2025. augusztus 7. csütörtök

aug. 7
14:51
Fleck Zoltán: Közkeletű feltételezés az Orbán-rezsimről, hogy nem kívánja könnyedén átadni a hatalmat, még akkor sem, ha elveszíti a választást (SzMo)
Munkahelyét felszólították a kirúgására, és feljelentették Fleck Zoltánt a köztársasági elnökkel kapcsolatos mondatai miatt. A jogász szerint azonban nem mondott semmi büntetendőt. Csak arról beszélt, mi történhet, ha Orbán Viktor nem adja át a hatalmat.
aug. 7
14:57
Palkovics László szerint nem az embereket akarják követni a DÁP-pal (Telex)
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos azt mondta, Magyarországnak is van több kisebb méretű szuperszámítógépe.
aug. 7
14:57
Pont Ott Party a Csigakertben (Gyulatelevízió)
Idén rendeztek először felvételi pontváró bulit Gyulán. A Pont Ott Partinak a Csiga-kert adott otthont, amelyben 30 év után először tartottak rendezvényt. Az esemény szervezésében a gyulai fiatalok is partnerek voltak. Szülök, diákok, valamint kollégák egyaránt izgultak az eredmények miatt. A ponthatárok kihirdetése az egyik első nagyobb jelentős
aug. 7
14:59
Az I. kerületi polgármester részvétét fejezte ki Szamos Miklós halála miatt (Telex)
A Ruszwurm tulajdonosa aznap halt meg, amikor a Budavári Önkormányzat 15 év huzavona után visszaszerezte a kerületi ingatlant, ezzel pedig bezárt a cukrászda.
aug. 7
15:03
Felszállott a galamb: népdalversenyt rendeztek Gyulán (Gyulatelevízió)
Taps kísérte a Galamb utcai otthon és a románvárosi klub tagjainak közös fellépését csütörtök délelőtt. Ez a formáció az énekegyüttesek kategóriában mérette meg magát a Felszállott a galamb népdalversenyen. Ennek a csoportnak a tagjai a mai napig szívesen énekelnek és táncolnak. A Felszállott a galamb népdalversenyt első alkalommal rendezték meg Gy
aug. 7
15:18
Megérte Orbánnak a médiahaknizás? Ezt mondják a számok (ATV)
Az elmúlt hónapban hat podcastinterjút adott Orbán Viktor a heti állami rádiós szereplései és két élő előadása mellett. A vendégszereplések eredményessége a közvélemény-kutatási adatokból egyelőre nem olvasható ki, a nézettségi adatok azonban nyilvánosak.
aug. 7
15:18
Két halasztás után most szombatra tervezik a Balaton-átúszást (444.hu)
Megint lehet jelentkezni.
aug. 7
15:21
Több ügyfél számlájáról is kétszer vont le pénzt az OTP (SzMo)
Az érintettek egy része korábban már kifizetett vásárlásokért fizetett újra. A bank elnézést kért és helyreállítja az egyenlegeket.
aug. 7
15:30
Megrázó búcsú: elköszöntek a legendás cukrászda dolgozói a váratlanul elhunyt tulajdonostól (Infostart)
A 78 éves korában hirtelen elhunyt Szamos Miklós a dolgozók szerint nem tudta feldolgozni, hogy elveszítette élete munkáját.
aug. 7
15:54
Nőtt a miniszterek és a polgármesterek fizetése is (Infostart)
A miniszterelnök és a kormány tagjai mellett a polgármesterek fizetése is jelentősen nőtt júliusban. A főpolgármester alapilletménye így már csaknem bruttó 4 millió forint, ami megegyezik a miniszterek bérével, de jócskán elmarad a kormányfő juttatásától.
aug. 7
15:57
Iszonyú hőség csap le a magyarokra a hétvégén: 38 fok is lehet, ez nem vicc (Pénzcentrum)
A hétvégére visszatér a kánikula és napról napra melegebb lesz, vasárnap már 33-38 Celsius-fok között alakul a csúcshőmérséklet. Csapadék nem várható, a szél többnyire mérsékelt marad, csak vasárnap élénkülhet meg helyenként - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
aug. 7
16:00
Megkérdeztük Pintér Sándor tárcáját a PSZ friss panaszáról (ATV)
A teljesítményértékelés eredménye alapján nincs lehetőség a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony megszüntetésére – reagált kérdésünkre a tárca.
aug. 7
16:03
Brutális csapásra készül az időjárás, ezt tartogatja a számunkra (BorsOnline)
.
aug. 7
16:15
Három vb-ezüstérmessel indul az U20-as vb-re a női vízilabda-válogatott (vehir.hu)
Három olyan játékos is helyet kapott a magyar U20-as női vízilabda-válogatottban, akik ezüstérmet szereztek a felnőttek között a szingapúri világbajnokságon.
aug. 7
16:18
Ismét súlyos fennakadások vannak az egyik vasúti fővonalon (Infostart)
A győri vasútvonalon késnek a szerelvények, Oroszlány és Tatabánya között pedig nem is járnak vonatok, csak pótlóbuszok.
aug. 7
16:27
Most jelentette az átigazolási guru: Benjamin Šeško a Manchester United játékosa lesz (Most Hír)
Benjamin Šeško az RB Leipzig együttestél az angol Premier League sztárcsapatához, a Manchester Unitedhez igazol.
aug. 7
16:33
Megszólalt a férfi, aki megpróbálta megdobni Magyar Pétert egy gyulai rendezvényen (SzMo)
Azt állítja, nem sörrel, hanem napraforgómaggal dobta meg a politikust, és nem tartja magát sem "digitális harcosnak", sem kormánypártinak.
aug. 7
16:33
Hőstressz vár a növényekre (Demokrata)
A légköri aszály nemcsak a szántóföldi növények fejlődését nehezíti, hanem az érésben lévő zöldségeknél, gyümölcsöknél is növeli a napégés veszélyét.
aug. 7
16:48
Lázár János betartotta, amit ígért (Menedzsment Fórum)
A nyáron érkezett 131 új autóbusz után újabb 869 járművel gyarapodik a MÁV-csoport flottája, ugyanis eredményesen zárult a buszbeszerzésre meghirdetett közbeszerzési eljárás. Az év eleji 10 miniszteri vállalás egyike volt az ezer vadonatúj autóbusz a beszerzése, amivel a MÁV-csoport VOLÁN-flottája lehet Európa egyik legnagyobb és legfiatalabb közsz
aug. 7
16:54
Szijjártó reagált a Kreml bejelentésére – "visszatér a béke Európába" (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Steve Witkoff amerikai különmegbízott előző napi tárgyalása jó hírt jelent mindenki, különösképpen pedig Közép-Európa számára - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebookon.
aug. 7
17:21
Bige László fia üzent Gulyásnak, miután a kormányinfón arról volt szó, hogy pénzt adott a Tisza Pártnak (Telex)
Bige Dávid azt írta, annyiban van köze a párthoz, hogy kiváltotta a rendszerváltó kártyájukat, és tagként segíti egy nyíregyházi Tisza sziget munkáját.
aug. 7
17:42
Szeretnél egy kiszuperált BKV buszt? Egymillió forint alatt a tiéd lehet! (Metropol)
Egy árverés keretében vásárolhatod meg a kék BKV buszokat.
aug. 7
17:51
Friss hírek a Balaton-átúszásról: ismét eltolják a eseményt az időjárás miatt? (Pénzcentrum)
Harmadik próbálkozásra úgy tűnik, az időjárás lehetővé teszi a hagyományos Balaton-átúszás megrendezését. Szombaton a légköri viszonyok közel optimálisnak ígérkeznek, sem erősebb szél sem nagyobb hullámok - remélhetően - nem fogják zavarni a több, mint 5 kilométeres táv leúszását - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán csütörtökön.
aug. 7
18:42
Kitálalt a jegybank felügyelőbizottsági tagja: "van lelkifurdalásom" (ATV)
Nyikos László, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának (fb) tagja a hvg.hu-nak adott interjúban nyíltan beszélt a jegybank belső működéséről, az ellenőrzés nehézségeiről, és a testület korlátozott jogköreiről.
aug. 7
18:45
Gyanúsított lett a gyászoló anya (rtl.hu)
Kiskorú veszélyeztetése miatt hallgatták ki a nőt, akinek 3 hónapos csecsemőjét februárban a szigetvári postán próbálták újraéleszteni, sikertelenül. A helyiek azt mondták a Híradónak, hogy a család nehéz körülmények között él.
aug. 7
19:03
Bige Dávid nyílt levelet írt Gulyás Gergelynek a Tisza Párt miatt (SzMo)
A nagyvállalkozó fia szerint valótlanságokat állított róla a miniszter. Azt is egyértelművé tette, hogy nem támogatja a Tisza Pártot, és semmilyen tisztséget nem tölt be a szervezetben.
aug. 7
19:03
Beigazolódott Orbán Viktor jóslata (Demokrata)
Csak így juthatunk el a valódi békéhez.
aug. 7
19:09
Semmi nem utal mezőgazdasági munkára (rtl.hu)
Az energetikai tanúsítványok alapján lakóépület, raktár és egyéb rendeltetésű épület található a területen, nem pedig gazdasági létesítmények – mondja Hadházy Ákos. A miniszterelnök továbbra is azt állítja, hogy édesapja gazdaságot működtet a majorságban.
aug. 7
19:12
Akkora volt a feszültség a községházán, hogy új választást kellett kiírni (Infostart)
Annyira nem tudott szót érteni egymással Vásárosfalu polgármestere és képviselő-testülete, hogy csak az időközi választás maradt megoldásként.
aug. 7
19:15
A kötelező sisakviselés ellen tiltakozik a Kerékpárosklub elnöke (rtl.hu)
Egyre több a súlyos kerékpáros baleset: idén már több mint 500 fejsérüléses esethez vonultak a mentők, és évente nagyjából 70 biciklis veszti életét. A legutóbbi tragédiák után újra felmerült a kötelező sisakviselés kérdése. A Kerékpárosklub elnöke szerint sokan emiatt hagynák abba a biciklizést.
aug. 7
19:21
2,5 milliárdból gazdálkodhat egy fideszes hátterű szervezet, ami egy keresztény-konzervatív Budapestet akar (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 7
19:21
Gulyás: Nincs utasítás a fapados utakra (rtl.hu)
Több kormánytag is fapados járaton utazott a nyáron, köztük Orbán Viktor és a honvédelmi miniszter. Gulyás Gergely szerint nincs erre utasítás, elemzők viszont politikai szándékot sejtenek a háttérben.
aug. 7
19:21
Aranylabda - Viktor Gyökeres is a jelöltek között (vehir.hu)
A svéd Viktor Gyökeres is szerepel a 2024/2025-ös idény legjobb labdarúgójának járó Aranylabda harmincfős jelöltlistáján.
aug. 7
19:24
Bige Dávid nyílt levélben üzent Gulyásnak: "A Tisza Párthoz nincs közöm" (ATV)
"A Tisza Párthoz nincs közöm" – fogalmazott Bige Dávid nyílt levelében, amelyet Gulyás Gergelynek címzett, és amelyet a Facebookon tett közzé.
aug. 7
19:33
Sosem láttak még ekkorát (rtl.hu)
Rekordméretű, csaknem négy kilós ékszerteknőst fogtak be a szolnoki Tisza-parton – ez a legnagyobb példány, amit eddig Magyarországon találtak. A nem őshonos faj kiszorítja a hazai mocsári teknősöket, ezért természetvédelmi szempontból is veszélyes. A teknős hamarosan a Jászberényi Állatkertbe kerül.
aug. 7
19:39
Világjátékok: lenyűgöző megnyitó Csengtuban (vehir.hu)
Látványos és rendhagyó megnyitóval, valamint tűzijátékkal kezdődtek meg a Világjátékok a kínai Csengtuban.
aug. 7
19:57
"Nem hiszem, hogy a személyem jelenleg különösebben érdekes lenne" - Megszólalt Novák Katalin rappelni kezdő fia (SzMo)
Tamás egy rövid üzenetben jelezte, nem tartja fontosnak, hogy kinek a gyermeke. Arra vágyik, hogy a dalai minél több fiatalt szólítsanak meg.
aug. 7
20:00
Taxikatasztrófa Budapesten: alkoholista, drogfüggő sofőrökről beszél Metál Zoltán (Infostart)
Jelentősen felhígult a szakma, a taxisok közé sokszor alkoholista és drogfüggő sofőrök kerültek – mondta az Országos Taxis Szövetség elnöke. Metál Zoltán arról is beszélt, hogy a budapesti taxisok 40 százaléka nem saját autóval dolgozik, ezért ők ki vannak szolgáltatva a flottacégeknek, amelyektől bérlik a kocsikat.
aug. 7
20:03
Sorsoltak a labdarúgó Magyar Kupában, ismerős ellenfélhez látogat a Veszprém (vehir.hu)
A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága elkészítette a MOL Magyar Kupa második fordulójának párosítását, a mérkőzéseket augusztus 23-án és 24-én rendezik. A VSC Veszprém az ugyancsak NB III-as Bicskéhez látogat.
aug. 7
20:15
Egymást érték a viadalok (vehir.hu)
Több rangos nemzetközi és hazai atlétikai versenyt rendeztek az elmúlt időszakban, melyeken a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) sportolói is szerepeltek.
aug. 7
20:24
Kiss Ambrus megszólalt a bérlet- és jegyáremelésről (Infostart)
Az Állami Számvevőszék legfrissebb jelentésében a BKK-jegyek áremelésének elmaradását és a 14 év alattiaknak nyújtott ingyenes közlekedést kérte számon a fővároson. A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója szerint azonban nincs ok a változtatásra.
aug. 7
20:27
Már most kezdődhet a roham a magyar bankokban: mindenkinek hitel kell még az Otthon Start előtt? (Pénzcentrum)
Az Otthon Start Program 3%-os támogatott hitelének bejelentését követően, egyetlen hónap alatt megtízszereződött a lakáshitelek iránti kereslet - derül ki a Bankmonitor adataiból. A keresletrobbanás történelmi mértékű, lényegesen meghaladja a CSOK Plusz bejelentését követő érdeklődésváltozást.
aug. 7
20:39
Kizárólag Mészáros Lőrinc borát lehet inni a Szigeten (SzMo)
A Dereszla borászat kizárólagos partnerként van jelen a fesztiválon. A céghálózat magántőkealapokon keresztül kapcsolódik a vállalkozóhoz.
aug. 7
20:39
Gyula Tv híradó 2025. 08. 07. (Gyulatelevízió)
.
aug. 7
20:45
Csúnyán besült az új fideszes kommunikációs csodafegyver (Telex)
A Harcosok órája első adásainál még sikerült pénzzel elfedni a valóságot, de aztán kiderült, hogy Magyar Péter élő videóinak a tizedét sem tudja hozni nézettségben, bármilyen fideszes nagyágyút ültetnek a kamera elé.
aug. 7
21:24
Népszavazás jöhet – dönthetünk egy újabb munkaszüneti napról (ATV)
Megkezdheti az aláírás gyűjtést a Jobbik, miután az Alkotmánybíróság elutasította a december 24-i munkaszüneti napról szóló népszavazási kérdés hitelesítése elleni panaszokat. Ha összegyűlik 200 ezer aláírás, kiírhatják a népszavazást.
aug. 7
21:33
Kl-selejtező: a Győr egygólos vereséget szenvedett Svédországban (vehir.hu)
A Győr 2-1-re kikapott csütörtökön a svéd AIK Stockholm vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén.
aug. 7
21:51
Döntöttek a parajdi vészhelyzetről (Demokrata)
Meghosszabbították a bányakatasztrófa miatt meghirdetett rendkívüli helyzetet.
aug. 7
22:15
Női kézilabda ifjúsági Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar válogatott (vehir.hu)
A magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott csütörtökön 32-26-ra kikapott Horvátországtól a Montenegróban zajló korosztályos Európa-bajnokság negyeddöntőjében.
aug. 7
22:33
Kl-selejtező: háromgólos hátrányban a Paks (vehir.hu)
A Paksi FC 3-0-ra kikapott az ukrán Polisszja Zsitomirtól a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén, csütörtök este Eperjesen.

Keresés