Indul a rendszerváltás óta indított legnagyobb állami otthonteremtési támogatás fiataloknak! A fix 3 százalékos kamatú, akár 25 éves futamidejű, 10 százalékos önerővel elérhető állami kamattámogatott lakáshitel soha nem látott lehetőséget nyit az elsőlakás-vásárlók számára. Sehol Európában nincs olyan otthonteremtési hitel, ahol egyhavi albérleti d
Jelentősen nőtt a migrációs nyomás Magyarország déli határán – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán péntek délután. Míg tavaly augusztus 1-ig 2700 illegális határsértőt fogtak el a magyar-szerb határon, addig idén ugyanebben az időszakban 8200-at. Ám, a migrációs nyomás más útvonalakon is nö
Keir Starmer brit miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök "üdvözölte" pénteken, hogy Donald Trump amerikai elnök új határidőt szabott Oroszországnak az ukrajnai háború lezárását célzó érdemi előrehaladásra, "a taktikázás mellőzésére" – közölte a brit kormányfő hivatala. A két politikus telefonbeszélgetésében egyetértett abban, hogy "Oros
Nagy területen ég a nádas Soroksárnál, a tűz egy lovardát és egy magasfeszültségű vezetéket is veszélyeztet – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken honlapján. Azt írták: a nádas több hektáron ég az M51-es, az 5-ös és az M0-ás utak által határolt területen. A fővárosi tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A nehezen jár
A One Magyarország inkább borsodi civileknek adja a Majkának szánt pénzt. Deutsch Tamás is beszállt a poénkodásba, Gulyás Gergely viszont már büntetőjogi ügyet emleget.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) részéről Faragó Péter Arad megyei politikust nevezte ki kormányfőtitkár-helyettessé a bukaresti kormány. Ötvös Koppány Bulcsú a művelődési minisztérium államtitkára lett. A Hivatalos Közlönyben pénteken közzétett döntés szerint Faragó Péter államtitkári rangban tölti be a kormányfőtitkár-helyettesi tisz
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Ferencz Orsolya, Bóka János, Hegyi Zsolt, Nagy István, Kiss László, Madaras Norbert és Varga Zs. András.
Már egy új négyjegyű számon is hívható a Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat: az 1443-as számot tárcsázva is kérhető segítség, ha valaki problémát észlel a járművön vagy a megállóban – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ.
Több mint egymillió forint gyűlt össze a Valeo által szervezett „Egy pici futás a PICikért” jótékonysági futóversenyen, amelyet május 11-én rendeztek meg Veszprémben.
A Baptista Szeretetszolgálat Sulipakk kampánya szeptember 5-ig várja az adományokat tanszercsomagok összeállítására. Elsősorban a leghátrányosabb helyzetű, kelet-magyarországi településeken élő családoknak segítenek.
Ugyan még a vasárnapi futam után is folytatódnak a felújítási munkálatok a Hungaroringen, a 40. Magyar Nagydíj csapatait és szurkolóit már most is modern, 21. századi körülmények fogadják a paddockban, a boxutcában és a már megújult főlelátó környékén.
Egy távközlési berendezéseket kiépítő cég ügyvédje azt mondta az RTL Híradónak: ügyfele várja a pénzt az R-Kord Kft.-től, miközben a tulajdonosok milliárdokat vettek ki a cégből az elmúlt két évben.
Liftet építenek a veszprémi várnegyedbe látogatók számára, amely a várhegy belsejében közlekedik majd. A beruházásnak köszönhetően akadálymentesen megközelíthető lesz a várban működő egyházi-kulturális központ.
Folytatódik a Corvinus Egyetem Illyés Gyula Programja, amely egyéves oktatást és anyagi támogatást kínál azoknak a motivált fiataloknak, akik már leérettségiztek, de családi vagy pénzügyi okok miatt eddig nem kerültek be a felsőoktatásba vagy nem a vágyott helyre vették fel. A jelentkezési határidő augusztus 19-e, és nem várják el, hogy a pályázó a
2025 legértékesebb médiaszereplője lett Majka. A Forbes gazdasági magazin idei listája élén álló rapper láthatóan jól jött ki a Csurran, cseppen című rendszerkritikus dalát és az utóbbi hónapok politikai felhangú megmozdulásait követő reakciókból. Ám nem ő az egyetlen, akinek bejött a kormánykritika. Miközben vannak olyan előadók, művészek, akik sz
Nem fizette ki az árverési vevő a ház árát, de a végrehajtó átíratta a nevére az ingatlant, aki gyorsan túladott rajta. A kérdéses házból Sztojka Sándort június 12-én ki akarták tenni a családjával együtt, de a végrehajtó nem tudta igazolni, hogy valóban a tulajdonost akarja birtokba léptetni, ezért a rendőrök nem asszisztáltak Sztojkáék kiköltözte
A várhegy belsejében közlekedik majd az a lift, melyet a veszprémi várnegyedbe látogatók számára építenek. A beruházásnak köszönhetően akadálymentesen megközelíthető lesz a várban működő egyházi-kulturális központ – tájékoztatta az MTI-t a kivitelezést végző cég. A lift 36 méter mélységű aknáját, illetve az ahhoz vezető alagutat speciális technológ
Megindulnak a német vendégmunkások, most van a Forma–1-es Magyar Nagydíj, és a zivatarok ellenére beüt a nagy meleg, így megnő a balatoni és horvátországi irányba is a forgalom.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Fehér úti útátjáró építése miatt augusztus 2. és 19. között a 3-as, a 62-es és a 62A villamosok helyett az Örs vezér tere és Kőbánya alsó vasútállomás között pótlóbuszok közlekednek.
A Veszprémi Főegyházmegye imautat szervez Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására készülve, megemlékezve a vértanú munkáslány halálának 80. évfordulójáról. A Veszprémi Főegyházmegye idén augusztus 2-án ismét megrendezi a már hagyománnyá vált zarándoklatot Bódi Mária Magdolna nyomában Badacsonylábdihegyen. Ez az esemény különleges jelentőséggel bír,
Augusztus 4. és 10. között országos sebességellenőrzést tart a rendőrség Magyarország teljes területén – közölte pénteken az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a police.hu oldalon.
Nemcsak Orbán Viktor állt ki Dopeman mellett, hanem az MCC Feszten megjelenő fideszes nyilatkozók is. Esztergomban arra is kíváncsiak voltunk, hogy a megkérdezettek szerint miért ennyire népszerűtlen a Fidesz a fiatalok között.
Egyértelműen diszkriminatívak az "önazonosság védelmében" hozott rendeletek. Azt a törvényt is sértik, amelyre hivatkozva meghozták a beköltözést korlátozni célzó szabályokat. A jogvédő szerint annyira gyenge a szabályozás, hogy a törvény nem sokáig lesz érvényben mai formájában.
Bármibe is fogunk mi, magyarok, azt biztos, hogy előbb-utóbb valahogy a csúcson kötünk ki, legalábbis ami a sportokat illeti. Legyen szó úszásról, biciklizésről vagy akár erősportokról, mindegyikhez tudunk rekordert állítani.
Érdemes a hét végén elkerülni az M3-as autópálya Budapesthez közeli szakaszait, mert a Forma–1-es nagydíj miatt dugóra és torlódásokra kell számíthatunk. Mutatjuk, hogyan változik a forgalmi rend!