2025. szeptember 21. vasárnap

szept. 21
11:42
A DPK-k küldetése, hogy a sajátos magyar utat megtaláljuk (Demokrata)
A Digitális Polgári Körök első országos találkozóján 12 ezer ember, köztük rengeteg művész, sportoló, tudós, közéleti szereplő állt ki.
szept. 21
11:45
Ezt a menetrendet hozta össze a MÁV vasárnapra a Keleti pályudvari kínos baki után (Infostart)
Ez lett a forgalmi- és közlekedési rend a Keleti pályaudvaron elhúzódó karbantartási munkák alatt.
szept. 21
11:48
Jó ötlet bevonni a civileket a szomjazó fák locsolásába (Telex)
Június közepén kezdődött és most vasárnap ér véget az Önkéntes vízadás program, ami a fiatal városi fák túlélését segítette az aszályban. Utánajártunk, hogy milyen eredménnyel zárult az akció.
szept. 21
12:06
Rácz András: A magyar Charlie Kirk-pillanat kapujában vagyunk (SzMo)
A szakértő úgy látja, hogy a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány halála után azonnal eltüntetett cikk bizonyítja, hogy a portál is érezte a felelősségét a történtekben.
szept. 21
12:06
Orbán Balázs szerint 12 ezren voltak a digitális polgári körök első gyűlésén (Telex)
A Fidesz kampányfőnöke szerint a DPK arról szól, hogy megtalálják a sajátos magyar utat.
szept. 21
12:21
Hadházy: "Ez, kérem, egy Egyetemi Kollégiumi Szoba, plusz a közösségi helyiségek" (444.hu)
Hangulatos fotókat közölt az Óbudai Diákhotel frissen felújított pincéjéről a független képviselő.
szept. 21
12:42
Disznóólból olvasta fel bocsánatkérő levelét a fideszes Pócs János, miután Ruszin-Szendi Romulusz feljelentette (SzMo)
A politikus Ruszin-Szendi által megfogalmazott szöveget ismertette egy videóban, amit korábbi posztja miatt kellene nyilvánosan bocsánatkérésként közzétennie.
szept. 21
13:06
Magyar Péter szerint Lánczi Tamás tulajdonképpen lemondott a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetéséről, amikor belépett az egyik Digitális Polgári Körbe (SzMo)
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjére vonatkozó törvény szerint ugyanis a Hivatal elnöke nem lehet párt, pártalapítvány tagja és tisztségviselője sem.
szept. 21
13:09
Az új nemzeti konzultáció október 1-jén indul - közölte Orbán Balázs (Infostart)
Európa súlyos kihívások elé néz, ezekre csak az erős és sikeres nemzetek fognak tudni válaszokat adni, ezért volt fontos, hogy a Digitális Polgári Körök (DPK) szombaton tartott első országos találkozóján 12 ezer ember, köztük rengeteg művész, sportoló, tudós, közéleti szereplő állt ki a közös gondolkodás és a polgári jobboldali konzervatív kereszté
szept. 21
13:12
Októberben érkezik a háromgyermekes anyák személyi jövedelemadó-mentessége, de figyelni kell, ugyanis nem jár automatikusan (SzMo)
A háromgyermekes édesanyáknak nem kell többé szja-t fizetni függetlenül a saját, vagy a gyermekük életkorától.
szept. 21
13:36
Magyar Péter szerint Lánczi Tamás lemondott a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetéséről azzal, hogy belépett egy digitális polgári körbe (Telex)
Lánczi Tamás erre azzal reagált, hogy Magyar Péter elhódította a legbutább politikus címet.
szept. 21
13:36
Sporttörténeti hétvége Veszprém belvárosában (vehir.hu)
Szeptember 20–21-én Veszprém belvárosa különleges sportélmény helyszínévé vált: a Veszprémi Honvéd Sportegyesület rendezésében került sor a rövidtávú országos bajnokságra (ROB), valamint a sprint váltó országos bajnokságra (SVOB). A világranglista-futamként is jegyzett esemény több mint 1300 versenyzőt vonzott, 10 évestől egészen a 90 éves korosztá
szept. 21
13:39
7-8 szorosára emelték a sírhelymegváltási díjakat Pécsen (ATV)
7-8 szorosára emelte a temetkezéssel kapcsolatos sírhelymegváltási díjakat a pécsi önkormányzat. Az új árakon sokan meglepődtek. A javaslatot megszavazó képviselők szerint kénytelenek voltak emelni, mert a kormány az utóbbi időszakban 6 milliárd forintot vont el a várostól különböző jogcímeken.
szept. 21
13:45
Kóbor állatok ország lettünk – most ivartalanításra kérhető támogatás (Infostart)
Magyarországon rengeteg állat él gazdátlanul. Az Orpheus Állatvédő Egyesület programjával a probléma gyökerét, a felesleges szaporulatok létrejöttét célozza. Seres Zoltán, az egyesület vezetője arról is beszélt, kik vehetik igénybe a szervezet támogatását.
szept. 21
13:48
Megindult a forgalom a Keleti pályaudvaron (Telex)
Vasárnap kora délután begördültek az első elővárosi vonatok a négy héten át tartó felújítás után.
szept. 21
13:54
A Hit Gyülekezete közleményben utasítja vissza, hogy pártpolitikai érdekeket szolgálnak (Telex)
Németh Sándor egyháza egykori prédikátoruk, Pajor Tamás zenész a médiában tett kritikus nyilatkozataira reagált.
szept. 21
14:00
Orbán Balázs: 12 ezren vettek részt a digitális polgári körök első országos találkozóján (SzMo)
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint ez a közösség segíteni szeretné a kormány munkáját a következő években.
szept. 21
14:03
Szomorú BMW-s történet, egy kis reménnyel (Infostart)
Veszprém parkolóiban is feltűnt egy szürke BMW, amely két ember, László és barátja, Péter otthonává vált. Hajléktalanok, és most próbálnak segíteni rajtuk.
szept. 21
14:06
Digitális Polgári Körök: a legnagyobb hazai sztárok álltak Orbán Viktor mellé (BorsOnline)
Óriási siker. Elképesztő tömeg vett részt a Digitális Polgári Körök első nagy találkozóján. Több, mint 12 ezer ember követte a helyszínen az eseményeket. A rendezvényen a legnagyobb hazai sztárok is ott voltak, mások mellett: Demjén Ferenc, Nyerges Attila, Tóth Gabi, Marsi Anikó, Dopeman, Nagy Feró, Kulcsár Edina, és Rubint Réka.
szept. 21
14:15
Magyar Péter Lánczi Tamásnak: "Itt a vége a havi 5,5 milliós fizunak, sofőrnek, közpénzen dőzsölésnek" (444.hu)
A Tisza-elnök szerint a "szuverenitásvédő" hivatal elnöke nem kötődhet párthoz, Lánczi szerint Magyar "külföldi bábnak is silány".
szept. 21
14:27
Baleset, baleset hátán - itt az országos összefoglaló (Infostart)
Fél tucatnyi baleset történt vasárnap a déli órákig Magyarorstágon-
szept. 21
14:27
Gyurcsány viszonya és a hódmezővásárhelyi tragédia – létezhet szentsége a privátszférának a politikában? (444.hu)
Miről írhat a sajtó és hol kezdődik a lejáratás? Hogyan lehet a szóból életveszélyes fegyver? Élőben kapcsoljuk a Gyurcsány-cikk szerzőit, és átbeszéljük Orbán és a civilek nagygyűléseit is. Hétfő reggel 8, Helyzet: van!
szept. 21
14:30
Az utasok nem várták meg a katasztrófavédelmet, inkább kinyitották a veszteglő vonat ajtaját, és lemásztak a töltésen (Telex)
A MÁV szerint ezzel a saját és mások biztonságát is veszélyeztették.
szept. 21
14:39
Pázmányos adjunktus Magyar Péter új kulcsembere (Infostart)
A Tisza Párt bejelentette, hogy Velkey György László segíti a jövőben a párt munkáját kabinetfőnökként. A kinevezést Magyar Péter, a párt elnöke tette közzé a közösségi médiában.
szept. 21
14:48
Elindult a forgalom a Keleti pályaudvaron (SzMo)
A legfrissebb tájékoztatás arról szól, hogy a menetrend szerinti forgalom csak hétfőn reggel áll helyre teljesen.
szept. 21
14:57
Jó hírt közölt a MÁV koradélután, de azért még sok a "de" (Infostart)
Vasárnap délután megindulhatott a közlekedés a Keleti pályaudvaron, fokozatosan térnek vissza a vonatok az állomásra - állítja a MÁV
szept. 21
15:15
Csökken egy budapesti buszjárat viteldíja (Infostart)
"Minden Budapesten érvényes bérlettel elérhető lesz a kedvezményes árú reptéri járat – akinek van bérlete, októbertől 1000 forintért vehet jegyet a 100E reptéri expresszre!" – emlékeztetett Vitézy Dávid.
szept. 21
15:18
A Nyugati és Kőbánya között ragadtak az utasok, a töltésen lemászva hagyták el a vonatot (SzMo)
Az utasok nem várták meg a katasztrófavédelmet, a vésznyitóval nyitották ki a vonat ajtajait.
szept. 21
15:24
Megindult a forgalom a Keleti pályaudvaron (Demokrata)
A lépcsőzetesen visszatérő forgalommal párhuzamosan még közlekednek az erősítő és pótlóbuszok az érintett vonalak kiszolgálásár
szept. 21
15:27
Technikai hiba után újra működik a Keleti pályaudvar (ATV)
A Keleti pályaudvar újra fogadja és indítja a vonatokat. Délutántól először az egri, gyöngyösi és elővárosi járatok indulnak, hétfőtől pedig teljes kapacitással üzemel a pályaudvar. A MÁV biztosítja, hogy minden utas célba jusson.
szept. 21
15:36
A Fidesz már nem is akar titkot csinálni abból, hogy korlátlan pénzből kampányolnak (Telex)
Közpénzből finanszírozott választási mozgósítás, 800 fős sátoraljaújhelyi edzőtábor és showműsor a Papp László Arénában. Az elmúlt három hétvége világosan megmutatta, hogy milyen nagy különbség van a Fidesz és a Tisza erőforrásai között. A rendelkezésre álló pénz alapján Dávid és Góliát küzdelme lesz a kampány, és ezt igyekszik is kihasználni Orbán
szept. 21
15:45
Negyvenéves a Balaton legfőbb védelmezője (Infostart)
1985-ben adták át a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer első ütemét. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója az InfoRádióban azt mondta, a szűrőrendszernek kulcsszerepe van a jó vízminőség biztosításában, a természeti értékek fenntartásában és a környezetvédelemben is. A rendszer tisztítása ugyanakkor óriási feladat, nagy kihívást jelent a vízüg
szept. 21
16:30
Országszerte futhatunk katonákba a közutakon (Demokrata)
Megnövekedett katonai forgalomra kell számítani a legtöbb autópályán, autóuton és településen.
szept. 21
16:39
21 év után megszűnik az OTPdirekt – váltás novemberben (ATV)
Az OTP Bank hivatalosan közölte, hogy november 18-án kivezetik az OTPdirekt rendszert.
szept. 21
16:54
Videó: "Nem csak golyóval lehet ölni" – Márki-Zay Péter megrázó szavai a vásárhelyi rendőrkapitány halála után (SzMo)
A hódmezővásárhelyi polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikai célokat szolgáló, meggondolatlan lejárató kampányok emberéletekbe kerülhetnek.
szept. 21
16:54
Azeri Nagydíj: Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott (vehir.hu)
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíjat vasárnap Bakuban.
szept. 21
17:30
Forróságból hidegzuhany: drasztikus időjárás-változás jön jövő héten (Pénzcentrum)
A jövő héten véget ér az őszi nyár: többfelé kell esőre készülni, a szél élénk, olykor erős lesz és a hőmérséklet is jelentősen visszaesik. A hét végén csökken a csapadék esélye, de a hőmérséklet csúcsértéke már csak 20 Celsius-fok körül alakul, derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
szept. 21
18:06
Fotók: Így gyülekezik a tömeg a Levegőt! Kiállás a szabad közterekért és a tiszta közbeszédért rendezvényen a Hősök terén (SzMo)
A békés demonstrációra azokat hívják, akik hisznek abban, hogy "köztereink a közösségről, a tiszta, őszinte párbeszédről és a kultúráról kell szóljanak".
szept. 21
18:09
Ilyen számokkal nem csoda, hogy nincs főnyeremény (Infostart)
Egymáshoz nagyon közeli számokat húztak ki.
szept. 21
18:12
Pottyondy Edina: Az idegméreg neve propaganda – szabad közterekért, tiszta közbeszédért tüntettek a Hősök terén (Telex)
A Loupe Színházi Társulás szervezésében a tüntetők az utcai és online gyűlöletkeltő kormányzati kommunikáció ellen álltak ki. A Loupe színészei, Rainer-Micsinyei Nóra, Tapasztó Orsolya és Pottyondy Edina is felszólalt a propaganda és a gyűlöletkeltés ellen.
szept. 21
18:24
Itt nézheted élőben a Levegőt! tüntetést a Hősök terén (SzMo)
Békés tüntetést szervezett a LOUPE Színházi Társulás, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a "köztereink a közösségről, a tiszta, őszinte párbeszédről és a kultúráról kell szóljanak".
szept. 21
18:54
A Hit Gyülekezete közleményben utasítja vissza, hogy pártpolitikai érdekeket szolgálnak (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 21
19:06
Utcára kerülhet egy szervátültetésre váró bodaszőlői családapa! (rtl.hu)
A korábban építőmunkából élő férfi kombinált vese- és hasnyálmirigy átültetésre vár, azonban egy jogosulatlanul felvett adókedvezmény miatt most elveszíthetik az otthonukat. A tartozás a kamatokkal együtt 800 ezer forint. A férfi attól tart, hogy ha elveszik a házukat, a művesekezelése is meghiúsul, anélkül pedig nem kaphat új szervet.
szept. 21
19:12
Segítségre vár a nyékládházi család - még el se kezdhették új otthonuk építését (rtl.hu)
Továbbra is segítségre szorul az a család, akik otthona még szeptember elején égett porig. A tűzben mindenük odaveszett. Anya és lánya két hét alatt már a második átmeneti otthonba költözött.
szept. 21
19:14
Tanácstalan és dühös utasok kora reggel a Keletinél (rtl.hu)
Mégsem indult újra a Keleti Pályaudvar forgalma vasárnap hajnalban - hiába ígérte a MÁV vezérigazgatója, hogy határidőre elkészülnek a felújítással. Hegyi Zsolt szerint újabb műszaki probléma adódott. Az utasokat így még délelőtt is pótlóbuszok szállították a kisegítő állomásokra és vissza. A pályaudvart végül fél 12-kor nyitották meg, a menetrend
szept. 21
19:16
Békement és Tisza-gyűlés is lesz október 23-án Budapesten (rtl.hu)
Békemenetet hirdetett október 23-ára Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök első országos találkozóján. Ezután Magyar Péter is bejelentett egy rendezvényt, ugyanarra a napra. Ahogy fogalmazott: a valaha volt legnagyobbat. A Híradónknak nyilatkozó politikai elemző szerint a miniszterelnök beszéde a korábbiak ismétlése volt, sok újdonság nem hangzott
szept. 21
19:18
Rainer-Micsinyei Nóra a tüntetésen: Bátorak legyetek, menjetek el szavazni 2026-ban (SzMo)
Bródy János éneke és József Attila Levegőt! című verse után a szervezők a tömegnek felolvastak olyan plakátötleteket, amelyeket a résztvevők és nézők szívesebben látnának a gyűlöletkeltő plakátok helyett.
szept. 21
19:18
Promenád24: minisztertársa szerint is Lázárhoz köthető (rtl.hu)
Hatása van Lázár Jánosnak a Promenád24 tartalmára - ezt Navracsics Tibor miniszter mondta még tavaly. Ekkor a hódmezővásárhelyi portál őt támadta, miután többször is találkozott Márki-Zay Péter ellenzéki polgármesterrel. Ugyanez a lap közölt magánéleti szálakkal kiegészített személyeskedő cikket a helyi rendőrkapitányról, aki pénteken öngyilkos let
szept. 21
19:20
Otthon Start: Budapesten már egymásra licitálnak a lakásvásárlók (rtl.hu)
50 százalékkal ugrott meg a kereslet az Otthon Start program hatására a fővárosban. A GKI friss, reprezentatív kutatása alapján fél év alatt 152 ezren vehetik fel a fix 3%-os hitelt. A jegybank úgy számol, ha nem bővül érdemben a kínálat, akkor a jövő év végéig 15-20%-os drágulást okozhat a kamattámogatott kölcsön. A kormány továbbra sem tart ettől
szept. 21
19:42
Magyar Péter a vásárhelyi rendőrkapitányról: Pintér Sándor még a részvétét sem fejezte ki nyilvánosan a családnak (SzMo)
A TISZA párt vezetője szerint a kormányfő egy nappal a rendőrkapitány tragédiája után "nyíltan felmagasztalta Lázár Jánost a közpénzégető gyűlölet dzsemborijukon".

Keresés