Újra felmondják a vasút hangosbemondóinak szoftveres szövegeit, a két típusú rendszer két üzemeltetője ezért, illetve a hozzá kapcsolódó szoftverfrissítésért összesen 290,6 millió forintot számlázhat ki a MÁV Zrt.-nek.
Az egészségügyi államtitkár egy interjúban azt mondta, hogy a Tisza Párt elnökének célja a kórházlátogatásokkal kizárólag a balhé és az indulatkeltés volt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzésének hatására mégis nyereségessé vált a veszteséges halbolt. Az egyéni vállalkozó együttműködött a NAV munkatársaival, így bírság helyett önellenőrzéssel zárult az eljárás.
"Kiss Lászlónak ugyanolyan konstruált, megépített, hamis bizonyítékra épülő üggyel kell szembenézni, mint annak idején Tátrai Miklósnak, Czeglédy Csabának vagy éppen Molnár Gyulának" – mondta Vadai Ágnes szerdán, a főügyészségnél tartott sajtótájékoztatóján.
A DK kihallgatási jegyzőkönyvekből vett idézetekkel próbálja bizonyítani, hogy a korrupcióval gyanúsított óbudai polgármester ügyében koncepciós eljárás zajlik.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Elkezdődött a szüreti időszak, a borkészítőknek figyelniük kell a pincéikben a mustgázképződés veszélyeire - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családokat meg tudjuk erősíteni Magyarországon és a Kárpát-medencében egyaránt, hangzott el az átadón.
Felmentette a Belügyminisztérium a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját, miután a kormány-határozat ellenére úgy döntött, hogy az iskolában nem veszik el a diákoktól a telefonokat tanítás előtt. A tantestület elfogadhatatlannak tartja az igazgató felmentését. A minisztérium pedig azt közölte, hogy egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan
Júliustól Pörneki Attila lett a Gyulai Szakképzési Centrum főigazgatója. A korábban az orosházi Kossuth Lajos szakképző intézményt vezető szakemberrel a 3Téma műsorában az új feladat kihívásairól, a jövő terveiről és a marketingkommunikáció megnövekedett szerepéről beszélgettünk. Nyáron vezetőváltás történt a Gyulai Szakképzési Centrum élén. A fő
Témák: – A gyorsan változó világban rendkívüli szerepet kap a rugalmasság – mondta 3Téma című műsorunkban Pörneki Attila. A Gyulai Szakképzési Centrum frissen kinevezett főigazgatója többek között arról beszélt, hogy felértékelődik a duális partnerek, a marketingkommunikáció és az innováció jelentősége. – Hamarosan jelentős előrelépés történhet a k
Júliustól Pörneki Attila irányítja a Gyulai Szakképzési Centrumot. A főigazgatóval a 3Téma műsorában az új feladat kihívásairól, a jövő terveiről és a marketingkommunikáció megnövekedett szerepéről beszélgettünk.
Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Polt Péter legfőbb ügyész és Simonka György meghallgatását is kezdeményezi Sebián-Petrovszki László az interjúban elhangzottak miatt.
Rengeteg magyar és külföldi fejlesztésű digitális újdonsággal bővült a hazai oktatási rendszer, és a mesterséges intelligencia is sokat tud segíteni a diákoknak, a tanároknak, de akár a szülőknek is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs matematikatanár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar oktatója. Beszélt az o
Dúlnak az indulatok a Horn Gyuláról elnevezett sétány miatt, amelyet jogszerűtlennek ítélt a Fővárosi Törvényszék. Horn anno külügyminiszterként készítette elő és 1990 márciusában ő is írta alá a magyar–szovjet csapatkivonási megállapodást. Élete során több tucat díjat és elismerést kapott. Egykori párttársai kiálltak a volt magyar miniszterelnök m
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az idei szüret kezdetével arra figyelmezteti a borászokat, hogy az újbor erjedése közben keletkező mustgáz életveszélyes lehet.
Néha szembe jön az emberrel a Facebookon vagy más közösségimédia-felületen, hogy egy korábban elhunyt ismerősük megoszt, lájkol valamit vagy épp hozzászól valamihez, esetleg üzenetet küld valakinek. A Redditen röppent fel egy ilyen téma, így arra kerestük a választ Csehák Hajnalka pszichológussal, mi állhat az effajta viselkedés mögött.
Több száz fős tömeg gyűlt össze a Madách Imre Gimnázium előtt szerda este 7 órakor, miután az iskola igazgatóját, Mészáros Csabát azonnali hatállyal felmentette a Belügyminisztérium az intézmény éléről azt követően, hogy az iskola kijelentette, nem veszik majd el a diákoktól a digitális eszközöket. A spontán kialakult tüntetésen mindenki egyértelmű
Egy Mátészalkán közlekedő sofőr számolt be egy nem mindennapi történésről, amit a településen látott. Ugyanis az ablakon kinézve állítólag egy párt pillantott meg, akik a buszmegállóban fajtalankodtak. A közterületen egymásnak eső páros annyira belemerült az aktusba, hogy kis híján a kocsik előtt végezték...
Magyar Péter folytatja az országjárást, ezúttal iskolákat látogat meg, és a vasúti közlekedés problémáit mutatja be. A Tisza Párt elnöke az Egyenes Beszédben azt mondta, a kórházak esetében hatásos volt a nyilvánosság ereje. A tanárszakszervezet örül az akciónak, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke szerint viszont ez nem más, mint bu
Az októberben megalakuló Fővárosi Közgyűlésben két nagy erő van: a Tisza Párt és a Fidesz. Ahhoz, hogy működőképes maradjon Budapest, a többség nélkül maradt Karácsony Gergelynek valamelyikükkel együtt kell majd működnie. Eltávolodik a főpolgármester a DK-tól? Egyáltalán milyen "közös ügyek" vannak?
Régen augusztus 20-ával véget ért a balatoni szezon, ám most a tóparton is folytatódott a nyár, és ősszel is várják a kirándulni, pihenni vágyókat - mondta el az InfoRádióban a Balatoni Kör elnöke. Beszélt arról is, hogy a külföldiek tavasszal és ősszel talán már többen is lehetnek, mint nyáron, mert nekik más dolgok fontosak, mint a magyaroknak.
Októberig egészen biztosan biztosított az óbudai önkormányzat működése, annak ellenére, hogy a polgármestert, a június 9-én újraválasztott Kiss Lászlót, valamint egyik alpolgármesterét, az egyéni képviselői mandátumot is nyert Czeglédy Gergőt a bíróság letartóztatta. Október 15-ig azonban meg kellene tartani az új képviselő-testület alakuló ülését,
Tavaly a csatornánál elkövetett bakija miatt kirúgták a Hír Tv-ből Pálffy Istvánt, aki korábban elmondta, mindössze annyit bánt meg, hogy nem fordított kellő figyelmet a jelekre, ugyanis már a közegből érezte, csak arra várnak, hogy hibát vétsen és kikezdhessék. Ezt követően katonának jelentkezett, de túl hosszúnak bizonyult a felvételi procedúra,
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Zala vármegyei Zalakomárban és Zalaboldogfán, mert a június 9-i általános választáson szavazategyenlőség alakult ki az első helyen végzett jelöltek között.
A Pilisvörösvár és Rákos között közlekedő S76-os vonatok április 7-től május 31-ig jegyvizsgáló nélkül közlekedtek. A tesztelési, majd pedig az értékelési folyamatot követően a MÁV számos elővárosi és vidéki vonalra is kiterjeszti a – Nyugat-Európában és néhány térségbeli országban már megszokott – kalauz nélküli közlekedést.
Immár angol nyelven is elérhető a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, 21 magyar egyetem részvételével működő UniSpace program, amely egyedülálló posztgraduális képzési formát nyújt négy szakirányon az űrtevékenységgel kapcsolatosan.
Mészáros Csaba azt írja Facebookon: ő már jelezte korábban is Maruzsa Zoltánnak, hogy nem fogja betartani a mobiltelefonos rendeletet, akinek akkor ez még rendben volt. Aztán jött a média, és a minisztériumnak precedenst kellett teremtenie.