reagált az államtitkár a balmazújvárosi gyermekétkeztetési problémákra (hirado.hu)
895 kiadós szendvicset adtak péntek délben a közétkeztetésben résztvevő gyermekeknek.
szept. 5
20:33
Magyar Péter: Orbán Viktor apja 1966-ban belépett az Mszmp-be és propagandista lett (SzMo)
A Tisza Párt elnöke Dunaújvárosban tartott fórumán a miniszterelnök luxuséletmódjáról és a hatvanpusztai birtokról beszélt. A közönség akkor nevetett a legnagyobbat, amikor Orbán Győző pályaváltásáról ejtett szót.
szept. 5
20:39
Ismét üvegszilánkokat találtak az iregszemcsei iskolások ételében – Megszólalt az alpolgármester (Blikk)
Nagy felháborodást váltott ki több mint egy évvel ezelőtt, amikor a Tolna vármegyei Iregszemcse menzájának ételében üvegszilánkokra és egy súroló darabjára bukkantak. A menzát üzemeltető cég többmilliós bírságot kapott, és egy időre bezárták. Pénteken megismétlődött a tavalyi eset, ami ismét vihart kavart a településen.
szept. 5
20:39
Újabb veszprémi településeken javasolják az ivóvíz felforralását a szalmonella miatt (hirado.hu)
A kormányhivatal tájékoztatása szerint az egészségügyi korlátozásokat csak akkor oldják fel, ha az ivóvíz minden szempontból megfelel a biztonsági előírásoknak és fogyasztható.
szept. 5
20:39
Hiába tiltakoztak a lakók a Market fakivágásai ellen a Gellérthegyen (444.hu)
Az érintetteken kívül mindenki szabályosnak talált mindent.
szept. 5
20:39
A figyelmetlenség majdnem az életébe került (Demokrata)
Egy tiszaalpári férfi figyelmetlensége majdnem egy kutya életébe került, 425 ezer forintos büntetést kapott.
szept. 5
20:51
"Sajnos a bíráknak kutya baja, ha..." – Gulyás Gergely is megszólalt a kecskeméti állatkínzóra kiszabott enyhe pénzbírság után (hirado.hu)
A miniszter szerint inkább három év börtönbüntetés lehetne a törvényileg helyes ítélet. Az állatkínzóra alig több mint 400 ezer forintos pénzbírságot szabtak ki.
szept. 5
20:51
Gyula Tv Híradó 2025. 09. 05. (Gyulatelevízió)
Témák: 140 kiscsoportos korú gyermek kezdte meg az óvodás évet Gyula Város Egyesített Óvodájának intézményeiben. Az idei kiemelt nevelési feladatuk a 2025/26-os nevelési évben a matematikai tartalmú tapasztalatok fejlesztése. Csütörtök délután a Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet tevékenységét bemutató kiállítás a nyílt a művelődési közpo
szept. 5
20:57
Feketébe borult az ország: tragikus hirtelenséggel elhunyt Meleg Károly (Blikk)
Búcsúzunk.
szept. 5
21:09
Örül a MOHU (Infostart)
Újabb rekordokat ért el az italcsomagolás visszaváltási rendszer, hárommilliárd palack, doboz és üveg került vissza a körforgásba a MOHU REpont rendszerén keresztül alig több mint másfél év alatt, ez meghaladja a társaság várakozásait és a nemzetközi tapasztalatokat is - közölte a MOHU Zrt.
szept. 5
21:27
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: az Adaptive Hussars 2025 gyakorlat demonstrálja azt a képességet, ahová a honvédség eljutott (vasárnap.hu)
Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlat demonstrálja azt a képességet, ahová a Magyar Honvédség eljutott – jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken a Veszprém vármegyei Hajmáskéren, ahol a honvédség egy harcszerű vasúti lerakodást mutatott be a sajtónak.   Szalay-Bobrovniczky Kristóf a tervezett, Nato keretek közt megrendezett, összhaderőnemi és ös
szept. 5
21:33
Magyar Péter azt ígéri, hogy csak az oligarchák adója fog növekedni, ha a Tisza kormányra kerül (444.hu)
Egyébként szerinte minden adó csökkenni fog vagy változatlan marad.
szept. 5
21:39
Online adókalkulátort indítottak Magyar Péterék - bárki kiszámolhatja, mennyivel csökkenne az adója egy Tisza-kormány esetén (SzMo)
Azt ígérte az ATV-ben, hogy a mostani támogatások megmaradnak, az egyszülős családoknak új segítséget adnának, a gazdaságot pedig az uniós pénzek és a korrupció megszüntetése lendítené fel.
szept. 5
21:45
Magyar Péter szerint két új szakembert biztosan bemutat a Tisza vasárnap Kötcsén (Telex)
Az Egyenes Beszéd vendége volt a Tisza Párt vezetője, Kötcse mellett az adóprogramjukról és a népességcsökkenés megállításáról is beszélt.
szept. 5
21:51
Magyar Péter az Egyenes Beszédben: előkerült egy piros dosszié (ATV)
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában egy "piros dossziéval" érkezett, amely 45 olyan adónemet tartalmaz, amelyet az Orbán-kormány vezetett be vagy emelt meg 2010 óta. A politikus részletesen ismertette pártja adóterveit, és beszélt a kötcsei rendezvényükről, ahova Orbán Viktort is meghívta.
szept. 5
22:15
Felújítják a sürgősségi osztályt és nappali kórházi részleget alakítanak ki a szegedi gyermekklinikán (hirado.hu)
Az SZTE már 2016 óta dolgozik a gyermekklinika fejlesztésén.
szept. 5
22:15
Érd polgármestere szerint megszűnt a kivételezés, most már a fideszes önkormányzatok sem kapnak elég pénzt (Telex)
Csőzik László a pénteki Egyenes Beszédben azt mondta, még egy ilyen évet nem bírnak ki az önkormányzatok.
szept. 5
22:27
Soltész Miklós: Kiskőrös sokadszorra is példát ad a nemzetnek és a nemzeteknek is (vasárnap.hu)
Kiskőrös a történelem során sokadszorra is példát ad a nemzetnek és a nemzeteknek is, hiszen szlovákok, németek, finnek, olaszok, románok, kínaiak és magyarok ünnepelnek együtt békességben, tisztelve egymás kultúráját – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Bács-Kiskun vármegyei Kisk
szept. 5
23:39
Navracsics Tibor: Egyfajta hidegháborús hangulat van Ukrajna és Magyarország között (Telex)
A Fidesz politikusa szerint mindkét fél felelős ezért. Úgy látja, az energiapolitika a meghatározó abban, hogy a kormány megértőbb az oroszokkal.

2025. szeptember 6. szombat

szept. 6
0:21
Magyar Pétert élő adásban kérdezték Varga Juditról – Nyíltan elmondta a véleményét a volt feleségéről (Blikk)
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke péntek este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt, ahová egy piros dossziéval érkezett, benne 45, az Orbán-kormány által bevezetett vagy megemelt adónemmel. Szóba került a volt felesége, Varga Judit is, akiről Magyar úgy fogalmazott, mindig is kirobbanó formában volt és lesz, és drukkol neki és a gyerme
szept. 6
0:27
Már 5 Veszprém megyei településen is szalmonella gyanús a víz (rtl.hu)
Csak forralás után iható a csapvíz. A Híradónknak nyilatkozó szülő szerint két gyermeke súlyos tünetekkel került kórházba, nagyobbik fiának 40 fokos láza és kínzó hasi görcsei voltak.
szept. 6
0:27
2025.09.06. Üzenet: Fazakas Gusztáv (Gyulatelevízió)
Isten teljessé teszi életünket, hogy legyen kellő lelki erőnk!
szept. 6
0:31
Videón a megnyugvás pillanata (rtl.hu)
Maradhat Magyarországon az a Fülöp-Szigeteki nő, akit annak ellenére utasítottak ki az országból, hogy gyereke született egy magyar férfitól. A bíróság szerint az Idegenrendészeti Főigazgatóság uniós jogot sértett a tartózkodási engedély visszavonásával.
szept. 6
0:35
Odalehet a 13%-os minimálbér-emelés jövőre, ezt mondta Nagy Márton az RTL Híradónak (rtl.hu)
A gazdasági növekedés ugyanis alacsonyabb, az infláció pedig magasabb, mint amennyivel terveztek. A legnagyobb szakszervezeti szövetség elnöke szerint elfogadható a kisebb béremelés.
szept. 6
0:39
130 fát és bokrot vágnak ki a Gellérthegy lábánál, tiltakoznak Újbudán (rtl.hu)
Van köztük olyan fa is amely 100 éves lehet. Az építő szerint van engedélyük, a lakók azonban fellebbeztek, így szerintük még nem szabadna írtani a fákat.
szept. 6
5:27
Riasztás – Rákkeltő egy népszerű ételízesítő, mert valakik ipari festéket kevertek bele (ATV)
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján nem engedélyezett rodamin B színezéket mutattak ki a TRS márkájú indiai curryporban, amelyből egy holland importőrön keresztül Magyarországra is érkezett. Az ügyben érintett vállalkozások visszahívták a rákkeltő hatású szer miatt kifogá
szept. 6
5:51
"Hangokról és különféle dolgokról beszélt" - mitikus lények miatt lett bűnöző a színész (Metropol)
A színész hátralévő életét rácsok mögött tölti.
szept. 6
5:57
Elkaszálta a rokkantak ügyét az Alkotmánybíróság - Európai bíróságon harcol tovább a 97 ezer forintból tengődő Zsolt (Blikk)
Visszautasította az Alkotmánybíróság a rokkantaknak járó összeg növeléséért évek óta küzdő Orosvári Zsolt panaszát. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi jogi fórumokon elvesztette a küzdelmet a lányait egyedül nevelő, legutoljára 97 ezer forintos összegű rokkantsági ellátásban részesülő sárbogárdi férfi. Mint a Blikknek elmondta, most az Európai Em
szept. 6
6:27
Napokig elérhetetlenek lesznek az OTP egyes szolgáltatásai (Infostart)
Két leállós nap után most egy harmadikat is bejelentett a pénzintézet, érdemes lesz tehát résen lenni és előre tervezni, mert a megjelölt napokon hiába keresünk majd bizonyos szolgáltatásokat.
szept. 6
6:27
Kaszab Zoltán: Mára csak a megfélemlítés és az elhallgattatás maradt a baloldal eszköze (vasárnap.hu)
Válogatott módszerekkel igyekeznek ellehetetleníteni a patrióta politikusokat Európa- és világszerte. Nagy változáson ment keresztül a liberális gondolat az elmúlt 50 évben. A szabadságjogok minél szélesebb kiterjesztésén fáradozó, bár a kommunista gondolatokat már akkor sem megvető ’68-asok még rendíthetetlenül kiálltak a szólásszabadság minél szé
szept. 6
6:51
Tombol a kánikula, nyárias lesz az időjárás a héten (BorsOnline)
A napernyőkre még szükség lesz.
szept. 6
7:03
Ma avatják boldoggá Bódi Mária Magdolnát, akinek példája bizonyítja: egyedül a Krisztusra épített élet a valóban maradandó (hirado.hu)
Ma avatják boldoggá Bódi Mária Magdolnát, aki a 20. század legsötétebb éveiben minden erejét és képességét Isten szolgálatába állítva próbált reményt és segítséget nyújtani. A veszprémi szertartást Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek vezeti.
szept. 6
7:05
Kik a boldogok és kik a szentek? (hirado.hu)
Mi a különbség a boldogok és a szentek között, és egyházi értelemben milyen állapotba jut a frissen kanonizált Bódi Mária Magdolna? Miért kimagasló ünnep a mai nap az egész magyar egyház számára?
szept. 6
7:09
Navracsics Tibor: Egyfajta hidegháborús hangulat van Ukrajna és Magyarország között (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 6
7:27
"Akit lehetett, meggyógyított. Saját küzdelmében azonban végül alulmaradt" - Orbán Viktor is elbúcsúzott Kásler Miklóstól (hirado.hu)
Isten veled, Professzor úr! - írta közösségi oldalán a miniszterelnök.
szept. 6
7:33
Kapu Tibor ott lesz Kötcsén, ahova Orbán Viktor hívta meg (SzMo)
Az űrhajós szerint nem politikai alapon dönt arról, hova megy el, hanem az számít, hogy beszélhet-e a tudományról. Úgy véli, minden magyart képvisel, és a Hunor programot is politikán felül állónak tartja.
szept. 6
7:39
"A gyógyítás volt mindene" - Így búcsúzott Kásler Miklóstól Orbán Viktor (Metropol)
Orbán Viktor a közösségi oldalán emlékezett meg Kásler Miklósról.
szept. 6
7:51
Túl hangosan durrogtatnak a balatoni borászok, de súlyos okuk van rá (Infostart)
Balatonlellén folyamatosan hallani a hangágyúk durrogását, holott sok helyi szerint egyéb módszerek is lennének a seregélyek távol tartására.
szept. 6
7:51
Kapu Tibor űrhajós is ott lesz a kötcsei pikniken (444.hu)
Kapu azt mondja, a fideszes pikniken, ami a külvilág számára Orbán Viktor beszédéből áll, az űrkutatást fogja népszerűsíteni.
szept. 6
7:51
Varga Judit kirobbanó formában jelent meg újra (SzMo)
Az AmCham Hungary fórumán amerikai diplomaták társaságában jelent meg a volt miniszter. A politikust a nyáron nem győzte dicsérni Orbán Viktor és Kocsis Máté.

Keresés