Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere nemrég elmondta, hogy a Hegyvidéken egyre gyakrabban felbukkanó vaddisznók miatt muszáj ritkítani az állatokat a lakók biztonsága érdekében. Az állatvédők szerint azonban Kovács hazudott, amikor azt ígérte, nem löveti ki az állatokat, és van törvényi, szakmai megoldás az altatólövedék használatára.
Egymillió forintos minimálbér, kata-reform és a férfiak is nyugdíjba mehetnek 40 év munka után – többek között ezt ígéri a Tisza Párt megválasztása esetére. Az eszközök azonban nem minden ígéretnél látszódnak, például arra sem mutattak be kész tervet, hogyan hoznának haza több mint 4100 milliárd forint uniós forrást négy hónap alatt. Utánanéztünk,
Azért zúg a "mocskos Fidesz" a koncerteken, mert a kormány határozottan felveszi a harcot a kábítószerek használata ellen – mindez a Partizán adásából derült ki. A "mocskos Fidesz" – rigmus úgy tűnik, elhagyhatatlan részévé vált a zenei fesztiváloknak és igen népszerű a fiatalok körében a koncerteken. A felhajtás oka pedig nem más, mint az, hogy …
Kréta szigetére több ezer illegális migráns érkezett – írták a lapok július elején. Ennek hatására néhány nappal később Thanos Plevris görög bevándorlási miniszter kijelentette, hogy Athén, akárcsak a legtöbb európai ország segíteni akar a valódi menekülteknek, de nem hagyja, hogy hülyének nézzék őket. Valószínűleg ez volt az utolsó csepp a pohárba
Ilyen még nem volt: élőben közvetítik a kötcsei találkozót, jelentette be Orbán Viktor a közösségi oldalán. Mindezt azután, hogy Magyar Péter kedden bejelentette: pár száz méterre a Dobozy-kúriától Kötcsére hirdet rendezvényt. Magyar Péter híradónknak azt mondta, a tiszások el fogják kerülni a fideszes pikniket.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Pénteken túlnyomóan napos idő ígérkezik, többnyire kevés gomolyfelhővel. Az Északi-középhegységben, valamint a Nyugat- és Északnyugat-Dunántúlon azonban több gomolyfelhő képződhet, és helyenként zápor, zivatar is előfordulhat, írja a HungaroMet.
A helyi önazonosság védelméről szóló törvény felhatalmazása alapján egyre több önkormányzat alkot, időnként nagy vitákat kiváltó rendeleteket. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az InfoRádióban azt mondta, egyelőre elenyésző a betelepülést korlátozó döntések száma, de a jogszabály megteremti a keretet, hogy jogállami dön
A Pápai Liturgikus Szertartások hivatala közzétette a Szentatya programját októberre vonatkozóan. Jubileumi találkozók, szentmisék, szentté avatás egyaránt szerepel a sűrű naptárban, melyek a Szent Péter-téren zajlanak majd. A Vatikán közlése szerint a Leó pápa liturgikus programja az alábbiak szerint alakul majd októberben – írja a Vatican News. O
Nagy mentésről számolt be a közösségi oldalán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Őzgidát mentettek egy Örményes melletti tanyánál. Az állat egy silógödörbe esett, négy méter mélyről kellett kimenteni. A gidának szerencsére nem történt komolyabb baja, de a katasztrófavédelem mindenkit nagyobb körültekintésre kér.
Mészáros Lőrinc hihetetlen gazdagodása, akárcsak a többi NER-milliárdosé, közpénzből történt - mondja a Transparency International vezetője. Ezt a rendszert mára lebontani sem lenne egyszerű, mert tíz- és százezrek megélhetése függ tőle.
Az átláthatósági jelentés szerint a források több mint 99 százalékát pénzben, 5670 eurót pedig eszközök formájában folyósított az MCC, Orbán Balázs vezetésével.
Maga a szakorvos ír beutalót október elsejétől azoknak a betegeknek, akiket ő maga rendel vissza kontrollvizsgálatra – oszlatta el a Belügyminisztérium a szakorvosi kontrollvizsgálatokról szóló kormányrendelettel kapcsolatos bizonytalanságot. Takács Péter egészségügyi államtitkár is elismerte, hogy a szöveg félreérthető volt. Szerinte csupán egy te
Az EU-főtanácsnok kötelezné a tagállamokat a transzneműek jogi elismerésére, a hírrel kapcsolatban Vejkey Imre (Kdnp) reagált közösségi oldalán. A politikus kérdésként felvetette: tényleg ez az Unió valódi problémája? Ellentétes az uniós joggal az a tagállami szabályozás, amely megakadályozza a transznemű személyek számára, hogy anyakönyvi adataik
A három magyar olimpikon kézilabdázót foglalkoztató MT Melsungen 29-28-ra kikapott a VfL Gummersbach otthonában a német férfibajnokságban, csütörtökön.
Idén nyáron a magyarok körében Horvátország, Olaszország és Görögország volt a három legnépszerűbb úti cél. A horvát tengerpart előnye azonban tavaly óta csökkent, s egyre többen választják Olaszországot. Ráadásul míg tavaly azok voltak többen, akik autóval vágtak neki a nyaralásnak, idén megelőzték őket azok, akik repülővel indultak útnak.
Kémkedés gyanújával tartóztatott le a fehérorosz hírszerzés egy lengyel állampolgárt, aki közelgő fehérorosz-orosz hadgyakorlat dokumentumait találta meg – közölte a fehérorosz állami média. A Belarus-1 állami televízió a Belta hírügynökségre hivatkozva számolt be róla csütörtökön, hogy a lengyel férfit a Minszktől keletre fekvő Ljepjelben vették ő
Súlyos betegségéről, kemoterápiáról és sugárkezelésről is beszélt a Mandinernek adott interjújában Sumpf István, az első Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere. A belpolitikai ügyeket hosszasan kommentálta: szerinte a 2026-os választás tétje soha nem volt ekkora, mert Magyarország jövője és mozgástere forog kockán. Úgy vélte, a baloldal kész tény
A Traubisoda után újabb kultikus magyar üdítőital tért vissza: a Róna 40 év kihagyás után ismét elérhető a boltokban. A Márka augusztusban hozta vissza forgalomba az 1970-es és 80-as években népszerű italt, amely kóla- és narancsízben kapható 2 literes kiszerelésben.
Magyar Péterről eddig leperegtek a lejárató kampányok, a Fidesz Tisza-adózása miatt most mégis védekezni kényszerült. Hatvanpuszta és Orbán Viktor horvátországi nyaralása miatt a lehető legjobbkor jött a Fidesznek az adózás témája, Magyar válaszul Kötcsén akciózna. Ez pedig Orbánt késztette arra, hogy élő közvetítés is legyen a hagyományosan zárt r
Szeptember nyolcadikán, hétfőn tartják az alapító napját a Mogyoróssy János könyvtárban. Mint ismert, a jeles történész 2000 kötetet meghaladó könyvtárát és más régiségekből álló gyűjteményét 1868-ban a városi gimnázium múzeumának adományozta. Később ez a gyűjtemény képezte alapját a vármegyei múzeumnak, de ő volt a gyulai városi könyvtár és múzeum
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon újságírókkal közölte pénteken: "Moszkvába beszélgetni hívták meg őt (Volodimir Zelenszkijt), nem pedig azért, hogy hogy kapituláljon". Arra a kérdésre, hogy miért éppen Moszkvát választották helyszínül, az orosz elnök sajtótitkára közölte, hogy ez Putyin javaslata volt. Rá
A Tiszafüredi Járásbíróság 1 év 7 hónap börtönbüntetésre ítélte csütörtökön azt a 45 éves férfit, aki szeptember 2-án Tisza-tó menti otthonában bántalmazta az - általa értesített - mentőszolgálat kiérkező munkatársait - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel, megjegyezve. Az ítélet nem jogerős.
Budapest ismét felkerül a luxusutazások térképére, ugyanis 2027-től a Celebrity Cruises két új, szabadalmaztatott dizájnnal rendelkező folyami hajója, a Celebrity Compass és a Celebrity Seeker is kiköt majd a fővárosban. A hajótársaság, amely eddig főként óceánjáróiról volt ismert, most a folyami turizmus felé nyit, és a Duna, valamint a Rajna néps
A 102 éves Akuzava Kokicsi lett a legidősebb ember, akinek sikerült feljutnia a Fudzsi-hegy csúcsára. Rendkívüli teljesítménye a közelmúltban a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült.
A politikus szerint Orbán Győző valószínűleg majd megmagyarázza, hogy kell egy klub, ahol a megfáradt gazdák esténként megbeszélhetik, mit vessenek legközelebb a jó magyar földbe.
Az Új Forrás egy magyar keresztény zenekar, amelyet eredetileg Forrás néven alapítottak 1988–89-ben. Az alapítók Pálhegyi Dávid, Pálhegyi Máté és Szigeti Gábor voltak. A zenekar később "Új Forrás" néven folytatta működését, kiegészülve további tagokkal. Mára üde színfoltjai a hazai keresztény könnyűzenének a modern etno-gospel stílussal, amit képvi
Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.
Hosszú évekre nyúlik vissza a VEHIR.hu és a Veszprémi Egyetemi Sport Club közötti jó kapcsolat. 2022-ben szintet lépett az együttműködés, hiszen azóta VEHIR-VESC néven szerepel a női röplabdacsapat az NB I-es bajnokságban. A közös munka pedig a 2025/2026-os szezonban is folytatódik!
A gázolaj többször is drágult az elmúlt időszakban Magyarországon, viszont a benzinesek nem nagyon kellett, hogy búslakodjanak. Megtudtuk, mi várható szeptember 6-tól a benzinkutakon.
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az Index Konkrétan című műsorában részletesen beszélt pártja támogatottságáról, a szerinte erősödő és elhallgatott bűnözésről és a droghelyzetről is.
Az emelkedés mértéke a KSH által mért júliusi inflációtól függ. De az túl magas lett. Nagy Márton miniszter szerint az ipar- és munkahelyvédelmi akcióterv része a halasztás, ami milliárdos hatást gyakorol a költségvetésre.
Háromszor annyi bevándorló hátterű gyermek születik, mint osztrák, és Bécsben már az iskoláskorú gyerekek több, mint ötven százaléka muzulmán hátterű – emelte ki posztjában Juhász Hajnalka, aki beszámolt az osztrák Szabadságpárt delegációjával való, az Országházban rendezett találkozóról. Számunkra a magyar emberek bátorsága és a kormány illegális