Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is meglátogatta szerdán a kétoldali tüdőgyulladással kezelt Ferenc pápát a római Gemelli klinikán. Kormánya és egész Olaszország nevében mihamarabbi gyógyulást kívánt a 88 éves katolikus egyházfőnek – közölte a miniszterelnök a látogatást követően. Hozzátette, hogy Ferenc pápa éber és figyelmes volt. Mint mindig,
2024-ben 13 295 új lakás épült, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 20 494 volt, 4,7 százalékkal kevesebb, mint 2023-ban – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ma lejár az egyik inflációkövető állampapír, három másik sorozat pedig kamatot fizet, és a következő napokon is dőlni fog a kamateső az innentől már vonzerejüket vesztő PMÁP-okból.
Földrengés volt szerdán késő este Pér térségében, az 1,7-es magnitúdójú földmozgást a lakosság az epicentrum közelében érezhette - közölte a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma
A legtöbb fiatal vállalkozás beindításához, eszközbeszerzéshez, vagy lakhatásra, gépjárművásárlásra szeretné fordítani a felvett összeget – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a TV2 Mokka című műsorában csütörtök reggel. Varga-Bajusz Veronika közölte: már csakne
A honvédelmi miniszter szerint Ruszin-Szendi Romulusz korábban a magyar kormány álláspontjával ellentétesen buzdított a NATO és az EU vezetőit Ukrajna erővel történő támogatására.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója a második nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián (Cpac) kiemelte: Magyarország nemet mond a migrációra, a genderőrületre és a háborúra, és mindez visszatükröződik Donald Trump új elnökségének célkitűzései között. Trump hivatalba lépése új helyzetet teremtett a világban, ami jót jelent a konzervatívo
Az utóbbi évek béremelései nem hozták meg a várt eredményt, mert a fiataloknak továbbra sem vonzó a pálya. Szakmai okokból sokkal több kórházi osztályt be lehetne zárni, mint ahánynak a működését eddig felfüggesztették.
A hírt a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Facebook oldalán osztotta meg. Azt írta: Mi, magyarok szolidaritást vállalunk az afrikai keresztényekkel, de több kell: nemzetközi összefogást a keresztényüldözés ellen! Az államtitkár bejegyzése hozzászólásában osztotta meg az Open Doors ol
A vasútvillamosok elejét élénksárga matricázással tesszük feltűnőbbé, hogy jobban kitűnjenek a közúti forgalomból, és ezáltal megpróbáljuk csökkenteni az ütközések, balesetek számát – közölte a MÁV a közösségi oldalán.
A Tisza Párt nem aprózza el: országos hálózatot épít, és minden választókerületben győzni akar. Magyar Péter csapata szokatlan módszerekkel készül a választásra.
KSH: nem történt fordulat a lakásépítésben. Tavaly 13 295 új lakás épült, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 20 494 volt, 4,7 százalékkal kevesebb, mint 2023-ban – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Budapesten 4067 lakás
Donald Trump az elnöki repülőgépen a sajtónak adott nyilatkozatában annak a véleményének adott hangot, hogy a február elején minden Kínából importált árura kivetett 10 százalékos pótvám után is lehetségesnek tartja egy kereskedelmi megállapodás megkötését Pekinggel. Az Egyesült Államok 2020-ban már "kiváló kereskedelmi megállapodást kötött Kínával"
Időjárás: Unalmasnak is mondható néhány óra előtt állunk, hiszen az előrejelzés szerint különleges esemény nem lesz Magyarország légkörében. Hétvégén azonban jöhet némi változás. Ebben a cikkben ezt nézzük meg alaposan, mutatjuk, mire készülj.
Az X nevű közösségi platformon is megjelenik a közmédia – jelentette be a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az M1 csatornán.
Brüsszel újabb zavaros víziói a gazdák támogatásait, megélhetését és az európai élelmezésbiztonságot veszélyeztetik – közölte az agrárminiszter csütörtökön a közösségi oldalára felöltött videóüzenetében. Nagy István azt mondta: az Európai Bizottság szerdán tette közzé a mezőgazdaságra és élelmiszerre vonatkozó terveit. "Felháborító, hogy Brüsszel l
Az igazgatási épület mellett található Kossuth Zsuzsanna emlékmű megkoszorúzásával kezdődött csütörtök délelőtt a Magyar Ápolók Napi ünnepségsorozat a Békés Vármegyei Központi Kórházban. Az emlékezés virágait többen is elhelyezték, tisztelegve az 1948-49-es szabadságharc tábori kórházaiknak főápolónője előtt. Az Árvay-teremben több program várta
A Tisza Párt elnöke elvárná Orbán Viktortól, hogy az évértékelőjén színt valljon a kegyelmi ügyben játszott szerepéről. Kormányra kerülve Magyarék zéró toleranciát hirdetnének a gyermekek elleni minden bűncselekmény kapcsán.
Orbán Viktor először 1999-ben tartott évértékelőt, azóta ezt a hagyományt csak egy évre szakította meg: 2021-ben a koronavírus-járvány miatt nem tartották meg a rendezvényt.
"Kata megválasztásával Magyarország egy olyan intézmény élén van képviseltetve, mely a nemzeti érdekünk és az európai belpolitika befolyására miatt is fontos" - mondta Navracsics Tibor Brüsszelben. Tüttő Kata számít a kormány támogatására.
A Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) országgyűlési képviselője Facebook oldalán fejezte ki felháborodását amiatt, hogy egy színesbőrű nő játssza Jézus Krisztust egy új produkcióban. A Kdnp pártügyésze bejegyzésében azt írja: "A progresszív művészi szabadságra való hivatkozással Cynthia Erivo alakítja Jézus szerepét, a Jézus Krisztus Szupersztár új
Vitába keveredett egymással egy üzlet eladónője és egy vásárló február 19-én, Békéscsabán. A vevő vitatni kezdte a kiszolgálás minőségét és elkérte a vásárlók könyvét, majd azzal együtt akarta elhagyni az üzletet. A boltosnő férje is látta mindezt és vissza akarta tartani a férfit. Dulakodni kezdtek, majd a felháborodott vevő felborított egy polcot
A város turisztikai marketing értékének növelése a célja annak a szakmai fórumnak, amit a jövőben negyedévente rendez a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. A szerdai, első alkalom fókuszában egy kiemelten fontos terület, az idei romániai marketingkampány szerepelt. A januári schengeni határnyitás aktualitása a turisztikai szakemberek gyors reagálását
Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. tájékoztatása alapján a Job Service Hungary Kft. által forgalmazott BBQ Marha Burger Húspogácsa 200 g megnevezésű termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte az áruházlánc a termék feltételezett szalmonella szennyezettsége miatt.
Magyar Péter és a "tiszások" továbbra is az illegális migrációért és Magyarország politikai zsarolásáért dolgoznak az Európai Parlamentben (EP), "ráadásul nem kicsit, nagyon" – mondta Deutsch Tamás csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videóban. A Fidesz-Kdnp képviselőcsoportjának vezetője felidézte, hogy az Európai Parlament regionális fejleszt
A kormányközeli sajtóban egy több éves videóban tett kijelentései miatt kezdték el azzal vádolni, hogy relativizálja és felmenti a bűn alól a pedofíliát.