Tömeges ételmérgezés miatt folyamatosan érkeznek a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe a gyerekek, hányásos és hasmenéses panaszokkal. Eddig már 47 gyerek szorult a kórház ellátására. Információink szerint több 13. kerületi oktatási intézmény is érintett.
Nagy Márton a Világgazdaságnak adott interjúban több lényeges bejelentést tett: új kínai autóipari központ jöhet Pécs közelébe, visszaállítanák az USA-val a kettős adóztatást elkerülő egyezményt, és a miniszter lezártnak tekinti a jegybanki kamatvitát is. A Trump-Orbán találkozón pedig gazdasági és hadipari együttműködésről is szó lesz, szemlézte a
Tömeges ételmérgezés miatt 47 gyerek került kórházba a XIII. kerületben. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet közölte, hányásos, hasmenéses panaszokkal valamint kiszáradásos tünetekkel szállították be a gyerekeket. A kórházi ellátás a megszokott rendben, zavartalanul folyik, és szükség esetén további kapacitások bevonására is felkészültün
Már bőven megérkezett a népes miniszterelnöki delegáció Washingtonba, most pedig az is kiderült, hogyan viselték a miniszterek a hosszú repülőutat. Orbán Viktornak például nincs ideje unatkozni, hiszen elmondása szerint rengeteg megbeszélendő van ilyenkor is. De azt is megtudhattuk, hogy hogyan kezeli Szijjártó Pétert és Lázár János a jetlaget.
A lelkész szűkszavúan reagált arra, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség két év felfüggesztett börtönbüntetést kért rá csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakra irányuló csoport vezetése miatt.
Hányás és hasmenés gyötri a kicsiket, akiket infúzióval kezelnek a kiszáradás miatt. A kórház megerősítette, hogy a gyerekek állapota stabil, de folyamatosan érkeznek az új betegek.
Közös állásfoglalásban tiltakozik hét civil szervezet a Pécs Pride szervezőjét érintő rendőrségi eljárás miatt. A jogvédők álláspontja szerint az ügy politikai indíttatású, és célja az, hogy elriassza az embereket a békés gyülekezés gyakorlásától és az alapvető emberi jogok melletti kiállástól.
A magyar-amerikai kapcsolatok alakulására a történelmi háttér és a kelet-közép-európai politikai változások jelentős hatást gyakoroltak az elmúlt bő száz év során. Az elmúlt 30 évben ugyanakkor Magyarország az egyik legfontosabb katonai, politikai és gazdasági szövetségeseként tekint az Egyesült Államokra – hangsúlyozta Szigethy-Ambrus Nikoletta az
Mint ismert, tömeges ételmérgezés miatt folyamatosan érkeznek a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe a gyerekek, hányásos és hasmenéses panaszokkal. Eddig 47 gyerek szorult kórházi ellátására. Több 13. kerületi oktatási intézmény is érintett. A XIII. kerületi önkormányzat most megszólalt az esetről.
Halálos áldozata is volt annak a lövöldözésnek, amely csütörtök este történt egy bárban, az osztrák főváros Ottakring negyedében - közölték pénteken a bécsi hatóságok.
Egy 30 év körüli, ittasnak tűnő nőről érkezett bejelentés. A mentők a helyszínre kiérkezve rövidesen rendőri segítségre szorultak. Akkor talán még nem gondolták, hogy később a rendőrkapitányságon kell vallomást tegyenek.
Az Alföld nagy részén drámai ütemben romlik a talajnedvesség-helyzet: a szeptemberi esők után mára teljesen kiszáradt a felső talajréteg, így az őszi vetések a búzától az árpáig vízhiánnyal küzdenek. A szakértők szerint a közelgő csapadék sem hoz érdemi enyhülést.
A TISZA Párt vezetője kiakadt a Kúria közleményén, amely nem a fideszesek által listázott bírókat védi. Szerinte Varga Zs. András inkább megfenyegette a saját kollégáit.
Elképesztő eredményt ért el a büntetés-végrehajtás videósa. A dobogó képzeletbeli harmadik fokára állhatott fel művével. Bronzérmes lett a TEDx Danubia AI videós pályázatán.
Ugyanannak a közétkeztető cégnek az ebédjéből ettek, majd hányásra és hasmenésre panaszkodtak, a cég konyhájának működését felfüggesztették, a hatóságok vizsgálatot indítottak.
Az óvodákban péntekre önkormányzati beszerzésből biztosították a gyermekek étkezését, jövő héten pedig más forrásból kapják az ételt az intézmények. A csütörtöki ételek mintáit kivizsgálják.
Washingtoni tárgyalásai előtt tett bejelentést Szijjártó Péter; a magyar külgazdasági és külügyminiszter Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel találkozik, majd egyezségeket is aláírnak.
Mindegyik érintett intézményt ugyanaz a közétkeztető vállalat látja el. Járványügyi vizsgálat indult, felfüggesztették az érintett főzőkonyha működését, majd a mintavételeket követően azonnali fertőtlenítőszeres nagytakarítást rendeltek el.
Az elmúlt hetekben sokan aggódtak a Sziget Fesztivál sorsáért, de végül ismét magyar kézbe került az esemény. A héten pedig már be is jelentették, mikor tartják 2026-ban a fesztivált. Most az is kiderült, hogy a viszályok után, mennyi pénzt kell kicsengetnie a látogatóknak az élményért.
A Fővárosi Önkormányzat megnyerte azt a felülvizsgálati pert, amelyet a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban indított a Magyar Államkincstárral szemben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy januártól biztosan ki tudják fizetni a fővárosi közszolgáltatásban dolgozók bérét. A Magyar Államkincstár szerint a döntés nem vonta kétségbe a fővárost terhe
Amíg a vizsgálat tart, más forrásból oldják meg a gyermekek étkeztetését, ahogy ez már a pénteki napon is történt. A jövő hét utáni helyzetről még nem tudni, a csütörtöki ételmintákat vizsgálják.
Közel félezren panaszkodtak hányásos és hasmenéses panaszokra a csütörtöki ebéd elfogyasztása után a XIII. kerületi óvodákban és iskolákban. Az ebédet ugyanaz a konyha szállítja az érintett intézményekbe.
Az S&P-nél a magyar gazdaság 4,5 százalékos hiányával számolnak idén. Becsléseik szerint az éves GDP 2 százalékát kell szánni Orbán Viktor választás előtti ígéreteire.
Bár az orosz energiahordozókról való átállásból nagy valószínűséggel mi sem maradhatunk ki az elkövetkezendő években, jelenleg a magyar háztartások fizetik a legolcsóbb gázszámlát az Európai Unióban a 2025 első negyedéves adatok alapján. Ezzel a legdrágább árat jegyző Svédországnál több mint 7000 forinttal kapunk olcsóbban 100 kilowattóra gázt, ráa
Kilencedikes diákok adtak műsort péntek délelőtt, az Erkel gimnáziumban. A múltidéző produkció apropóját az szolgáltatta, hogy idén 75 éve vette fel Erkel Ferenc nevét a gyulai intézmény, a névadó pedig ezen a napon, november hetedikén született, ennek pedig éppen 215 éve. Zámori Ida igazgató az eseményen azt mondta, megtiszteltetés őrizni Erkel
A férfi beugrott a rákospalotai Forrás Református Óvoda udvarára, ezért a rendőrök az ablakon adták ki a gyerekeket, akiket az közeli templomba menekítettek.
Változtak a járművek forgalomba helyezésére és üzemeltetésére vonatkozó szabályok, így mostantól bizonyos feltételekkel LED-izzók is használhatók a korábban halogénizzóval gyártott autókban.
Pénteken kora délután a rendőrség 58 gyermeket és 13 felnőttet menekített ki egy XV. kerületi óvodából, miután egy késsel felfegyverkezett férfi bement az intézmény udvarára. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a férfit a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei fogták el a helyszínen.
A csütörtök este megjelent Magyar Közlöny szerint azonnali hatállyal felmentették az Energiaügyi Minisztérium körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkárát, Nagy Mártát. A határozatot Orbán Viktor miniszterelnök jegyezte, aki a közlemény szerint Lantos Csaba energiaügyi miniszter javaslatára hozta meg a döntést.
Egy perc. A Központi Statisztikai Hivatal új adatai szerint egy magyar férfi átlagosan ennyi időt, tölt könyvolvasással egy nap. A nők három percet. Nagyjából a magyar lakosság fele évente egyetlen egy könyvet sem olvas el, és rendszeresen a magyarok mindössze 10,2 százaléka olvas könyveket. A helyzetet és az okokat Pompor Zoltán, a Magyar Olvasást
Azt valahogy elfelejtették megemlíteni, hogy EU-s pénzből készült el a hidasi bölcsőde. A gyerekek hallhattak arról, hogy Orbán Trumpnál van és megismerhették a kormány nagyszerű intézkedéseit is. A gyerekekről készült fotókat pedig fel is használták a politikusok.