Mától a hivatalosan adható hazai utónevek között szerepel a Mohamed, az Ahmed és a Musztafa is, amit a Magyar Közlönyben megjelent rendelet tett lehetővé. Pedig a Fidesz kommunikációs igazgatója épp tegnap mondta azt, hogy nálunk "nincsenek és nem is lesznek Mohamedek". Az új szabályozás egyébként nem számít extrémnek, az anyakönyvezhető utónevek n
Először 2012-ben észlelték Magyarországon az egyébként Afrikában és Dél-Ázsiában honos ragadozó madarat, de úgy tűnik, hogy a kuhi mostanra megkedvelte az ország melegedő klímáját.
Egy MÁV-os emblémával dekorált járműből pakolnak ki öltözőszekrény darabokat és más hulladékot Érden, a Csalogány utca végén, a 7-es út aluljárója alatt. Ezt rögzítette a térfigyelő kamera, a felvételt pedig Csőzik László, Érd polgármestere tette közzé egy facebookos csoportban.
Ellentétes az uniós joggal az a tagállami szabályozás, amely megakadályozza a transznemű személyek számára, hogy anyakönyvi adataikat – a nemet, a nevet és a személyi azonosító számot – megváltoztassák, függetlenül attól, hogy részt vettek-e nemváltoztatást célzó sebészeti kezelésben – ismertette álláspontját Jean Richard de la Tour főtanácsnok az
A szezont nyitó repce még közepesre vizsgázott az idei méhészeti szezonban, a folytatás azonban jóval kedvezőtlenebbül alakult, értékelte a 2025-ös év alakulását Árgyelán János, vármegyei méhészeti szaktanácsadó. Az akác Gyula környékén szinte semmit nem adott késő tavasszal, és azok sem arattak nagyobb sikert, akik távolabbi méhlegelőkre vándoro
A Heves Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy otthonfelújítási támogatás jogosulatlan felvételére szakosodott bűnbanda tagjaival szemben - tájékoztatta a főügyészség csütörtökön.
Határozottan visszautasította lengyel kollégája, Radoslaw Sikorski legújabb bírálatát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezetőt a boszniai Szerb Köztársaság elnökével közös sajtótájékoztatóján megkérdezték lengyel kollégája, Radoslaw Sikorski X-bejegyzéséről, amelyen az
Kiss Tamásné önkormányzati képviselő a képviselői keretéből finanszírozta a beruházást, elynek keretében egy kétüléses lapülőkés fém hintát helyeztek el a Gyöngyvirág téren található játszótéren, illetve egy 1.000 mm-es kosarú fém minifészekhintát a Bajcsy-Zsilinszky utcai óvoda udvarán. Mindkét helyszínen régóta szerettek volna új játszóeszközöke
Októberben rendezik Magyarország egyetlen nem fővárosi Pride felvonulását Pécsett. Az LMBTQI-emberek jogaiért szervezett rendezvény idei mottója a "nem hajlunk meg a félelem előtt". Az immár ötödik alkalommal megrendezett felvonulás idén új arculatot kap, és egyben tisztelgés a holokauszt queer áldozatai előtt is.
Adócsökkentést ígér a Tisza Párt, miután a kormányoldal azzal vádolja, hogy valójában adóemelésre készül. Időközben az is kiderült, hogy a Fidesz legesélyesebb kihívójaként jegyzett ellenzéki pártban elvileg nem szabad nyilvánosan beszélni olyan megosztó témákról, mint a melegjogok és az ukrajnai háború.
Varga Mihály a Magyar Közgazdasági Társaság veszprémi konferenciáján arról beszélt, hogy a világgazdasági környezet az utóbbi időben egyre bizonytalanabb, ma már a kiszámíthatatlanság lett az új valóság.
Rendben elindult a 2025/26-os tanév – mondta az InfoRádióban a köznevelésért felelős államtitkár. Maruzsa Zoltán azt is hangsúlyozta: nem igaz, amit a Pedagógusok Szakszervezete állít a pedagógushiányról, ellátatlan feladat nincs a magyar közoktatásban, sőt ismét emelkedett a közoktatásban dolgozók száma.
Magyarország ellen évek óta nyomásgyakorló akciókat folytat az uniós elit, az ukrán állami szereplők és titkosszolgálatok, valamint hazai politikai szövetségeseik.
Dezinformációs kampány kíséri a magyar energiaellátás elleni támadásokat – közölte a Szuverenitásvédelmi Hivatal csütörtökön az MTI-vel. Azt írták: "Magyarország ellen – az orosz-ukrán háborúval, illetve Ukrajna európai uniós csatlakozásával összefüggő, a brüsszeli fősodorral ellentétes döntései és álláspontja miatt – évek óta nyomásgyakorló akciók
Karácsony Gergely főpolgármester azt mondja, hogy üzengetéseket kapott a Fideszből, hogy induljon önállóan a jövő évi parlamenti választáson. Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint ez terelés, hiszen a kormánypártnak nincs szüksége egy nulla százalékos párt támogatására.
Az Otthon Start iránti érdeklődés minden várakozást felülmúlt, a fiatalok megértették, hogy itt a vissza nem térő lehetőség a saját otthonra – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook oldalán csütörtökön közzétett bejegyzésében, amelyben több aktuális kérdést érint és utalt arra is, hogy még három nap van a vasárnap tartandó kötcsei találkozóig.
A Petőfi hidat 45 éve újították fel utoljára, és már 2011-ben is ramaty állapotban volt. Ha végre felújítanák, egyből nekiugorhatnának az Árpád hídnak is, ami szintén nagyon rozsdál. Budapest nagy lemaradásban van a felújításokkal, de a városvezetés már annak is örülne, ha évtizedenként egy nagy rekonstrukció beleférne.
Az ellenzék szerint nem tiszta a közétkeztetésről kiírt közbeszerzési pályázat, ezért bojkottálják a képviselőtestület üléseit. Mivel a Fidesznek nincs többsége a városban, így határozni se tudnak. Hónapok óta vitáznak, csak közben elkezdődött a tanév.
Az olasz divattervező, Giorgio Armani csütörtökön, 91 éves korában elhunyt – közölte a Giorgio Armani S.p.A cég. Armani minden idők egyik legsikeresebb olasz divattervezőjeként volt ismert.
Tragikus körülmények között halt meg egy 11 éves kamasz fiú a hétvégén Amerikában. Lelőtték az utcán, miközben unokatestvérével egy látszólag ártalmatlan, szakállas átveréssel próbálták elfoglalni magukat – unalomból. A #dingdongditch névre keresztelt TikTok kihívás nekünk is ismerős gyerekkorunkból: becsöngetünk a szomszédhoz, hogy aztán gyorsan e
Vasárnap futóverseny miatt több budapesti útszakaszt lezárnak, főként a pesti és budai alsó rakpartokat, valamint a Szabadság hidat. A korlátozások szombaton reggel kezdődnek, és vasárnap estig tartanak, érintve több kerületet is. A rendőrség arra kéri az autósokat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek, és lehetőség szerint kerüljék el az érinte
De nem bűnözők voltak, hanem rendőrök, akik a sajtónak mutatták be, milyen egy rajtaütés. Előtte Horváth László kormánybiztos beszámolt a drogellenes kampány féléves eredményeiről.
Kovács Gergely a XII. kerületi polgármester a Klubrádióban tett nyilatkozatában beszélt a hegyvidéki vaddisznók elszaporodásáról és ennek a problémának a kezeléséről is.
A Tisza Párt elnöke úgy értesült, hogy a kormány több választókerületben nem politikust, hanem ismert sportolót vagy korábbi polgármestert tervez indítani.
Ha egy nagyjából 50 milliós ingatlant nézünk, akkor egy most húsz-harminc éves fiatalnak, akinek a következő 50 évre kell a lakhatását megoldania, negyedébe kerül az Otthon Start hitel, mint az albérlet – nyilatkozta a Vasárnap.hu-nak Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, akit nemcsak az új otthonteremtési hitelről, de a Tis
Dopeman a Beköltözve című műsorban nyíltan beszélt múltbéli tetteiről, párkapcsolatairól és a politikához fűződő viszonyáról. Elmondta, hogy soha nem volt agresszív a kapcsolataiban, de a korábbi hibáiért elsősorban a fájdalom okozásáért kért elnézést. A rapper azt is kiemelte, hogy mindennap arra törekszik, hogy kedvesebb ember legyen, és tudatába
A gólyák zöme már elindult dél irányába, de még mindig találkozhatunk lemaradó példányokkal. Sokan ilyenkor azt gondolják, hogy baj van velük. Általában nincs, hiszen vannak kései fiókák, kései kirepülésű fészekaljak. Ők együtt mozogva még megtalálhatóak Magyarország területén. A fecskék is hamarosan útra kelnek. Boldog Gusztáv kiemelte, bármit cse
Mint arról a Vasárnap.hu is beszámolt, megtartotta rendes őszi ülését a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (Mkpk), melyen új tisztségviselőket is megválasztottak. Az eseményről a testület részletes közleményt adott ki, melyet az alábbiakban közlünk. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (Mkpk) 2025. szeptember 2–4. között tartotta őszi rendes ül
Imádságos virrasztás előzte meg Bódi Mária Magdolna földi maradványainak exhumálását, melyet Udvardy György veszprémi érsek személyes felügyelete mellett tavaly október 25-én végeztek el. A csontereklyéket a veszprémi Szent Mihály-székesegyház mellékoltára fogadja be.
Biztosította Hszi Csin-ping kínai elnök Kim Dzsongün észak-koreai vezetőt csütörtökön Pekingben arról, hogy országa "fenntartja, megszilárdítja és fejleszti" kapcsolatait Észak-Koreával, és ez az álláspont "a nemzetközi helyzet alakulásától függetlenül" változatlan marad. "Kína és Észak-Korea jó szomszédok, jó barátok és jó bajtársak, akik hagy
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Változik a szakorvosi kontrollvizsgálatok időpontfoglalási rendszere 2025. október 1-jétől. A módosítás célja, hogy még egyszerűbbé, még gyorsabbá és még kényelmesebbé váljon a betegek számára az ellátáshoz való hozzáférés. Változik a szakorvosi kontrollvizsgálatok időpontfoglalási rendszere 2025. október 1-jétől. A módosítás célja, hogy még egys
Vilonyán, illetve Papkeszin szalmonellát mutattak ki a csapvízben, a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Közegészségügyi és Járványügyi Osztálya azonnal megtette a szükséges intézkedéseket a vízminőség helyreállítása érdekében. Jelenleg a víz csak forralást követően fogyasztható.