Számos programmal várták az általános iskolás diákokat az elmúlt héten megrendezett gyulai, katolikus hittantáborban. A 30, harmadik és hatodik osztály közötti fiatal minden nap új élményeket élhetett át, de ugyanilyen fontos volt az is, hogy a lelki élet területén is fejlődjenek. A tábor népszerűségét mutatja, hogy míg korábban három, illetve négy
Fellépést ígér Horváth László, mert szerinte a rapper ismét a kábítószerezést népszerűsítette a Sziget Fesztiválon. Fekete-Győr András momentumos politikus nem érti, a kormánybiztosnak miért nincs baja Dopemannel, aki évekig rappelt a drogokról, majd Orbán Viktor mellé állt.
“Lassan annak is eljön az ideje" – ezt írta közösségi oldalán, egy kommentben a fideszes Budai Gyula. Egy követője kérdezte tőle, hogy a volt vezérkari főnököt miért nem fosztották még meg a rendfokozatától az ellene felhozott vádak ellenére. Az általunk megkérdezett katonai szakértő szerint egy ilyen lépéshez nem elég a politikai döntés.
A Crystal Palace nyerte a labdarúgó angol szuperkupát: a londoni Wembley Stadionban rendezett vasárnapi összecsapáson az FA Kupa-győztes fővárosiak 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel múlták felül a Premier League-címvédő Liverpoolt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Nem csak ingyen juthat lakáshoz, haszonra is számíthat a jogosultak egy része - ezt a Biztosdontes.hu számolta ki Híradónknak. Több nagyvárosban a havi törlesztőnél magasabb bérleti díjat kérhet, aki kiadja a kamattámogatott kölcsönnel vásárolt ingatlant.
Két hónappal a cseh képviselőházi választás előtt továbbra is az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciójának (ANO) a legnagyobb a támogatottsága. A 200 tagú parlamenti alsóházban hat párt, mozgalom és koalíció szerezne mandátumot. A Stem közvélemény-kutató intézet legújabb országos felmérése szerint, amelynek eredményét vasárnap hozta nyilvánossá
Nyilatkozott az RTL Híradónak a Nitrogénművek tulajdonosának fia. Azt mondta, belépett a nyíregyházi Tisza Szigetbe, ezért zajlik ellene karaktergyilkosság. Gulyás Gergely miniszter nemrég azt mondta, nem csodálkozik azon, Bige Dávid anyagilag támogatja a Tisza Pártot, hiszen 4 évvel ezelőtt az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének Márki-Zay Pé
Születésnapjára lepték meg a volt katonai ejtőernyőst azzal, hogy újra zuhanhat. Utoljára 30 éve volt a hátán ejtőernyő. Mészáros György elsírta magát, amikor az ugrásról kérdeztük.
Vasárnap megdőlhetett az augusztus 10-i országos és budapesti melegrekord a HungaroMet előzetes mérései szerint. Körösladányban közel 40 fokot, Budapesten pedig csaknem 39 fokot mértek, de a hivatalos megerősítés még hátravan. Budapesten is új rekord születhetett: az újpesti mérőállomáson 38,7 fokot mutattak a műszerek.
Elhunyt Szakály György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész. A Magyar Állami Operaház mesterművésze és örökös tagja hosszan tartó súlyos betegség után halt meg. 70 éves volt.
Lassan annak is eljön az ideje – írta a közösségi oldalán, egy kommentben a fideszes Budai Gyula, amikor egy követője megkérdezte tőle, hogy Ruszin-Szendi Romoluszt miért nem fosztották még meg a rendfokozatától az ellene felhozott vádak ellenére.
Több nagyvárosban a havi törlesztőnél magasabb bérleti díjat kérhet, aki kiadja a kamattámogatott kölcsönnel vásárolt ingatlant. Ez azoknak lehet fontos, akik befektetési céllal élnének az új lehetőséggel.
Több érdekes leletet is találtunk, melyek elsősorban a 2-3. századi földbe mélyített objektumból kerültek elő. Talán a bronz serpenyőnyelet emelném ki. A legrejtélyesebb pedig egy ólomlemezbe "csomagolt" vastárgy, amit in situ szedtünk fel – nyilatkozta a Vasárnap.hu-nak Kiss Alexandra, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum régésze, akit a F
A volt vezérkari főnök azóta áll a kormány célkeresztjében, amióta csatlakozott Magyar Péterhez. Egy katonai szakértő szerint egy ilyen lépéshez nem elég a politikai döntés.
Továbbra is veretlen a férfi labdarúgó NB III északnyugati csoportjában a VSC Veszprém, amely a vasárnapi játéknap vármegyei rangadóján 3-1-re nyert az újonc Pápa ellen.
Hévíz lett Magyarország legbiztonságosabb települése egy nemzetközi felmérés szerint. A világ egyik legnagyobb, közösségi alapon működő statisztikai adatbázisa, a Numbeo szerint hazánkban ebben a Zala vármegyei fürdővárosban a legkevésbé veszélyes éjszaka egyedül kimenni az utcára. A második legbiztonságosabb magyar település pedig Siófok lett, aho
Magyar Péter posztolta ki az apuka kommentjét, aki megerősítette, hogy nem egy műtős, hanem két szerelő ment be a felesége szülőszobájába nem sokkal a szülés előtt.
Az ukrajnai háború lezárásáról Washington és Moszkva között létrejövő bármiféle megállapodás részese kell legyen Ukrajna és az Európai Unió egyaránt – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap közleményben. Kaja Kallas fontosnak nevezte Kijev és az EU részvételét a megállapodás kialakításában, mert – min
Lázár János, Simicskó István, Németh Zsolt, Németh Szilárd, Kósa Lajos – egyiken sem indulnak 2026 tavaszán egyéniben? Most a hírek szerint a Fidesz–KDNP ‘22-es egyéni jelöltjei harmadát lecserélhetik ‘26-ra.
Folytatódik a hőség a jövő héten: hétfőn még többfelé lesz élénk, olykor erős a szél és az ország egyes részein 30 Celsius-fok alatt marad a hőmérséklet csúcsértéke, majd melegedés kezdődik, és a hét második felében a legmelegebb órákban akár 39 fok is lehet. A hét végén feltámad a szél és megnő a záporok, zivatarok esélye, …
A szervezők július 29-én értesítették a zenekart, hogy elállnak a szerződéstől. "A rendezvény koncepciójának átalakítása miatt" – mondta a zenekar menedzsere. Állítólag egymillióba fájt a fideszes vezetésú városnak az aláírt szerződés lemondása.
A Telexnek nyilatkozott a férfi, aki azzal jelentkezett, hogy ő az apa. Ő úgy emlékszik, a kórház állításával szemben ketten jöttek a szülőszobába egy rövid időre a csapokkal babrálni a székesfehérvári kórházban.
A független Molnár Balázs lett a Győr-Moson-Sopron vármegyei Vásárosfalu polgármestere, miután vasárnap időközi önkormányzati választást tartottak a településen. A választáson a képviselőtestület további négy tagját is megválasztották.
Augusztus 12-én világklasszis sportolókkal rendezik meg Budapesten a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjat, melyen elindul többek között Armand Duplantis, kétszeres olimpiai bajnok svéd rúdugró, Femke Bol, olimpiai bajnok, világbajnok és többszörös világbajnoki ezüstérmes holland atléta, sík- és gátfutó, a 400 méteres fedett pályás sí
Elhunyt Szakály György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész. A Magyar Állami Operaház mesterművésze és örökös tagja hosszan tartó súlyos betegség után halt meg.
Ittasan vezetett a traktoros az angliai veteránautós találkozón, miután több autónak ütközött, megölte az egyik autó vétlen utasát. Fatális baleset történt szombat este az angliai Fiddingtonban, a Severn Vale Vintage Club éves veteránautó-kiállításának helyszínén. A rendőrség tájékoztatása szerint egy traktor éjfél előtt a mezőkön keresztülhaladva
Kétségbeesetten harcol a családja egyben tartásáért egy fiatal édesapa. Péter Fülöp-szigeteki feleségét ugyanis ki akarják toloncolni az országból, pedig csupán két hónapja született meg a közös gyermekük. Jelenleg a főváros XX. kerületében laknak nagy szeretetben, ám a kálváriájuk beárnyékolja az életüket. A 35 éves nő munkavállalói vízummal érkez
A rendőrség közzétette a sebességellenőrző készülékek pontos listáját és darabszámát, hangsúlyozva, hogy a telepített eszközök számának növekedésével arányosan csökkent a gyorshajtások száma – különösen azokon az útvonalakon, ahol fix telepítésű mérőberendezések működnek.
Megdöbbentő bejelentést tettek a kutatók: az új terápia reményt adhat, mégis van esély a cukorbetegség gyógyítására. Magyarországon több mint 1 millió regisztrált cukorbeteg van, és legalább ennyien vannak, akik nem tudnak róla. Nekik is reményt adnak azok az első emberi kísérletek, amiket New Yorkban végeznek. A kutatók két jól ismert hatóanyagot
A szakemberek szerint a fúrt kutak karbantartása szakértelmet igényel, a helytelen módszerekkel ugyanis kárt tehetünk a kútban és a környezetben, ráadásul az egészségünket is kockáztatjuk.
Gazdaságossági okokra hivatkozva augusztus 24-én szűnik meg a bolt a városközpontban. Az önkormányzat már tárgyalásokat kezdeményezett más üzletláncokkal a helyszín hasznosítására.
Az M8-as Dunaújváros és Dunavecse közötti szakaszán, a Pentele-hídon teljes pályazár lép életbe a következő hétvégén, augusztus 15. és 17. között. A gyalogos- és kerékpárosforgalom továbbra is haladhat.
Miskolc polgármestere, Tóth-Szántai József közösségi oldalán közzétett videóban beszélt a Barlangfürdő felújításáról, és a 2024 szeptemberi tűzeset okairól.
Az EU-nak legnagyobb és vitathatatlan előnye a határok átjárhatósága. Különösen Trianon miatt nekünk ez a legfontosabb, ezt felesleges megmagyarázni. Ettől függetlenül természetesen egyébként is jó, ha az embert nem vegzálják a határon, a vonat nem vesztegel súlyos félórákat, nem kígyóznak a kocsik az átkelők előtt, ahol szigorú egyenruhások útleve
Megváltozik az öregségi nyugdíj összege, ami a szolgálati időtől és a havi átlagkeresettől függ, ami lehetőséget és kihívást rejthet a 64 év felettiek számára. Aláírták az új rendeletet, eszerint öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati időtől és a havi átlagkeresettől függ. Ezt 1988. január 1-je és a nyugdíj megállapításának időpontja közöt
A tengerparton vásárolt kolbászos szendvicsben szennyezett brokkoli volt, ami megölt egy férfit, kilenc embert kórházba szállítottak. Sokkot kapott Olaszország, miután egy „szennyezett” brokkolit tartalmazó szendvics elfogyasztása után meghalt egy férfi, több embert kórházba kellett szállítani – számolt be a Daily Express vasárnap. A 52 éves Luigi
Levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármester Rogán Antalhoz annak érdekében, hogy a Margit hídtól északra, a sűrűn lakott városrész közelében ne lőjenek fel tűzijátékot augusztus 20-án.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Közel tíz éve hajtogatja kitartóan Orbán Viktor, hogy Hatvanpusztán mezőgazdasági üzem épül, most egy energetikai tanúsítvány buktatta le a miniszterelnököt. Drónvideón mutatjuk be a fényűző rezidenciát.
Családja, barátai, ismerősei gyászolják Szekszárdon a 12 éves kosaras kislányt, Dórit, aki edzés közben tragikus hirtelenséggel meghalt. Kiderült, hirtelen szívmegállás okozta a kosárlabda edzésen a szekszárdi 12 éves Dóra halálát. A kislány kedden minden előjel nélkül, váratlanul összeesett, majd kórházba szállítás után a hétvégén meghalt. Dóri e