2025. január 22. szerda

jan. 22
8:27
Teljesen ellentétes logika alapján működik a magánegészségügy, mint az állami (ATV)
A közfinanszírozott egészségügyben sokszor tudatosan fogják vissza a teljesítményt, mert minél több beteget látnak el, annál inkább nő az adósság. Ugyanakkor a bérek ebben a rendszerben nem függenek a teljesítménytől. Szemben a magánszférával, ahol a jobb teljesítményért több fizetés jár.
jan. 22
8:27
A magyar kultúra napját ünnepeljük (vasárnap.hu)
1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust,
jan. 22
8:33
Közleményt adott ki az RTL Majka új klipjéről: ez a véleményük (Most Hír)
Hatalmas port kavart a napokban Majka új dala, az őt foglalkoztató csatorna is megszólalt az ügyben.
jan. 22
8:39
Határon innen és túl ünnepeljük a magyar kultúra napját (Demokrata)
Ma van a magyar kultúra napja, amelyet számos programmal, kiállításokkal, díjátadókkal, színházi előadásokkal, koncertekkel ünnepelnek.
jan. 22
8:39
Már az MCC bécsi egyeteméről sem lehet erasmusozni (Telex)
A magyar kormány kivételezik a nem "európai uniós pénzeszközöket felhasználó felsőoktatási intézmény" mögött álló vagyonkezelő alapítványokkal, de így az MCC is a szigorúbb kategóriába eshet.
jan. 22
8:51
Nincs elég pénze a fővárosi giminek, a szülők anyagi segítségét kérik (Blikk)
A szülők anyagi segítségét kérik a fővárosban található, állami fenntartású Madách Imre Gimnáziumban. Állítólag azért fordultak a szülőkhöz, mert csak így tudják kifizetni a tanári többletmunkát, illetve a tantermek korszerűsítését. Egyébként nem ez az első esett, hogy az érintett gimnázium pénzt kér a szülőktől...
jan. 22
8:51
Hamis vényekkel és lefizetett gyógyszerészekkel termelt milliókat egy bűnszövetkezet (hirado.hu)
A nyomozók felszámoltak egy bűnszövetséget, 12 gyanúsított ellen indult eljárás.
jan. 22
9:03
A Tisza Párt alelnöke Magyar Péterről: A szülei valamit g.cire elb.sztak (SzMo)
Újabb hangfelvétel került elő az ellenzéki politikus exe, Vogel Evelin környékéről. Ezen Radnai Márkkal beszélget, aki szerint nem volt megfelelő családi háttere a Magyar-gyerekeknek.
jan. 22
9:15
Ismét a szülőktől kér segítséget az állami fenntartású Madách gimnázium (444.hu)
Havi 3000 forintok kellenének az osztálytermek korszerűsítésére és a tanári többletmunka kifizetésére.
jan. 22
9:15
Hegyi Zsolt: A tram-train hároméves sikertörténet (Demokrata)
A vasútvillamos az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb közlekedésfejlesztési vállalkozása – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója.
jan. 22
9:17
Takács Szabolcs: Új korszak kezdődött Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatában (Demokrata)
Donald Trump beiktatása korszakváltást hoz a diplomata szerint.
jan. 22
9:21
Figyelem! Tilos inni a csapvízből a magyar településen (Most Hír)
Lárvák jelentek meg a csapvízben, ezért azonnal intézkedni kellett.
jan. 22
9:27
Mindenhonnan látszódnának Budapesten a Rákosrendezőre tervezett felhőkarcolók – így néznének ki (SzMo)
Budapest főépítésze megvizsgáltatta, milyen hatással lennének a városképére a Rákosrendezőre tervezett hatalmas tornyok. Az eladás és a tervek már nyilvánosak, a részletek nem mindennapi látványt ígérnek.
jan. 22
9:33
Budapest főispánja szerint félretájékoztat a főpolgármester (Infostart)
Karácsony Gergely főpolgármester félretájékoztatja a budapestieket, szó sincs arról, hogy az Államkincstárnak vissza kell fizetni a szolidaritási hozzájárulást – írta Budapest főispánja szerdán a Facebook-oldalán.
jan. 22
9:33
Hamis szerelem, valódi veszteség – 7 millió forintot csaltak ki egy dunaújvárosi nőtől (hirado.hu)
A napokban feljelentést tett az a nő, aki 2024 áprilisában egy online közösségi oldalon megismerkedett egy magát magyar származású amerikai katonának kiadó férfival, Tamással.
jan. 22
9:33
Vészriadó: Száguld felénk az újabb ónos eső, friss térképen mutatjuk hol csap le kíméletlenül óráról órára (Most Hír)
Időjárás: Megint narancssárga figyelmeztetés jött az ónos eső miatt, most éppen csütörtökre. Úgy tűnik, a szerdát megússzuk, ám holnap Magyarország több vármegyéjében is jégpáncél alakulhat ki. Mutatjuk a friss térképet.
jan. 22
9:51
Újabb hangfelvétel Magyar Péterről: bizalmasa szerint "nagyon nem tanították meg szeretni" (ATV)
Újabb, Magyar Péterrel kapcsolatos titkos hanganyagot küldtek el több szerkesztőségnek, ezúttal azonban a Tisza Párt elnöke nem szólal meg a felvételen.
jan. 22
9:51
Balról igazolta kampánymenedzserét Magyar Péter (444.hu)
Tóth Péter több független jelölt kampányát segítette már, Márki-Zay Péterrel viszont nem jött ki.
jan. 22
9:51
Virtuális vérontás (Demokrata)
Az internetes agresszió visszaszorításáról szóló törvény célja, hogy korlátozza az ellenséges megnyilvánulásokat a világhálón.
jan. 22
9:51
Luxustársasház és mélygarázs épül azon az V. kerületi telken, amit korábban bőven áron alul adott el az önkormányzat (Telex)
A belvárosi önkormányzat értéke körülbelül negyedéért, 55,6 millió forintért passzolta el az épület 92 százalékát, most 2,5 milliárd forintos beruházás készül a telken.
jan. 22
9:57
Generációkat összekapcsoló kezdeményezés indul a magyar családok és kultúra közötti kapcsolat fejlesztésére (hirado.hu)
Hankó Balázs kezdeményezte, hogy jövőre a magyar kultúra napján is ingyenesen látogathatók legyenek a múzeumok.
jan. 22
9:59
Orbán Viktor muzsikusokkal ünnepli a Magyar Kultúra napját (hirado.hu)
Magyarnak lenni jó! – fotót posztolt a magyar kultúra napja alkalmából a miniszterelnök.
jan. 22
10:03
Panamának nem tetszik, hogy Trump visszavenné Kínától a csatorna működtetését (vasárnap.hu)
A panamai kormány aggasztónak nevezte az ENSZ-főtitkárnak küldött és kedden este nyilvánosságra került levelében Donald Trump amerikai elnöknek a Panama-csatornával kapcsolatos kijelentéseit. A Panama ENSZ-nagykövetsége által António Guterresnek címzett és a panamai kormány által a sajtóhoz is eljuttatott levélben azt kérik a főtitkártól, hogy tolm
jan. 22
10:09
Pintér minisztériuma nem illetékes WHO ügyben (444.hu)
Hiába tartozik oda az egészségügyi államtitkárság, nem véleményezik, hogy Donald Trump kilépteti Amerikát a WHO-ból.
jan. 22
10:15
A XIII. kerületi MSZP-s polgármester fiát igazolta kampánymenedzserének a Tisza Párt (Telex)
Tóth Péter már több kampányt vezetett, így apja, a több mint harminc éve regnáló Tóth Józsefét is.
jan. 22
10:21
Vitályos Eszter szerint végre vége annak az őrületnek, hogy mindenki az lehet, ami akar (444.hu)
A keresztesháborúnkba visszatért a békepárti Trump, úgyhogy felvesszük ezt a szeretetvallást, aki nem akarja, azt meg felnégyeljük.
jan. 22
10:21
Érik a SZÉP-kártya trónfosztása? Rengeteg dolgozó kaphatja ezt az új juttatást helyette 2025-ben (Pénzcentrum)
Az új lakhatási támogatás bevezetésével tovább bővült azoknak a cafeteria lehetőségeknek a köre, melyeket lakáscélokra lehet fordítani. A 150 ezer forintig kedvező adózású lakhatási támogatás mellett ugyanis vannak más új, illetve régebbi béren kívüli juttatások, amelyeket felújítási célokra, jelzáloghitel törlesztésre, vagy bérleti díj fizetésre l
jan. 22
10:27
Navracsics elmondta, mit jelent neki a Tisza (ATV)
A miniszter érdekességként egy tollat is bemutat a Facebook videójában.
jan. 22
10:33
Lázár Jánosék átverték az osztrákokat a Gysev ügyében, a teherszállító szekció máris Tiborcz közelében landolt (SzMo)
Bécsnek lényegében már semmibe nem maradt beleszólása a közös részvénytársaságban. A cég teherszállító társaságának részvényeiből átadnak 62,5 százalékot a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Waberer’s Nyrt.-nek.
jan. 22
10:33
"A helyzet, nincs jobb szó rá, megalázó" – küszködik az ország legfontosabb egyeteme (Telex)
Hiába az ELTE az ország legnépszerűbb egyeteme, még egy középiskolában tanító pedagógusgyakornok is többet keres, mint egy ottani adjunktus. De nem csak ez a probléma: nincs utánpótlás, csökkentették az államilag támogatott férőhelyek számát, és még az NKE-n induló pedagógusképzéssel is versenyezniük kell. Az oktatók szerint azonnali intézkedésekre
jan. 22
10:39
Orbán Viktor hamarosan bejelent valamit (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közölte, hamarosan bejelent egy jó hírt.
jan. 22
10:51
Hadházy: Agyrém az egész – a rákosrendezői Mini-Dubaj felhőkarcolói a légifolyosó útjába esnek (SzMo)
Szakértőkkel számolta ki, hogy a beruházás rekordmagas épületei útban lennének a nemzetközi repülőjáratoknak.
jan. 22
11:03
Újraválasztották Gyurcsány Ferencet (Infostart)
Újra Gyurcsány Ferencet választotta meg elnöknek a párt tagsága – olvasható a Demokratikus Koalíció sajtóközleményében.
jan. 22
11:03
Ősbalos polgármester fia vezeti a Tisza Párt kampányát (hirado.hu)
Tóth Péter lett a Tisza Párt kampányának új vezetője.
jan. 22
11:09
Lázár feltámasztás történetéből egy mondatra épül az idei imahét (Gyulatelevízió)
Az idei ökumenikus imahét második állomását tartották hétfőn az evangélikus templomban. A 2025. évi imahét imádságait és elmélkedéseit az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége készítette. A megemlékezés kivételes alkalmat teremt arra, hogy együtt éljük meg és ünnepeljük a keresztények közös hitét a zsinaton megfogalmazott hitvallás szerint.
jan. 22
11:21
A miniszterelnök bejelentette, hogy hamarosan jó hírrel érkezik (hirado.hu)
A miniszterelnök szerda délelőtt a Facebookon jelezte, hogy hamarosan "jó hírről" fog beszámolni.
jan. 22
11:21
Túrós csuszából is készült csoki Nagykanizsán (Hungarianpress)
Túrós csuszás csokoládéval kísérletezik a nagykanizsai cukrász. Lehet, hogy a túrós csuszás csokoládé lesz az új világszenzáció? A dubai csoki világhódító sikere után bármi elképzelhető, hiszen az arab ihletésű édesség egyik alkotóeleme is tészta. Jakabfi Dávid nagykanizsai cukrászműhelyében elkészítette a túrós csuszás fehércsokoládét, melyet egy
jan. 22
11:21
Nacsa Lőrinc szerint a vajdasági mentorprogrammal Szerbia és Magyarország is nyer (vasárnap.hu)
Szükség van a mentorprogramra, mert a vajdasági magyar vállalkozók, a vajdasági magyar közösség, az egész magyar nemzet, Magyarország, de a többségi szerb társadalom és Szerbia is nyer vele – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Palicson a vajdasági gazdasági mentorprogram negyedik fordulójána
jan. 22
11:27
A DK tagjainak 97 százaléka arra szavazott, hogy Gyurcsány maradjon a párt elnöke (Telex)
A Demokratikus Koalíció elnöke nyilvános beszédet fog tartani a február 2-i tisztújító kongresszuson.
jan. 22
11:39
Újra megnyitják a Miskolci repülőteret (hirado.hu)
A Miskolc City Airport megkapta a létesítési engedélyt az új, polgári célú, speciális repülőtér kialakítására Miskolcon – jelentette be Csöbör Katalin sajtótájékoztatón szerdán a vármegyeszékhelyen.
jan. 22
11:45
Talpas pohár, muzsikusok - Orbán Viktor így köszönti a magyar kultúra napját (SzMo)
A posztra szerdán délelőtt már több mint ezer hozzászólás érkezett, és nem mindenki ért egyet azzal, ahogy a jelenlegi kormány a kultúrát kezeli.
jan. 22
11:45
Zsigó Róbert: A gyermekes családokat, nem pedig a migránsokat kell támogatni (Demokrata)
Magyarország az egyetlen, ahol a kormány eddig is rendszeresen megkérdezte az embereket.
jan. 22
11:51
Jakab István: Az európai gazdák számára katasztrófa lenne Ukrajna uniós csatlakozása (vasárnap.hu)
Ukrajna európai uniós csatlakozása az európai, de főként a szomszédos országok gazdái számára katasztrófa lenne – mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Jakab István a rádióban és az M1 aktuális csatornán is kiemelte, hogy Ukrajna uniós csatlakozá
jan. 22
11:57
Elárulta, hogyan fog győzni Magyar Péter - először és utoljára szólalt meg a Tisza új kampánymenedzsere (SzMo)
Tóth Péter a XIII. kerületi MSZP-s polgármester, Tóth József fia. Elárulta, hogy miért döntött a TISZA Párt mellett, és azt is, hogy matematika alapú kampányt szeretne.
jan. 22
11:57
Ferencz Orsolya: Az EU számára fontos az űrszektor fejlesztése (Demokrata)
Az Európai Unió már megkezdte a közös uniós űrügyi jog, az űrszektor bizonyos vonatkozásait szabályozó a space law megalkotását,
jan. 22
12:21
Trump csillagászati összegeket szán a mesterséges intelligencia fejlesztésére és kiterjesztésére (vasárnap.hu)
Donald Trump amerikai elnök a minden idők legnagyobbjaként jellemzett infrastrukturális beruházást jelentette be kedden a mesterséges intelligencia fejlesztésének elősegítésére. Az elnök a Fehér Házban közölte, hogy hatalmas adatközpontok épülnek majd szerte az Egyesült Államokban, hogy támogassák a mesterséges intelligencia működtetését. A fejlesz
jan. 22
12:33
Nagy Mártonék vizsgálják: 100 termék az online árfigyelőn? Hal, kávé, édesség… (ATV)
A kormány jelenleg az online árfigyelő rendszer kiterjesztését vizsgálja olyan termékekre, mint a halak, kávé, tea, rizs, további tejtermékek, marhahús, sertés kolbászok, zsemle, édességek, kakaópor.
jan. 22
12:33
Sára Botond szerint nem igaz, hogy Budapest visszakapja a befizetett milliárdokat az államtól (Telex)
A főispán szerint Karácsony Gergely félretájékoztatja a budapestieket: a főpolgármester kedden ugyanis arról beszélt, a bíróság a főváros javára döntött a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban.
jan. 22
12:39
A román mélyállam célkeresztjében (Demokrata)
A magyar köztisztviselők ellen évek óta szisztematikus hajtóvadászat zajlik, a mintázatba a marosvásárhelyi ügy is illeszkedni látszik.
jan. 22
12:45
Kaposvári tánccsoport lépett fel a zalaegerszegi toborzó iroda megnyitóján (Telex)
A Soldier című produkciót adták elő.

Keresés