Fontos, hogy a vízkárelhárítás mellett a vizek megtartása, a fenntartható készletgazdálkodás is kiemelt figyelmet kapjon, mondta az Energiaügyi Minisztérium államtitkára.
Több, mint 20 éve kezdődött el a nyugdíjas akadémia Gyulán. A Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete és a főiskola akkori vezetése úgy döntött, hogy olyan programot hoz létre, ami leginkább olyan az ismeretekre fókuszál, melyek az aktív életben háttérbe szorulnak. Másrészt pedig olyan gyakorlati tudást próbáltak átadni a résztvevőknek, amivel
Műszaki problémák miatt lezárták a Hévízi Tófürdő központi épületét. Az intézkedés a Hévízi Tófürdő "A" épületét és a hozzá kapcsolódó "B" teraszt érinti, azonban a gyógytó és a fürdő többi létesítménye továbbra is látogatható.
Az Országos Vérellátó Szolgálat élő kapcsolása hirtelen ért véget az M1-en, amikor egy férfi egy orbános-pride-os pólóban beállt a kamera elé. A közmédia azonnal lekeverte az adást.
A beszéd után készült felmérésből kiderült, hogy "Brüsszel", a "háború", a "szavazás" a kanyarban sincs a poloskához képest, mondta az ATV-ben Bojár Ábel.
140 napja ápolták kórházban azt a sérültet, akinek a szervezete most feladta a küzdelmet. A vasúti tragédia miatt komoly tiltakozások robbantak ki Szerbiában.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Bojár Ábel szerint a miniszterelnök mondata verte ki legjobban a biztosítékot a hallgatóságnál. Azt is elárulta, hogy szerinte kinek az ötlete volt a poloskázás.
Jobboldali elemzői vélemény szerint "a Tisza a lehető legjobb dolgot teszi, hogy a nemzeti konzultációjában megkérdezi az ukrán csatlakozást" - ezzel "valódi tétet ad a választásoknak". Szent-Iványi István a miniszterelnök magányáról posztolt az újabb vétó után.
12 millió forintra és 12 ülésről való eltiltásra ítélte Kövér László házelnök Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselőt, amiért kedden egy narancssárga füstgyertyával tiltakozott a gyülekezési törvény szavazásakor.
Itt a tavasz, már regisztrálták hazánkban az első, kotló kerecsensólymot. Hazánk egyik legikonikusabb madaráról van szó, egyes elképzelések szerint ez lehet a magyarok turulja.
A TISZA Párt politikusa azt kérte: "Ne bújjon rettegő császárként a hatvanpusztai uradalmi birtok pánikszobájába. Ne bújjon nők szoknyája, vagy a vonyító sakálhordák mögé." Majd megígérte, hogy kiáll a magyarokért.
Témák: 25. alkalommal indult útjára a nyugdíjas akadémia a Gál Ferenc Egyetem gyulai campusán. Ez alkalommal a magyar irodalom és a világirodalom rejtelmeibe, szépségeibe kapnak betekintést a nyugdíjasok. Csütörtök délután immár második alkalommal rendezték meg a Kerecsényi László Középiskolai Lövészversenyt. A régióssá bővülő programon nyolc intéz
A biztosítási közvetítők számára új korszak kezdődhet a Széchenyi Kártya Programban történt átfogó változásoknak köszönhetően. A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ), valamint a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. együttműködése révén a biztosítási ügynöki és brókeri vállalkozások (TEÁOR 6622) mostantól kedvezmé
Orbán Viktor már februárban megemlítette, most benyújtották a törvényjavaslatot. Az EP-képviselők családtagjaiknak is nyilatkozniuk kellene a vagyonukról – de nem minden lesz nyilvános.
Szabó András Csuti évek óta a közösségi média egyik legkeresettebb tartalomgyártója. Az üzletember a Social Guru marketing ügynökség tulajdonosa. A Médiapiacnak adott interjúban arról is beszélt, hogy lehet megélni ebből a könnyűnek tűnő munkából.