2025. november 30. vasárnap

nov. 30
8:27
Szakértő: két fontos ok miatt ne égessük el az avart! (Infostart)
Fő szabályként tilos az avarégetés tilos Magyarországon. Az avar fontos tápanyaga a kertnek, ráadásul az égés során mérgező, rákkeltő anyagok keletkeznek – erről, és a "Légből kapott" címet viselő, levegőminőségi kampány részleteiről beszélt az InfoRádióban Varga Judit levegőminőségi szakértő.
nov. 30
8:36
Honfoglalás előtti csontvázakra bukkantak az M1-es autópálya bővítése közben, hatalmas feltárás kezdődött (ATV)
Az autópálya közelében régészek dolgoznak, a lelőhely a múlt temetkezési szokásairól árulkodik.
nov. 30
8:39
Orbán Viktor ma Európa egyetlen államférfija (Demokrata)
Olyan lendülettel fordul ki sarkaiból az eddig ismert világ, hogy minden lehetséges.
nov. 30
8:45
Belviszály után érdekes agglomerációs településen tartanak ma választást (Infostart)
Három településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Gétyén polgármestert, Pilisvörösváron egyéni választókerületi képviselőket választanak, míg Tiszaburán törvénysértés miatt másodszor ismétlik meg az időközi önkormányzati választást.
nov. 30
9:03
A magyar fajták mentességet kapnak az ebadó alól - riport az állatorvosi rendelőben (Infostart)
Szigethalmon a jövő évtől életbe lépő ebrendészeti hozzájárulás (ebadó) bevezetése élénk vitát váltott ki a kulturált kutyatartás támogatásának célja és a pénzügyi terhek között. A rendelet értelmében az ivartalanított kutyák tulajdonosai mentesülnek az éves díj alól.
nov. 30
9:33
Karácsony benyújtotta a rendkívüli közgyűlésre az előterjesztését, ami az ÁSZ-jelentésre hivatkozik (Telex)
A főpolgármester rendkívüli közgyűlést hívott össze hétfő délutánra a kelenföldi buszgarázsba, ami megállapíthatja Budapest fizetésképtelenségét.
nov. 30
10:06
Kiszámolták, mekkora jövedelem kell az államilag támogatott hitelek kombinálásához (ATV)
A BiztosDöntés.hu szakértői kiszámolták, hogy mekkora jövedelem kell ahhoz, hogy a párok maximálisan kihasználhassák a lehetőségeiket az államilag támogatott hiteleknél.
nov. 30
10:09
Orbán Viktor adventnyitó videójába egy kis migránsozás is bekúszott (SzMo)
A sok szívmelengető kép mellé bekerült egy mondat, miszerint napi egymillió eurót azért kell fizetnünk, mert nem engedjük be a migránsokat az országba. A videó szerint ugyanakkor miénk Európa legbiztonságosabb országa.
nov. 30
10:15
Őt fogadta Orbán Viktor még szombat este, csodaszép fotót posztoltak a találkozóról (Infostart)
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke szombaton hivatalában fogadta Andres Pastrana Arango urat, a Kolumbiai Köztársaság korábbi államfőjét, a Kereszténydemokrata Internacionálé elnökét - tájékoztatott Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
nov. 30
10:24
Lemondta találkozóját Orbánnal a lengyel elnök a pénteki moszkvai út miatt (444.hu)
"Orbán Viktor miniszterelnök moszkvai látogatására és annak összefüggéseire tekintettel" mégsem kívánja meglátogatni a magyar miniszterelnököt Karol Nawrocki.
nov. 30
10:33
Ma még inkább napos időnk lesz (vehir.hu)
.
nov. 30
10:36
Ekkor indulhat újra a belgyógyászati osztály a mezőtúri kórházban, miután hónapokkal ezelőtt felfüggesztették a főorvost (ATV)
Herczeg Zsolt országgyűlési képviselő jelentette be a hírt, a kórház kapcsán több probléma is felmerült az elmúlt hónapokban, ezekre is megoldást keresnek.
nov. 30
10:39
Nádasdy Borbála újra a veszprémi színpadon (vehir.hu)
A Veszprémi Petőfi Színház november 30-án mutatja be a Borbála című darabot, mely Gróf Nádasdy Borbála életéről szól.
nov. 30
10:48
Botrány a legendás pesti szórakozóhelyen: meghalt egy vendég, ez okozta a tragédiát (Pénzcentrum)
Vasárnap hajnalban a BRFK arról számolt be, hogy 2025. november 29-én késő este egy V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak egy fiatal férfit.
nov. 30
11:03
A lengyel elnök nem hajlandó Orbán Viktorral találkozni (Menedzsment Fórum)
Csak a V4-elnökeinek találkozóján vesz majd részt Karol Nawrocki.
nov. 30
11:03
Tudtad, hogy az Orbán-kormány hajtotta végre Európa legnagyobb adócsökkentését? (BorsOnline)
Így alapozza a kormány a bizalomra a közös jövőnket!
nov. 30
11:09
Orbánnak Lendvai Ildikó, Magyarnak Rogán jutott eszébe Nyíregyházán (Telex)
Nyíregyházán mindenki a Tisza párt gazdasági terveiről beszélt. Orbán szerint óriási adóemelésre készülnek, Magyar viszont adócsökkentést és mindenféle állami juttatás emelését ígérte.
nov. 30
11:21
A lengyel elnök lemondta találkozóját Orbán Viktorral, a magyar kormányfő moszkvai útja miatt (Telex)
A konzervatív Karol Nawrocki lengyel elnök csak a visegrádi négyek esztergomi csúcstalálkozóján vesz részt.
nov. 30
11:27
Hidvéghi Balázs tiltakozásra szólított fel (Infostart)
A magyar emberek pénze Brüsszelbe és Ukrajnába kerülne, ha hatalomra jutva a Tisza Párt megvalósítaná az eddig napvilágra került gazdasági elképzeléseit, illetve végrehajtaná a tervezett adóemeléseket és megszorításokat vezetne be - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
nov. 30
11:33
Újra itt a Szájkarate, keressük 2025 legikonikusabb mondatát! (Telex)
Ön is egy áttelelő poloska? Elege van a luxizásból? Netán egy szatyor fing? Pokoli év van mögöttünk, ahol a józan ész nem állt le, csak elérhetetlenné vált. Indul a Telex verbális sztárboksza az év legsúlyosabb mondataiból.
nov. 30
11:36
Ezek a billegő városok dönthetik el a 2026-os választások végeredményét (ATV)
Több város is a mérleg nyelve lehet jövőre, a választások egyik legnagyobb kérdése, vajon merre billennek el ezek a települések?
nov. 30
11:45
Magyar Péter a Fidesz által megtámadott Tisza-jelöltről: Az állatkert a magyar államtól, a magyar emberektől kapja a pénzt, nem Orbántól (Telex)
Gajdos Lászlót azért mondatná le a nyíregyházi állatkert éléről a helyi Fidesz, mert a sok állami támogatás ellenére a Tisza színeiben indul el a választáson.
nov. 30
12:03
Ilyen volt a nyíregyházi háborúellenes gyűlés (Demokrata)
Megtartották a Digitális Polgári Körök második háborúellenes gyűlését.
nov. 30
12:15
15 magnéziumban gazdag zöldség és gyümölcs – ezek természetes módon erősítik az immunrendszeredet (Most Hír)
A magnézium nélkülözhetetlen ásványi anyag az emberi szervezet számára – szerepe az idegműködésben, izomtevékenységben és energiatermelésben is kulcsfontosságú. A magnéziumhiány különösen télen okozhat problémákat, amikor az immunrendszerünk fokozott megterhelésnek van kitéve. Mutatunk olyan magnéziumban gazdag zöldségeket és gyümölcsöket, amelyekk
nov. 30
12:21
A lengyel elnök lemondta a találkozóját Orbán Viktorral a Putyinnál tett látogatás miatt (SzMo)
Már nemcsak a lengyel miniszterelnök bírálja Orbánt az út miatt. Karol Nawrocki a V4-csúcsra még eljön, de a magyar kormányfővel már nem találkozik hivatalosan.
nov. 30
12:27
A vadászok is érzik a veszélyt, megállíthatatlanul terjed itthon a nyúlpestis (Infostart)
Országszerte aggódnak a vadászok a nyúlpestisként emlegetett myxomatózis magyarországi megjelenése miatt. Békés vármegyében különösen nagy a riadalom, mert ott 100 ezer mezei nyúl él, ami jelentős bevételt jelent a vadgazdálkodóknak – mondta az InfoRádióban a Vadász Szövetség fővadásza.
nov. 30
12:27
Miért nem mondták eddig? Rengeteg család spórolhat sokat a villanyszámlán ezzel a támogatással – neked is jár? (Most Hír)
Lehetséges a kisebb villanyszámla. Létezik egy olyan kedvezmény az áramfogyasztásra, amely komoly könnyebbséget jelenthet a háztartásoknak a mai rezsiárak mellett. Az energiaárak emelkedése miatt a villanyszámla vagy épp a gázdíj kifizetése sok családnak okoz nehézséget idén is. A villamos energiáról szóló törvényt írja felül egy rendelet, mely sze
nov. 30
12:30
Hadházy Ákos: A rendőrség átkutatta a szafariparkot Hatvanpuszta mellett, de nem találtak illegálisan tartott állatokat (444.hu)
Valaki feljelentetést tett az Orbán-család majorsága mellett sétálgató jávorszarvasok miatt.
nov. 30
12:42
Váratlan hírt kapott Orbán Viktor a moszkvai látogatás után, lemondta a találkozót a lengyel elnök (ATV)
Karol Nawrocki indokolta a találkozó lemondását, Orbán Viktor moszkvai útjához volt köze.
nov. 30
12:45
Brutál rendőrvideó: halmozottan szabálytalan motorosok buktak le a Bakonyban (Infostart)
Az egyik motoros vontatta a másikat Zircnél, ám ezen kívül még vagy tucatnyi szabálytalanságot mutattak be a rájuk akadó rendőröknek.
nov. 30
12:51
Magyar Péter üzent Orbán Viktornak: El a kezekkel Gajdos Lászlótól! (Menedzsment Fórum)
Nagy port kavart a Tisza nyíregyházi bejelentése.
nov. 30
12:57
Kabátban rendelnek az orvosok a Budai Irgalmasrendi Kórházban (Telex)
November 20-a óta nem üzemel a fűtés a kórház egyik épületében.
nov. 30
13:03
A Tisza nyíregyházi jelöltje az állatvédelemről: A kormány kiváló munkát végzett ezen a területen (SzMo)
A helyben nagyon népszerű Gajdos László a nyíregyházi állatkertnek nyújtott jelentős kormányzati támogatásról, a Tisza Párt programjairól és a helyi és országos politikáról is beszélt egy friss interjúban.
nov. 30
13:15
14 csecsemő halálát okozta egy döbbenetes nemi betegség (Infostart)
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) intézkedést vezet be, mivel meredeken nőtt a veleszületett szifiliszes fertőzések száma Magyarországon.
nov. 30
13:21
Magyar Péter kerékcserés videóval üzent a fideszeseknek: "Ismét koppantatok, srácok" (SzMo)
A TISZA elnökét azzal vádolták, hogy csak pózolt a defektes kerék lecseréléséhez szükséges eszközökkel. Most egy videón mutatta meg, hogy a műveletet ő végezte – egyben oda is szúrt Kocsis Máténak.
nov. 30
13:45
Elhunyt a volt országgyűlési képviselő (Infostart)
Életének 94. évében elhunyt Ujvári Sándor, a Zala Megyei Tanács egykori elnöke, volt országgyűlési képviselő és külügyi tanácsos. A hírt Balaicz Zoltán polgármester osztotta meg közösségi oldalán.
nov. 30
13:45
A Tisza odaadná a magyarok pénzét a háborúra (Demokrata)
Ezért készítenek megszorító csomagot, brutális, igazi baloldali megszorító csomagot.
nov. 30
13:51
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata (Demokrata)
A gyerekek sorsa az otthonokban drámai, sokszor azt sem tudják, mi történik a szüleikkel, akiket olykor nem is ismernek.
nov. 30
13:54
14 baba halt bele szifilisz fertőzésbe idén, így kötelezővé teszik a szűrést szülés előtt (444.hu)
A legtöbb esetet Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyékben, valamint Budapesten regisztrálták.
nov. 30
14:09
Magyar Péter: Orbán Viktor tajtékzott, és kiadta a kilövési engedélyt Gajdos László állatpark-igazgatóra (SzMo)
A TISZA elnöke szerint Nyíregyházán "elementáris erejű felháborodás tört ki", amiért a Fidesz "tönkre akarja tenni" a város legnépszerűbb emberét. A kormánypártnak ugyanis nem tetszett, hogy az állatpart igazgatója tiszás képviselőjelölt lett.
nov. 30
14:21
Kevesebb időt kapnak, komoly változások a tűzijátékok terén (Infostart)
Jelentősen szigorodnak a tűzijátékozás feltételei idén szilveszterre Budapesten, erről beszélt Béres András, a Párbeszéd – Zöldek politikusa az InfoRádióban.
nov. 30
14:27
Idén már 14 csecsemő halt meg szifilisz miatt (Telex)
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ kötelezővé teszi a szülés előtt álló várandós anyák szűrését, és ehhez biztosítják majd a gyorsteszteket is.
nov. 30
15:03
Fajsúlyos kérdésekről kell döntsenek a magyarok jövő áprilisban! (Metropol)
Hatalmas tétje lesz a választásoknak.
nov. 30
15:09
Orbán Viktor: Nekünk Magyarország érdeke az első! (Metropol)
Friss videóval jelentkezett a miniszterelnök.
nov. 30
15:12
Kötelező maszkviselést, részleges látogatási tilalmat vezetnek be a veszprémi kórházban (444.hu)
A főigazgatói utasítás szerint összesen hat osztályon és részlegen lesz látogatási tilalom.
nov. 30
15:27
Golovin Vlagyimir: kulcskérdés lesz a visszarendeződés Svájc ellen (vehir.hu)
Golovin Vlagyimir szerint az újonc Svájc ellen kulcsfontosságú lesz a visszarendeződés az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott utolsó csoportmérkőzésén, hétfőn a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
nov. 30
15:39
Lezuhant egy kőkorlát darabja egy Dohány utcai házról, belecsapódott egy Volkswagenbe (Telex)
Szerencsére az autóban nem ült senki.
nov. 30
15:42
Elhalasztották a szavazást, soron kívüli bizottsági ülést hívott össze az Országgyűlésben a DK (ATV)
Varga Zoltán az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának DK-s elnöke döntött erről.
nov. 30
15:48
Haláleset a pesti szórakozóhelyen: megszólalt az áldozat családja, ez történt valójában (Pénzcentrum)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombat este a Morrison's 2 nevű szórakozóhelyen életét vesztette egy 25 éves férfi.
nov. 30
15:51
Orbán Viktor meggyújtotta az első gyertyát az adventi koszorún (Metropol)
A miniszterelnöknél is kezdetét vette az adventi időszak.

Keresés