2025. november 9. vasárnap

nov. 9
0:32
Kínai drogcsempész-hálózat vezetőjére csaptak le a rendőrök Magyarországon (Telex)
A rendőrök lefoglaltak 700 gramm kábítószergyanús anyagot, több mint 43 millió forint készpénzt, nagy értékű autókat, és egy értékes festményt is.
nov. 9
0:36
Devizás Igazság Napja néven fáklyás felvonulást tartottak a banki károsultak (Telex)
Amit eddig meg lehetett csinálni ezekkel az emberekkel, azt holnaptól nem lehet – üzente a jobbikos Z. Kárpát Dániel.
nov. 9
0:40
500 milliót ad a kormány vallásos könnyűzenei pályázatokra (Telex)
Fellépésekre, hangszerekre vagy orgonafelújításra is költhető az elnyert összeg.
nov. 9
0:44
Erdő Péter bíboros fogadta Pető Attilát, a papi pedofília egyik legismertebb hazai áldozatát (Telex)
Pető volt az első, aki arccal és névvel felvállalta, hogy egy magyar pap zaklatásának áldozata.
nov. 9
1:30
Egyre kevesebb magyar eszi így a libamájat: nagyanyáink szerint nincs ennél jobb recept Márton-napra (Pénzcentrum)
Nálatok sem maradhat el a Márton-napi libalakoma? Ne csak a mellét, combját vásárold, a pecsenye libamájnál nincs finomabb hideg vendégváró, reggeli. Mutatjuk, hogyan készítsd.
nov. 9
5:24
Köd, eső, szél - igazi novemberi napunk lesz (Infostart)
Nyirkosan búcsúzik a hét.
nov. 9
6:00
Rommá törtek az autók: ismét száguldó autós balesetezett az Árpád-hídnál (Infostart)
A szemtanú szerint az autóban fiatalok ültek, és üvöltött a zene.
nov. 9
6:24
Ukrajnában elhíresült fegyvert venne a magyar honvédség (Infostart)
Az amerikai vezetés kész eladni fegyverzetet - mondta a honvédelmi miniszter.
nov. 9
6:36
Elemzők: szimbolikus és politikai üzenete is volt Orbán washingtoni látogatásának (ATV)
Véget ért Orbán Viktor és delegációjának washingtoni látogatása. A magyar miniszterelnök Donald Trumppal, valamint az Egyesült Államok alelnökével, J. D. Vance-szel is tárgyalt. A megbeszélések középpontjában az energetikai együttműködés, a biztonságpolitika és a tervezett budapesti békecsúcs állt.
nov. 9
6:42
Orbán Viktor megvédte a rezsicsökkentést, amit semmi sem veszélyeztetett (Menedzsment Fórum)
A magyar miniszterelnök washingtoni látogatása önmagában is diplomáciai sikernek tekinthető, a propaganda viszont olyan legendáriumot próbál építeni, aminek nem sok köze van a valósághoz.
nov. 9
6:42
Elhunyt Horváth Ferenc, a legendás iskolaigazgató (Infostart)
Életének 65. évében elhunyt Horváth Ferenc, a gödi Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyugalmazott igazgatója – közölte Kammerer Zoltán polgármester a közösségi oldalán.
nov. 9
7:06
Ha ez igaz, akkor az nagyon rossz hír a magyaroknak – Brutál makacs ellenfél lett az ország ellensége (ATV)
A magyar gazdaság továbbra is stagnál: lassú növekedés, tartósan magas infláció és kényszerű árkorlátozások jellemzik a következő éveket az ING Bank előrejelzése szerint, miközben a kereskedők az árrésstop miatti veszteségeiket olcsó importárukkal próbálják ellensúlyozni. Az ATV Híradó összeállítása.
nov. 9
7:12
Így nyerhet a Fidesz a fővárosban is - időközi választás Budapesten (Infostart)
A főváros VIII. kerületében, a 8. számú egyéni választókerületben képviselő-választást tartanak, mert a tavaly nyáron megválasztott képviselő, Horváth Alexander (Civilek Józsefvárosért Egyesület - Momentum Mozgalom - Demokratikus Koalíció - Párbeszéd-A Zöldek Pártja - Szikra Mozgalom Egyesület - LMP-Magyarország Zöld Pártja) július 14-én lemondott.
nov. 9
7:24
Erdő Péter bíboros fogadta Pető Attilát, a papi pedofília egyik legismertebb hazai áldozatát (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 9
7:24
Árvíz, forradalom, háború, de a hit diadalmaskodott (Demokrata)
Százhúsz évvel ezelőtt szentelték fel a főváros ékkövét, a Szent István-bazilikát.
nov. 9
7:36
Haldoklik a milliókat érő somogyi csodafa (Infostart)
Veszélybe került Somogy egyik legkülönlegesebb fája, egy csaknem tízméteres araukária, amely egy kiskorpádi családi ház udvarán áll – közölte az ügyről érdeklődésünkre a tulajdonos és a gondozását végző kertész. Az értékes, Chilében őshonos faj példányai Magyarországon ritkák, egy 12 éves, alig egy méteres csemete ára is 180–200 ezer forint.
nov. 9
7:36
Itt a részletes igazság a Balaton valódi állapotáról (ATV)
Az őszi esők 3 centiméterrel emelték a Balaton vízszintjét, amely így jelenleg 67 centiméteren áll – ez azonban még mindig messze van az ideális tavaszi szinttől. A horgászok és a vitorlázók már most nehezen boldogulnak a sekély víz miatt, miközben a közösségi médiában egyre többen kongatják a vészharangot.
nov. 9
7:48
Ezekre az adatokra Orbán Viktor is rácsodálkozhat – A hét ábrája (Menedzsment Fórum)
Látványosan vált egyre jelentősebb gazdasági partnerré az Egyesült Államok.
nov. 9
8:06
Orosz származású sportolót gyászol Szekszárd (Infostart)
Tragikus hirtelenséggel, 53 éves korában elhunyt Anna Bulatova, a KSC Szekszárd egykori kosárlabdázója és utánpótlásedzője – közölte a klub.
nov. 9
8:36
Már több mint 600 a gyerekeket is érintő ételmérgezés-gyanús esetek száma (Blikk)
XIII. kerületében több mint hatszáz ételmérgezés-gyanús esetet jelentettek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnak, amelyek főként gyerekeket érintenek. Az első tünetek csütörtökön, az ebédet követően jelentkeztek, amikor hányásos és hasmenéses panaszokkal fordultak orvoshoz az érintettek. A Heim Pál Gyermekkórházban ötven gyermeket
nov. 9
8:48
Közel ötezren érkeztek Ukrajnából szombaton (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 15 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
nov. 9
9:18
Most kiderül, mennyit ér Donald Trump kézfogása – egy évre szól vagy az örökkévalóságig? (Menedzsment Fórum)
Bár fehér házi információk szerint csak egy évre szól a szankciók alóli mentességünk, Orbán Viktor szerint a kézfogás Trumppal garanciát jelent mindenre. Utólag azért már arról beszél, hogy Donald Trump majdnem térdre kényszerítette a magyar gazdaságot – és arról, hogy a szuverenitásunk addig terjed, hogy amennyiben bajba kerülünk, Amerika megvéd m
nov. 9
9:18
Az első órában szinte nulla volt az érdeklődés a fontos budapesti választáson (Infostart)
Időközi egyéni képviselő-választást tartanak ma Budapest Főváros VIII. kerületének 8. számú egyéni választókerületében (EVK). A Józsefvárosi Önkormányzat tájékoztatása szerint a reggeli órákban a választói aktivitás rendkívül alacsony maradt: reggel 7 óráig a részvételi arány mindössze 0,12 százalékot tett ki.
nov. 9
9:24
Nem tilthatták volna meg a rendőrök, hogy a bulizók levideózzák a péntek éjszakai drograzziát (Telex)
A Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje szerint a rendőrök olyan közszereplőnek minősülnek, akiknek a hangját és arcát lehet intézkedés közben rögzíteni.
nov. 9
9:30
Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója elárulta, ez okozhatta a tüzet a Mol olajfinomítójában (Blikk)
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Mandinernek adott interjúban tisztázta, hogy az október 20-án történt tűzeset a százhalombattai Dunai Finomítóban nem szabotázs eredménye, hanem technológiai probléma okozta. A Washingtonban zajló amerikai–magyar tárgyalások során adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a vizsgálatok alapján kizárható a
nov. 9
10:00
A vártnál is többet nyert hazánk a magyar-amerikai csúcstalálkozón (Demokrata)
A Danube Institute igazgatója szerint a minimális kitűzött célnál jóval többet sikerült elérni.
nov. 9
10:30
Újabb részlet derült ki Orbán Viktor és Donald Trump alkujáról (Menedzsment Fórum)
HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről a honvédelmi miniszter beszélt szombaton a közmédiának nyilatkozva, hozzátéve: 3-5 éves beszerzési periódusban lehet gondolkodni a beszerzést illetően, az amerikai kongresszusi felhatalmazás után.
nov. 9
10:30
A Tihanyi belső tó, ahogy még sosem láttuk – kiszáradó medrek, repedezett iszap és visszahúzódó víz (Blikk)
A Balaton legcsodásabb része soha nem látott állapotban tárul a szemünk elé: a tihanyi Belső-tó medre száraz félszigetekké vált, a víz visszahúzódott, a tó feneke helyenként repedezett iszappá szikkadt. A Csodálatos Balaton Facebook-oldal friss fotói döbbenetes képet festenek arról, ahogy a magyar tenger most, november elején milyen állapotban van.
nov. 9
10:42
Egy hónapon belül három mentős halt meg Balaton fővárosában (Infostart)
Halottak napján elhunyt kollégáitól búcsúzott az Országos Mentőszolgálat, amely közösségi oldalán tudatta: egy hónap leforgása alatt három, hosszú éveken át a Siófoki Mentőállomáson szolgáló munkatárs hunyt el.
nov. 9
11:00
Hatással lesz-e a választásokra Orbán Viktor washingtoni útja? Szavazzon! (Blikk)
Több mint 100 fős delegációval utazott Washingtonba Orbán Viktor, hogy Donald Trump amerikai elnökkel tárgyaljon, kulcskérdés volt, hogy Magyarország mentességet kap-e az orosz energiahordozókra vonatkozó embargóra. A miniszterelnök közlései szerint elérte, amit akart, ezzel megvédte a rezsicsökkentést. A látványos diplomáciai útra öt hónappal a vá
nov. 9
11:00
Rendőrök számolták fel a felpörgött drogüzletet (Gyulatelevízió)
Külföldi útjáról hazatérő, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfit fogtak el a Békés vármegyei rendőrök szeptember közepén. Felsőbb kapcsolatára a napokban csaptak le, éppen egy másik terjesztőt szolgált ki. Így újabb három dílerrel lett kevesebb a piacon. Néhány hetes külföldi útjáról jött haza az a 26 éves férfi, akit szeptember 12-én Or
nov. 9
11:36
Megőrjítette a zaj, előkapott egy festékszórót (Infostart)
Rongálás miatt indított nyomozást az Ajkai Rendőrkapitányság egy 69 éves helyi férfi ellen, aki hirtelen felindulásból festékszóróval fújt le egy parkoló autót a feltételezett éjszakai zaj zavarása miatt. A károkozás több százezer forintra tehető.
nov. 9
11:36
Fajsúlyos videó jelent meg a Szőlő utcai ügyről, jelentős fordulat (ATV)
Az ügyészség asszisztált a Szőlő utcai botrány eltussolásához? Dobrev Klára videója nagy port kavarhat az ügyben.
nov. 9
12:00
Világcsúcsot döntött az egy négyzetméterre jutó Kovács Balázsok száma (Telex)
Kétnapos szakmai, tudományos konferenciát tartanak Pécsen, aminek a fő szervezőeleme a névazonosság: itt mindenkit Kovács Balázsnak hívnak. Na de mit keres két Hirokazu Tanaka a Kovács Balázsok Konferenciáján?
nov. 9
12:06
Nagy Ervin üzent Gulyás Gergely Kristófnak a kormánypárti körökben nagy port kavart Kabukiról: Ugye ön is érzékeli, mennyi köze van a valósághoz? (SzMo)
Pintér Béla rendezése nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
nov. 9
12:12
Hernádi a százhalombattai tűzről: Ha külső behatás lett volna, ennél sokkal nagyobb a kár (Telex)
A Mol elnök-vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy technológiai probléma volt.
nov. 9
12:30
MOL-vezér: Technikai probléma okozta a százhalombattai finomító-tüzet, ha külső behatás lett volna, lehet, hogy gyászolunk (SzMo)
Hernádi Zsolt szerint rengeteg konteó elmélet terjed az esettel kapcsolatban, de a külső behatás esélyét gyakorlatilag kizárta.
nov. 9
12:42
Végre kiderült, mi okozhatta a tüzet a százhalombattai olajfinomítóban (ATV)
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója szerint nem valakik által szervezett akció, hanem technológiai hiba miatt történt az a százhalombattai tűzeset.
nov. 9
13:00
Ígéretesen indult a Jónak lenni jó! kampány (Demokrata)
A csatornaigazgató reményét fejezte ki, hogy még rengeteg felajánlás érkezik december 21-ig.
nov. 9
13:06
Ungvár közelebb került Magyarországhoz (Infostart)
Hivatalosan is megkötötték a testvérvárosi megállapodást Óbuda-Békásmegyer és a kárpátaljai Ungvár között.
nov. 9
13:12
"Magyarország velünk épül!" – roma civilek követelik, hogy őket is vonják be a társadalmi problémák megoldásába (Telex)
Valódi esélyegyenlőséget akarnak az oktatásban, és egyenlő esélyű munkaerő-piaci feltételeket.
nov. 9
13:24
Aljas trükkel fosztogatják a magyarok bankszámláit: ilyen durva manipulációra még nem volt példa, rengeteg az áldozat (Pénzcentrum)
A kibercsalók ma már nem a rendszereket, hanem az embereket támadják. Egyre több magyar ügyfél esik áldozatul telefonos banki hívásoknak, hamis befektetéseknek és marketplace-es linkeknek. A csalók pszichológiai manipulációval érik el, hogy maguk az áldozatok utalják el a pénzüket. A CashTag legújabb epizódjában banki szakemberek segítenek megérten
nov. 9
13:24
Nagy Ervin üzent Gulyás Gergely Kristófnak a kormánypárti körökben nagy port kavart Kabukiról: Ugye ön is érzékeli, mennyi köze van a valósághoz? (SzMo)
Pintér Béla rendezése nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
nov. 9
13:26
"Milyen országban élünk, ahol ez megtörténhet?" – már fenyegető leveleket kapnak a tiszás listán szereplő emberek. (SzMo)
Egyikük durva, trágár e-mailt kapott, amiben megfenyegették. A megfélemlítés ellenére a férfi azt mondja, továbbra is részt vesz a közéletben.
nov. 9
14:12
Káosz a Népligetben: hónapok óta cipekednek az utasok a rossz mozgólépcsők miatt, a Máv év végére ígér megoldást (SzMo)
A kihelyezett tábla szerint felújítás zajlik, de a valóságban semmi sem történik. Az utasok ugyanakkor egyre dühösebbek.
nov. 9
14:36
Magyar Péter a Financial Times-nak: Orbán Viktor kiárusította Magyarországot Amerikában (Menedzsment Fórum)
Interjút közölt a Financial Times vasárnap a Tisza Párt elnökével.
nov. 9
14:36
Magyar Péter a Financial Timesnak: Ha Trump ebben az országban élne, másképp látná Orbán Viktort (SzMo)
A Tisza Párt elnöke arról is beszélt, hogy szerinte "a washingtoni út nem magyar siker, hanem Orbán személyes menekülési útvonala", amiért cserébe a kormányfő egy évnyi szankciómentességért milliárdokat költ az Egyesült Államokban.
nov. 9
14:54
Jámbor András szerint kamu tiszással kampányol a Fidesz Józsefvárosban (444.hu)
A rejtélyes férfi pont pont Jámborék aktivistájától kért útbaigazítást, meg is kérdezték tőle, hogy kinek a megbízásából dolgozik, de választ nem kaptak.
nov. 9
15:00
Burkolatfelújítás miatt korlátozások lépnek életbe több magyar autópályán (Demokrata)
A közlekedőknek még indulás előtt ajánlott tájékozódniuk az aktuális forgalmi helyzetről.
nov. 9
15:42
A Veszprém elleni mérkőzés közben lett rosszul, és hunyt el a Pick Szeged technikai vezetője (ATV)
A Pick Szeged kézilabda-csapat technikai vezetője, Dobozi Iván, rosszul lett épp, amikor csapata a Veszprém elleni mérkőzését vívta.

Keresés