Pintér Sándor belügyminiszter társadalmi egyeztetésre bocsátotta "a nevelő-oktató munka során alkalmazott tartalomszabályozók ismeretéről és az elrendelhető képzés teljesítési kötelezettségéről szóló" miniszteri rendelettervezetét. Az észrevételeket augusztus 13-ig várják. Az InfoRádió Horváth Pétert, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökét kérdezte.
Folyamatosan mennek a rabszállító járművek a győri börtön elől, a Telex úgy tudja, hogy augusztus közepéig végezni fognak a megyei Bv-intézet kiürítésével, bár a Bv továbbra sem közöl részleteket.
Száz nevelőszülő és a gyermekvédelemben dolgozók 8-10 százaléka hagyhatja ott a hivatást a kötelező életvitel ellenőrzés miatt. Állítólag honvédeket vezényelnek a helyükre.
Előreláthatólag 100 nevelőszülő nem folytatja a munkát a "kifogástalan életvitelre" vonatkozó nyilatkozat és vizsgálatok miatt. Több vármegyéből is olyan hírek érkeztek, hogy honvédeket vezényeltek ki gyermekfelügyelői munkakörökbe.
A kedvezőtlen külső hatások ellenére a kormány erősíti az államháztartás egyensúlyát. Az idei évben meghozott intézkedésekkel a kormány mintegy 1000 milliárd forinttal javította a költségvetés mozgásterét. Az intézkedéseknek is köszönhetően a költségvetés július végén 213 milliárd forint többlettel zárt, ami minden idők második legkedvezőbb július
Ismét királynőt választ a Miss Balaton csapata. Az augusztus 17-i megmérettetésig még számos feladat vár a 12 döntőbe jutott lányra, akik közül valakinek a 2022-es királynő, Csupor Olívia adja majd át a koronát Balatonfüreden.
Szerdán számoltunk be arról, hogy egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei szervezet, a Tiszasas Községért Egyesület adománygyűjtéséhez furcsa utalások érkeztek. Kiderült, hogy a csalók parkoltatják náluk azt a pénzt, amelyet Mol-részvények "eladásával" szereztek meg gyanútlan emberektől. A pénzhez még nem próbáltak hozzájutni, ezért a rendőrség nem fogl
Stagnál a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
Labossa Péter Mihály reagált a prédikációjáról készült videóra. Azt állítja, hogy valakik "sajátos módon kiemeltek részeket" a szövegéből, de valójában a holokauszt relativizálásának minden formáját elutasítja. Mindeközben feljelentés született ellene.
A kétszeres paralimpiai bajnok írása komoly kérdéseket vet fel a magyar úszósport jövőjét illetően, és kritikus szemmel vizsgálja a szövetség tevékenységét és kommunikációját.
A magyar kormányon múlik, hogy nemzetbiztonsági kockázat lesz-e a nemzeti kártyából, amivel orosz és belarusz állampolgárok is jöhetnek dolgozni a schengeni határokon belülre. Rácz András Oroszország-szakértő szerint több súlyos ellentmondás is van az ügyben. Ha nem lesz mennyiségi korlátozás, még nehezebb lesz az érkezők alapos átvilágítása, miköz
Nagy figyelmet igényel a Gyulai Közüzemi Kft munkatársaitól a közterületi növények ápolása, gondozás, hiszen a nyári hőségben egy kis hiba is végzetes lehet, már ami a virágok, cserjék, fák túlélési lehetőségeit illeti. Bányai György városüzemeltetési osztályvezető elmondta, ha kellett, és a néha 40 fokot közelítő hőségben ez előfordult, akkor két
Hetek óta egyre fokozódik az aszály Magyarország nagyobb részén, a kukorica- és napraforgóállományok egyre többfelé kényszerérésben vannak és száradásnak indultak, de egyelőre nem várható számottevő eső – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében. Azt írták, az elmúlt egy hétben nagyobb részt száraz volt az időjárás, az érkező
Teltházzal működik Gyula legnagyobb szálláshelye. Az erősnek számító július után ez a tendencia augusztusban is érvényes. Boros Zoltán igazgató kiemelte, a fürdőváros szerencsés helyzetben van, hiszen ezt követően még nincs vége a szezonnak. Szeptember első felében is sok vendégre, elsősorban hosszabb utazásokra számítanak. Jellemzően belföldről
Az Országos Mentőszolgálat tudatta közösségi oldalán, hogy gyerekek mentettek életet a MÁV egyik szerelvényén. Egy férfi lett rosszul a szerelvényen, persze többen azonnal a segítségére siettek. Miután megállapították, hogy a férfi nem lélegzik, egy nő kezdte meg az újraélesztést, gyermekei pedig, ahogy kellett, meghúzták a vészféket.
A rossz hírű vonalon júliusban erősítették meg a biztonsági intézkedéseket. Azóta több mint háromezer embert igazoltattak, száznegyvenet állítottak elő.
Pénteken még főleg az északkeleti országrészben fordulhat elő zápor, néhol zivatar, de szombaton és vasárnap már jellemzően napos időre lehet készülni. A hőmérséklet emelkedik, vasárnap délután már 30-36 Celsius-fok várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Az elmúlt években többször is előfordult már, hogy Pest vármegye nyugati részén és a fővárosban is trágyaszagot lehetett érezni. Úgy tűnik, ez 2024-ben sem marad el.
"Nem mondhatom meg hová megyünk, de el kell bújnunk". Így fogalmazott Simsik Tibor, a július 21-én meggyilkolt kézilabdaklasszis, a többek közt a Debrecen csapatában is játszó Simsik Cyntia édesapja. Tibor a végletekig felháborodott azon, hogy kiengedték lánya vélt gyilkosát és nem fogják annyiban hagyni a történteket.
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter emlékeztetett: a kormány májusban döntött Szatmárcseke és a Himnusz-emlékhely komplex fejlesztéséről.
"Mi mindig nemzetben gondolkodunk. Arra törekszünk, hogy az egységes nemzettudatot tudjuk erősíteni" – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány nyári táborában rendezett beszélgetésen csütörtökön, Keszthelyen.
A tartós infláció miatt jelentősen változnak a vásárlási szokások, sokan szórakozás helyett az otthoni kikapcsolódást választják, illetve a saját márkás termékek is egyre kelendőbbek.