A nyári szünet kezdete, június második fele óta teltház közeli a foglaltság Gyula legnagyobb szálláshelyén. Boros Zoltán igazgató kiemelte, a várakozásokon túl fogják zárni a 2025-ös évet. Jó eséllyel felülmúlják a tavalyi sikeres, minden tekintetben rekordnak számító 2024-et. Megfigyelhető, hogy augusztus 20-a környékén általában többet utaznak
A múlt heti rákosrendezői baleset miatt lezárt vasúti pályaszakasz a vártnál hamarabb, már hétfőn éjféltől újra megnyílik a forgalom előtt. A MÁV eredetileg kedd estig tervezte a helyreállítást, de ideiglenes megoldással sikerült lerövidíteni a vágányzárat. Annak érdekében, hogy a közlekedőket ne érjék újabb kellemetlenségek, és az utasforgalom zav
Az ukrán nemzeti rendőrség katonaköteles személyek körében nagyszabású ellenőrzést tartott, amelynek során több mint 60 házkutatást végeztek, és mintegy 30 szolgálatmegtagadó ellen vádat emeltek – számolt be hétfőn a helyi rendőrség sajtószolgálata. "Az Opekun (Gyám) művelet harmadik szakasza. (…) Vádat emeltek mintegy 30 ember ellen. (…) Több mint
Ha nem akarják elveszíteni a vásárlóikat, a beruházóknak érdekük lesz tartani a négyzetméterárakat – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, hangsúlyozva: az Otthon Start program kombinálható lesz a családtámogatási program többi elemével, így a babaváró hitellel vagy a cs
A Revolut komoly bejelentést tett: hamarosan magyarországi fióktelepet nyithat és helyi vezetőt nevezhet ki, ezzel új szintre emelve jelenlétét a hazai piacon. A fintech óriás már most 2 millió magyar ügyféllel büszkélkedhet, és célja, hogy első számú bankká váljon náluk. A változások hátteréről és a jövőbeli tervekről Mariia Lukash, a régió növeke
Tizenkét éve semmit nem tud húgáról és öccséről egy fiatal, 30 éves győri férfi. A két kicsit közvetlenül édesanyjuk temetése után, tizennégy évvel ezelőtt a sírkertből vitték el a gyámügyisek, majd a testvérei nevelőszülőkhöz kerültek, két évig még tartották a kapcsolatot, mielőtt végleg elszakadtak egymástól. Mivel titkos örökbefogadás történt, h
Ezt bizonyítja a Mandiner által idézett, a Szent István Intézet készítette felmérés. E szerint a válaszadók közel 60 százaléka a saját lakás vásárlásának támogatását tartja fontosabbnak, míg mindössze egyharmaduk (33 százalék) helyezné a fókuszt a bérlakások építésére.
A Rákóczi Szövetségnek az a küldetése és saját szerepfelfogása is, hogy a világ magyarságát egyben tartsa, és minél több lehetőséget teremtsen a felnövekvő generációnak arra, hogy találkozzanak egymással – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Sátoraljaújhelyen, az idei nyár harmadik Összmagyar Középiskolás Táborában. Gulyás G
A Dunán levonult kisebb árhullám nyomán sok szúnyogtenyészőhely jött létre, amelyekben tömegesen fejlődnek az ártéri fajok egyedei – figyelmeztet a katasztrófavédelem.
Még mindig nincs olyan óra a középiskolákban, ami kellően felkészítené a végzős diákokat a pénzügyi döntésekre. A Tanulópénz, vagyis a HOLD Alapkezelő által támogatott középiskolai pénzügyi edukációs program ezen igyekszik segíteni.
Megerősítik Budapest légvédelmét, a fővároshoz települ a győri rakétaezred egyik NASAMS-alegysége. A részleteket Kajári Ferenc, a vezérkari főnök helyettese mondta el az InfoRádióban.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hétfőn délután közölte, hogy kigyulladt egy körülbelül 1800 négyzetméteres csarnoképület a Rákospalotai határúton.
Nem mindennapi kérést kapott Orbán Viktor kormányfő Tusványoson. Egy 14 éves piarista diáklány - levélben - autogramot kért magának és kishúgának. A miniszterelnök örömmel teljesítette a kérést, a levelet két aláírással látta el.
Szánthó Miklós szerint ma a globalisták alkotják a rendszert, amelynek központja Brüsszel és a globális mélyállam, amely a nemzeti szuverenitás ellenében, az államoktól eltávolítva, nemzetközi, föderális szintre kívánja kiszervezni a döntéshozatalt. Ezzel szemben a szuverenista oldal – amelyhez Magyarország jobboldala is tartozik – az állami hatásk
Nyilatkozott az RTL Híradónak a Nitrogénművek tulajdonosának fia. Azt mondta, belépett a nyíregyházi Tisza Szigetbe, ezért zajlik ellene karaktergyilkosság. Bige László az RTL Híradónak írásban válaszolt.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az orosz miniszterelnök-helyettessel egyeztetett telefonon hétfőn a közelgő amerikai-orosz csúcstalálkozóról.
Leállt hétfőn Nyugat-Európa legnagyobb atomerőművének négy blokkja az észak-franciaországi Gravelines-ben, miután a hűtésére szolgáló vízszivattyú-állomásokban tömegesen és előre nem látható módon jelentek meg medúzák – közölte az EDF francia áramszolgáltató. Az automatikus leállások "nem voltak hatással a létesítmények biztonságára, a személyzet b
Mozgásban és élményekben gazdag időszakot tudhat maga mögött Pál Dénes. A népszerű énekes rendhagyó módon készült fel a hétvégi fellépésére: mielőtt színpadra állt volna szombat este Hévízen, átúszta a Balatont!
Egy dühöngő férfi felgyújtotta az ország egyik legikonikusabb buszmegállóját, amelyet az önkormányzat a település lakóinak segítségével pihenőhellyé rendezett be; a helyiségben székek, fotelek, asztalok és több száz könyv volt – közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján hétfőn.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A kismama szerint teljesen fel volt készülve a vizsgálatra, amikor váratlanul beállított egy munkaruhás férfi. A kórház szerint engedélyt mindig kérnek.
Donald Trump szövetségi ellenőrzés alá vonja Washington rendőrségének irányítását, és a Nemzeti Gárda egységeit vezényli a fővárosba a közbiztonság helyreállításának érdekben – az amerikai elnök ezt hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be. Trump a Fehér Házban tartott eseményen elnöki jogkörére hivatkozva jelentette be az irányítás átvéte
Akadálymentesített helyszínekkel várják a látogatókat a fővárosi Szent István-nap rendezvényein, hogy a fogyatékossággal élő és mozgáskorlátozott emberek is zavartalanul élvezhessék az ünnepi eseményeket – közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.
A Soros Alapítvány is szerepet játszhatott abban az összehangolt dezinformációs kampányban, amelynek célja Donald Trump lejáratása volt a 2016-os választások előtt. A most nyilvánosságra került jelentés és a magyar választások kapcsán kialakuló vádak, miszerint hazánkra is igyekeznek rásütni az oroszbarátságot, vajon mutatnak-e hasonlóságot a Trum
Témák: A nyári időszakra jellemző módon továbbra is jelentős a forgalom Gyula legnagyobb szálláshelyén. Boros Zoltán igazgató kiemelte, 2025-ben minden tekintetben felülmúlhatják a tavalyi, rekordnak számító évet. Idén újra megrendezték a nyári, katolikus hittantábort. Az egy hetes program középpontjában az imádság állt. Pénteken ünnepelte 90. szül