2024. augusztus 15. csütörtök

aug. 15
9:33
3Téma – Kónya István (Gyulatelevízió)
Jelentős, elsősorban a települések fejlesztését szolgáló források érkezhetnek Békés vármegyébe a következő időszakban – hangsúlyozta a 3Témában Kónya István gyulai alpolgármester. A műsorban a családi piknik mellett az erősödő gyulai labdarúgásról és a következő időszak projektjeiről is szó esett.
aug. 15
9:39
Kék hírek Békés vármegyéből (Gyulatelevízió)
Elekről, egy udvarból 2024. augusztus 14-én 3 óra 15 perc körül egy férfi a tulajdonos tudta és engedélye nélkül elhajtott egy teherautóval. A jármű nem volt lezárva és benne volt az indítókulcs. Miközben kiállt az udvarról, nekiment a kerítésnek, majd Békéscsaba közelében balesetet szenvedett. Terelőtábláknak, oszlopoknak ütközött, árokba hajtott.
aug. 15
9:51
A Péterfy Sándor utcai Kórház szerint Magyar Péter nem mond igazat a náluk tett hőmérős látogatásáról (Telex)
Állítják, hogy nem a vezetés zárta le az ajtót Magyar előtt, akivel végig együttműködtek, és azt is kifogásolják, hogy nem a levegő hőmérsékletét mérték a kórházban.
aug. 15
9:51
Kerékpáros világkupa – Ismét Nyíregyházán fogadják One Belt One Road Nations’ Cup versenyzőit (Nyíregyháza)
Idén is Nyíregyháza ad otthont a mai napon Vásárosnaményban indult One Belt One Road Nations’ Cup Hungary Országúti Ifjúsági Világkupa egyik versenyszakaszának.
aug. 15
10:03
Magyar Péter: Szakítsa meg Orbán a nyaralását, egészségügyi válsághelyzet van (SzMo)
A Tisza Párt elnöke hosszú bejegyzésben részletezte az egészségügy problémáit. Megígérte azt is, hogy ha kormányra kerülnek, "lépésről lépésre, tégláról téglára" építik majd újjá.
aug. 15
10:09
Eltűnhetne egy választókerület Budapestről, Pest vármegye három újat kapna (Infostart)
Aránytalanok a választókerületek. A törvények szerint ugyanis azok lélekszáma nem térhetne el az országos átlagtól 20 százalékkal. Pest megye az egyik kritikus pont.
aug. 15
10:09
Reagált a Péterfy kórház Magyar Péterék látogatására, és a bejárat leláncolására (ATV)
A kórház közleményben írta meg a saját álláspontját a Tisza Párt képviselőinek látogatásról, amit szerdán tartottak a Péterfy utcai intézményben.
aug. 15
10:09
70+7 – Kortárs művészek kiállítása a Városi Galériában (Nyíregyháza)
70+7 címmel nyílt időszaki kiállítás múlt csütörtökön a Városi Galériában. Az életműtöredék két művész munkásságát tárja a látogatók elé, akik az inspirációt saját életükből és érzelmeikből merítették. A tárlat szeptember 21-ig látogatható.
aug. 15
10:21
Módosított menetrenddel és több vonatkocsival készül a MÁV a négynapos hétvégére (Telex)
A tűzijáték után az esti vonatok hosszabb szerelvényekkel indulnak majd a budapesti pályaudvarokról.
aug. 15
10:33
A zebrán verekedett össze két férfi a Deák Ferenc térnél (Blikk)
Nem mindennapi látványban lehetett része azoknak, akik éjszaka a Deák Ferenc tér közelében tartózkodtak. Ugyanis két férfi a zebra kellős közepén verekedett össze.
aug. 15
10:39
Kényelmesebben utazhatunk az ünnepek alatt (Infostart)
A péntektől jövő szerdáig tartó hosszú hétvégén a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei a szokásosnál több kocsival közlekednek, míg az augusztus 20-i fővárosi tűzijáték után az elővárosi esti vonatok hosszabb szerelvényekkel és KISS emeletes motorvonatokkal indulnak a budapesti pályaudvarokról - közölte a MÁV Zrt.
aug. 15
10:39
Mintegy 2,5 milliárdos kerettel folytatódik az Útravaló ösztöndíjprogram (Demokrata)
Az Útravaló ösztöndíjprogram alapvető célja a nehéz sorsú gyermekek támogatása.
aug. 15
10:45
Egyelőre zárva tart a Tófürdő (Nyíregyháza)
Szerdáról csütörtökre virradóan a Tófürdő gépházában történt probléma, majd kiderült a nagy meleg következtében a vízminőség sem megfelelő.
aug. 15
10:51
A Péterfy Sándor utcai Kórház szerint Magyar Péter nem mondott igazat a látogatásáról (SzMo)
Szerintük nem zárták ki a politikust az épületből. A hőmérővel pedig a falak hőmérsékletét mérte, nem a levegőét, ezzel pedig az egészségügybe és a konkrét intézménybe vetett közbizalmat is aláásta.
aug. 15
10:51
A csodaszarvas, Attila és Csaba királyfi is feltűnik az augusztus 20-i tűzijátékon (Telex)
A szervezők szerint több mint 45 ezer különálló pirotechnikai effekttel készülnek Európa legnagyobb tűzijátékára.
aug. 15
10:57
Divatbemutató és aratókoszorús felvonulás is lesz a Mesterségek ünnepén (hirado.hu)
A mesterségek bemutatkozása mellett folkTrend! divatbemutató, ünnepélyes kenyéráldás és aratókoszorús felvonulás is szerepel a Mesterségek ünnepe programjai között.
aug. 15
10:57
Ismét pályázhatnak az önkormányzatok és a munkaadók a kerékpárosbarát címre (Demokrata)
A pályázatokat szeptember 30-ig lehet beadni, az eredményhirdetés novemberben várható.
aug. 15
11:03
KSH: júniusban visszaesett az építőipar, miközben nőttek az árak (Infostart)
2024 júniusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 4,2 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 4,3 százalékkal nőtt - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
aug. 15
11:09
ÉKM: Ismét pályázhatnak az önkormányzatok és a munkaadók a kerékpárosbarát címre (hirado.hu)
A pályázatokat szeptember 30-ig lehet beadni, az eredményhirdetés novemberben várható.
aug. 15
11:09
A NAIH is megszólalt Magyar Péter kórházlátogatásai kapcsán (ATV)
.
aug. 15
11:09
50 éves a Boglári Szüreti Fesztivál (Hungarianpress)
Öt évtizedes a Boglári Szüreti Fesztivál. A hagyományokhoz híven – ha augusztus 20. – akkor berobban az immár 50 éves Boglári Szüreti Fesztivál, az ország egyik legrégebbi kulturális-, bor-, gasztro családi fesztiválja Balatonbogláron a Platán-strandon! A rendezvényen idén nyáron is színes programkavalkáddal, több tucat koncerttel, vásárral, kézműv
aug. 15
11:15
Fülöp Attila: Mintegy 2,5 milliárdos kerettel folytatódik az Útravaló ösztöndíjprogram (hirado.hu)
A roma nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjakra 18 millió forintot különítettek el.
aug. 15
11:27
Elképesztő látványosság készül augusztus 20-ra (Infostart)
A Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig terjedő, csaknem öt kilométer hosszú, úgynevezett látványtéren több mint negyvenötezer különálló pirotechnikai effekt jelenik meg augusztus 20-án; a tűzijáték mellett drónshow és fényfestés is lesz - tájékoztatták a szervezők
aug. 15
11:39
Letartóztattak két brit dílert egy budapesti zenei fesztiválon (Telex)
A 31 és 24 éves férfit akció közben kapták el a rendőrök.
aug. 15
11:45
Magyar Péter immár követeli, hogy Orbán Viktor szakítsa meg a nyaralását és legyen úrrá az "egészségügyi válsághelyzeten" (Blikk)
Magyar Péter követeli, hogy a miniszterelnök szakítsa meg a többhetes nyaralását, hívjon össze rendkívüli kormányülést, váltsa le a felelősöket, és a kormány mondja ki, hogy egészségügyi válsághelyzet van Magyarországon.
aug. 15
11:45
Öt évre ítélték a szegedi benzinkutat kirabló férfit (hirado.hu)
Öt év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság csütörtökön azt a férfit, aki hétfőn kirabolt egy benzinkutat a városban.
aug. 15
11:45
A kormány szerint Magyar Péter ostobaságokat beszél, nekik nincs is joguk pályázni a 2036-os olimpiára (Telex)
A kormány válaszában azt írta, csak városok pályázhatnak, Magyar szerintük biztos "a botrányai elől menekül", amikor olimpiáról beszél.
aug. 15
11:47
Több őz is belefulladt egy tataházai hígtrágya-tározóba (Telex)
A tározó tulajdonosa szerint minden rendben van, a vadásztársaság azonban feljelentést tett.
aug. 15
11:51
Döntött a pápa: Veszprémben, április 26-án történik meg Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása (vasárnap.hu)
Ferenc pápa 2024. május 23-án elismerte Isten Szolgájának Bódi Mária Magdolnának vértanúságát, és elrendelte a határozat hírének közzétételét. Ezáltal hivatalosan
aug. 15
11:57
Idős nő árult drogot Szegeden (hirado.hu)
Egy idős nő árult pszichoaktív szereket Szegeden, a rendőrök szerdán fogták el otthonában.
aug. 15
12:09
Egy idős hölgy árult pszichoaktív szereket Szegeden (ATV)
Egy idős nő árult pszichoaktív szereket Szegeden, a rendőrök szerdán fogták el otthonában - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n csütörtökön.
aug. 15
12:15
Direkt36: Szijjártó régi barátjának cége is dolgozott a BMW-gyár építésén (SzMo)
A kormány hatalmas összegű támogatásokkal segítette a debreceni gyárépítést. A beruházás kormányzati arca a kezdetektől Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt.
aug. 15
12:15
Magyar Péter követeli, hogy nyilatkozhassanak az orvosok és engedjék be a sajtót a kórházakba (Telex)
A Tisza Párt elnöke nem hagyta annyiban, hogy a Péterfy Sándor utcai Kórház csütörtökön azzal vádolta, hogy valótlanságokat állított az ottani látogatásáról.
aug. 15
12:21
Több ezer magyar család szívhatja a fogát: komoly díjemelés jön, erre senki sem számított (Pénzcentrum)
Az MBH Bank váratlanul megemeli a CSOK Plusz termékre érvényes kamatát 2024. augusztus 16-tól. Kit és hogyan érint ez a változás? Egy biztos, a kedvező kamatozású, támogatott lakáshitelt kínáló banki ajánlatok között egyre kisebb a kamatkülönbség: vagyis felértékelődnek a bankválasztásnál a kamat mellett más szempontok is.
aug. 15
12:21
Ismert baloldali üzletember lett a Honvéd tulajdonosa (SzMo)
A klub jelentős tőkepótlásra szorul, mivel az elmúlt két évben több mint hárommilliárd forintos veszteséget halmoztak fel. Leisztinger Tamás korábban a szocialista kormányzás alatt is jól helyezkedett.
aug. 15
12:27
Őzek fulladtak bele egy tataházai hígtrágyatározóba (444.hu)
A tározó tulajdonosa, a Pápai Hús, ők nem tudtak arról, hogy a létesítmény nincs megfelelően bekerítve.
aug. 15
12:39
A rendőrség várja azok jelentkezését, akinek a hozzátartozója ott volt a Dunába sodródó fiatalokkal és eltűnt (Blikk)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság várja azok jelentkezését, akinek a hozzátartozója ott volt a csütörtök hajnali buliban, és azóta nem hallott felőle. Habár úgy tudják, hogy senki nem tűnt el, ebben nem teljesen biztosak. A közösségi oldalukon osztottak meg egy figyelemfelkeltő bejegyzést az üggyel kapcsolatban.
aug. 15
12:39
Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-esen Herceghalomnál (hirado.hu)
Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Herceghalom térségében.
aug. 15
12:51
Több kilométeres a dugó az M1-es autópályán Herceghalomnál (Infostart)
Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Herceghalom térségében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
aug. 15
12:51
Érdekességek a levéltár Ládiafiájában (Gyulatelevízió)
Édes italok, keserű időkben – a Békés Vármegyei Levéltár Ládafia online sorozatában egy igazi nyári témát dolgozott fel Csík Ádám segédlevéltáros. Június hónap dokumentumaként a II. világháború utáni szöprfőzési praktikákba avatja be az írás az olvasókat. Négy évvel ezelőtt indult a Magyar Nemzeti Levéltár Békés vármegyei online sorozata, a Ládaf
aug. 15
12:57
Sokan nagyon fognak örülni ennek a hírnek: a Nyugati pályaudvar melletti Mekiről van szó (Blikk)
A több mint fél évig tartó munkálatok lezárulta után, a mai napon újranyitott a Nyugati téri McDonald’s. A többször is a világ egyik legszebb McDonald’s éttermének választott Meki, a műemléki épület különleges belsőépítészeti elemeit megtartva, természetes építészeti anyagok használatával, nagyságrendileg 1,8 milliárd forintból újult meg teljesen.
aug. 15
12:57
Két külföldi dílert fogtak a hazai fesztiválon: ezeket árulták, kattant is a bilincs rögvest (Pénzcentrum)
Kábítószer-kereskedelem miatt letartóztattak két brit férfit egy budapesti zenei fesztiválon - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.
aug. 15
13:15
Apja ugrott először a norvég kisfiú után a folyóba (Infostart)
A fiú a Vas megyei Sárváron élt a szüleivel, akiknek egyetlen gyerekük volt.
aug. 15
13:15
Újranyit Budapesten a Nyugati téri McDonald’s (hirado.hu)
A felújított étterem sajtóbejárásán elhangzott, hogy 1990-ben nyílt meg a Nyugati téri gyorsétterem, amelyet legutóbb 2010-ben alakítottak át.
aug. 15
13:15
Mutatjuk az üzletek nyitvatartását augusztus 20-án (ATV)
Így lehet majd boltba menni augusztus 20-án.
aug. 15
13:33
Állami kitüntetéseket adott át Lantos Csaba energiaügyi miniszter (Demokrata)
"Augusztus 20-a ma is a sikeres országépítést jelenti" – fogalmazott a tárcavezető.
aug. 15
13:45
Lantos Csaba: Augusztus 20-a ma is a sikeres országépítést jelenti (hirado.hu)
Ünnepi beszédében a miniszter kiemelte: a nehézségek sem lettek kisebbek, a küzdelmek sem lettek könnyebbek.
aug. 15
13:45
Budapest főtájépítészét aggasztja, hogy az állam az augusztus 20-i tűzijáték idejére kisajátította a Margitsziget egy részét (444.hu)
"Minden jog ott, minden kötelesség meg itt."
aug. 15
13:45
A kormány cáfolta Magyar Péter állítását: szerintük nekik nincs is joguk pályázni a 2036-os olimpiára (SzMo)
Mivel az olimpiára nem országok, hanem városok pályáznak. Egy másik forrás szerint viszont a kormány és a Fővárosi Önkormányzat a háttérben egyeztetnek erről.
aug. 15
13:51
Ritka, fehér füsti fecskét találtak Komárom-Esztergom vármegyében (Telex)
A madár nem albínó, egy másik ritka genetikai rendellenességgel rendelkezik. A különleges füsti fecske a gyors fotózás után már repülhetett is tovább.

Keresés