Úgy érezte, hogy a rendőrök arra akarják rávenni, hogy a Tisza pártot jelentse fel. Ezt mondta a Tisza párt, Tisza világ applikációjának egyik letöltője. Az adatbotrányban érintett felhasználó azután fordult a rendőrséghez, hogy fenyegető leveleket kapott, miután nyilvánosságra kerültek a személyes adatai. Eredetileg emiatt fordult a hatósághoz. A
Nevelőszülőket támogató intézkedéseket vezet be a kormány, például megemelik a nevelőszülői alapdíjat, jelentette be Orbán Viktor a TikTok csatornáján.
A miniszterelnök a kormányülés után jelentette be, hogy az alapdíj és a speciális többlet kétszeresére nő, és minden nevelt gyermek után jár az alapdíj.
Miközben a Tisza Párt az applikációjával bajlódik, Magyarország digitális újításai már Berlint is kívácsivá tették – derül ki Mráz Ágoston Sámuel elemzéséből.
Témák: Idén is megszervezte a Felvételizők Napját a Gál Ferenc Egyetem. A Békéscsabán megrendezett szerdai programon bemutatkoztak az egyetemi karok, emellett a felvételit segítő tájékoztatókkal és játékos vetélkedőkkel várták a továbbtanulni szándékozó diákokat. Több civil szervezet vezetésével bízták meg Szabó Mariannát. A Békés Vármegyei Scleros
A miniszterelnök a Mérleg című műsorban, beszélgetés közben készítette a nonfiguratív alkotást. Rónai most azon gondolkodik, hogy a dokumentált, de nem dedikált művet eladja, és a pénzt felajánlja.
A II. kerületi polgármester szerint az ilyen típusú elvonások nemcsak igazságtalanok, de sokszor ellehetetlenítik a költségvetés tervezhetőségét és a kiszámítható működést is.
Több civil szervezet vezetésével bízták meg Szabó Mariannát. A Békés Vármegyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete, a Dél-alföld Wellness Egyesület, valamint a Harruckern Sportegyesület esetében is több terv van a jövőre nézve.
Ritka természeti jelenség varázsolta el az eget: több mint három órán át volt megfigyelhető a sarki fény Magyarország felett. A színes fényjáték leginkább a magasabban fekvő, derült tájakról volt látható. A jó hír: a csillagászok szerint ma este újra megismétlődhet a látványos jelenség.
De aztán csak nevetett és legyintett - mesélte a hatóság elleni erőszakkal megvádolt lelkész a Kontrollnak. Azt mondta, ő ezután sem tér ki a feladatok elől, és amit eddig elvégeztek azt már nem lehet elvenni.
A Szeged 25-24-re kikapott az északmacedón Eurofarm Peliszter otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában, szerdán.