A Szigligeti Süllőfesztivált 2006 őszén rendezték meg először, a fesztivál célja a turisztikai szezon meghosszabbítása és hogy a Szigligetre látogatóknak színvonalas programokkal dúsított hétvégi kikapcsolódást biztosítson – mondta el az InfoRádióban a főszervező Bárány Éva, a Szigligeti Turisztikai Egyesület elnöke.
A Mol százhalombattai finomítójában hétfő este történt tűzeset miatt ideiglenesen leállt az üzem egy része, de a legfontosabb berendezések – köztük a desztillációs torony – nem sérültek meg. A szakértők szerint a helyreállítás néhány héttől akár több hónapig is eltarthat, ugyanakkor az ország üzemanyag-ellátása nincs veszélyben, mivel a stratégiai
Vajon mekkora árat fizetünk az euroszkeptikusságért? A napokban jelent meg az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) új munkatanulmánya, ami ezzel a kérdéssel foglalkozik. A szerzők elsősorban azt vizsgálták benne, miként kapcsolódik mindez a régiók későbbi gazdasági teljesítményéhez, hogyan jelenik meg az egy főre jutó GDP, a termelékeny
A Jászberényi Állatkert sikeresen befogta azt a dél-afrikai sült, amelyet korábban ismeretlen tettes engedett ki a karanténból, majd napokig kóborolt a város határában. Az állat ugyan lefogyott, de egészségi állapota jó, a szökés ügyében pedig továbbra is folyik a rendőrségi vizsgálat.
A Magyar Nemzeti Bank friss jelentésben értékelte a hazai háztartások megtakarítási szokásait és pénzügyi vagyonának alakulását. A sajtótájékoztatón bemutatott adatok szerint a magyar lakosság pénzügyi megtakarítása nemzetközi összevetésben is kimagasló, miközben a befektetési szerkezet fokozatosan diverzifikálódik. Az MNB főközgazdásza, Banai Ádám
Az idén másodszor csatlakozott a Karácsonyi általános iskola az Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért világméretű felhíváshoz. Csütörtökön az 1-6. osztályos gyerekek valamennyien közösen imádkoztak. 2005-ben, Venezuelából indult útjára az Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért kezdeményezése. A Karácsonyi általános iskola az idén másodszor
Nagyon rég volt akkora politikai tétje október 23-ának, mint idén, kevesebb mint fél évvel a 2026-os választás előtt. Mikecz Dániel elemző szerint Orbán Viktor így akarja megmutatni, hogy a kormány mögül nem tűnt el a társadalmi bázis, Magyar Péter pedig potens, kormányzóképes kihívónak szeretné mutatni magát. A számháborúban mindkét párt azt bizon
Lengyel Tibor, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) elnöke október 21-én, azonnali hatállyal lemondott tisztségéről – derül ki a szakszervezet közleményéből.
Az influenszer a kormányfő zánkai harcos-képzésén előadott beszéde "egy szociopata futballedző motivációs beszéde, aki a rangadó előtt bedrogozza a pszichiátriáról toborzott játékosait".
A kormánypárti influenszer a "Tisza belső ügyeire rálátó forrásaira" hivatkozva azt állította, hogy Magyar Péter miniszteri pozíciót ajánlott fel Török Gábornak azért cserébe, "ha beleáll a kampányba".
Alapkiképzésük befejezésével letették a katonai esküt az Acélkockák Szentendrén, a Görgey Artúr laktanyában szerdán. Számukra a haderő egyéves képzése, az Acélkocka program augusztus közepén kezdődött. A tízhetes alapkiképzés után az első szakasz, 143 honvéd felesküdött a haza védelmére.
Csak úgy lehet jövőre Sziget, ha a jelenleg érvényben lévő területhasználati szerződését felbontják a fesztivált szervező céggel, és újat kötnek majd a fesztivál új, várhatóan magyar tulajdonosaival.
Irreálisnak nevezte a 13 százalékos jövő évi minimálbér-emelésre vonatkozó terveket a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 műsorában.
Szerda reggel Szolnokon egy helyi járatú busz csapódott a Varga Katalin Gimnázium falának. A balesetben 23 ember sérült, a gyerekek sértetlenek maradtak. A polgármester szerint valószínűleg a buszsofőr rosszulléte okozta a balesetet, írja a 24.hu.
Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren október 22-én és 23-án – hívta fel a figyelmet Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár.
A politikus szerint a magyarok kiismerték Orbánt és a rendszerét. "Rájöttek, hogy onnan lehet tudni, hogy ön hazudik, hogy mozog a szája. És nincs az a betiltott drón, AI-videó, vagy zsebből fizetett celebhad, ami ezen változtathatna" - írta.
Békéscsabán, az egyik áruházban 2025. október 20-án dél körül ellopták egy idős férfi pénztárcáját. A tárca a táskájában volt, a táskát pedig a bevásárlókocsiba tette. Miközben vásárolt, nem tudott rá folyamatosan figyelni, ezt használta ki valaki. A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el, keresik a lopás elkövetőjét, és egyben arra kér
Kilencvenhét éves korában kedd este elhunyt Katona István püspök atya, aki 1997-től egri segédpüspökként szolgálta a katolikus egyházat, 1996-ig a Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke volt.
Egészségügyi innovációkat is elismertek a Bosch x Richter Ipari Innovációs Díj keretében. A díj célja a tehetséges egyetemisták megtámogatása, erősítése – mondta el Dr. Lendvai Balázs, a Richter Gedeon Nyrt. Farmakológiai és gyógyszerbiztonsági kutatási főosztályvezetője az InfoRádióban.
Az Országos Vérellátó Szolgálat szombatra országos véradónapot hirdet "RedSaturday" néven, amelyhez 20 vérellátó intézet csatlakozik - közölték a szervezők hétfőn.
Tömöri Balázs előbb meghívta, majd lemondta Menczer szereplését, mert többen tiltakoztak miatta. A politikus hajnalban kapott üzenetben értesült a döntésről, és ki is borult.
Kedden posztolta ki a polgármester, hogy a fideszes politikus is ünnepi beszédet mond. Kizárólag olyan kommenteket kapott, amelyek kritizálták a döntést.
Ftalát kioldódása miatt tengeres tematikájú tányéralátéteket hívtak vissza; az iparban elsősorban lágyítószerként alkalmazott ftalátok az emberi szervezetben a szaporítóképességet és a hormonrendszert károsíthatják – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szerdán.