Elfogtak Budapesten egy férfit, miután igazoltatták, és kiderült, hogy a testvérének adta ki magát. A 26 éves férfi ellen tizenegy körözés volt érvényben, közölte a Készenléti Rendőrség pénteken. A férfi azért bukott le, mert az igazoltatáskor a nyilvántartásban megjelent arckép egyáltalán nem hasonlított rá.
XIV. Leó pápa üzenetében arra ösztönzi az erkölcsteológusokat, hogy kövessék Liguori Szent Alfonz és más szentek példáját, miközben az isteni kinyilatkoztatás fényében elmélkednek a modern világ "kihívásairól, változásairól és konfliktusairól" – számolt be róla közösségi oldalán a Vatican News. A 17. Nemzetközi Erkölcsteológiai Kongresszushoz intéz
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktorral tartott "a milliárdos gyűlöletpropaganda hercegnője, Habony Árpád volt felesége, Kaminsky Fanni és az oroszok fehérzászlós tábornoka, Orbán Balázs is".
Orbán Viktort Horvátországban fotózták le egy vitorláson, a képeket Magyar Péter tette közzé. A miniszterelnök tegnap még kormányülést tartott, de reggel már nem jelent meg a szokásos Kossuth rádiós interjún. Ezzel kiderült, hogy megkezdte a nyaralását.
Magyarország energiaszuverenitásának erősítése érdekében 13 milliárd forintos vállalati innovációs program indul a Jedlik Ányos Energetikai Programban – jelentette be Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter és Lantos Csaba energiaügyi miniszter közös sajtótájékoztatón pénteken Budapesten. Hankó Balázs úgy fogalmazott, hogy az inn
Magyarországon az úgynevezett "kielégítetlen egészségügyi szükséglet" aránya a legalacsonyabbak közé tartozik az egész Európai Unióban, a szolidaritási elven működő társadalombiztosításnak és az ellátási szükségleteket figyelembe vevő egészségügyi ellátórendszernek hála – közölte az Eurostat adatai alapján a Belügyminisztérium egészségügyi államtit
Súlyos baleset történt pénteken délelőtt Celldömölkön. Egy kamion akart a Sági útról jobbra, a Szomraky utca felé kanyarodni, de nem vette észre a kamion mellett jobbra lévő biciklist, akit elütött. Miután a kamionos észlelte, hogy valaminek nekiment, visszatolatott, de eközben a biciklis a biciklijével együtt a kamion jobb első kereke alá szorult.
A pápa által a békéért meghirdetett ima- és böjti napon kezdődött el a negyvenhatodik kiadásához érkezett Meeting Rimini, a Comunione e Liberazione olasz katolikus lelkiségi mozgalomnak a népek közötti barátságért rendezett találkozója, amelyen a nemzetközi közélet szereplői szólalnak fel péntektől. Az augusztus 27-ig tartó találkozón hitéleti, pol
A miniszterelnök titkos Facebook-csoportban üzente meg döntését. A vásárlók még nem érzik, de a szakértők szerint komoly gondokat hozhat az újabb korlátozás.
Rosszul lett az egyik vonatpótló busz utasa péntek kora reggel a kiskunhalasi vasútállomás előtt. Legnagyobb szerencséjére a volánjárat vezetője korábban tűzoltóként szolgált, és habozás nélkül megkezdte az életmentést. A férfi életéért egy órán keresztül küzdöttek, de végül sikerült megmenteni. A drámai esetről a Baon számolt be.
Szent István arra tanít minket, jogászokat, hogy sosem szabad úgy építkeznünk jogi területen, hogy nem építünk a múltra – mondta az igazságügyi miniszter pénteken Budapesten. Tuzson Bence az államalapítás és Szent István király ünnepe alkalmából tartott, kitüntetések átadásával egybekötött ünnepségen arról beszélt: mi, magyarok hajlamosak vagyunk M
Diplomáciai precedens: az amerikai elnök kézzel írt, markáns választ adott a magyar miniszterelnök panaszlevelére a Barátság kőolajvezeték támadásai miatt.
Felkészülten, dobogós reményekkel várja a szeptember elején Belgrádban megrendezendő sárkányhajós Európa-bajnokságot a Főnix Power Team Sportegyesület. A csapat péntek délelőtt a Wine&Vinyl bárban mondott köszönetet támogatóinak.
A férfit előállították az Abádszalóki Rendőrőrsre, ahol kiderült, hogy néhány nappal korábban szabadult egy vagyon elleni bűncselekmény miatt elrendelt letartóztatásból.
A Forma-1-hez hasonló körítés kíséri a gyorsaságimotoros-világbajnokság magyarországi versenyhétvégéjét; a motorsport királykategóriája 33 év után tért vissza Magyarországra, mégpedig a balatonfőkajári Balaton Park versenypályára.
A Mi Hazánk elnöke az ATV-ben azt állította, hogy a végrehajtó maffia ügy csúcsán nem Schadl György állt, hanem egy miniszter és egy korábbi országgyűlési képviselő. Toroczkai szerint hangfelvételek bizonyítják a vádakat. A megnevezett volt politikus cáfolja a pártelnök szavait.
Újabb balos megmondóemberek támadják a fiatalok első lakásprogramját – írta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteki Facebook-bejegyzésében. Panyi Miklós úgy fogalmazott, ezúttal HVG vezérigazgatója, Szauer Tamás "szállt bele" az Otthon Start Programba. "Nem ez az első eset, hogy Szauer támadja a társadalom széles rétegeit
Közepesnek minősített földrengést észleltek péntek délután a romániai Gorj megyében – közölte a román Országos Földtani Intézet (Infp). Az első percekben 4,4-es erősségűre becsült földmozgás helyi idő szerint 14 óra 18 perckor történt 15 kilométeres mélységben, Zsilvásárhelytől (Targu Jiu) 15 kilométernyire északra. A román szeizmológiai szolgálat
Tengeri vitorláson nyaraló Orbán Viktor képeket posztolt a Tisza Párt vezére. Korábban a miniszterelnök kijelentette: "hogyha legalább egy évben egyszer nem látjuk a tengert, akkor nagy baj van." Most tehát nincs, vonhatjuk le a következtetést.
75 évvel ezelőtt vette fel az Erkel Ferenc gimnázium Gyula város szülöttének nevét. A jubileumi alkalomra egész éves programsorozattal készül az intézmény. A gimnázium történetében fordulópontnak nevezte Zámori Ida főigazgató a 2025/26-os tanévet annak okán, hogy 1950-ben vette fel intézményük Erkel Ferenc nevét. A 75. jubileumra programok sokasá
Európa legnagyobbjaként hirdették meg az idei, augusztus 20-i tűzijátékot, amely 45 ezernél is több pirotechnikai effektet vonultatott fel egy több mint öt kilométer kiterjedésű látványtérben. A show-nak azonban nemcsak az előkészületeiben segédkeztek sokan, hanem az utána lévő napon is. A Szent István-napi rendezvénysorozat csúcspontja után több m
"Míg te az elmúlt hónapokat végignyaraltad és szórakoztad, nevetséges kamugyűlésekkel álcázva a romantikus kirándulásaidat (Ilikével), addig a miniszterelnök végigrobotolta a nyarat" – így reagált a kormányfő adriai nyaralását élesen kritizáló Magyar Péter posztjára Menczer Tamás. A Fidesz kommunikációs igazgatója visszatért a "Drága Kicsi" megszól
A Központi Statisztikai Hivatal pénteki jelentése szerint 2025 második negyedévében a beruházások volumene 8,0 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől a nyers adatok alapján. Az előző negyedévhez viszonyítva, szezonálisan kiigazított számítások szerint, a beruházások összértéke reálértéken 1,1 százalékkal csökkent.
Az Európai Bizottság közlése szerint a támogatásból 3,05 milliárd eurót a 2024-ben elindított úgynevezett Ukrajna Eszköz keretéből, 1 milliárd eurót pedig a brüsszeli testület rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatási programjából (MFA) fizetnek ki. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közleményében hangsúlyozta, hogy az EU szolidarit
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le Budaörsön, ahol pár perc leforgása alatt két csapás is ért egy autóst egy körforgalomban. A Volkswagenbe belerohant egy motoros, nem sokkal később pedig, amikor a sofőr kiszállt, egy másik jármű elütötte. Szerencsére a baleset nem volt súlyos.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója felsorolta, hogy szerinte hol és mivel szórakozott a TISZA Párt vezetője, és mit tett mindeközben Orbán Viktor. Végül még zebrázott is egyet.
Őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását annak a 25 éves nőnek, akinek kéthetes csecsemőjét szerdán holtan találták a Tolna vármegyei Nagydorog határában - közölte a térségi rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrségi honlapon.
Megdöbbentő bejelentést tett pénteken reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki arról számolt be, hogy ismét támadás érte az Oroszországból Magyarországra olajat szállító Barátság vezeték egyik, orosz-belorusz határhoz közeli elemét. Ukrajna rövid időn belül harmadjára teszi meg ezt, így nehéz nem üzenetként, nyomásgyakorlási eszk