Ismét elindította "Legyen öröm az iskolakezdés" elnevezésű adománygyűjtését a Katolikus Karitász; a segélyszervezet szeptember 15-ig várja a felajánlásokat.
Gyurcsány Ferenc beszólt Orbán Viktornak, hogy miközben a magyarok már egy hete küzdenek Párizsban az olimpián, a miniszterelnök az első aranyig semmit sem posztolt. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint amiatt, mert a kormányfőt a küzdelem nem érdekli, neki kizárólag a győzelem fontos. Gyurcsány azt sem érti, hogy vezethet ilyen mentalitással egy
Márki-Zay Péter polgármester szerint lehet, hogy a veszprémi székhelyű Balaton Busz pályázaton való indulása nem "teljesen véletlen és spontán", a jelenlegi szolgáltató pedig úgy véli, a győztes nem felelt meg a kiírásnak.
Világszerte minden évben augusztus 2-án emlékezünk meg a roma holokausztról, azaz azokról a roma emberekről, akik a második világháborúban a Harmadik Birodalom által végrehajtott etnikai tisztogatásban haltak meg. Magyarországon ezen felül a 2008-2009-es években elkövetett romagyilkosságokról is megemlékeznek, ami a magyarországi kriminalisztika tö
Maradandó sérüléseket szenvedett a Nemzeti Színházban történt balesetben Horváth Lajos Ottó - derült ki egy friss igazságügyi orvos szakvéleményből. A színész soha többé nem fogja tudni behajlítani a bal kezét, a szorítóereje is magas százalékban csökkent.
A Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány újabb önzetlen felajánlást kapott Veres András ügyvezető Kaskó Andrea és Szabó Roland jóvoltából. Az alapítvány huszonöt önkéntes segítője kaphatja meg a jövőben a kolbászból és a fotóalbumból álló ajándékcsomagot. A Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány újabb önzetlen felajánlást kapott Veres András ügyv
Mindenkit megrázna, ha arról értesülne, hogy olyan súlyos betegségben szenved, amely visszavonhatatlanul megváltoztatja az életét. Varga Krisztina élete kilenc évvel ezelőtt vett radikális fordulatot, ám ő nemhogy nem roppant össze, de hivatásra lelt a büntetés-végrehajtásban és sportolói karrierre a tollaslabda világában. Tavaly a szervátültetette
Az Edda frontembere hosszú éveket töltött azzal, hogy elsajátítsa a táltos tudományt, vagyis hogy parancsolni tudjon akár az időjárásnak, vagy a természet erejének. De vajon mikor és miben volt segítség Pataky Attila számára, hogy ismeri, érti és irányíthatja is a minket körül vevő látható és láthatatlan világot?
Augusztus 17-től már Kőbánya-alsó vasútállomásig közlekednek a 75-ös trolik. A pontos útvonalról a járatot használók szavazhatnak majd több hónapon át. A részleteknek az InfoRádió járt utána.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint több oka is van, amiért a horvátok nem megbízhatók. Ezek közül az egyik, hogy ötszörösére emelték az olaj tranzitdíját a háború kitörése óta.
A kánikulai hőségben is kellemes, 26 OC-os körülmények között készülnek az ételek a Gyulakonyha Nonprofit Kft-nél. A város közétkeztetését ellátó klimatizált konyhán nem gond a forróság, most is közel háromezer adag ételt készítenek Egymást érik a hőségriadók a nyári forróságban, amiből a Gyulakonyha munkatársai szinte semmit sem vesznek észre. A
Az alapszabály megsértésére hivatkozva kezdeményez etikai eljárást Leel-Őssy Gábor DK-alapító, akit korábban azért támadt Gyurcsány Ferenc, mert kritizálta őt.
Donáth Anna, a Momentum volt elnöke és EP-képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy kézhez kapta a Fővárosi Nyomozó Ügyészség idézését, amelyben gyanusítottként idézik be azért, mert testével védte Iványi Gábort.
A szakmai szervezetek széles összefogására van szükség a turizmus további fejlesztéséhez, szerencsés lenne például egy éves rendezvénykalendárium összeállítása – mondta Orbán Ráhel, a BDPST Csoport kreatív igazgatója csütörtökön az MCC Feszt kerekasztal-beszélgetésén, melyet a hazai turizmus kilátásairól rendeztek. Hozzátette, az egész Európát sújt
A szarvasi önkormányzat részt venne a kastélyprivatizációs programban, a Csáky-kastély tulajdonjogát szeretné megszerezni, hogy továbbra is ott működhessen a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága - közölte Babák Mihály (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken.
Gyorshajtás miatt kiszabott közigazgatási bírságokkal kapcsolatos problémák ügyét karolta fel a jelenleg már nem politizáló Lelkiismeret ’88. A szervezet szerint ugyanis a rendőrség nem minden esetben szedi be jogosan a kirótt összegeket. Azonban nagyon úgy tűnik, nincs igazuk. Ugyanis egyetlen, a gyorshajtást bizonyító fotó is elég ahhoz, hogy ne
Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt, nyári ellenőrzése, az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel, a szabályszegők sokat kockáztatnak, augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasz
Donáth Anna, a Momentum volt elnöke és EP-képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy kézhez kapta a Fővárosi Nyomozó Ügyészség idézését, amelyben gyanusítottként idézik be azért, mert testével védte Iványi Gábort. „Politikai bosszú és megfélemlítés: gyanúsítottként idézett be az ügyészség csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak