2025. szeptember 5. péntek

szept. 5
9:51
Sok programmal készül az őszre a gyulai könyvtár (Gyulatelevízió)
Szeptember nyolcadikán, hétfőn tartják az alapító napját a Mogyoróssy János könyvtárban. Mint ismert, a jeles történész 2000 kötetet meghaladó könyvtárát és más régiségekből álló gyűjteményét 1868-ban a városi gimnázium múzeumának adományozta. Később ez a gyűjtemény képezte alapját a vármegyei múzeumnak, de ő volt a gyulai városi könyvtár és múzeum
szept. 5
10:03
Tulajdon elleni szabálysértés miatt folytat eljárást a rendőrség Magyar Péterék tiszafüredi rendezvénye után (444.hu)
Áramlopási ügyben, ismeretlen tettes ellen.
szept. 5
10:27
Hadházy Ákos: Hát, luxi a javából. A vécék nincsenek aranyból, de azért majdnem – Elkészült az Orbán-klán golfklubjának felújítása (SzMo)
A politikus szerint Orbán Győző valószínűleg majd megmagyarázza, hogy kell egy klub, ahol a megfáradt gazdák esténként megbeszélhetik, mit vessenek legközelebb a jó magyar földbe.
szept. 5
10:57
Navracsics Tibor szerint elenyésző számú önkormányzat élt eddig az önazonossági törvény adta lehetőséggel (444.hu)
3200-ból huszonkilenc.
szept. 5
10:57
Rákos betegséggel küzdött, most a választások tétjéről beszél Stumpf István: a baloldalon kész tényként kezelik a Tisza győzelmét (SzMo)
Úgy látja, hogy a 2026-os választások tétje nagyobb, mint valaha, mivel Magyarország jövője, mozgástere és nemzetközi helyzete is múlhat rajta.
szept. 5
11:15
Toroczkai: olyan, mintha elszabadult volna a pokol Magyarországon (ATV)
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az Index Konkrétan című műsorában részletesen beszélt pártja támogatottságáról, a szerinte erősödő és elhallgatott bűnözésről és a droghelyzetről is.
szept. 5
11:15
Tragikusak a júliusi inflációs adatok - Fél évvel elhalasztaná a kormány a jövedékiadó-emelést (SzMo)
Az emelkedés mértéke a KSH által mért júliusi inflációtól függ. De az túl magas lett. Nagy Márton miniszter szerint az ipar- és munkahelyvédelmi akcióterv része a halasztás, ami milliárdos hatást gyakorol a költségvetésre.
szept. 5
11:21
Több mint négyezer tanszercsomagot osztottak ki a baptisták rászoruló gyereknek (Demokrata)
Idén ismét megszervezte a Sulipakk kampányt a Baptista Szeretetszolgálat.
szept. 5
11:45
Navracsics: Ha egy rendelet nem felel meg a kritériumoknak, a demokrácia korrigálja magát (Telex)
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter a helyi önazonosság védelméről szóló törvényről beszélt az InfoRádióban.
szept. 5
11:57
Előnyben a Tisza? Újabb felmérésben veri a párt a Fideszt (ATV)
A nyári hónapokban mérsékelt változás történt a Tisza és a Fidesz támogatottságában – derül ki a Závecz Research Intézet augusztus végi, szeptember eleji közvélemény-kutatásából.
szept. 5
11:57
Hadházy Ákos ivott egy kávét a golfklubban, ami Orbán Győző földjén áll (444.hu)
Hát, luxi a javából - írta.
szept. 5
12:09
Stumpf István: hatalmas a tét a 2026-os választásokon, meg kell tartani a mozgásterünket a világ nagy játékosai között (Infostart)
Stumpf István volt kancelláriaminiszter terjedelmes interjút adott a Mandinernek. Beszélt a "digitális honfoglalásról", a 2026-os választások esélyeiről, a Tisza kormányzóképtelenségéről és a polgári Magyarországról is.
szept. 5
12:15
Závecz: Nőtt a Tisza támogatottsága, de a Fideszé is kúszott utána (Telex)
Ugyanakkor a biztos pártválasztók körében nem tudtak növekedni az előző, június végi felméréshez képest.
szept. 5
12:39
Gigaberuházás a Szent Pantaleon Kórházban! (Demokrata)
Jelentős fejlesztés kezdődött a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban, ahol egy teljes körű építészeti és műszaki átalakítás zajlik.
szept. 5
12:39
Olyan sok a titkosszolgálati átvilágítás, hogy nem bírják erővel (Telex)
Jelenleg annyi embert világít át a titkosszolgálat, amennyit szinte képtelenség, a mennyiség a minőség rovására megy. A területet ismerő források ezzel magyarázzák, miért kell átalakítani a rendszert és miért vezetnének be két különböző típusú átvilágítást.
szept. 5
12:45
Változás jön az egyik HÉV útvonalán a következő napokban (Infostart)
A H6-os HÉV vonalán a hétvégén karbantartást végeznek, nem szabad rutinból közlekedni.
szept. 5
12:51
Taxisofőr fújt le paprikaspray-jel egy buszsofőrt Budapesten (444.hu)
A taxis elhajtott, a sofőrhöz mentőt kellett hívni, a forgalom megakadt.
szept. 5
12:57
Változás a KRESZ-ben! (Demokrata)
Sokan várták már a Kresz egy új könnyítését, ám a valóság bizonyára csalódást okozhat egyes autósoknak.
szept. 5
12:57
Paprikaspray-vel fújta le a vonatpótló busz vezetőjét egy dühöngő taxis a Keletinél (Telex)
A MÁV szerint drasztikusan megemelkedett a munkatársaik elleni támadások száma.
szept. 5
13:15
Visszaéltek a tudatlansággal – Otthonfelújítási támogatással nyúlt le pénzeket egy bűnözői csoport, sok százmilliós a kár (Blikk)
Több mint 250 személy nevében nyújtott be támogatási kérelmet, és ezzel közel 800 milliós vagyoni hátrányt okozott egy otthonfelújítási támogatás jogosulatlan felvételére szakosodott bűnözői csoport. Összesen 26 embert vádolnak a bűncselekményekkel. A csalók áldozataik alacsony iskolázottságával és tudatlanságával éltek vissza.
szept. 5
13:15
"Szívesen látnánk" – Magyar Péter meghívta Orbán Viktort (ATV)
Magyar Péter, a Tisza Párt politikusa Facebook-posztban jelentette be, hogy gyalog indul az Antall család kötcsei kúriájából a szeptember 7-én, vasárnap 11 órakor kezdődő nyilvános rendezvényükre.
szept. 5
13:15
30 milliárdot költene a kormány cirkuszra 2030-ig (Telex)
Rendeződni látszik a cirkusz és az állatkert közti érdekellentét, ugyanis a kormány milliárdokból építene új Nemzeti Cirkuszművészeti Központot.
szept. 5
13:21
Závecz: 10 százalékkal vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt, 2,6 milliós lehet a szavazótábora (SzMo)
A fiatalok, a diplomások és a városiak körében is a Tisza vezet, míg a Fidesz főként a falvakban és az alacsonyabb végzettségűeknél erős.
szept. 5
13:33
Paprikaspray-vel ment neki a dühöngő taxis a buszvezetőnek a Keletinél – A Máv szerint egyre több a támadás (Blikk)
Hegyi Zsolt vezérigazgató szerint egyre több támadás éri a MÁV-csoport munkatársat, legyen az verbális vagy fizikai erőszak. Pénteken egy dühöngő taxisofőr paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrt, aki a Keleti pályaudvarnál pótlóbuszt vezetett. Hegyi közölte, hogy feljelentik a támadó taxisofőrt.
szept. 5
13:33
Takács Péter reméli, hogy a jövő héten már iható lesz a víz a székesfehérvári kórházban (444.hu)
Az egészségügyi államtitkár lassan kezd optimista lenni.
szept. 5
13:39
Százharminc kisebb-nagyobb borászat készít ma pezsgőt Magyarországon (Demokrata)
Egy évtizeddel ezelőtt a pezsgőkészítő pincészetek száma ennek csak a töredéke volt.
szept. 5
13:41
Magyarország azért vásárol orosz kőolajat, mert nincs más lehetősége (Demokrata)
Onnan lehet energiahordozót vásárolni, ahonnan vezeték jön ide, hangsúlyozta Szijjártó Péter.
szept. 5
13:45
Az állategészségügy az élelmiszerlánc megbízhatóságának is alapfeltétele (Demokrata)
Az állatorvosok egyszerre óvják az állatok és az emberek jólétét, mondta Nagy István.
szept. 5
14:03
Jövő szombaton főzőcsapatokkal népesül be a Várkert (Gyulatelevízió)
55 csapat főzött tavaly az Országos Román Gasztronómiai Fesztiválon. A gyulai Várkertben idén is megrendezik a programot, melynek részleteiről pénteken tartottak sajtótájékoztatót. Kozma György, az országos román önkormányzat elnöke elmondta, 2025-ben kizárólag hagyományos módon elkészített étellel lehet benevezni. Idén bővült a főzőcsapatok létszá
szept. 5
14:15
Orbán Viktor a kötcsei eseményekről: "A kiskakas egy kiadós balhé keretében új arcokat tervez bemutatni" (Blikk)
Az Otthon Startot a történelem legnagyobb otthonteremtési programjának, Magyar Pétert kiskakasnak, a tiszásokat pedig MLM-ügynököknek nevezte Orbán Viktor Facebook-bejegyzésében. A miniszterelnök posztja egyszerre foglalkozott a kormány új lakásépítési programjával, az ellenzék bírálatával, valamint a hétvégi kötcsei piknik és a jövő évi országgyűl
szept. 5
14:27
Pénzbüntetésre ítélték a férfit, aki az autójával húzta a kutyáját (444.hu)
A Noé Állatotthon szerint ma az állatvédelem elbukott. A férfinak 425 ezer forintot kell fizetnie.
szept. 5
14:27
Szijjártó szerint Magyarország azért vásárol nyíltan orosz kőolajat, mert nincsen más lehetősége (Telex)
Szerinte más országok is vesznek, csak kerülő úton, és inkább azért, hogy olcsóbban juthassanak hozzá az energiahordozóhoz.
szept. 5
14:27
A matematikai tartalmú tapasztalatok fejlesztését erősítik a gyulai óvodákban (Gyulatelevízió)
Közel 530 gyermek kezdte el a 2025/26-os nevelési évet Gyula Város Egyesített Óvodájának nyolc tagintézményében. Ebből 140 kiscsoportos kezdte meg szeptembertől decemberig bezáródóan az óvodai éveit. Makráné Gombkötő Zita igazgató kiemelte, az előző évben pontosan ugyanennyien lettek óvodások. Idén kevesebb óvodaköteles gyermek volt a városban, min
szept. 5
14:33
Veszprémiek figyelem! Szalmonellás a víz Vilonyán és Papkeszin! (Demokrata)
A gyomor- és bélrendszeri megbetegedések szaporodtak.
szept. 5
14:39
Orbán szerint ezt a kötcseiek sem értik (ATV)
A miniszterelnök Facebook-bejegyzésében az Otthon Start sikereiről írt, majd kőkeményen nekiment a Tisza Párt elnökének a vasárnapi kötcsei rendezvény kapcsán.
szept. 5
14:45
Érkezik a 30 ezer forintos élelmiszerutalvány az idősekhez (Demokrata)
A napokban elkezdték kézbesíteni a 30 ezer forintos élelmiszerutalványokat a postások.
szept. 5
14:57
Nem jogerősen 425 ezres pénzbüntetést kapott az állatkínzót, aki azt mondta, nem vette észre, hogy az autójához kötötte a kutyáját (Telex)
Az állatvédelemért felelős kormánybiztos azt reméli, másodfokon méltó büntetést kap a férfi.
szept. 5
15:09
A HM szerint törvényes, hogy Ruszin-Szendi Romulusz még mindig havi 1,3 milliót kap (SzMo)
A mi hazánkos Novák Előd kérdéseire az államtitkár válaszolt. A politikus a vezérkari főnök leváltásának valódi okaira is kíváncsi volt.
szept. 5
15:09
A szakorvosi beutalók a kontrollvizsgálatig érvényesek lesznek a Belügyminisztérium szerint (Telex)
Illetve legalább három hónapig lehet használni őket.
szept. 5
15:21
Régen volt ilyen erős a forint – mi van a háttérben? (ATV)
A forint az elmúlt időszakban jelentős erősödést mutatott, és a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Varga Mihály szerint véget ért az a korszak, amikor a gyenge forint előnyt jelentett a gazdaság számára.
szept. 5
15:27
Aláírták a Rákosrendezőről szóló megállapodást (Demokrata)
Megegyeztek a felek.
szept. 5
15:33
Aláírták a rákosrendezői fejlesztésekről szóló megállapodást (Infostart)
A magyar állam képviseletében eljáró Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a rákosrendezői telkeket megvásároló BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. a mai napon aláírta a területet érintő infrastruktúra-fejlesztési megállapodást, amelyet egyetértő záradékkal látott el Budapest Főváros Önkormányzata is.
szept. 5
15:45
Bankvezérek szerint jön a kétszámjegyű lakásdrágulás (SzMo)
Az Otthon Start program felfűtötte a keresletet. A bankok szerint az árak Budapesten idén már 20 százalék felett emelkedhetnek.
szept. 5
15:57
Most kipróbálhatja, milyen uniós képviselőnek lenni – Budapesten is megnyílt az Európa-élményközpont (Blikk)
Július 14-én Budapesten is megnyitotta kapuit az Európa-élményközpont, amely különleges, interaktív módon hozza közelebb az Európai Unió világát a látogatókhoz. A Blikk ott volt a helyszínen, és kipróbáltuk, hogyan lehet testközelből átélni, mit jelent az uniós tagság a mindennapokban.
szept. 5
15:57
MCC–MBH együttműködés: "a sok közös munka után ez szinte csak formaság" (Infostart)
Túri Péter, a Mathias Corvinus Collegium főigazgató-helyettese az InfoRádióban elmondta, számos alkalommal működött már együtt az oktatási intézmény és a pénzintézet, így a mostani megegyezés csupán intézményesíti a közös munkát.
szept. 5
16:09
Végül csak aláírta a Rákosrendezőről szóló infrastruktúra-fejlesztési megállapodást a kormány és a főváros (444.hu)
Karácsony Gergely szerint 20 év múlva kész lesz, ha most megteszik a fontos lépéseket.
szept. 5
16:15
Takács Péter reméli, hogy a jövő héten már iható lesz a víz a székesfehérvári kórházban (Telex)
A vezetékrendszerben hősokkot is alkalmaztak a problémát okozó baktérium elpusztítására.
szept. 5
16:17
Kiesett a munkából a Fülöp-szigeteki nő, mert veszélyeztetett terhes lett, ezért ki akarták utasítani az országból (Telex)
A nő egy magyar férfihoz ment feleségül, tőle született gyereke is. A Magyar Helsinki Bizottság segítségét kérték, és nyertek.
szept. 5
16:21
Újabb három magyar településen szalmonellás a csapvíz, betegek is vannak (Infostart)
Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz – írta a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal. Lajtoskocsikkal viszik az ivóvizet a gyermekintézményekbe.
szept. 5
16:27
Döntött a bíróság: nem utasíthatják ki az országból a Fülöp-szigeteki anyukát (Blikk)
Véget ért a rémálom: nem utasíthatják ki hazánkból azt a Fülöp-szigeteki anyukát, akinek három hónapja Magyarországon született kisbabája magyar férjétől. A Fővárosi Törvényszék jogerős döntése nyomán a kisfiú édesanyja, Rena itt maradhat, a bürokrácia nem szakíthatja szét a családot.

Keresés