Életének 78. és papságának 50. évében elhunyt Farkas József nyugalmazott plébános, érseki tanácsos, címzetes esperes. A Veszprémi Főegyházmegye gyászjelentésében foglaltak szerint Farkas József atya a betegek szentségével megerősítve augusztus 28-án "rövid szenvedés után hazatért Mennyei Atyjához". Temetése végakaratának megfelelően Győrben lesz sz
Itthon nagy felháborodást okozott a telefonok kitiltása az iskolákból, amit tetézett a Madách Gimnázium igazgatójának felmentése, miután szembeszállt a jogszabállyal. A világon egyre több ország fordul a telefonok iskolákból való kitiltása vagy épp limitált használata felé, köztük fejlett és nyugati országok is. Ennek hatékonyságát egyre több kutat
Lázár János építési és közlekedési miniszter pénteken a Facebook-oldalán ismertette azokat az útfejlesztéseket, amelyek forrásairól már döntött a kormány.
Lázár János építési és közlekedési miniszter pénteken a Facebook-oldalán ismertette azokat az útfejlesztéseket, amelyek forrásairól már döntött a kormány.
Az erről szóló tervezetben minden olyan rendszerről szó esik, amely nem avatkozik be közvetlenül az autó irányításába. Bár az utóbbi években gyorsan terjedő megoldások a kezdőknek is sokat segíthetnek, olykor viszont éppen a bukás kockázatát növelik a forgalmi vizsgán.
Ma mintegy félmillió olyan diák van Magyarországon, aki korszerűsített, vagy teljesen új intézményben kezdheti meg a tanévet – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium megújult épületének pénteki átadásán.
Tizenkét tanár mondott fel egy isaszegi iskolában, így öt osztály maradt osztályfőnök nélkül. Vannak köztük olyan diákok is, akik épp az érettségire készülnek. A távozó pedagógusok leginkább az új igazgató által teremtett légkörrel voltak elégedetlenek. Az iskolát fenntartó Magyar Pünkösdi Egyház ennek ellenére úgy gondolja, hogy az igazgató szakma
Határozott nyugati orientációja csak a felnőtt népesség 27 százalékának van. Nagyon sok a bizonytalan, közölük szinte ugyanannyian húznak inkább Kínához, Oroszországhoz és Törökországhoz, mint a Nyugathoz.
Egy nap alatt két mentőakciót is végrehajtott a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) egyik munkatársa. A jeles cselekedetről az FKF számolt be, de Karácsony Gergely főpolgármester is megosztott egy bejegyzést a közösségi oldalán, melyben megköszönte a dolgozónak, hogy vigyáz Budapest lakosaira.
Ingatlanadó bevezetését tervezi a horvát kormány. Ingatlanadó bevezetését tervezi a horvát kormány; az erről szóló törvényjavaslatot csütörtöki ülésén vitatta meg a kabinet. Marko Primorac pénzügyminiszter sajtótájékoztatóján elmondta: az új adónem nem vonatkozik majd az életvitelszerűen használatos ingatlanokra, valamint azokra sem, amelyeket hoss
Őrizetbe vettek 119 embert Törökországban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam terrorszervezethez tartoztak – közölte a török belügyminiszter pénteken az X közösségi médiaplatformon megjelent üzenetében. Ali Yerlikaya a héten végrehajtott rendőrségi akció részleteit ismertetve azt írta, hogy az ország 81 tartománya közül 23-ban, köztük
Az Erasmus+ nemzetközi ifjúsági program keretében városunkba érkező fiatalokat fogadták péntek délelőtt a Városházán, összesen 32 főt. Augusztus 25-e és szeptember 1-je között ismételten egy demokrácia témakörű csereprogram zajlik a Mustárházban, melyre Nagykaposról, Gyergyószentmiklósból, Rzeszówból és Szófiából érkeztek a fiatalok.
Pénteken a kormányhivatal központi épületében tartotta negyvenedik tisztújító küldöttgyűlését a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. Elnökként Orosz Tivadar, a békéscsabai Controlinvest Kft. képviselője folytathatja a munkát, aki elmondta, elképesztően nehéz időszakot zártak a gazdaság szereplői. Orosz Tivadar a jövővel kapcsolatban elmondta
Túl sokkal tartozik már, márpedig a működéshez rendezett háttérrel kell rendelkeznie az alapítványi iskoláknak is. Közzétették az intézmények listáját is, ahová a gyerekek most mehetnek, ha tudnak. Tanévkezdés három nap múlva, hétfőn.
Alig egy hónap múlva, október elsején indul az új gázév és kezdődik a fűtési szezon is. A külügyminiszter szerint a felelősségük most is világos: a magyar otthonok fűtésének biztosítása.
Összesen 227 159 külhoni gyerek és fiatal részesül támogatásban az idei évben a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság Szülőföldön Magyarul Programja keretében – ismertette Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A Szülőföldön Magyarul Program az egyik legfontosabb nemzetpolitikai program, amely óriási szer
A területen kedd óta terjengő "bűzös szag" miatt több jelzés és lakossági bejelentés is érkezett a kormányhivatalhoz. A zavaró, ipari eredetű szaghatások visszatérő problémaként jelennek meg ott.
A Szülőföldön magyarul program az egyik legfontosabb nemzetpolitikai program, amely óriási szerepet játszik abban, hogy a külhoni magyar gyerekek és fiatalok anyanyelvükön tanulhassanak a szülőföldjükön.
Nyolc kastély megpályáztatásával kezdődik meg jövő héten az állami tulajdonú kastélyok, kúriák, udvarházak, parkok és kertek, valamint a hozzájuk tartozó ingóságok tulajdonjogának ingyenes átruházását lehetővé tevő, úgynevezett kastélytörvény végrehajtása.
Egy klasszikus vígjáték egy vizuálisan lenyűgöző, kortárs köntösben, parádézó szereplőkkel. Egy mondatban így lehet összefoglalni a Csokonai Színház vendégszereplést a nyíregyházi a Vidor fesztiválon. A szomszédvár Úrhatnám polgára Keresztes Attila rendezében valósult meg a nagyszínpadon és néha meghökkentően, máskor irtó mulatságos formában igyeke
Napokon belül másfél millió diák kezdi meg a tanévet, de az idei év egy új, vitatott rendelet bevezetésével indul: az iskolák kötelesek begyűjteni a diákok mobiltelefonjait a tanítás idejére. Egy általános iskolai tanár szerint ez a gyakorlatban nehezen kivitelezhető, mivel az eszközök biztonságos tárolására nincs megfelelő kapacitás. A szakszervez
Ma mintegy félmillió olyan diák van Magyarországon, aki korszerűsített, vagy teljesen új intézményben kezdheti meg a tanévet - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium megújult épületének pénteki átadásán.
Kiemelkedően teljesített a Debreceni Egyetem a 2024-es pótfelvételin is. Összesen 753 hallgatót vett fel az idei pótfelvételi eljárásban az intézmény, így szeptembertől több mint tízezer elsőéves kezdheti meg tanulmányait az egyetemen.