2024. augusztus 8. csütörtök

aug. 8
7:51
Csaknem tizennégyezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 36 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
aug. 8
7:51
Szinte teljesen elfogyott a szamárköhögés elleni vakcina, de a hétvégén újabb szállítmány érkezik (Telex)
Az NNGYK szerint a betegség járványszerűen terjed Magyarországon is, kevesen tudják, de az oltást felnőttkorban is érdemes tízévente ismételni.
aug. 8
7:57
Magyar Péter találkozik Vitézy Dáviddal – már az időpont is megvan (ATV)
A Tisza Párt elnöke az összes fővárosi frakció vezetőjét megkereste, Karácsony Gergellyel már találkozott, Szentkirályi Alexandra elutasította.
aug. 8
8:03
"Az Oktogonon van olyan ház, ahol már csak csak egyetlenegy lakásban van valódi lakó" - Soproni Tamás az Airbnb-betiltásáról tartott konzultációról (SzMo)
Terézvárosban már a lakások 8 százaléka működik rövid távú szálláshelyként. A polgármester szerint most a helyiek dönthetnek, maradjon vagy ne az Airbnb. Ők mindent megtesznek, hogy a szavazók a pro és a kontra érveket is megismerjék.
aug. 8
8:21
Szinte teljesen elfogyott a szamárköhögés elleni oltás (ATV)
Nem kell aggódni, mert hétvégén már jön az újabb szállítmány.
aug. 8
8:27
Közel ezer doboz cigarettát és illegális dohányt talált Budapesten a NAV (hirado.hu)
Egy budapesti vietnámi étteremben bukkantak rá a pénzügyőrök.
aug. 8
8:33
Közel ezer doboz cigarettát és illegális dohányt talált Budapesten a NAV (hirado.hu)
Egy budapesti vietnámi étteremben bukkantak rá a pénzügyőrök.
aug. 8
8:45
A főszerkesztőt is robotra cserélték Gattyánék hírportáljánál (Telex)
A több mint 30 éve újságot író Tarr Péter távozott a laptól, de nem tudni, elküldték-e vagy maga mondott fel.
aug. 8
8:57
Kijöttek a friss adatok: ijesztően drágul több alapvető élelmiszer (ATV)
Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal.
aug. 8
9:15
Nagyon nagy a baj, majdnem teljesen elfogyott a szamárköhögés elleni védőoltás (Blikk)
Olyan sokan szerettek volna hirtelen szamárköhögés ellen ismétlő oltást kapni, hogy szinte teljesen elfogyott a jelenlegi készlet. Ám a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNGYK) szerint hétvégén már érkezik az újabb adag oltás, így aki szeretné, be tudja adatni magának. Már nincs olyan megye, ahol ne ütötte volna fel a fejét a betegség.
aug. 8
9:21
Sokkoló bejelntést tettek Taylor Swifték: szomorkodhatnak a rajongók, ebből nem lesznek koncertek (Pénzcentrum)
Elmaradnak Taylor Swift csütörtökre, péntekre és szombatra szervezett bécsi koncertjei. Az ok: terrorveszély.
aug. 8
9:21
"Az Oktogonon van olyan ház, ahol már csak csak egyetlenegy lakásban van valódi lakó" - Soproni Tamás az Airbnb-betiltásáról tartott konzultációról (SzMo)
Terézvárosban már a lakások 8 százaléka működik rövid távú szálláshelyként. A polgármester szerint most a helyiek dönthetnek, maradjon vagy ne az Airbnb. Ők mindent megtesznek, hogy a szavazók a pro és a kontra érveket is megismerjék.
aug. 8
10:03
Megszólalt a minisztérium az inflációs adatoktól (ATV)
.
aug. 8
10:03
Balatonon indul AZ ÉV Hotele hetedik évada (SzMo)
Hetedik alakommal indul el vasárnap 11:40-kor AZ ÉV HOTELE közönségszavazás, ami idén is az RTL műsorán lesz látható.
aug. 8
10:03
Balatoni Katalin: A nemzetet a gyermekek közös nevelése tartja egyben (Demokrata)
"Nemzetünket gyermekeink közös oktatásán és nevelésén keresztül tudjuk egyben tartani."
aug. 8
10:09
Júliusban tetőzött az infláció: 4,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak (SzMo)
Az infláció magasabb lett a vártnál, és ennek több oka is van. Egy szakértő elmondta, hogy mik ezek.
aug. 8
10:45
Milliós vesztegetéssel gyanúsítanak egy Pest megyei polgármestert, a helyi fociklub is kapott a pénzből (Telex)
Átkutatták a hivatalát és az otthonát is, a polgármester nem tett vallomást.
aug. 8
10:51
Illegális fémkereskedelemmel foglalkozó családi vállalkozást derített fel a NAV (hirado.hu)
Az elkövetők akár több millió forint bírságra is számíthatnak.
aug. 8
10:51
Szánalmas videó: Percekig fetrengett a gyúró a Paks meccsén, mert eltalálta egy zacskó szotyi (ATV)
Még a hordágy is előkerült.
aug. 8
10:57
Visszakapja a szocializmus alatt eltávolított lépcsősorát a pesti alsó rakpart (444.hu)
A látványterveket Karácsony Gergely posztolta.
aug. 8
11:03
Egyre több részlet derül ki a tanárok NAT-vizsgájáról (Infostart)
Pintér Sándor belügyminiszter társadalmi egyeztetésre bocsátotta "a nevelő-oktató munka során alkalmazott tartalomszabályozók ismeretéről és az elrendelhető képzés teljesítési kötelezettségéről szóló" miniszteri rendelettervezetét. Az észrevételeket augusztus 13-ig várják. Az InfoRádió Horváth Pétert, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökét kérdezte.
aug. 8
11:09
"Nincs csodaszer" - az Orbán-kormány irtózatos pénzeket költött családtámogatásra, de csak a társadalmi különbségeket növelte (SzMo)
6040 gyerek született júniusban, ami példátlanul alacsony. Az orbáni családtámogatásról ennek apropóján egy demográfus mondta el a véleményét.
aug. 8
11:39
Már költöztetik a fogvatartottakat a győri börtönből (Telex)
Folyamatosan mennek a rabszállító járművek a győri börtön elől, a Telex úgy tudja, hogy augusztus közepéig végezni fognak a megyei Bv-intézet kiürítésével, bár a Bv továbbra sem közöl részleteket.
aug. 8
11:45
96 százalékkal csökkent a BKK-automatákkal elkövetett bűncselekmények száma tavaly óta (Telex)
De a BKK így is az automaták felújítását tervezi.
aug. 8
11:57
Népszava: százával üldözi el a nevelőszülőket az állami vegzálás, katonákkal pótolnák a hiányzó gyerekfelügyelőket (SzMo)
Száz nevelőszülő és a gyermekvédelemben dolgozók 8-10 százaléka hagyhatja ott a hivatást a kötelező életvitel ellenőrzés miatt. Állítólag honvédeket vezényelnek a helyükre.
aug. 8
11:57
Szentkirályi Alexandra: a Fidesz fővárosi frakciója nem működik együtt azokkal, akik Gyurcsány Ferenc jelöltjét támogatják (vasárnap.hu)
A Fidesz fővárosi frakciója nem működik együtt azokkal, akik Gyurcsány Ferenc jelöltjét támogatják – közölte a Fidesz budapesti elnöke, volt
aug. 8
12:03
Rengetegen hagyhatják ott a gyermekgondozást, a létszámhiányt katonákkal pótolnák (Infostart)
Előreláthatólag 100 nevelőszülő nem folytatja a munkát a "kifogástalan életvitelre" vonatkozó nyilatkozat és vizsgálatok miatt. Több vármegyéből is olyan hírek érkeztek, hogy honvédeket vezényeltek ki gyermekfelügyelői munkakörökbe.
aug. 8
12:27
"Nemcsak valótlan" - megszólalt a minisztérium a közalkalmazottak bérével kapcsolatban (Infostart)
Navracsics Tibor tárcája szerint többször is emelték a közalkalmazotti fizetéseket, nem csak egyszer.
aug. 8
12:45
Pénzügyminisztérium: többlettel zárt a költségvetés júliusban (ATV)
A kedvezőtlen külső hatások ellenére a kormány erősíti az államháztartás egyensúlyát. Az idei évben meghozott intézkedésekkel a kormány mintegy 1000 milliárd forinttal javította a költségvetés mozgásterét. Az intézkedéseknek is köszönhetően a költségvetés július végén 213 milliárd forint többlettel zárt, ami minden idők második legkedvezőbb július
aug. 8
12:51
Miss Balaton 2024: bemutatjuk a döntőbe jutott, szépséges lányokat – Megjöttek az első hivatalos fotók (Blikk)
Ismét királynőt választ a Miss Balaton csapata. Az augusztus 17-i megmérettetésig még számos feladat vár a 12 döntőbe jutott lányra, akik közül valakinek a 2022-es királynő, Csupor Olívia adja majd át a koronát Balatonfüreden.
aug. 8
13:03
A vízügyek területén áthelyeződik a hangsúly a vízkészletekkel való gazdálkodásra (Demokrata)
Az utóbbi években mintegy 1000 milliárdot fordítottak a víziközmű-hálózat fejlesztésére.
aug. 8
13:21
V. Németh Zsolt: Áthelyeződik a hangsúly a vízkészletekkel való gazdálkodásra (hirado.hu)
Erről Adonyban beszélt az államtitkár.
aug. 8
13:39
Mol-részvényes lehúzás: megjött a rendőrség válasza (Blikk)
Szerdán számoltunk be arról, hogy egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei szervezet, a Tiszasas Községért Egyesület adománygyűjtéséhez furcsa utalások érkeztek. Kiderült, hogy a csalók parkoltatják náluk azt a pénzt, amelyet Mol-részvények "eladásával" szereztek meg gyanútlan emberektől. A pénzhez még nem próbáltak hozzájutni, ezért a rendőrség nem fogl
aug. 8
13:51
Nem tisztul a szennyvíz a koronavírus örökítőanyagától (ATV)
Stagnál a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
aug. 8
14:09
A zsidókat okolta a holokausztért: most bocsánatot kért az érdi lelkész (Blikk)
Labossa Péter Mihály reagált a prédikációjáról készült videóra. Azt állítja, hogy valakik "sajátos módon kiemeltek részeket" a szövegéből, de valójában a holokauszt relativizálásának minden formáját elutasítja. Mindeközben feljelentés született ellene.
aug. 8
14:09
Pásztory Dóri számon kért 796 millió forintot a Magyar Úszó Szövetségen (SzMo)
A kétszeres paralimpiai bajnok írása komoly kérdéseket vet fel a magyar úszósport jövőjét illetően, és kritikus szemmel vizsgálja a szövetség tevékenységét és kommunikációját.
aug. 8
14:15
Bocsánatot kér az érdi lelkész, amiért úgy lehetett érteni a prédikációját, mintha a holokauszt Isten büntetése lett volna (Telex)
Labossa Péter Mihály közleményében azt írta: elhatárolódik ettől az értelmezéstől.
aug. 8
14:17
Orbán a nemzeti kártyával tett egy gesztust Putyinnak, de csak később derül ki, hogy ez mire volt jó (Telex)
A magyar kormányon múlik, hogy nemzetbiztonsági kockázat lesz-e a nemzeti kártyából, amivel orosz és belarusz állampolgárok is jöhetnek dolgozni a schengeni határokon belülre. Rácz András Oroszország-szakértő szerint több súlyos ellentmondás is van az ügyben. Ha nem lesz mennyiségi korlátozás, még nehezebb lesz az érkezők alapos átvilágítása, miköz
aug. 8
14:33
Nemzetközi figyelem szegeződik a magyar kertész ágazatra (Demokrata)
Kiemelten kell kezelni a termelői öntözési projekteket, hangsúlyozta Nagy István.
aug. 8
14:33
Megsérült egy artista előadás közben a Szigeten (Telex)
Mentőt kellett hozzá hívni, már jobban van.
aug. 8
14:39
Elindult a negyedik Nagy Ipoly-takarítás (Demokrata)
Az Ipoly 175 kilométeres partszakaszán és a vízben szedik össze civil szervezetek a folyóba került hulladékot.
aug. 8
14:51
Innovatív módszerekkel óvják a hőségtől a növényeket Gyulán (Gyulatelevízió)
Nagy figyelmet igényel a Gyulai Közüzemi Kft munkatársaitól a közterületi növények ápolása, gondozás, hiszen a nyári hőségben egy kis hiba is végzetes lehet, már ami a virágok, cserjék, fák túlélési lehetőségeit illeti. Bányai György városüzemeltetési osztályvezető elmondta, ha kellett, és a néha 40 fokot közelítő hőségben ez előfordult, akkor két
aug. 8
14:57
Magyar Péter: majd egymillió honfitársunk kénytelen külföldön boldogulni, és több tízezer magyar gyermek születik Nyugat-Európában (SzMo)
A TISZA Párt komplex hazaváró programot hirdet. Már a tavaszi kampányban is sokat beszélt erről.
aug. 8
15:03
Emelkedhet a jogosítvány ára a tervezett új kormányrendelet miatt (Infostart)
A szeptember 1-jén hatályba lépő új szabályozás bevételkiesést jelenthet az autósiskoláknak, amit nagy valószínűséggel áremelésekkel korrigálnak majd.
aug. 8
15:03
Nem enyhül az aszály (Hungarianpress)
Hetek óta egyre fokozódik az aszály Magyarország nagyobb részén, a kukorica- és napraforgóállományok egyre többfelé kényszerérésben vannak és száradásnak indultak, de egyelőre nem várható számottevő eső – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében. Azt írták, az elmúlt egy hétben nagyobb részt száraz volt az időjárás, az érkező
aug. 8
15:09
Bocsánatot kért az evangélikus lelkész, aki vasárnap arról beszélt, azért volt a holokauszt, mert a zsidók elárulták Jézust (444.hu)
Szerinte "sajátos módon" kiemeltek részeket a prédikációból.
aug. 8
15:15
Csehországból érkeznek vendégek Gyula legnagyobb szálláshelyére (Gyulatelevízió)
Teltházzal működik Gyula legnagyobb szálláshelye. Az erősnek számító július után ez a tendencia augusztusban is érvényes. Boros Zoltán igazgató kiemelte, a fürdőváros szerencsés helyzetben van, hiszen ezt követően még nincs vége a szezonnak. Szeptember első felében is sok vendégre, elsősorban hosszabb utazásokra számítanak. Jellemzően belföldről
aug. 8
15:39
Szombattól változik egyes BKK-járatok közlekedési rendje – kérésre (Infostart)
Módosul egyes buszjáratok közlekedési rendje szombattól Megyer és Káposztásmegyer térségében – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
aug. 8
15:51
Átható trágyaszag van Budapest több pontján és a főváros környéki településeken (SzMo)
Minden bizonnyal ismét a piacvezető tésztagyár búzatábláin trágyáznak, az okozhatja a meglehetősen kellemetlen problémát.
aug. 8
15:57
Hősies tettet hajtottak végre az utazuó gyerekek a Máv szerelvényén – tudták, mikor kell meghúzni a vészféket (Blikk)
Az Országos Mentőszolgálat tudatta közösségi oldalán, hogy gyerekek mentettek életet a MÁV egyik szerelvényén. Egy férfi lett rosszul a szerelvényen, persze többen azonnal a segítségére siettek. Miután megállapították, hogy a férfi nem lélegzik, egy nő kezdte meg az újraélesztést, gyermekei pedig, ahogy kellett, meghúzták a vészféket.

Keresés