A dolgozók több mint 65 százaléka kevesebb fizetést visz haza, mint a bruttó átlagkereset, derül ki a Portfolio legújabb elemzéséből. Az elemzésből az is kiderül, hogy a legjobban és a legrosszabbul kereső tíz százalék között nyolcszoros a jövedelembeli különbség.
Most azon a szabályozáson dolgoznak, ami a hatóságokat illeti, hogy állást tudjanak majd foglalni, "ilyen Pride-szerű rendezvényeket a nyílt utcán szabad lesz-e tartani", vagy a gyerekeink joga az első, hogy a hatóságok higgadtan, nyugodtan tudjanak eljárni" - jelentette ki Orbán Viktor reggel a Kossuth Rádióban.
Egy gyömrői borozóban nemrég különös jelenet játszódott le, amikor egy férfi Steven Seagal pörgőrúgását próbálta utánozni: nem elég, hogy a produkciója közben megsérült, még a kiérkező mentőknek is neki akart menni.
Valószínűsíthetően visszaélt erőfölényével az érdi központú, összesen nyolc Pest vármegyei településen ivóvíz-, illetve szennyvízelvezetési szolgáltatást biztosító cég a mellékvízmérőkhöz köthető egyes szolgáltatások árazásának meghatározásakor - írja a Gazdasági Versenyhivatal.
Bedő Dávid kapta a legmagasabb büntetést, őt több mint 24 millió forintra büntették a füstgyertyás akció miatt. Hadházy Ákosra tízmilliós büntetést szabott ki.
Nem kell attól megijedni, ha 26 EU-tagállam mond valamit, és mi másik álláspontot képviselünk. "Ha megijedtünk volna korábban, akkor nagy bajban lenne a hazánk" - mondta Orbán Viktor miután megint egyedül vétózott az EU-csúcson.
A bírság mellett a házelnök ki is tiltotta a Momentumot a Parlamentből. Az akcióban szintén részt vevő Hadházy Ákos 12 millió forintos büntetést kapott, valamint eltiltották 10 üléstől.
Légpuskákkal lőttek a célokra azok a középiskolás diákok, akik részt vettek a csütörtök délután megendezett, második Kerecsényi László Középiskolai Lövészversenyen. A göndöcsös diákok tanáruk vezetésével külön készültek a programra. A feladat nem volt egyszerű, hiszen a fiataloknak – ahogy Nagy Zoltán nyugalmazott ezredes, a Magyar Tartalékosok Sz
Úgy tűnik, az Európai Bizottság végleg feladja az óraátállítás eltörlésére tett kísérletét, mivel hét év alatt sem született megegyezés arról, hogy a tagállamok a nyári vagy a téli időszámítást szeretnék-e választani. Az eredetileg lakossági igények alapján kezdeményezett változtatás az EU Tanácsában rekedt meg, és most az Európai Parlamentnek és a
Bedő Dávidot és Hadházy Ákost nem lepte meg Kövér László gigabírsága, jövő kedden az utcán folytatják az ellenállást. A házelnök szerint a képviselők füstgyertyás akciója rombolta az Országgyűlés tekintélyét és az ülés méltóságát, de a jelenlévők egészségét is veszélyeztették.
Hagyományosan a napján, március 19-én köszöntötték a József keresztnevű németvárosiakat a Máriás Házban. A kötetlen hangulatú program a közösségépítésre is jó alkalmat adott. Dalcsokorral köszöntötte a településrész József keresztnevű lakóit a németvárosi közösség alkalmi kórusa szerdán, a Máriás Házban tartott összejövetelen. A József-napi rende
Mostantól bármilyen szabálysértésre vonatkozó gyanú esetén bevethetik a rendszert. Arra azonban pont nem alkalmas jelenleg, hogy nagy tömegben mindenkit azonosítsanak vele.
Szijjártó szerint Manfred Weber utasítást adott a Tisza Pártnak és vezetőjének, Magyar Péternek, hogy produkáljanak olyan eredményt, miszerint a magyarok támogatják Ukrajna gyors felvételét.
Az ellenzéki párt három képviselője és két aktivistája a miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjúja elé szervezte az akciót, beidézték őket a rendőrségre.
Szerinte ahogyan a cirkuszi bohócoktól is félhetnek az óvodás korú gyerekek, úgy a felvonuláson megjelenő szokatlan látvány is riadalmat válthat ki a gyerekekből.
A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány szerint a jelentés nyilvánosságra hozatala nemcsak az ország megítélését, de a forint stabilitását is veszélyeztetheti. Az ÁSZ szerint óriási összegek vesztek el.
Bár elismerte, hogy kutatások nem támasztják alá, de a klinikai szakpszichológus szerint a kicsik még nem értik, mit látnak, és könnyen megijedhetnek. A kamaszokat pedig a lázadás viheti el a rendezvényre.
Michael McGrath uniós biztos a jövő héten Budapestre érkezik, hogy a kormányzat, civil szervezetek és a média képviselőivel egyeztessen. A találkozók középpontjában a jogállamisági ügyek állnak.
A számvevőszék súlyos hiányosságokat és komoly veszteségeket állapított meg a jegybank alapítványánál. A héten publikált dokumentumokból az is látszik, mennyire küzdött az MNB alapítványa az ellen, hogy az ÁSZ bármit is nyilvánosságra hozzon abból, amit talált. Többek között azzal fenyegettek, hogy az információk veszélyeztetik a forint stabilitásá
"Meghosszabbítjuk a cigit Bicskéig" – így reagált a párt arra, hogy a BRFK a nemsokára szinte biztosan elfogadott Alaptörvény-módosításra hivatkozva nem engedi nekik, hogy demonstráljanak.