A Pénzügyminisztérium jelenleg is dolgozik a szeptemberi, budapesti pénzügyminiszteri ülés előkészítésén. A kétnapos magas rangú találkozón a jegybankelnökök mellett részt vesz az IMF vezérigazgatója, az EBRD és az EIB elnöke, valamint az OECD főtitkára is - közölték a tárca részéről az atv.huval.
Több mint száz iskolatáska és különböző tanszerek – ez a mérlege az idei Ne dobd ki az iskolatáskád adománygyűjtő akciónak. Nyíregyháza önkormányzata és az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. évek óta meghirdeti a kezdeményezést, amelyben használt, de még jó minőségű eszközöket gyűjtenek rászoruló gyermekek számára. A társaságnak ket
A becsengetéssel egyidőben megkezdőnek az őszi kulturális programok az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Repisky Dániel ügyvezető kiemelte, a szeptemberi-októberi programkínálatban minden korosztályt igyekeznek megszólítani. Színes programokkal indítja őszi programsorozatát az Erkel Ferenc Művelődési Központ. Repisky Dániel ügyvezető kiemelte,
Ezen túlmenően a Médiatanács több mint hétmillió forintos bírsággal sújtotta a Rádió 1-et is, amiért a Balázsék című műsorban a szervátültetésekről gúnyolódtak, obszcén nyelvezetet használtak, és szexuális utalásokat tettek.
Annak ellenére, hogy a védőnők munkáját szavakban elismerik, szeptembertől jelentős anyagi visszaesés várható. A Dél-pesti Centrumkórházban dolgozó védőnők fizetése több tízezer forinttal is csökkenhet, és több más intézményben is hasonló helyzet várható. A védőnői ágazatban már korábban is megvonták a pótlékokat, és az alapvető munkafeltételek is
Szikrázást okozó ADHD-s vörös vércse, ismeretlen okból belobbant kerti vécé, és fára felmászó, de lejönni már nem tudó fiatal – a tűzoltóság tegnapi esetei annyira abszurdak, hogy ha nem lennének igazak, kitalálni se lehetne őket.
Hetekkel a botrányok után megszólalt a hallgatói szervezet. Elvárják, hogy a gólyák minden rendezvényen tudjanak kihez fordulni, ha nem megfelelően bánnak velük.
Visszahívta és kivonta a forgalomból a Tesco a Kettle burgonyacsipsz több tételét - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívásában.
A HungaroMet adatai szerint idén júliusban már a tizenharmadik olyan egymást követő hónap ért véget, ami az ERA5 adatbázisban a legmelegebb volt az adott hónapok sorozatában. Bár szokatlan, de hasonló havi globális hőmérsékleti rekordsorozat korábban 2015/2016-ban fordult elő. Európában a júniusi átlaghőmérséklet 1,57 Celsius fokkal haladta meg az
A laptopokon szinte mindent meg lehet csinálni, amit a telefonokon, és még kevésbé is terelik el a diákok figyelmét. A Tanárblog szerzői szerint a tanárok nem mindig arra használják a telefonokat, amire valók. Néhány hasznos tipp a mobilok alkalmazására a tanításban.
Az elmúlt hetek eseményeire való tekintettel a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) Választmány egy nyílt levelet fogalmazott meg a hallgatói képviselők és a gólyatábor-szervezők felé. Pontokba szedték, hogy az ország valamennyi gólyatáborának szervezésében mit kell észben tartani. Szerintük az emberi méltóság, a tiszteletteljes b
A minisztérium a Telexnek küldött válasza szerint Mészáros Csaba állításával ellentétben Maruzsa Zoltán nem tudta, hogy mik a gimnázium vezetésének tervei a diákok okostelefonjaival.
Visszahívta és kivonta a forgalomból a Tesco a Kettle burgonyacsipsz több tételét - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön közzétett felhívásában.
A kormány tévedhetetlenségének védelme fontosabbnak bizonyult, mint az, hogy Magyarország egyik vezető gimnáziuma ne veszítse el igazgatóját napokkal a tanévkezdés előtt - mondja Ranschburg Zoltán. Kiszelly Zoltán úgy fogalmazott: "Mészáros Csaba 24 éve volt igazgató? Akkor pláne nem mehetett volna szembe a kormányzati egységesítési céllal!"
GyerekSóstó sorozat még nem fejeződött be! Június 30-án sokan várták, azonban Kovácsovics Fruzsina betegsége miatt elmaradt a koncert elmaradt a koncertje.
"Az az álláspontunk, hogy nem biztos, hogy feltétlenül a személyek oldják meg, személycserék oldják meg azokat az évtizedek óta húzódó problémákat, amelyek mind a fejlesztésből, beruházásból megtakarításra kerültek, illetve fogalmazhatok úgy, hogy nem kerültek befektetésre a MÁV életében" - fogalmazott Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének eln
Nagy valószínűséggel medvét láttak járókelők Miskolcon, az Avason, a Horváth-tetői játszótér környéki erdősávban csütörtök délelőtt - közölte a város önkormányzata.
Nagy valószínűséggel medvét láttak járókelők Miskolcon, az Avason, a Horváth-tetői játszótér környéki erdősávban csütörtök délelőtt – tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.
Ismét emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében, Kolibica üdülőtelepen: az állat a háza udvarán támadt rá az 54 éves férfira, aki megsérült, és kórházba szállították - írta csütörtökön a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása alapján az Agerpres.
Kihirdették a pótfelvételi ponthatárait. Idén 32 egyetem és főiskolai hirdetett meg férőhelyeket a pótfelvételin agrár, hitéleti, informatikai, műszaki, orvos- és egészségtudományi, pedagógusképzés, sporttudományi, illetve természettudományi szakokon.
Nagy valószínűséggel medvét láttak járókelők Miskolcon, az Avason, a Horváth-tetői játszótér környéki erdősávban csütörtök délelőtt - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.
A gólyatáborokat a hallgatói etikai kódex szerint kell megszervezni – írta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) csütörtökön. A tájékoztatás szerint a tárca felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szerdán egyeztetett a hallgatók érdekképviseletét ellátó Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának
A Magyar Külügyminisztérium egyelőre nem nyújt jogi segítséget annak a magyar férfinak, aki a múlt héten vettek őrizetbe az amerikai hatóságok, miután 200 darab, embargó alá tartozó speciális rádiókészüléket akart kicsempészni Oroszországba. A nyomozás még alig indult el, máris kémfilmekhez hasonló szálakra derült fény. Például kiderült, hogy H. Be
Jellemzően napos, meleg idővel búcsúzik az augusztus, zápor, zivatar legfeljebb pénteken alakulhat ki. Napközben 32-36 Celsius-fok között várható a csúcshőmérséklet, hajnalban 17-22 fok várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. friss előrejelzéséből.
A nyár végével megkezdődött a fülesbaglyok beáramlása a lakott területekre. Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület-vezető kiemelte, a jelenség érdekes és szokatlan, hiszen korábban csak az ősz végével jelentek meg a városokban a madarak. Minden évben általános, hogy a városok környezetében élő baglyok késő ősszel vagy a tél elején behúzódnak a l
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője teljesen elvesztette a kontrollt, s rendkívül veszélyes és észszerűtlen javaslatokat tett a Közel-Kelet vonatkozásában is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.
Nyílt levelet küldött a hallgatói képviselőknek és a gólyatáborok szervezőinek az elmúlt hetek eseményeire való tekintettel a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) választmánya - közölte a szervezet.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője feltételhez kötötte és annak hiányában nem kívánt élni a legfőbb ügyésszel való, általa kért személyes találkozó lehetőségével - közölte a Legfőbb Ügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Rejtélyes idegen tűnt fel a leggazdagabb magyarok "térképén", sőt, ha az adatok valósak, akkor világviszonylatban is a legtehetősebbek közé tartozik a 66 éves, magát nyugdíjasnak valló, korábban offshore-ozással is összefüggésbe hozott, jelenleg Máltán élő férfi. A vállalkozó papíron 15-ször gazdagabb, mint Mészáros Lőrinc. De vajon mi lehet a való
Infláció feletti fizetésemelésre és cafeteria juttatásokra is számíthatnak a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások dolgozói. A K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adatai alapján a kkv szektorban 8,2 százalékos béremelés várható és a cégek fele béren kívüli juttatással is tervez a következő egy évben - olvasható a bank közleményében. Emel
Nyílt levelet küldött a hallgatói képviselőknek és a gólyatáborok szervezőinek az elmúlt hetek eseményeire való tekintettel a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) választmánya - tájékoztatta a szervezet csütörtökön az MTI-t.
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője feltételhez kötötte és annak hiányában nem kívánt élni a legfőbb ügyésszel való, általa kért személyes találkozó lehetőségével - közölte a Legfőbb Ügyészség
Témák: – Új, megbízott igazgató tölti be a vármegyei vöröskereszt vezetői feladatait. Jankó Erzsébet célja, hogy minél több fiatal figyelmét felhívja a véradásra. – A becsengetéssel egyidőben megkezdőnek az őszi kulturális programok az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Repisky Dániel ügyvezető kiemelte, a szeptemberi-októberi programkínálatban mi