2024. május 15. szerda

máj. 15
10:00
A Real Madrid edzője Nyíregyházán (Nyíregyháza)
Tóth Zele József harminc évig dolgozott a sztárcsapatnál.
máj. 15
10:06
A kirúgott kirgizek szarral kenték össze az iváncsai mosdókat (444.hu)
Igen, az összeset.
máj. 15
10:06
Már nem közfeladatot ellátó személy a tanár egy bírósági körlevél szerint (SzMo)
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke abban bízik, hogy nem szándékos kormányzati lépésről, hanem jogalkotói hibáról van szó, amit korrigálni fognak.
máj. 15
10:06
Budai Gyula feljelentést tett a NAV-nál Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampányának ügyében (Telex)
A fideszes politikus szerint felmerült a költségvetési csalás, a pénzmosás és a hűtlen kezelés gyanúja is.
máj. 15
10:12
Szemétről posztolt egy fideszes, az ellenzéki meg összeszedte azt (ATV)
A II. kerületben szemetet látott egy fideszes politikus, lefotózta és posztolta azt. Majd jött egy ellenzéki politikus, aki lefotózta majd posztolta, hogy összeszedte azt.
máj. 15
10:15
A kormány rendezi a bulinegyed sorsát (Infostart)
Megjelent a Magyar Közlönyben a döntés a Belső-Erzsébetváros közbiztonsági helyzetének javításával kapcsolatos feladatokról.
máj. 15
10:18
Kubatov Gábornak is megköszönte a támogatást a FradiMédia főszerkesztője, amikor bejelentette indulását az önkormányzati választáson (Telex)
Szűcs Tamás Kisújszálláson lenne polgármester fideszes támogatással, ahol elődje az elmúlt három ciklusban szintén a Fidesz és a KDNP színeiben indult és nyert.
máj. 15
10:24
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások (hirado.hu)
Nagy Márton hangsúlyozta: Magyarországon közel teljes a foglalkoztatottság, a munkaerőpiaci tartalékot az inaktív emberek jelentik, őket kell aktivitásra ösztönözni.
máj. 15
10:26
Kábítószer-kereskedőt tartóztattak le Nógrádban (hirado.hu)
Tavaly a belföldi tartózkodásai alkalmával többször adott el kábítószert ismerősei körében, valamint lánya akkori élettársa is kapott a drogból fogyasztásra és továbbértékesítésre.
máj. 15
10:30
VV Fannit hivatalosan halottá nyilvánították (ATV)
Novozánszki Fannit a Pesti Központi Kerületi Bíróság hivatalosan halottnak nyilvánította.
máj. 15
10:36
Magyar tagja is lett az Európai Fesztivál Szövetség igazgatótanácsának (hirado.hu)
A magyar rendezvénypiac nemzetközi versenyképessége érdekében kormányzati szinten is küzdenek az adók csökkentéséért, illetve szakmai anyagokat és ágazati hatástanulmányokat hoznak létre.
máj. 15
10:36
Fekáliával kenték össze a mosdókat az elbocsátott vendégmunkások az iváncsai akkugyárban (Telex)
Így köszönték meg, hogy elküldték őket.
máj. 15
10:39
Drámai jelenetek az újpesti jégcsarnokban: német kollégájuk életét mentették meg a magyar rendőrök (Blikk)
Két magyar rendőr mentette meg egy fiatal német kollégájuk életét az UTE Jégcsarnokában rendezett hokimeccs alatt. Érezték, hogy nagy a baj, amikor a fiatal, sportos kollégájuk egyszer csak összecsuklott a pálya szélén.
máj. 15
10:42
Szijjártó Péter: Három év alatt 55 százalékkal nőtt Magyarország kereskedelmi forgalma Csöcsianggal (hirado.hu)
Szijjártó Péter közölte: Csöcsiang Kína egyik leggazdagabb tartománya, az elmúlt évben 6 százalékos növekedési ütemet tudott felmutatni.
máj. 15
10:42
Török Gábor: Orbán Viktornak be kellett szállnia ebbe a kampányba (Telex)
A politikai elemző arról beszélt a Telex élő műsorában, hogy Orbánt felvillanyozta, hogy újra van tétje a június 9-i választásnak. Egy 45 százalék feletti eredmény azt jelentheti a Fidesznek, hogy sikerült kezelniük a Magyar Péter-jelenséget.
máj. 15
10:48
Több mint két tonna romlott húst találtak egy kisteherautóban az M5-ösön (hirado.hu)
A sofőr azt mondta, tudta, hogy túlsúlyos járművel indult el, a hűtőberendezést pedig ő maga kapcsolta ki a felrakodás után.
máj. 15
10:48
Sváby András levideózta: Mi ülünk a dugóban, Szijjártó szirénázva megy dolgozni minden reggel (SzMo)
Amíg állnak a dugóban, ő szirénázva megy előre minden reggel. A műsorvezető szerint Szíjjártó így jár dolgozni szinte mindennap.
máj. 15
10:48
Nacsa Lőrinc: A Gyurcsány-féle pénzszivattyús brigádnak még egy esélyt nem adhatnak, ezért június 9-én el kell őket küldeni Pécs éléről (vasárnap.hu)
Óriásplakátokkal és a postaládákba kerülő szórólapokkal indít tájékoztató kampányt az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (Iksz) Pécsett, mert azt látja, hogy a
máj. 15
10:54
Fotók! 26 macskát tartott a pécsi panellakásban (hirado.hu)
A képek a lakás kiürítésekor készültek.
máj. 15
10:54
Most jött a hír, már nem közfeladatot ellátó személyek a tanárok (ATV)
Egy törvénymódosítás miatt a pedagógusokat és más iskolai alkalmazottakat már nem lehet közfeladatot ellátó személyeknek tekinteni.
máj. 15
10:54
Egy jogi hiátus miatt a tanárok már nem számítanak közfeladatot ellátó személyeknek (Telex)
A Pedagógusok Szakszervezete felháborodott a dolgon, remélik, hogy csak jogalkotási hiba történt.
máj. 15
10:54
Gyalogátkelőhelyen ütött el lányt egy autós Békéscsabán (Gyulatelevízió)
A férfi nem állt meg, elhajtott. Négyen utaztak vele, a nők először nem értették, miért indul ellenük is eljárás, hiszen ők nem csináltak semmit. Hát éppen ez a baj! Elütött egy gyalogost és megállás nélkül továbbhajtott egy férfi Békéscsabán. A baleset 2024. május 14-én 7 óra 15 perc körül történt a Gyulai úton, az …
máj. 15
10:56
Orbán Viktor: Magyarország a Balkán békés fejlődésében érdekelt (hirado.hu)
A tárgyaláson egyetértettek abban, hogy az orosz-ukrán háború árnyékában sem szabad elfeledkezni a Balkánon meglévő politikai feszültségekről.
máj. 15
10:56
Nagy Márton reagált Matolcsyék kritikájára: Nem örülök neki, majd válaszolni fogunk (ATV)
Az ATV Híradónak reagált a nemzetgazdasági miniszter, miután a Matolcsy György vezette jegybank éles kritikát fogalmazott meg a kormány versenyképességi stratégiájáról.
máj. 15
10:56
Erzsébetváros polgármestere reméli, hogy nem kampányfogás az a két rendelet, amelyekkel a belső-erzsébetvárosi rendőri jelenlét erősítéséről döntött (Telex)
Niedermüller Péter szerint erre 2019-óta többször kérte a kerület a kormányt, mert folyamatosan romlanak a bűnügyi statisztikák, egyúttal felajánlotta az önkormányzat segítségét.
máj. 15
11:00
Különleges akciót tartott a BKK: nem pótdíjat kaptak a bliccelők, hanem ajándékot (hirado.hu)
Kivételesen senkit nem pótdíjaztak, hanem "I love BKK" feliratú matricával vagy kitűzővel ajándékozták meg az utasokat.
máj. 15
11:00
Harmadik alkalommal rendezték meg a Törökzugi Batyus Pikniket Gyulán (Gyulatelevízió)
A Wesselényi-tó partján megtartott eseményen közel 300-an vettek részt. A rendezvény jó alkalmat teremt arra, hogy építse, valamint erősítse a helyi közösséget. Kónya István, a körzet képviselője kiemelte, az egyik, szeptember első hétvégéjén megrendezett nagy családi pikniken merült fel az a gondolat, hogy tavasszal is szeretnének szervezni egy
máj. 15
11:06
Tízezernél több nyertes család a Napenergia Plusz Programban (hirado.hu)
A mostanáig megítélt több mint 40 milliárd forint állami hozzájárulás a zöldenergia termelésében és tárolásában segíti a háztartásokat – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
máj. 15
11:08
Hornung Ágnes: A család a legnemesebb erőforrás (hirado.hu)
Az államtitkár a családok nemzetközi napja alkalmából kitért arra, hogy az intézkedések két alappillére a kiszámíthatóság és a biztonság, és minden élethelyzetre próbálnak megoldást nyújtani.
máj. 15
11:09
Üvegszilánk került a Tolna vármegyei kisiskolások ételébe: szándékosan tehették bele az üzemeltető szerint (Blikk)
Üvegszilánkokat és fém edénysúroló darabját találhatták az iregszemcsei kisiskolások és óvodások ételében. A hírek szerint bezárták az illetékes főzőkonyhát.
máj. 15
11:12
BKM: Bővült és korszerűsödött a budapesti távhőszolgáltatás (hirado.hu)
Bővült és korszerűsödött a budapesti távhőszolgáltatás, energiahatékonysági pályázat részeként a FŐTÁV Budapest tizenhárom kerületében 201 hőközpontot újított fel – közölte a BKM Budapesti Közművek szerdán az MTI-vel.
máj. 15
11:15
Demszky Gábor is beállt Magyar Péter mögé (Infostart)
A volt főpolgármester szerint a Tisza Párt elnöke hozhatja létre a korábban általa elképzelt harmadik pólust.
máj. 15
11:18
Agrárminisztériumi államtitkár: a tűzifával sem verhetik át a magyar embereket (hirado.hu)
A Nébih EUTR ellenőrei összegezték a tavalyi évben a faanyagkereskedelmi-lánc felügyelete során hozott intézkedéseket.
máj. 15
11:18
Korábban már elítélték a bácsszőlősi fideszes polgármestert, aki jogtalanul élt az uniós pénzből felújított orvosi lakásban (444.hu)
A "bazdmeg, valahol laknom kell!" védekezéssel elhíresült Szarvas Róbert közokirat-hamisítást és hivatali visszaélést követett el.
máj. 15
11:18
21,5 fokos autóban szállított 2,5 tonna csontos csirkemellet, mind megrohadt (Telex)
Szegedről Budapestre vitte a húst a sofőr, a hűtőberendezést is ő kapcsolta ki.
máj. 15
11:20
Hornung Ágnes: Migráció helyett a gyermekvállalás ösztönzésére van szükség (hirado.hu)
Hornung Ágnes úgy fogalmazott: az a kormány, amelyik nem támogatja a gyermekvállalást, voltaképpen háttérbe szorítja a jövőjét.
máj. 15
11:24
Orbán Viktor: Magyarország a Balkán békés fejlődésében érdekelt (Demokrata)
A kormányfő a Karmelita kolostorban fogadta a boszniai Szerb Köztársaság elnökét.
máj. 15
11:33
Így vagy úgy, Vitézy Dávid mindenképp beülne a Fővárosi Közgyűlésbe (Infostart)
Az LMP és egy civil szervezet közös jelöltjeként úgy véli, hogy csak ő lenne képes ügyek és programok mentén különböző koalíciókat kötni.
máj. 15
11:42
Hornung Ágnes: A család a legnemesebb erőforrás (Demokrata)
"A család a legnemesebb erőforrás, a fennmaradás és a jövő záloga."
máj. 15
11:48
Itt az új Covid-variáns: Rusvai Miklós elmondta, kell-e félnünk tőle (ATV)
Az Omikron legújabb variánsa válik dominánsá, az Egyesült Államokban már az esetek harmadáért ez a koronavírus-fajta a felelős, ami a világon mindenhol jelen van - mondja Rusvai Miklós. A virológus szerint a tüskefehérjében történt változás miatt nem árt figyelni a variánsra.
máj. 15
11:48
Megint Orbánnál járt Dodik (444.hu)
Tovább erősítik Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság politikai és gazdasági együttműködését.
máj. 15
12:00
Fekáliát kentek a falra a kirúgott iváncsai akkugyár dolgozói (ATV)
Állítólag fekáliával kenték össze az összes mosdót azok a vendégmunkások, akiket a múlt héten rúgtak ki az iváncsai akkugyárból.
máj. 15
12:06
"Migráció helyett a gyermekvállalás ösztönzésére van szükség" (Demokrata)
"Magyarországon a családok az elsők" – húzta alá Hornung Ágnes államtitkár.
máj. 15
12:06
Háborúpártinak és baloldalinak nevezte az Európai Néppártot a Fidesz kommunikációs vezetője (Telex)
Menczer Tamás az ATV-nek adott interjúban kifejtette, a legfontosabb, hogy a júniusi választáson a lehető legtöbb békepárti és szuverenista képviselő kerüljön be az Európai Parlamentbe.
máj. 15
12:12
Szarral kenték össze a mosdókat az akkugyárban Iváncsán a kirúgott kirgiz vendégmunkások (SzMo)
Hatszázkilenc kirgiz vendégmunkást küldött el iváncsai gyárából a koreai SK Innovation az elektromos autók iránti kereslet csökkenése miatt. A cég azzal indokolta az elbocsátásokat, hogy az elektromos járművek iránti globális kereslet lassul, ami az akkumulátorgyártás csökkenéséhez vezet.
máj. 15
12:18
Szijjártó Péter: Be kell fejezni a teljesen felesleges feszültségkeltést Bosznia-Hercegovinában (hirado.hu)
Rámutatott, hogy Közép-Európához hasonlóan a Nyugat-Balkánnak is bonyolult történelme és sokszor ebből fakadóan bonyolult jelene is van.
máj. 15
12:24
Erzsébetvárosi Fidesz: Hova tüntették el a kerületiek 50 millió forintját? (hirado.hu)
A Fidesz erzsébetvárosi szervezete magyarázatot követel Niedermüller Pétertől, a kerület ellenzéki polgármesterétől arra, hogy "hova tüntették el" az erzsébetvárosiak ötvenmillió forintját.
máj. 15
12:24
Beavatkozik a kormány a bulinegyedbe (444.hu)
Vizsgálni fogják egy új rendőrőrs létesítésének, illetve a rendőri jelenlét fokozásának lehetőségeit.
máj. 15
12:26
Csák János: Az MMA feladata a hagyományok megőrzése a fenyegetés árnyékában (hirado.hu)
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) feladata, hogy bármilyen fizikai, lelki és szellemi egzisztenciális fenyegetés árnyékában is őrizze a zsidó-keresztény, a görög és a római hagyományokat.
máj. 15
12:30
Erzsébetvárosi Fidesz: Hova tüntették el a kerületiek 50 millió forintját? (Demokrata)
A Fidesz erzsébetvárosi szervezete magyarázatot követel Niedermüller Pétertől.

Keresés