A víz körforgása, a hidrológiai ciklus felgyorsult az elmúlt évtizedekben, ezért váltják kis eltéréssel az aszályokat az árvizek - erről is beszélt az Inforádió Aréna című műsorában Szöllősi-Nagy András hidrológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának egyetemi tanára.
A Batthyány téri hév megállóban kővel teli vasúti kocsikkal ellensúlyozzák a Duna nyomását, az M2-es metró már nem áll meg itt, az aluljáróba tilos lemenni.
130 pontos kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlönyben Orbán Viktor szignójával. Ezek nagyrészt megszorítások, amelyek lényege, hogy a kabinet több nagy projekttől elvonja az állami többletforrásokat, illetve leállítja vagy csökkenti a finanszírozásukat. Ezek között van a budapesti Diákváros, a Budapest–Belgrád vasútvonal kapcsán felmerülő tele
A helyettes államtitkár bejelentette: hamarosan elindul egy új honlap, amelynek célja, hogy a tehetséggondozást szolgáló pályázatok, ösztöndíjprogramok megtalálhatók legyenen rajta.
Új törvény kell a fizetésképtelenségi eljárásokról.Ehhez pedig Nagy Márton, Gulyás Gergely, Tuzson Bence, Varga Mihály, Lantos Csaba és Rogán Antal közreműködésére is szükség van. A miniszterek minderre 2025. június 30-ig kaptak időt
Az áradó Dunában "wellnessezni" szigorúan tilos és életveszélyes, sokan mégis úgy döntöttek, kihasználják az indián nyár adta kellemes hőmérsékletet, kihozva a maximumot az árvízből is. Ez azonban kifejezetten rossz ötlet: amellett, hogy tilos, a folyónak nagy a sodrása, illetve rengeteg szennyező anyagot tartalmaz: uszadékfát, ártereken eldobott m
Az árvízhelyzet miatt az előkészületek múlt héten kezdődtek, amikor az állatkert "zooperatív törzse" összeült. Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője a hirado.hu-nak azt mondta, hogy a dámvadak költöztetése volt a legbonyolultabb és külön figyelmet érdemelt Karcsi, a gólya is.
Az energia- és a klímapolitika nem veszélyeztetheti az európai autóipar versenyképességét – mondta Lázár János pénteken Budapesten, miután a magyar EU-elnökség keretében a Közlekedési Tanács informális ülést tartott.
Nem áll titkosszolgálati védelem alatt Cristiana Bársony-Arcidiacono, a libanoni robbantásokkal összefüggésbe hozott BAC Consulting Kft. tulajdonosa – közölte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) a Telex megkeresésére.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács Miniszteri Bizottsága pénteken felszólította a magyar hatóságokat, hogy haladéktalanul hozzák összhangba az életfogytig tartó szabadságvesztésre vonatkozó nemzeti jogszabályaikat az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával. Azt is kérték, hogy a kormny dolgozzon a legál
A legfrissebb előrejelzések szerint Győrnél szombaton, 660-680 centiméteres szinten tetőzik a levonuló árhullám – tudtuk meg Szegi Attilától, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivő-helyettesétől.
Péntek délelőtt leállt a budapesti bérbiciklis rendszer. A már felvett bicikliket nem lehetett visszaadni, a tárolóban lévőket pedig nem lehetett felvenni. A BKK elárulta, mi volt az oka a rendszer leállásának, illetve arról is írtak, hogy akiknek esetleg a szolgáltatás teljes helyreállásáig díjat számol fel a rendszer, azokat kompenzálják.
A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács Miniszteri Bizottsága pénteken felszólította a magyar hatóságokat, hogy haladéktalanul hozzák összhangba az életfogytig tartó szabadságvesztésre vonatkozó nemzeti jogszabályaikat az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával.
A Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóság járőrei Budapest X. kerületében láttak el gépkocsizó járőrszolgálatot szeptember 19-én este. A Kerepesi úton egy személyautó sofőrje ijedt arccal gurult melléjük, majd kezével mutogatva a segítségüket kérte.
A Váci Fegyház és Börtön közvetlenül a Duna partjával határos, itt a büntetés-végrehajtás munkatársai a védvonal megerősítésével felkészülten várták az egyre növekvő árhullámot, amely a mai napon elérte a börtön területét. Az ár megközelítette azt a több ezer homokzsákból álló védművet, amelyet többek között a fogvatartottak is az elmúlt napokban f
Az OVF szóvivője hangsúlyozta, hogy árvízi jelenségek nagyon nagy számban várhatók, a vízügyeseken és a gátakon dolgozókon hihetetlenül nagy a felelősség, és nagy szükségük van nyugalomra.
Az "Emberek az emberekért" című eseményen fellépett többek között Mácsai Pál, Für Anikó, Nagy Zsolt, Pogány Judit, Rost Andrea, Halász Judit, Jordán Tamás, Bródy János, Cserhalmi György, Molnár Áron és Lengyel Tamás is.
A kormányhatározat jelent meg csütörtök este a Magyar Közlönyben. Az Orbán Viktor által aláírt rendelkezés azokat a projekteket és beruházásokat sorolja fel, amelyektől a kormány megvonja az állami többletforrásokat, csökkenti a finanszírozásukat vagy adott esetben teljesen le is állítja azokat
A csigahét programjai várták ezen a héten a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium első éves tanulóit. Ez a program hozzájárul ahhoz, hogy erősödjön a kilencedikes diákok közösségformálása. A végzős tanulók minden napra terveztek valamilyen programot az új karácsonyisok számára. A nyári szünetben született meg az a rendelet, amely szerint korlátozz
Témák: – A vízmegőrző gazdálkodásra biztatják a gazdákat Békés vármegyében. A térségben 50-70 milliméter csapadék hullott átlagosan, amely hozzájárul ahhoz, hogy az őszi vetésű növények zökkenőmentesen fejlődjenek. – A levonuló árhullám nyomán új feladatok várnak a Duna mentén védekező gyulai vízügyesekre. Lúczi Gergely igazgató elmondta, a csapat
Repül az idő. A Fidesz egyik közpénzzel megtámogatott politikai kutatóintézetének vezetője és Magyar között ma már masszív közéleti lövészárok húzódik.
A dunai árhullám lassan vonul le, a fővárosnál a szakemberek szerint szombaton vagy vasárnap tetőzhet. A Duna vonalán már hosszú napok óta dolgoznak a különböző szervezetek és önkéntesek az árvízi gátakon. Péntek este Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere elképesztő fotókat posztolt a városban tomboló árvízről.