2025. január 16. csütörtök

jan. 16
18:54
Karácsony Gergely már a nyárra készül (Infostart)
"Télen kell készülni a nyárra: idén is lesz rakpartnyitás, nem is akárhogy! – írja közösségi oldalán a főpolgármester.
jan. 16
19:06
Gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét és feleségét (Infostart)
A Központi Nyomozó Főügyészségen bejelentés alapján, folyamatban lévő nyomozásban jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét. A főügyészség az InfoRádióban azt is közölte, hogy az ügy gyanúsítottja a hatóság elnökének felesége is.
jan. 16
19:06
Gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét: magáncélokra is használhatta a szervezet pénzét, emiatt indult büntetőeljárás (Telex)
Az Integritás Hatóság vezetőjével szemben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat büntetőeljárást. A gyanúsítás szerint Biró többek között a saját, felső kategóriás szolgálati autóján kívül bérelt egy másik, szintén felső kategóriás autót a feleségének is. Biró Ferencet annak idején az Állami Számvevőszék elnöke nevezte ki.
jan. 16
19:18
Magyar Péter és Gulyás Gergely azon vitatkozik, melyikük nagyobb áruló (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 16
19:36
Március 15-től ismét lezárják a pesti alsó rakpartot az autósok elől (hirado.hu)
Március 15. és október 26. között minden szombaton és vasárnap, valamint minden munkaszüneti napon lezárják a pesti alsó rakpart.
jan. 16
19:54
Simicska Lajos sorsára juthat Rogán Antal? Ligeti Miklós a szankciós botrányról és arról, mit vár Magyar Pétertől (Menedzsment Fórum)
Nem szabad csodát várni a Rogán Antal elleni amerikai szankcióktól, de nagyon megnehezítheti a legnagyobb hatalmú NER-miniszter életét a lépés. Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi vezetője a Klasszis Podcastban beszélt a Rogán elleni jogi eljárás lehetőségeiről, a miniszter szerepéről a magyarországi korrupcióban, de arról
jan. 16
20:00
Itt a bliccelők toplistája: kétmilliós pótdíjat fizetett egy budapesti nő a BKK-nak (ATV)
A Budapesti Közlekedési Központ csütörtöki közleménye szerint tavaly a legnagyobb összegű pótdíjat egy 48 éves budapesti nő fizette be, aki több mint hét év halogatás után összesen 1 977 401 forintot rendezett. Ez az összeg tette őt 2024 legnagyobb pótdíjat befizető bliccelőjévé.
jan. 16
20:30
Pozitívan értékelte Magyarország középtávú költségvetési tervét az Európai Bizottság (hirado.hu)
A bizottság is úgy ítéli meg, hogy a kedvezőtlen külső gazdasági körülmények ellenére a következő években mind a költségvetés hiánya, mind az államadósság folyamatosan csökkenni fog.
jan. 16
20:30
Olyan oldalt ajánl a kormány az Ügyfélkapu+-hoz, amiben orosz mérőkód fut (SzMo)
Új korszak kezdődött az állami ügyintézésben: az Ügyfélkapu helyét az Ügyfélkapu+ vette át, amely biztonságosabb belépési módot kínál. Az egyik ajánlott kódgenerátor, a TOTP.APP azonban orosz fejlesztés lehet.
jan. 16
20:36
Biró Ferenc: A személyemet támadják, az Integritás Hatóságot akarják ezzel ellehetetleníteni (Telex)
A hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel vádolt Biró panasszal élt, pénteken sajtótájékoztatót tart az ügyéről.
jan. 16
20:36
Gyula Tv Híradó 2025.01.16. (Gyulatelevízió)
Témák: Szerdán Jonathan Lacôte, Franciaország magyarországi nagykövete látogatott Gyulára, hogy megismerje az Airbus Helicopters Hungary működését. Az üzemlátogatás után Görgényi Ernő polgármester a városházán fogadta a nagykövetet, ahol rövid sajtótájékoztató után, a fürdővárosban működő gyáregység fejlődéséről és a jövőbeli tervekről egyeztettek.
jan. 16
20:42
Most közölték a rossz hírt: még több influenzás lesz a következő hetekben (ATV)
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtöki tájékoztatása szerint a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja csökkent az országos szennyvízmintákban a 2025. január 6. és 12. közötti időszakban.
jan. 16
21:18
Nem ilyen repülőrajtról álmodott az indiai dzsungelből visszatérő Orbán (Telex)
Valószínűleg nem az egyre emelkedő benzinárakra és az ismét meglóduló inflációra gondolt a Vasco da Gama nyomába eredő miniszterelnök, amikor fantasztikus 2025-ös évet vizionált. Nem csak a kedvezőtlen gazdasági mutatók okozhatnak fejfájást a Fidesznek: rögtön az új év első napjaiban több olyan kellemetlen ügybe is belefutottak, amiknek kapcsán mag
jan. 16
21:24
Kihallgatták az Integritás Hatóság elnökét, aki alaptalannak tartja az ellene felhozott vádakat (hirado.hu)
A hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel kapcsolatos gyanú alaptalan, ellene panasszal éltem – közölte Biró Ferenc Pál.
jan. 16
22:00
Gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét (ATV)
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön bejelentette, hogy gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét. A gyanú szerint a férfi jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűncselekményeket követett el.
jan. 16
22:00
"Az utolsó dominó...?" – Schadl György újabb rejtélyes poszttal jelentkezett (SzMo)
Az ügy január végén folytatódik a bíróságon, ahol újabb tanúk vallomásai várhatók. Közben egy újabb korrupciós vádemelés is megnehezíti a végrehajtók exelnökének helyzetét.

Keresés