Lajos pár napig volt a Tisza Párt jelöltje Erzsébetvárosban. Aztán a Megafon és a szélsőjobboldali Magyar Jelen azzal támadta, hogy "szélsőbaloldali, zsidóbarát és LMBTQ-aktivista". Még aznap visszament civil jelöltnek. Megkérdeztük Magyart és Lajost is, mi volt ez az egész.
Orbán Viktornak tartalmas napja van, ugyanis az országjárás keretein belül Szentendrére látogatott, majd Reviczky Gáborral is összefutott. Köztudott, hogy a színművész támogatója a Fidesznek és a magyar miniszterelnöknek.
Péntek délután a megnyitóval vette kezdetét a 7-8. osztályos fiú labdarúgás Országos Diákolimpia Döntője a városi tornacsarnokban. A háromnapos gyulai rendezvényen 19 vármegye és Budapest győztes csapatai mérték össze tudásukat Magyarország diákolimpiai bajnoka címéért. Péntektől vasárnapig országos diákolimpiai döntőnek adott otthont Gyula város
1964. július 11-én Victor Hugo Hernani című darabja volt a Gyulai Várszínház első előadása – idézte fel a hatvan évvel ezelőtti kezdeteket Elek Tibor a kedd délelőtt, a rondellánál megtartott sajtótájékoztatón. Az igazgató úgy fogalmazott, a teátrum hat évtizedet felölelő története a magyar színháztörténet örökre emlékezetes, kitörölhetetlen fejeze
- Teljes a biztonsági készültség a Budai Várban, rendőrök, tűzszerészek tucatjai vizsgálják át mindazokat a helyszíneket, ahol szerdától megfordulhat a kínai elnök. Hszi Csin-ping két napon át lesz Budapest vendége, négyszáz fős küldöttséggel érkezik, és információink szerint ő maga, illetve kíséretének egy része a teljesen kiürített Hilton hotelbe
A GIRO Zrt. az elektronikus pénzforgalom biztonságának növelése érdekében Központi Visszaélésszűrő Rendszert (KVR) alakít ki a Magyar Telekom Csoporttal közösen, amelynek célja a csalással érintett tranzakciók hatékony azonosítása és kiszűrése. A 2025-ben induló és a GIRO Zrt. által üzemeltetendő KVR nem kiváltani fogja a banki csalásszűrő rendszer
Csapodi Csaba, az ELTE Természettudományi Karának oktatója szerint akik az elmúlt évek feladatsorai és az újdonságok alapján készültek, azok nagy valószínűséggel sikerrel vették az akadályt.
Tanári hangversenyt rendeztek hétfő délután Nyíregyházán a Vikár Sándor Zeneiskola hangversenytermében. A koncerten a gyermekeket oktató pedagógusok mutatták meg tudásukat az érdeklődőknek, többek között zongorán, fuvolán, klarinéton és fagotton. A koncerten részt vett dr. Kovács Ferenc polgármester is, aki köszöntőjében kiemelte, az intézmény a ma
A múlt hétvégi ballagások után a hagyományok szerint a magyar nyelv és irodalom érettségivel kezdődött a hét. Kedden jött a matematika, majd a szokott rendben folytatódnak a vizsgák. 15 nyíregyházi középiskola 55 osztályából 1147 diák készült a vizsgákra.
Újabb gyanúsítottat hallgattak ki a hatóságok a tavaly július elseje hajnalán az Árpád hídon történt tragikus baleset ügyében, amely során egy feltuningolt Mercedes letarolta a szalagkorlátot, majd halálra gázolt egy ott tekerő 26 éves kerékpárost írja a 24.hu. A tavaly nyáron történt halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult vers
Székkel ütött egy idős, jászkiséri asszonyt egy fiatal rabló, amikor a nő megpróbálta járóbotjával kiűzni lakásából. Az áldozat könyebb sérülésekkel megúszta, a 21 éves férfit 9 év fegyházra ítélték.
Az MSZP társelnöke szerint túltolta a biciklit Magyar Péter jelenlegi tevékenysége, ugyanis sokkal inkább segíti a kormánypártokat, mintsemhogy ártana nekik. A Publicus Intézet felmérése is azt mutatja, hogy inkább az ellenzéknek, főként a kisebb pártoknak kedvezőtlen a Tisza Párt színrelépése.
A rövid idő alatt nem tudtak minden jelöltet ellenőrizni, és a politikus szerint sok a Fidesz és az ellenzéki pártok "trójai falova" a Tisza Párt jelöltjei között.
Több kórház is szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtási listáján. A végrehajtási eljárás alá vontadósok között van a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, valamint a Károly Sándor Kórház is. Hogy milyen következményei lehetnek ennek az ellátást tekintetében, arról Kincses Gyula, egészségügyi szakértő, a MOK korábbi elnöke
A 36 jelölőszervezetből végül csak 11-nek sikerült versenybe szállni az EP-választáson. Több kisebb, komoly állami támogatással rendelkező párt is alaposan megszenvedett a 20 ezer aláírásért. A Fidesz volt a leggyorsabb, a DK a mennyiségre ment rá, Jakab Péterék pedig rögtön elakadtak, de lehet, hogy ez nem is volt véletlen.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására, "közös értékek a globális környezetben" témában tart előadást az iráni nukleáris fegyverkezés atyja, aki szerint Izraelt el kell törölni, holokauszt pedig nem létezett.
A területvédelmi tartalékos rendszer keretét teljessé tettük, a következő feladatunk az építkezés, nemsokára nagyszabású toborzásba kezdünk - mondta a honvédelmi miniszter az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred csapatzászló-adományozó ünnepségén kedden Gödöllőn, a Szentháromság templomban.
Csák János elmondta, hogy bár a világban a család intézménye folyamatos támadás alatt áll, mind a törökök, mind a magyarok tudják, hogy a kultúra, az identitás csak akkor maradhat meg, ha az iskolák és az egyházak mellett a családok megőrzik ama hagyományos értékeket, melyek a múltban erőssé tették őket.
A tájékoztatás szerint a találkozó főbb témáit Magyarország EU elnökségi tervei, a mesterséges intelligencia (MI) szabályozási kérdései, valamint az MI állami szektorban való felhasználásának lehetőségei képezték.
Karácsony Gergely vezet a főpolgármester-jelöltek között, Vitézy Dávid pedig magabiztosan tartja a második helyét Szentkirályi Alexandra előtt – derült ki a Pulzus legfrissebb kutatásából, amelyben először mérték a Tisza Párt fővárosi listáját.