A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.
Mellkasának bal oldalán kereszt látszott, mely már ekkor Krisztus előtt kedvesnek mutatta. Rókus öt éves korában már engedelmes és erényes gyermek volt, oldalán a kereszt megmaradt és vele együtt növekedett. Amikor iskolába kezdett járni, kitűnt tudásával; közben böjtölt, imádkozott és jótékonykodott. Amikor 12 éves lett, megkezdte vezeklési gyakor
Orbán Viktornak megint igaza lett: csak a két nagyhatalom tárgyalása visz közelebb a békéhez – hangsúlyozta a Trump-Putyin találkozóval kapcsolatban Rétvári Bence, felidézve, a háborúpártiak mindent megtettek, hogy akadályozzák ezt a pillanatot. – olvasható a Kdnp oldalán. Alaszkában megtört a jég, a két szuperhatalom újra kommunikálni kezdett e
"Dobostorta 140" témakörben hirdette meg idén a cukrász szakmai szervezet a Magyarország Tortája versenyt, Dobos C. József munkássága és ikonikus remekműve előtt tisztelegve. Nehezítésképpen a cukrászoknak hazai gyümölcsök, fűszerek, borok közül is választaniuk kellett, ilyen volt például a zsálya vagy a csombor, a furmint vagy a kadarka, illetve a
XIV. Leó üzenetet küldött a Róma szívében található Tor de’ Specchi kolostor apácáinak, alapítójuk, Róma társvédőszentje önfelajánlásának 600. évfordulója alkalmából. Arra kéri őket, folytassák elkötelezettségüket, hogy "az aktív szeretet iskolája, a lelkiség forrása, valamint a Krisztusnak és az Egyháznak való önfelajánlás eszménye" legyenek. – ír
Brüsszel, 2025. augusztus 16., szombat (MTI) – A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni, saját területére vonatkozó döntéseket csak Ukrajna hozhat – jelentették ki nyilatkozatban európai vezetők az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően. A nyilatkozatban Ursula von der Leyen, az Euró
Lehet egy olyan jelenség, hogy az országos kutatásokat viszi "a Tisza hype-ja, kicsit felül van reprezentálva - mondta a Publicus méréseiről Pulai András a Klik TV-ben.
Magyarország a második legutolsó helyen az uniós minimálbér-rangsorban Az Eurofound friss elemzése szerint euróban számolva Magyarországon a második legalacsonyabb a bruttó minimálbér az Európai Unióban. A 22 olyan tagállam közül, ahol országos szinten meghatározott minimálbért alkalmaznak, csak Bulgáriában keresnek kevesebbet a legkisebb bért kapó
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn Washingtonba utazik, ahol a tervek szerint tárgyalásokat folytat Donald Trump amerikai elnökkel. A látogatást Zelenszkij a Telegramon jelentette be, az amerikai elnökkel való telefonos egyeztetése után. Zelenszkij megköszönte Trump meghívását, és közölte: hétfőn Washingtonban személyesen is találkoznak, hog
Megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd eloltották a lángokat Budapest XIV. és XV. kerületének határán, az M3-as autópálya bevezető szakasza mellett, a Szuglói körvasútsor közelében, ahol kigyulladt a száraz aljnövényzet - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombaton.
A Pusztaszabolcsról 14:04-kor Dombóvárra elindult S40-es vonat Regölynél állt le. A pécsi fővonalon a délutáni órákban 30-60 perccel hosszabb eljutási időre kell számítani.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A veszélyes baktériumok között tartja számon az Egészségügyi Világszervezet a székesfehérvári kórház vízhálózatában megjelent kórokozót. Az RTL Híradó által megkérdezett szakember szerint azért, mert rendkívül ellenálló az antibiotikumokkal szemben. Takács Péter egészségügyi államtitkár azt állítja, csak egy műszaki problémát jelző baktérium. Minde
A családját védte - erről beszélt Híradónknak a zenész, aki elpusztított egy a lakásukban repkedő denevért. Csonka Miklós ezt videóra vette és megosztotta a közösségi oldalán. Állatvédők feljelentést tettek. A denevérek fokozottan védett állatok. A zenész azóta leszedte a videót és bocsánatot kért. Egy koncertjét is lemondták az eset miatt.
Soha rosszabb hétvégét! - Így reagált a magyar miniszterelnök Putyin és Trump találkozójára. Azt is írta, a világ biztonságosabb hely lett. Kormánypárti politikusoknak erre ugyanaz jutott eszébe, vagyis, hogy Orbán Viktornak igaza lett. Ezt posztolta például Menczer Tamás, Orbán Balázs és Vitályos Eszter is. Az RTL Híradónak nyilatkozó Oroszország-
Technikai hiba miatt kevesebb szerelvényt csatoltak egy mai, Nyíregyháza felé tartó Intercity-hez, de a helyjegyeket a hiányzó kocsikra is eladta a MÁV. Ezért sokan több száz kilométert töltöttek ácsorgással a vonaton. Más utasoknak meg a pénztárban kellett sorban állniuk, mert napközben egy időre leállt az online jegyértékesítő rendszer.
Donald Trump amerikai elnök erőfeszítései minden eddiginél közelebb hozták az ukrajnai háború végét – közölte szombati nyilatkozatában Keir Starmer brit miniszterelnök. Starmer, akinek állásfoglalását a Downing Street szóvivője ismertette, dicséretre méltónak nevezte a vérontás befejezésének céljával Trump által mutatott vezetői teljesítményt.
Lindsey Graham amerikai republikánus szenátor szerint akár már karácsony előtt beköszönthet a béke Ukrajnában, amennyiben sor kerül egy háromoldalú találkozóra Donald Trump amerikai elnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök között. A politikus erről szombaton, az alaszkai csúcstalálkozót követően beszélt a Fox News tel
Lázár János építési és közlekedési miniszter a legutóbbi Lázárinfón jelentette ki, hogy bárhol, bármikor vitázna Magyar Péterrel. A Tisza Párt elnöke szerint azonban a kijelentés azért vicces, mert Lázár tavaly nem tartott vele, amikor közös vonatozásra hívta.
Az öntözést pótló sekély elárasztást hajtottak végre a Bereg közeli Kőris-erdőben. Az akció részleteiről V. Németh Zsolt vízgazdálkodásért felelős államtitkár beszélt az InfoRádióban.
Melania Trump amerikai first lady személyes levélben fordult Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz az Ukrajnából elhurcolt gyerekek ügyében – közölte pénteken két Fehér Házi tisztségviselő. A levelet Donald Trump amerikai elnök adta át Putyinnak alaszkai tárgyalásaikon. A szlovén származású first lady nem utazott férjével Anchorage-be, a tisztségviselő
Nyíregyháza, InterCity. Más utasoknak pedig a pénztárban kellett sorban állniuk, mert napközben egy időre leállt az online jegyértékesítő rendszer. Aztán meg a pécsi fővonal bukott el ezen a nyári szombaton.