2025. augusztus 21. csütörtök

aug. 21
20:29
Halálra erőszakolt egy templomba igyekvő nőt Mohamed Mohamed (vasárnap.hu)
Az alábbi, kivételesen gyomorforgató esemény a Tennessee állambeli Nashvilleben történt az elmúlt napokban. A 34 éves áldozat a Nashville Life Church templomba igyekezett, amikor meglátta őt a fenti rendőrségi képen is látható, 39 éves, Szomáliából származó Mohamed Mohamed. Felfele menet a nő egy kissé megszédült, ezért leült a templom egyik lépcső
aug. 21
20:39
Gyula Tv Híradó 2025. 08. 21. (Gyulatelevízió)
Témák: Augusztus huszadika ma már a megmaradás, a haza szolgálata és a közösséghez tartozás ünnepe is – mondta Kónya István alpolgármester a szerdai esti, fürdővárosi ünnepségen. A programok különleges eleme volt a Századokon át című darab bemutatója. A világ legjobb íjászai mérik össze tudásukat ezekben a napokban Gyulán. A Történelmi Íjász Világb
aug. 21
20:42
Miért tűnt el az "orosz" szó Sulyok Tamás posztjából? A Sándor-palota válaszolt (ATV)
A Sándor-palota megmagyarázta, miért módosították Sulyok Tamás csütörtöki Facebook-posztját, amelyben a Munkácsot ért rakétatámadás sérültjeinek fejezett ki együttérzést.
aug. 21
20:45
Ima a békéért – Erdő Péter csatlakozásra hív a békéért meghirdetett pénteki böjti és imanaphoz (vasárnap.hu)
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek arra hívja a főegyházmegye papjait, híveit és minden jó szándékú embert, hogy csatlakozzon a XIV. Leó pápa által a békéért péntekre meghirdetett böjti és imanaphoz – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye csütörtökön az MTI-vel.     Azt írták: XIV. Leó pápa augusztus 20-án, a VI. Pál teremben tart
aug. 21
21:03
Hibátlan csapatok találkoznak (vehir.hu)
A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprémre kemény derbi vár, hiszen a szintén hibátlan budaörsi Aramis látogat ma este (18.30) a Március 15. utcai sportcsarnokba.
aug. 21
21:24
Kapu Tibor: "Sokkal szebb, mint ahogy elképzeljük" (ATV)
Magyarország második kutatóűrhajósa, Kapu Tibor Szent István Rend kitüntetést kapott a sikeres űrmisszió után, és hétfőn tért vissza Magyarországra. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában megosztotta élményeit a 18 napos űrállomási tartózkodásról.
aug. 21
21:33
Kl-selejtező: egygólos előnnyel utazhat Bécsbe a Győr (vehir.hu)
A győri ETO FC a duplázó Zeljko Gavric találatainak is köszönhetően 2-1-re legyőzte az osztrák Rapid Wient a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező 4., utolsó fordulós párharcának csütörtöki első mérkőzésén.
aug. 21
21:54
Geszti Péter Németh Balázsról: Hivatásos klubharcos, aki korábban rezzenéstelen arccal hazudott hosszú éveken át hírolvasóként a nézők arcába (SzMo)
Németh statisztikákkal és vádakkal reagált, Geszti Facebook-posztban vágott vissza. A kommentekben is folytatódott a pengeváltás.
aug. 21
22:27
Cseh kormányfő: még nem időszerű a cseh katonák esetleges ukrajnai részvételével foglalkozni (vasárnap.hu)
Még nem időszerű a cseh katonák ukrajnai békemisszióban való esetleges részvételével foglalkozni – mondta Petr Fiala cseh kormányfő újságíróknak csütörtökön a dél-csehországi Ceské Budejovicében, a nemzeti agrárszalonnál.     A miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva Petr Pavel cseh államfő korábbi kijelentésére reagált. Az államfő a CTK hír
aug. 21
23:00
Lónyerítésre ébredtek egy óbudai lakótelepen (hirado.hu)
Egy hölgy lóháton érkezett a városba.
aug. 21
23:51
Csonka fordulóval folytatódik a vármegyei pontvadászat (vehir.hu)
A Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal hétvégi fordulójában mindössze négy találkozót rendeznek.

2025. augusztus 22. péntek

aug. 22
0:21
Karácsony Gergely: Hogy min múlik a buszok cseréje? Hát azon, van-e erre pénze a városnak (Telex)
A kormányhivatal talált hibás buszokat, ezek javítását azonnal elkezdték, több el is készült azóta.
aug. 22
0:24
Munkácsi rakétatámadás: Orbán Viktor megszólalt (Infostart)
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
aug. 22
0:24
Orbán Viktor üzent a Harcosok Klubja tagjainak a kormányülés után: "Lépünk" (Blikk)
A szokásos szerda helyett, amely az augusztus 20-i ünnepre esett, csütörtökön ülésezett a kormány, erről Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is posztolt, ám ebből csak egy fontos témát emelt ki a miniszter. Ennél jóval több tájékoztatást kaptak viszont a Harcosok Klubja tagjai.
aug. 22
0:24
Political Capital: Sulyok Tamás amatőr hibája "a teljes Orbán-rendszer működésének látlelete" (444.hu)
Sem a köztársasági elnök, sem a magyar kormány nem szuverén az elemzőintézet szerint.
aug. 22
0:24
Orbán Viktor: A Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell (BorsOnline)
A miniszterelnök közösségi oldalán tett bejelentést.
aug. 22
0:25
Esetleg Szijjártó Pétert akarták kifigurázni – reagált Magyar Péter az áruló Péter emlegetésére (Telex)
Kontraproduktívnak tartja, hogy Észak-Koreához hasonlóan itt is politikai üzenetek megfogalmazására használják az állami ünnepségeket.
aug. 22
0:27
2025.08.22. Üzenet: Hegedűs István (Gyulatelevízió)
Nem hagyhatjuk cserben hívő embertársainkat!
aug. 22
0:28
Rendőrkézre került egy kutya Győrnél (Infostart)
Rendőrök mentették ki a kiskutyát egy autó alól az M1-es autópálya egyik parkolójában.
aug. 22
0:28
Rendszeresen járnak rossz állapotú buszok Budapesten, tudnak is róluk a Bkv-nál, mégis engedik – Egymásra mutogat a főváros és a kormány (Blikk)
A BKV buszainak háromnegyede fennakadt a kormányhivatal ellenőrzésén, 22 százalékukat pedig kitiltották a forgalomból – írta reggeli közleményében a fővárosi kormányhivatal. Noha a BKV által kezelt, nagyjából 1000 darabos állományból nem tűnik soknak a forgalomból kivont 9 busz, az arány mégis nyugtalanító. A Blikk által megkérdezett közlekedési sz
aug. 22
0:28
Nem a világ legmeglepőbb híre: a Fidesz-Kdnp nem megy el a devizások ügyében kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésre (444.hu)
A kormánypárti képviselők nélkül határozatképtelen lesz az ülés, így a napirend előtti felszólalások után be kell azt rekeszteni.
aug. 22
0:29
Erkölcsi bizonyítvány, középfokú végzettség vagy magyartudás nélkül nem lehet ezentúl Sátoraljaújhelyre költözni (Telex)
Szamosvölgyi Péter fideszes polgármester azt mondta, most eszközt kapott a város ahhoz, hogy ne engedje beköltözni a renitensen viselkedőket.
aug. 22
0:32
Szakértő a pollenhelyzetről: csak átmenetileg lélegezhetnek fel az allergiások (Infostart)
Az eső csökkenti a pollenterhelést, a szél viszont allergiás rohamokhoz vezethet – figyelmeztet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ aerobiológusa. Magyar Donát az InfoRádióban arról is beszélt, hogy a hétvégén ismét emelkedni fog a pollenkoncentráció.
aug. 22
0:32
Aki nem beszél társalgási szinten magyarul, nem vehet ingatlant Sátoraljaújhelyen (Blikk)
Sátoraljaújhely új rendelete szerint, ha nem magyar anyanyelvűek vásárolnának ingatlant a városban, csak úgy tehetik, ha legalább társalgási szinten beszélik a magyar nyelvet. Az önkormányzat döntése a rendelet szerint a helyi közösség védelmét és a betelepülések szabályozását célozza. A nyelvtudás mellett azonban az erkölcsi bizonyítványtól kezdve
aug. 22
0:32
Kellett hozzá fél nap, hogy Orbán leírja, amit Szijjártó nem: "orosz rakétatámadás" érte Munkácsot (444.hu)
Sulyok Tamástól megkérdeztük, miért szedte ki a posztjából az orosz szót, amire azt a választ kaptuk, hogy inkább a köztársasági elnök megnyilatkozásának "lényegére és valódi szándékára" figyeljünk.
aug. 22
0:33
Elviselhetetlen bűz miatt tett feljelentést Márki-Zay Péter egy fehérjefeldolgozó ellen (Telex)
Szerinte az ATEV Zrt. telephelyéről jön a lakosokat irritáló szag, amit már többször jeleztek a cég felé.
aug. 22
0:36
Leslie Mandoki megjelent Szent István előtt (Infostart)
A Mandoki Soulmates, 2025. augusztus 21-én 19 órakor tért vissza Budapestre, hogy megünnepeljék Mandoki életének és művészetének ötvenedik évfordulóját szülőhazájában.
aug. 22
0:36
Már Sulyok Tamás is ki meri jelenteni, hogy orosz támadás történt (444.hu)
Kellett hozzá 10 óra és a 444 ösztönzése, de összejött.
aug. 22
0:37
Orbán Viktor orosz rakétatámadásról írt Facebook-oldalán (Telex)
Tette mindezt azután, hogy az államfő inkább kiszedte az "orosz" jelzőt együttérző posztjából korábban.
aug. 22
0:40
Szijjártó csúcsdiplomatát csinált egy kiugrott katolikus papból, akinek nincs érdemi diplomáciai tapasztalata (444.hu)
Németh Norbert a londoni nagykövetség elsőbeosztottja, azaz helyettes vezetője lett.
aug. 22
0:41
Megmagyarázta a Sándor-palota, hogy miért törölték az "orosz" szót Sulyok Tamás posztjából (Telex)
A hivatalos tájékoztatást még várták, de a köztársasági elnök az elsők között akarta kifejezni az együttérzését a munkácsi rakétatámadás sérültjei felé.
aug. 22
0:45
Egy év alatt 499 millió forintot költött a közmédia sminkesre, fodrászra és stylistra (Telex)
A közmédia idén 165 milliárd forintból gazdálkodik.
aug. 22
0:49
Török Gábor szerint baráti pofont kapott a köztársasági elnök Orbán Viktortól (Telex)
Amit a köztársasági elnök kitörölt, a miniszterelnök beleírta. A politikai elemző szerint az üzenet elég világos.
aug. 22
0:53
Toroczkai László az ATV stúdiójában hagyta a Magyar Péternek szánt dossziét (Telex)
Ezt próbálta átadni pár napja a Tisza Párt dorogi fórumán is. A Mi Hazánk elnöke sok hasonlóságot talált Magyar Péter és Orbán Viktor között.
aug. 22
0:57
Megkérdeztük, miért egy kiugrott papot nevezett ki Szijjártó Londonba, tömör választ kaptunk (Telex)
A diplomáciai végzettséggel nem rendelkező Németh Norbert a londoni magyar nagykövetség fontos pozíciójába került.
aug. 22
2:51
Augusztus 30-án ismét megrendezik Veszprémben a Ii. Ada-Alu Bakony-Balaton Félmaratont (vehir.hu)
.
aug. 22
4:00
Ismeretlen tettes életveszélyesen bántalmazott egy férfit Kőbányán (ATV)
Életveszélyesen bántalmaztak egy 73 éves férfit Kőbányán az Ülői úti felüljáró alatt - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtószóvivője csütörtökön az MTI-t.
aug. 22
4:54
A Balaton rémei a hajózást is veszélyeztetik (Infostart)
Az árvaszúnyog-felhő olyan sűrű, hogy a hajóradar nem tudja átlátni, emiatt a kisebb vízi járművek vagy akár a partvonal is eltűnhet a képernyőről. A szakemberek szerint elengedhetetlen, hogy a hajósok megfelelően kivilágítsák magukat, így elkerülhetők a balesetek.
aug. 22
5:00
Népegészségügyi Központ: növekedett a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben (ATV)
A múlt héten emelkedett a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön a honlapján.
aug. 22
5:33
Hatalmas összegek a Nemzeti Korcsolyázó Központra, a tokaji libegőre vagy a mohácsi vész évfordulójára – több 10 ezer milliárdos fejlesztési tervet villantott a… (Telex)
Megnéztük, mit tartalmaz a kormány nagy, 49 ezer milliárd forintos, tízéves terve, amit Orbán Viktor "a jövőépítés alapdokumentumának" nevezett. Az inkább kampányeszköznek hasznos táblázat szerint a legtöbb pénzt a közlekedés kapná, de ezermilliárdok jutnának kórházakra, iskolákra, sportra vagy vízgazdálkodásra. Rengeteg pénzt szánnak például a Dél
aug. 22
6:00
Megvalósítható Magyar Péter grandiózus programja? Ezt mondják a szakértők (ATV)
A TISZA elnöke többek között 2035-ig megduplázná a felhasznált zöld energiát Magyarországon, illetve régiónként egy-egy új szuperkórházat építtetne. Szakértők szerint a célok elérhetőek, de ahhoz akár több évtized is kellhet, valamint a forrásokat valóban hatékonyan kell elkölteni.
aug. 22
6:27
Budapest elveszett tetődíszei – A Freystädtler-bérház (vasárnap.hu)
A Gutenberg tér a József körút Palotanegyed felőli részén alakult ki a 19. század közepére. 1884-ben kapta a Fővárosi Közmunkák Tanácsától a Főherceg Sándor nevet, amely II. József császár unokaöccse és 1790–1795 között Magyarország nádora volt. Ekkor a mai Bródy Sándor utca is ezt a nevet viselte. A 20. század első felében több névváltoztatási kís
aug. 22
6:54
Most jött a friss időjárás-előrejelzés: ebben nem lesz köszönet (BorsOnline)
Eleinte záporokra és zivatarokra van kilátás.
aug. 22
7:06
Egy 46 éves francia streamer 300 órán keresztül élőzte, ahogy két társa egy szobába zárva szívatja. A végén meghalt (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 22
7:09
Benjámin Netanjahu: Izrael azonnali tárgyalásokat kezd a túszok szabadon engedéséről és a háború befejezéséről (vasárnap.hu)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy Izrael azonnali tárgyalásokat kezd a palesztinok lakta Gázai övezetben fogva tartott valamennyi izraeli túsz kiszabadítása és a közel két éve tartó háború – Izrael számára elfogadható feltételek között történő – befejezése érdekében.   A Gázai övezetben szolgálatot teljesítő k
aug. 22
7:12
Egy ló volt kikötve az óbudai panelek között szerda este (444.hu)
A ló miatt kihívták a katasztrófavédelmet és a rendőrséget is.
aug. 22
7:39
Donald Trump vállalatai megúszták a félmilliárd dolláros bírságot (vasárnap.hu)
New York fellebbezési bírósága szerdán törölte a Donald Trump elnökkel szemben még tavaly bírósági ítéletben meghozott mintegy félmilliárd dolláros bírságot vállalkozásainak működése során elkövetett törvénysértés miatt. A bíróság ugyanakkor fenntartotta az elnök ellen a polgári eljárás keretében hozott elmarasztaló ítéletet, amely részben eltiltot
aug. 22
7:48
Kiadták a riasztást, a fél országot elmossa a zivatar: ezek a megyék biztosan nem ússzák meg (Pénzcentrum)
Erősen felhős, csapadékos idővel indul a péntek, délután azonban a Dunántúlon már napos idő várható. A keleti megyékben estig még kitart az eső, miközben erős, helyenként viharos széllökések kísérhetik a hidegfront átvonulását, írja a HungaroMet.
aug. 22
7:48
Újra leállt a Magyarországra irányuló kőolajszállítás (Demokrata)
Rövid időn belül immár harmadszor érte támadás a Barátság-kőolajvezetéket.
aug. 22
8:00
Szijjártó: éjszaka kaptuk a hírt, a Magyarországra irányuló kőolajszállítás újra leállt (ATV)
Az éjszaka folyamán ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket az orosz–belorusz határ térségében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon. Mint közölte, a Magyarországra irányuló kőolajszállítás ezzel újfent leállt.

Keresés