Nyíregyházán nyitott meg az ország első Posta Lottózója. Modern környezetben, a legkorszerűbb eszközökkel szolgálja ki a játékosokat a Magyar Posta Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. együttműködésében. A tervek szerint 2025 végéig országszerte összesen húsz új típusú értékesítőhely működik majd a legforgalmasabb vidéki postákon – mondta Mager Andrea, a
A főpolgármester Józsefváros és Budapest elleni súlyos, embertelen, aljas és cinikus támadásnak nevezte, hogy egy salátatörvény alapján a kormány lakóházakat sajátítana ki a VIII. kerületben. Felszólította Orbánt: a kormány vonja vissza a törvénymódosítását, "lehetőleg még ma".
A református lelkész szakmai anyagait Nagy Márton beszédeihez is felhasználták, de hétfőn a próbaideje lejárta előtt elküldték a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézményétől. Nem tartja kizártnak, hogy ebben az ügyben is Balog Zoltán járt közben.
Török Zsolt arra válaszolt, hogy a kínai-magyar zászlós plakátját korábban provokációnak nevezte Pápa polgármestere. Török szerint provokáció nincs, akkuban utazó érdeklődő van, de ők sem szívesen adnák el neki a területet.
Visit Gyula Card néven 2012 óta működik a városban egy kártyarendszer, mely kedvezményeket vagy extra szolgáltatásokat biztosított az itt szállást foglaló vendégek számára. A rendszer megérett a korszerűsítésre, ennek részleteiről Komoróczki Aliz ügyvezető beszélt a 3Témában. Az alapvető koncepció ugyan nem változott, viszont egyszerűbbé vált a kár
Húsz új Posta Lottózót nyit országszerte a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Posta Zrt., a lottó- és sorsjegyárusítást végző, illetve sportfogadást kínáló első értékesítőhelyet Nyíregyházán nyitották meg szerdán.
A református egyház négy püspöke már jelölteket is állított, így április 24-25-én megszavazhatják Balog Zoltán lemondásának elfogadását, illetve azt is, ki lesz az utódja a református egyház élén.
Az elmúlt években meghozott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egyre vonzóbb a tanári pálya - hangoztatta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára szerdán Baján.
A halmozottan sérült Zoltán Ágoston csak alternatív módon, egy szoftver segítségével tud kommunikálni a külvilág felé, és bár mindennapi életéhez elengedhetetlen ez az eszköz, nem jár rá tb-támogatás. A NEAK az egyedi méltányossági kérelmüket is visszautasította, ezért a család beperelte az alapkezelőt.
Több tucat beteg lett rosszul a romlott ételtől egy budapesti kórházban. A Szent Imre Egyetemi Oktatókórházba Híradónkkal az esettel kapcsolatban azt közölte: az intézményükbe szállított egyik főétel minden valószínűség szerint romlott volt. Az ételt készítő cég megkeresésünkre úgy reagált, az elkészült ételek hőmérséklete és ahogy fogalmaztak: érz
Akármilyen migrációs paktumot is fogadnak el az európai parlamenti képviselők, Magyarország nem fogja feladni a határzárat – jelentette ki a külügyminiszter.
Az alelnökének is megválasztották Magyart. Egy másik alelnöke korábban fideszes önkormányzati képviselő volt Egerben. Az ideológiamentes jobbközép pártot a 2022-es választásra alapították Egerben, az elnöke kizártnak tartotta akkor, hogy együttműködjenek az ellenzékkel. A választási bizottság csütörtökön veheti nyilvántartásba Magyar pártját.
Győrffy Balázs személyében új taggal bővül a kormánypártok 2024-es európai parlamenti listája. A politikus a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökeként szeretné megtalálni a közös hangot a brüsszeli döntéshozókkal.
Májusban tervezik átadni az M6-os autópálya legújabb szakaszát, amely Villányig tart majd. Egy apró probléma azonban van, Villányból nem lehet felhajtani a sztrádára, ugyanis a város és az autópálya közötti 9 kilométeres útszakaszból még nem épült meg egyetlen méter sem. Emiatt Villányból továbbra is csak körülményesen lehet felhajtani az autópályá