Magyarország közelít ahhoz a ponthoz, ahol anyagi értelemben rövid távon sem járnak rosszabbul azok, akik gyermeket vállalnak, mint akik nem - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A dalitok, vagyis az úgynevezett kaszttalanok, akik áttérnek a kereszténységre vagy az iszlámra, elveszítik az elismert kasztok számára biztosított törvényes kiváltságokat és előjogokat. Ezt Devendra Fadnavis, Mahárástra indiai állam miniszterelnöke jelentette be, hivatkozva a legfelsőbb bíróság egy tavaly november végén meghozott ítéletére. Szavai
A Gigabit Magyarország Program első szakaszában 2025. augusztus 8. és 26. között igényelhetnek támogatást az infokommunikációs vállalkozások a vezeték nélküli lefedettséget bővítő szélessávú fejlesztéseikhez. A nyertesek összesen 174 járásban létesíthetnek majd nagy sebességű internetkapcsolatot 300 ezer vidéki család, vállalkozás és intézmény szám
A Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. közlése szerint szeptember elsejétől megváltozik a kezelési költség összege, amit a kereskedők kapnak az üres üvegek, palackok visszaváltásáért. A MOHU új díjszabása a 400 négyzetméternél nagyobb boltokat érintené hátrányosan, ahol a visszaváltások nagy része történik. Az Országos Kereskedelmi Szövetség és Magyar Nem
Nem akárkivel állt össze Orbán Viktor. A választáshoz közeledve a magyar miniszterelnök Győzikével együtt tagja lett a Zebra nevű digitális polgári körnek.
Őrsi Gergely polgármester szerint a szilárd hulladék begyűjtéséért és kezeléséért felelős MOHU nem hajlandó elvégezni a közterületek takarítását. A második kerület vezetője szerint a vállalat ezzel törvényt sért, és ha nem pótolja mulasztását, jogi lépésekre számíthat. Az InfoRádió megkeresésére a MOHU BUDAPEST azt közölte: a vonatkozó jogszabályok
Gigabit Magyarország Program első szakaszában 2025. augusztus 8. és 26. között igényelhetnek támogatást az infokommunikációs vállalkozások a vezeték nélküli lefedettséget bővítő szélessávú fejlesztéseikhez. A nyertesek összesen 174 járásban létesíthetnek majd nagy sebességű internetkapcsolatot 300 ezer vidéki család, vállalkozás és intézmény számár
Meghalt egy motoros, amikor egy kisteherautóval ütközött pénteken reggel a fővárosban, Újpesten - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A Tiszából, Szolnok térségében minden bizonnyal az eddigi legnagyobb méretű inváziós sárgafülű ékszerteknőst (Trachemys scripta scripta) fogták ki az állami védekezési program keretében.
A választás közeledtével folyamatosan fokozódik a helyzet a hazai politikai életben. Magyar Péter ismét az országot járja, Orbán Viktor a legkülönbözőbb podcast műsorokban tűnik fel, de ne felejtsük el a zenészek elleni hadjáratokat és a koncerteken történő politizálást sem. Úgy látszik az egész ország politika-lázban ég, ami sajnos agresszióhoz, f
Magyarország közelít ahhoz a ponthoz, ahol anyagi értelemben rövid távon sem járnak rosszabbul azok, akik gyermeket vállalnak, mint akik nem – jelentette ki a miniszterelnök.
Újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság, a bányakatasztrófa miatt meghirdetett rendkívüli helyzet szeptember 9-ig érvényes – jelentette a Hargita megyei prefektúra közlése alapján az Agerpres. A székelyföldi megye prefektusi hivatala arról is beszámolt, hogy ez idő alatt számos intézkedést hoznak a
A vonyarcvashegyi Önkormányzat előremutató lépése a közigazgatásban: mesterséges intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a nagyközség. Vonyarcvashegy Nagyközség Önkormányzata az Entel Kft-vel együttműködésben forradalmi lépést tett a helyi közigazgatás modernizálásában. Magyarországon, a települések közül elsőként vezettek be n
Érik a füge. A nyár pedig a lekvárfőzés időszaka a háziasszonyok körében. Ezt a kettőt összeadva rájöhetünk, hogy a fügelekvár az egyik legfinomabb csemege, ami a konyhában készülhet augusztusban. Megmutatjuk, hogyan készítsd el tökéletesen!
Vasárnap a londoni Wembley Stadionban rendezik a labdarúgó angol Szuperkupát, amelyben a bajnok Liverpool és az FA Kupa-győztes Crystal Palace találkozik egymással.
A Balaton vízisport-kínálata már messze túlmutat a régi idők hagyományos lehetőségein, a vitorlázáson, evezésen vagy vízibiciklizésen. A magyar tengeren számos innovatív, újfajta mozgásforma kipróbálására nyílik lehetőségünk.
Budapest és Miskolc után Hódmezővásárhelyen nyílik Kalyi Jag-iskola, ahol a hagyományos és felzárkóztató oktatás mellett keresett szakmákat is lehet tanulni.
1945. augusztus 6-án csendesen ébredt Hirosima. A piacok lassan nyíltak, a gyerekek az iskolába készültek, miközben az emberek mit sem sejtve indultak a munkába. A háború már évek óta tartott, de aznap reggel semmi sem utalt arra, hogy perceken belül a történelem egyik legsötétebb pillanata következik.
Donald Trump csütörtökön a Truth Social közösségi platformon bejelentette, hogy gazdasági tanácsadóját, Stephen Mirant jelöli a Federal Reserve (Fed) igazgatótanácsában megüresedett posztra. Miran az igazgatótanácsi posztjáról a múlt héten lemondott Adriana Kugler helyét tölti majd be a január 31-én lejáró mandátum hátra lévő idejére. A kinevezést
Békés vármegyében 2025. augusztus 7-én szabálysértési őrizetbe került egy férfi és egy nő. Mindketten személygépkocsit vezettek úgy, hogy nincs jogosítványuk. Ráadásul a férfit ittasság miatt tiltották el a vezetéstől, és ezúttal is alkoholfogyasztást jelzett nála a szonda. Ő Szarvason autózott, míg a nőt Békéscsabán, az Építők útja és a Csányi utc
"Hívjuk a családokat, szülőket, gyerekeket, a házasság előtt állókat és a fiatalokat, az idősebbeket, a papokat és a szerzeteseket, hogy gyűljünk össze Jézus körül", hogy az Úr minél több ember szívében munkálkodni tudjon. Ismét megrendezésre kerül a Szeretetláng Fesztivál Máriaremetén, a találkozó vendége Justo Lofeudo atya, a Legszentebb Oltáris